Eger - napilap, 1941/1

1941-06-25 / 99. szám

EGER 1841. június 25. 9 lúlius 6-ra a főbb útkereszteződéseknél megfestik a forgalmi irányt Különös gonddal kell ügyelni arra, hogy a piacon megfordul a közlekedési rend Eger, június 25. Az egri rendőrkapitányság külö­nös gonddal készül és készíti elő a közönséget a jobboldali közlekedésre való áttérésre. Nagy figyelmet kell szentelnie az uj rendre a gyalog és járóművel közlekedő közönség­nek egyaránt, mert minden vigyá­zatlanság esetleg emberéletbe ke­rülhet. A gyalogosoknak éppen az el­lenkező irányba kell figyelniük, ha áthaladnak az úttesten, a járómű­veknek pedig pontosan kell igazod­niuk a jobb oldalhoz és figyelniük kell arra, hogy a mellékutcákba és az azokból való kihajtásnál most jobb felé kell a kis kört venni és bal felé a nagy kanyart. Az első napokban kétségtelenül nagy vigyázat és fokozott figyelem szükséges a közlekedéshez. Az egri rendőrkapitányság meg kívánja könnyíteni a közönség számára az uj helyzethez való alkalmazkodást és az áttérés napjára, julius 6-ra a főbb utcakereszteződéseknél meg­festeti az úttestre a forgalmi irányt. Különös gonddal kell ügyelni a nagy forgalomra való tekintettel arra, hogy a Kossuth-téren is meg­fordul a közlekedés és most a város­háza előtt kell a Dobó-tér felé haladni, a Dobó-tér felől pedig a Hangya előtt vezető útra kell kanyarodni. Csütörtökön a Gyergyói bált adják EGER-estben Eger, június 25. A színház igazgatósága csütör­tökre újabb EGER-estet iktatott a színház műsorába, különös tekintet­tel az EGER-estek sikerére és lá­togatottságára. Ezúttal a nagy si­kert aratott Gyergyói bál kerül színre olvasóink számára, J. Fehér Erzsókkal a főszerepben. Az idény legjobb operettje az egri Lenkey János legendás alakja köré rajzolt mese és a darab szép magyar le­vegője, kitűnő zenéje most is nagy sikerre tarthat számot. Az alábbi szelvény felmutatása mellett olvasóink negyven százalé­kos kedvezménnyel válthatják meg jegyeiket: Utalvány a Gyergyói óál operett június 26-i, csütörtöki előadására. 1 drb__i ____________________ 5 0 millióról 69 millióra emelkeőett a mátrauiőéki Centrálé építési költsége Az anyagárak drágulása 7'5 milliót tesz ki A mátravidéki centrálé építési költsége jelentősen nagyobb, mint amennyire számítottak. Tudvalé­vőén eredetileg 50 millió pengőt irányozott elő & főváros a mátra­vidéki centrálé építkezésére és be­rendezésére. Ezzel szemben a költ­ségvetés ma már 69 pengőnél tart, tehát közel 40 százalékos költség- túllépés mutatkozik. Az eredeti előirányzatban nem szerepelt a széntörőberendezés költ­sége. Ugyancsak nem szerepelt az az előirányzatban az iparvágány költsége, valamint az országos fő­vezetékhez való csatlakozás kiépí­tésének költsége. E három létesít­mény 1'9 millió pengős kiadást je­lent, amit tehát a költségvetésbe pótlóan fel kellett venni. A réz­hiány miatt a kábelek és a távve­zeték alumíniumból készülnek, ami 900.000 pengő többköltséget okoz. A légoltalmi előírások az erőmű eredeti tervezése óta bekövetkezett események következtében lényege­sen szigorúbbak lettek. Ezek a többletmunkálatok 2'8 millió pen­gővel szaporítják az építkezés költ­ségeit. Az üzembiztonság fokozása céljá­ból háziturbina felállítása szüksé­ges, ami újabb 900.000 pengő ki­adást okoz. Az erőmű mellett léte­sítendő lakótelep terjedelmesebb lesz, mint amilyenre tervezték és ez 13 millió pengő többkiadást jelent. Ugyancsak terjedelmesebbek lesznek az erőmű üzemi épületei is, úgyhogy az ezzel járó többkiadás 1*4 millió pengő. Még néhány kisebb tétel költségtöbblete 600.000 pengőt tesz ki. Az anyagárak időközi drágulása 7'5 millió pengővel szaporítja az építkezési költségeket. Végül a kü­lönböző vegyes kiadásoknál 1*6 mil­lió pengő kiadási többlet mutatko­zik. Végeredményben tehát a mátra­vidéki centrálé építkezése az ere­detileg előirányzott 50 millió pengő helyett egyelőre 69 millió pengőbe kerül, amiből csak 40 millió pengőt fedez a főváros kölcsönből, míg a további 29 millió pengőre az üzem folyó bevételeiből kell majd fedeze­tet teremteni. Hirdessen az „EGER“-ben! Felemelték a szölösgazda-zöldhitel összegét A szőlősgazdák zöld hitelakcióját lebonyolító Magyar Szőlősgazdák Borértékesítő Szövetkezete felmelte az eddig holdanként utalt kölcsön­összegeket azok részére, akik a hitelnyújtásban már részesültek. A termő szőlőterület nagyságát és a múlt évi termést alapul véve, eddig kát. holdankint 50—90 P volt a kölcsön, az emelés következtében 100—140 P. Akik június 16-a után kaptak az igénylők közül első ízben pénzt, azoknak már a felemelt alapon folyósították a kölcsönt. Eégi alap Új alap Pót­utalás I. 90'— P 140'— P 50 — P II. 80— „ 130'— „ £ J Ó io I II. 60— „ 120'- „ 60' „ IV. 50-— „ 100-- „ 50'— „ Bizonyosak vagyunk, hogy a MaSzOBSz ezen újabb segítség­nyújtása a szőlősgazdatársadalom körében örömet és megnyugvást fog kelteni.- --------------------..----f|—rrrmnnri V asárnap ünnepli fennállásának tízéves Jubileumát az Egri Cserkésznorma megalapítója, a Szent Krlstóf- cserkészcsapat Eger, június 25. Ebben az évben érkezett el fenn­állásának tíz éves jubileumához az egri 780. sz. cserkészcsapat, amely egy új mozgalommal írta be nevét a magyar cserkészet történetébe. A gyermeki lélek nemzeti és em­beri nevelésének nagy munkája közben ébredt rá a csapat kitűnő vezetősége arra, hogy a nemzeti öntudat és emberi nagyság útját nemcsak ott kell munkálni, ahol a nevelés és családi körülmények már eleve alkalmassá teszik az if­júságot a magasabb erkölcsi érté­kek befogadására, hanem ott, annál a jórészt magárahagyott rétegnél, amely a mindennapi gondok keserű küzdelmeiben, elfásuit lélekkel va­lahol a nemzet testén kívül éli éle­tét: a szegény földmunkásság köré­ben, a hóstyák gyermekeinél. Ed­dig a cserkészetnek a kiválók ösz- szegyüjtése volt egyik feladata, most az új egri norma megnyi­totta a mozgalmat mindenki szá­mára, hogy kiválókká nevelje őket. Sokat vállalt és sokat kockáztatott ezzel a cserkészet, de ereje is volt hozzá. Megjelentek a csapat zászlói alatt a hóstyai gyerekek és meg­indító volt az a szeretet és meg­értés, ahogyan a többiek fogadták őket és ahogy a támogatásukra alakult Cserkészbarát Nőszövetség segítségükre sietett ruhával, élelmi­szerrel, barátsággal és jósággal. A mozgalom új irányát nagy elisme­réssel méltatta a cserkészet hiva­talos lapja és országos vezetősége. Nagy munkára és nagy érdemekre tekinthet vissza tíz éves jubileumán a Szent Kristóf cserkészcsapat és ezek a tényezők teszik ünnepét a város egész közönségének meleg és családi érzésű ünnepévé. A jubileumi ünnepségeket június 29-én, vasárnap tartja a csapat a bervai cserkészparkban, kedvezőtlen idő esetén a Líceumban. Utóbbi eset­ben a szentmisét reggel 8 órakor a főszékesegyházban mutatják be. A cserkészparki ünnepségekre reggel 7 órakor indul a csapat s a felnőttek elkísérhetik őket. A kirándulni szándékozók számára a csapat parancsnoksága a követ­kezőket közli: Felnőttek reggel ki­rándulhatnak a csapattal, (vonat csak hajnalban 2 49 órakor indul Felnémetre) kocsival, autóval tetszés szerint. Teherautók is biztosítva vannak a műút végéig. Indulnak reggel 8-tól. Este vonat Felnémet­ről menetrend szerint (18 óra42 perc). — Élelmezés hátizsákból. SAJÁT TERMÉSŰ BOROKI Siller .......................P 1-20 A sztali fehér . . . P 1-40 Rizling „ . . . P 1-60 Bikavér, vörös . . P 2-40 Sör üvegje . . . 46—50 f Hézgálic, raffia, mészrézpor, szőlőkötözőfonal Láng Nándornál. Telefon 349. Vigyázat s elveszett három vásárlási könyv Bóta Gáborné Mátyás király ut 9 sz. alatti lakos elvesztette a maga, valamint Bóta András és Heltovics Miklós árva fiúk vásárlási könyvét. A szegény asszony kéri a vásárlási könyvek megtalálóját, juttassa el azokat a rendőrségre, vagy az EGER szerkesztőségébe, annál is inkább, mert a törvény rendelkezése sze­rint, aki elveszti könyvét, csak a kiállítás napjától számított hat hó­nap múlva kaphat új könyvet. Ez annyit jelent, hogy egy család fél évig nem juthat semmihez. A kereskedők figyelmét felhív­juk az elveszett könyvekre, azzal, hogy ha mégis akadna, aki lelkiis­meretlenül, aljas mohóságtól indít­tatva kihasználná az alkalmat és a szegény család könyvére bármit is vásárolni próbálna, azonnal ad­ják át a legközelebbi rendőrnek.

Next

/
Thumbnails
Contents