Eger - napilap, 1941/1
1941-06-23 / 98. szám
1941 június 23. E G B K 3 hat ránk az a tény, hogy más országok népei még sokkal szűkösebb körülmények között élnek. Utalhatunk arra, hogy eléggé megbízható közlések szerint Németországban, Dániában, Finnországban, Francia- országban, Belgiumban, Angolország- ban, sót a háborún kívül álló SpaDyolországb&n és Svájcban is mennyi mindenhez nem jut már hozzá a lakosság, ami még nekünk rendelkezésünkre áll. Rávilágíthatunk arra is, hogy az egyes hazai termények és nyersanyagok hiányának megvannak a maga komoly okai. Hogy csak hármat említsünk: először is miuden lehető erőnkkel támogatnunk kell élet-halálharcban álló barátainkat, akiknek édes hazánk jelentékeny területi gyarapodását jórészt köszönhetjük. Másodszor a multévi árvíz és a rossz időjárás szinte példátlanul gyönge termést eredményezett, hogy csak egy adatot említsek, az 1989. évi 31 millió mázsa búza helyett 1940 ben csak húsz millió mázsa termett. Harmadszor, hirtelen el kellett látnunk á legszükségesebb élelemmel a visszacsatolt területek kizsákmányolt, mezőgazdasági terményekben egyébkényt is nagyon szegény népét. — Jól tudjuk, hogy pusztán felvilágosítással nem lehet megnyugtatni azt, aki éhes és nélkülöz. Azért minden erőfeszítésre és áldozatra kész testvéri szeretettel valóban segítenünk is kell a nélkülözőkön. Egyes emberek tömegeknek nem tudnak segítséget nyújtani, de viszont sokat enyhíthetünk a nélkülözők nyomorán, ha mindnyájan rokonainkat, barátainkat, ismerőseinket segítjük úgy, ahogy tudjuk. Lelkiismeretünk csak akkor lehet nyugodt, ha mindent, ami legszükösebb ellátásunk mellett nekünk előreláthatólag nélkülözhető, átengedünk a bajbajutott családoknak. — Szent meggyőződésem azonban az, hogy ez a szociális közösségtudat nem lesz elég hatékony a segítésre, ha a vallási közösségtudat mélyebb alapjaira nem támaszkodik. A vallás gyakorlásában, az imában való közösség termi meg azt a közösségerőt, mely a jótékonykodásban könnyekig megható áldozatokat tud felmutatni. — Da közös imáink legfőbb földi célja a béke elérése. A Szentatya parancsára mindennap imádkozunk ezért a szentmise után, mert hiszen a népek között fennálló béke az országok boldogságának, a népek jólétének legelső feltétele. — Ha kiimádkozzuk ezt a békét, akkor megint lesz fehér kenyér és szép ruha, lesznek piros-pozsgás, mosolygó arcok és munkánk révén gondtalan élet, lesz fejlődés és lendület most állandó viharok és kétségek között vergődő édes hazánkban, amit a magyarok Védőasszonyának közbenjárására adjon meg mielőbb a gondviselő Isten. A beszéd tartalmát egyhangúlag tették magukévá a képviselőtestület tagjai. A közgyűlés ezután az érsek- főpásztor engedélyével meghívta az egri I. sz. r. k. tanítói állásra Vásárhelyi Józsof maconkai r. k. tanítót és elhatározta a Böhm János gyermek- otthon tatarozását 500pengő költség keretében. A képviselőtestület végül egyhangúlag köszönetét mondott dr. Kál- noky István polgármesternek és Rapcsák József műszaki tanácsosnak a Fájdalmas Szűzről nevezett temető útjának rendbehozataláért. Kedden Eger-est: Vadvirágos Maros partján Az Eger-estek sorában kedden ismét újdonság következik, dr. Nemes—dr. Aczél új operettje, a Vad- virágos Maros partján, amely lendületével, pompás dalaival, táncaival, revüszerú tömegjeleneteivel egyike az újabb idők legsikerültebb operettjeinek. A közönség bizonyára hálásan fogadja a 40 százalékos lehetőséget az operett megtekintésére és ezúttal is telt ház lesz az Eger-est eredménye. A kedvezményes jegy váltására jogosító utalványt itt adjuk: Utalvány a Vadvirágos Maros partján operett június 24-i, keddi előadására. 1 drb_______________________ A Szigeti József-céget is kijelölték szénnagykereskedönek Az Eger vasárnapi számában közölte a vármegye alispánjának kijelölő határozatát az eger-gyöngyösi körzetben kijelölt szénnagykedő cégekről. Pótlólag közöljük, hogy a szénnagykereskedők sorába a Szigeti József (Káptalan u. 12) céget is kijelölték. Egerben tehát két cég, a Novotny és Társa, valamint Szigeti József foglalkozik szénnagykereskedéssel. • Ä Franck cikóriakávé fokozza a kávéital zamatát és illatát, valamint szép, aranyosbarna színét. * Most jelent meg Gáspár Gyulától A visszatért Erdély útikönyve. Ára 90 fillér. Kapható az Egri Keresztény Sajtószövetkezet könyvkereskedésében. Befejeződtek a Városi Zeneiskola évzáró növendékhangversenyei. Az elmúlt héten, az idei negyedik növendékhangversennyel befejeződtek a Városi Zeneiskola évzáró produkciói. Hogy az iskola tanulóiból négy hangversenyre telik, az az iskola örvendetes népesedésére vall, ez pedig a bizalomra, amit az iskola kiváló és szakképzett tanári gárdája meg is érdemel. A szigorú, de föltétlenül eredményes zenei nevelés ebből az állami ellenőrzés alatt álló intézményből alapos készültséggel, s ezen felül zenei ízléssel rendelkező muzsikusokat és közönséget ad Eger városának s ezért hálát és támogatást érdemel. A hangversenyt ezúttal is telt ház hallgatta végig. A műsorban Fógelné Kaufmann Emmy hegedűsei között Fortunyák József kellemes játékkal, Pavlik Éva tiszta, határozott hangszerkezeléssel, Liszkóczy Tibor határozottságával, Bánházy Gyula szép fejlődésével, Nemes Aliz kiforrott finomságával, Nickel Gabriella színes tónusával, Kroó György meleg változataival és a hangerő változatos árnyalásával aratott elismerést. Gáspárdy Katinka növendékei magas tudású gárdájával állt ki. A rendkívül ügyesKánya Edit, a mozgalmas, friss játékot adó HeringKlári, a finom megoldások iránt érzékeny Kiss Kató, a tehetséges Galambos Évi, a technikai készségben egyre jobban fejlődő Nikázy Ilonka mellett különös figyelmet érdemelt Szent- györgyi Márta egységesen átgondolt és szinte művészi komolysággal megoldott száma és Grigássy Éva nagykvalitású játéka. Gyárfásné Huberth Jolán az első éveseket avatta pódiumra s valamennyien kitűnően megfeleltek mind- azonak a követelményeknek, amiket a pedagógia és a közönség ettől a tanulmányi évfolyamtól megkíván. Szabó Edit, Hevesy Éva, Hevesy Mária, Magassy Zoltán, Hrablay Iván és Szommer István sok tapsot kaptak és megérdemelten. Fógel Elemér csellótanítványa, Bánházy Jancsi ugyancsak szép hangsúlyozással, könnyedén adta elő számait. Komáromi] Mariska növendékeinek zeneestje. Komáromy Mariska növendékei június 21-én, szombaton rendezték zeneestélyüket a ferencesek fehér termében. Az estély komoly színvonalú műsora, a bemutatkozott növendékek szép tudása csak megerősítették az ismert zenepedagógus módszereiről táplált véleményt. A növendékek mindegyike tanulmányaihoz képest kitűnő eredményei játszott, sőt, ahol a tudáshoz még született tehetség is járult, átlagon felül játékban gyönyörködhetett a közönség. A műsort a Himnusz nyitotta meg Kovács Attila áhitatos előadásában. Cserniczky Dénes, Ferenczy Tamás és Kovács Attila hatkezese rendkívül sikerült. Ferencz Éva bájos játéka, König Ágnes tehetsége, Darvas Lajos határozott ütemérzéke, Szabó Eszter lágy billentyű- kezelése, Kovács Attila komoly tudása, Székely Gabriella meglepő fejlődése, Jánosy Marika hitározott felfogása a közönség elismerésével találkozott. Nyáry Éva a zongora szép megzengetésében, Ferenczy Tamás a kéz biztonságában, Szabó Ilonka az előadás könnyedségében, Jagitza Gizella a tónus biztonságában, Szabó Klári a színezésben, Nagy Mancika tiszta, világos előadásmódjában, Cserniczky Dénes megfontolt alaposságában, Oláh Márta friss közvetlenségében volt jó. Szabó Edit kitűnő képességeivel, Csicsáky Magda rendkívüli gyakorlottságával, Korcsmáros Margit szép hangsúlyozásával, Boros Éva elmélyedésre való kézségével, Tófalussy Nelli finom megoldásaival tűnt ki. A négykezesek és kétkezesek (Szabó Eszter—König Ágnes, Nagy Marika — Szabó Klári, Ficzere László— Grenda Andor—Incze T. István, Korcsmáros Margit—Tófalussy Nelli, Csicsáky Magda—Oláh Márta) fegyelmezett összjáték, szorgalom és tudás jeleit mutatták. Huszár Ilonka énekszáma kellemes és üde volt. HÍREK Társadalmi naptár«. Június 29 s A Szent Kristóf cserkészcsapat tízéves jubileumának ünnepségei. — Az egri gyógyszertárak éjjeli szolgálata. Június 21-én este 7 órától június 28-án estig: Pánczél Almagyar-u. 5. gyógyszer- tára. — A pénzügyminiszternél kell kérelmezni a június 1-e előtt elkészült szükségóvóhelyek adókedvezményét. A hatóságilag elrendelt légoltalmi szükségóvóhelyek építésére a pénzügyminiszter 114.500—1941. VII. sz. alatt rendeletet bocsátott ki, amelynek értelmében 1941 január 1-e után létesített szükségóvóhelyekkel kapcsolatban is lehet adókedvezményt engedélyezni, ha az óvóhely építését a hatóság rendelte el. Az adókedvezmény kérelménél ugyanaz az eljárás, mint az átalakítási munkáknál. A január 1-e után megkezdett és június 4-ike előtt elkészült szükségóvóhelyeknél azonban a munka megkezdését bejelenteni nem lehetett. Illetékes helyen kijelentették, hogy a rendelet megjelenése előtt készült szükségóvóhelyekre az adó- kedvezményt közvetlenül a pénzügyminiszternél kell kérelmezni. * Olvassa a Nemzeti Könyvtár füzeteit! Tiszta magyar irodalom! A kéthetenkint megjelenő füzetek állandóan kaphatók az Egri Keresztény Sajtószövetkezet könyv- kereskedésében.