Eger - napilap, 1941/1
1941-05-19 / 78. szám
4 EGER 1941. májas 19. FERENCJÓZSEF KESERÜVIZ SPORT ETK-MVSC II. 2:0 (1:0). Eger, I. oszt. bajnoki, vezette: Hercsik. Az ETK lelkes játékkal biztos győzelmet aratott. Az 5. percben Ben esik Majoros beadását közelről értékesíti. A II. félidőben Ungvári szabadrúgásából védhetetlenül száll a labda a felső sarokba. Az ETK végleg kezében tartotta a mérkőzést, és győzelme egy percig sem volt vitás. Az egész csapat dicséretet érdemel. * MESE II.-OVTK III. 3:0 (1:0). Eger, II. oszt. bajnoki, vezette: Székely. A MESE II. fölényes játékkal győzött. Góllövők: Sztojka (2) és Nagy II. A MESE II.-be négy ifjúsági játszott. HVSE—MESE 2:1 (0:1). Hatvan, NB. III. mérkőzés, vezette: Tóth. A hatvaniaknak pártoskodó bíró az utolsó percben gólnak ítélt egy kapufáról kipattanó labdát és ezzel a MESE szokásos egygólos végzete beteljesedett. Az I. félidőben Juhász góljával vezetett a MESE. Hatvan a II. félidőben egyenlített és a bíró jóvoltából megszerezte a meg nem érdemelt győzelmet. Az ilyen játékvezetők komolytalanná teszik a bajnoki küzdelmeket. Megérdemelnék, hogy örökre eltiltsák őket a bíráskodástól. SAKK Befejeződött az egri fő- és középiskolák sakkversenge A csapatbajnokságot a Jogakadémia, áz egyénit a Ciszterci Gimnázium nyerte Az egri fő- és középiskolák 1941. évi sakkversenyét a Ciszterci Gimnázium rendezte meg. A küzdelem a bajnokságért 6-os csapattal és 2—2 egyéni résztvevővel folyt le. A versenyben öt intézet vett részt: a Jogakadémia, a Közigazgatási Tanfolyam, az Állami Gimnázium, a Kereskedelmi és a Ciszterci Gimnázium. A csapatverseny eredménye: 1. Jogakadémia: 4 mérkőzés, 18 V2: 5 Va győzelmi arány, 4 pont. 2. Ciszterci A): 4 mérkőzés, 15 V2: 8 V2 győzelmi arány, 3 pont. 3. Közig. Tanf.: 4 mérkőzés, 14: 10 győzelmi arány, 2 pont. 4. Ciszterci B): 4 mérkőzés, 11:13 győzelmi arány, 1 pont. 5. Kereskedelmi: 4 mérkőzés, 1: 23 győzelmi arány, 0 pont. A győztes csapat tagjai: Juhász Lajos, Krausz István, Bárány László, Juhász Pál, Vendrey István és Borbereki István. A második csapat tagjai: Bódy Géza, Márkus György, László Ferenc, Szamosvölgyi Attila, Tóth Dezső és Urbán Vilmos. Az egyéni bajnokság eredményei: 1. Bódi Géza (Ciszt.Gimn.) 5 pont. 2. Juhász Lajos (Jógák.) 5 pont. 3. Krausz István (Jógák.) 4 pont. 4. Herczeg Tamás (Áll. Gimn.) 3 pont. 5. Appel Gusztáv (Keresk.) 2 pont. 6. Márkus György (Ciszt. Gimn.) 2 pont. 7. Szabados Jenő (Keresk.) 0 pont. 8. Majzik Mihály (Közig. Tanf.) visszalépett. 9. Mélykúti László (Közig. Tanf.) visszalépett. A Jogakadémia által alapított vándorserleget a Jogakedémia csapata nyerte el, ezúttal már másodszor. (Kétszer a Ciszt. Gimn., egyszer az Áll. Gimn.) A győztes csapat tagjai bronzérmet és díszoklevelet kaptak. Az egyéni verseny első helyezettje a Városi Sakk-Kör által alapított vándordijat és aranyérmet, a második helyezett ezüstérmet, a harmadik helyezett bronzérmet kapott. Budapesti rádió-műsor Hétfő, május 19. 4.15: Diákfélóra: 4.45: Időjelzés, hírek, tó: Hírek szlovák es ruszin nyelven. 5.15: Solymossy Lajos jazz-zongoraszámai. 5.35: Az erdélyi fejedelmek hadseregei. Markó Árpád ny. ezredes előadása. 6: Országos Postászenekar. 6.25: Megoldódnak & cipőgondok. Közvetítés a Sertésvágóhídról. 7: Hírek magyar, német és román nyelven. 7.20: Kalmár Pál magyar nótákat énekel, kiséri Sárközi Gyula cigány- zenekara. 8.15: Bácska, Horvátország, Belgrad. Babay József előadása. 8.35: Idegen muzsikusok Magyarországon (Felolvasás.) 9.10: Vidámságok (Felolvasás). 9.25: Hanglemezek. 9.40: Hírek. 10.10: Ilniczky László tánczenekara. £ 1 : Hírek német, olasz, angol, francia és eszperantó nyelven. 11.30: Géczy Barnabás zenekarának műsora. Hanglemezek. 12: Hírek. Kedd, május 20. 6.40: Ébresztő. — Torna. 7: Hírek. — Közlemények. — Étrend. — Hanglemezek. 10: Hírek. 10.20: Hol tanult Jókai geológiát? Gaál István előadása. 10.45: Divattudósítás (Felolvasás). 11.10: Nemzetközi vízjelzőszolgálat. 12: Harangszó. — Himnusz. 12.10: A József nádor 2. honvédgyalogezred zenekara. 12.40: Hírek. 1.20: Időjelzés, és vízállásjelentés. 1.30: Míkulai Gusztáv szalónzenekara. 2.30: Hírek. 2.45: Műsorismertetés. 3: Árfolyamhírek, piaci árak, élelmiszerárak. 3.20: Dömötör Tibor hegedül zongorakísérettel. 3.40: Mit főzzünk ? Háziasszonyok beszélgetnek. 3.55: Daudáné Paica Antal zongorázik. 4.10: Gyermekdélután. 4.45: Időjelzés, hírek. 5: Hírek szlovák és ruszin nyelven. 5.15: Mindnyájunk gondjai. A közellátási szolgálat közleménye. 5.30 Horváth Elemér cigányzenekara. 5.55: Gül baba és dervistársai. Fe■■■■■—■■ — Ilii ........■■■■■■■■■■■ k ete Lajos előadása. 6 20: Zenés divattörténet. Gecső Sándoron előadása hanglemezekkel. 7: Hírek magyar, német és román nyelven. 7.20 : Részletek a német birodalmi rádió kívánságversenyéből. Hang- felvétel. 8.25: Csángó balladák. Ignácz Rózsa előadása. 8.45: Az Operaház előadásának ismertetése. Utána az Operaház előadásának közvetítése. Az Istenek alkonya (II. és III. felvonás). Zenedráma egy előjátékban és három felvonásban. 9.40: Hírek. Majd az operaházi előadás III. felvonásának közvetítése. 31 : Hírek német, olasz, angol és francia nyelven. 11.25: Oláh Kálmán cigányzenekara. 12: Hírek. M—«I—<11—IN—<1—NH—HlWil—II—I Laptulajdonos: EGRI LAPKIHDÓ SZÖVETKEZET. Felelős szerkesztő: DR. KAPOR ELEMÉR. Felelős kiadó: RADIL KÁROLY igazgató, 12434/1941. Hirdetmény. A 3150/1941. M. E. és a 201.000/1941. K. M. számú rendeletek alapján a kővetkezőket teszem közhírré. Folyó évimájus hó 16. napjától kezdődően az alább felsorolt közszükségleti cikkek csak a fogyasztó vásárlási könyvébe bejegyzés mellett szerezhetők be : mosószappan, pipereszappan, borotvaszappan, konzerv, a gyümölcsből készült konzerv kivételével, rizs, tüzelőanyag, szövet, selyem, vászon és egyéb textil méterárú, a rövidárú kivételével, kész iehérnemű, ágy- és asztalnemű, kész felsőruha, kötöttárú, cérna, varró- és kézimunka- fonal, utalványmentesen beszerezhető lábbeli, hozott anyagból készített fehérnemű vagy ruha. Az iparos és kereskedő büntetőjogi következmények terhével köteles ügyelni arra, hogy a felsorolt közszükségleti cikkeket a fogyasztónak csak a közvetlen fogyasztás szükségletének megfelelő mennyiségben szolgáltasson ki. A vásárlási könyvet Egerben a polgármester által megbízott hatósági közegek állítják ki. Vásárlási könyvet minden igénylő részére ki kell állítani. A férjjel közös háztartásban élő feleség, valamint az apával vagy eltartójával közös háztartásban élő kiskorú gyermek részére a háztartás fejének nevére közös vásárlási könyvet kell kiállítani. Külön vásárlási könyvet kell azonban kiállítani annak a kiskorú gyermeknek, aki nem él állandóan apja, vagy eltartója háztartásában (pl. tanulás céljából intézetben, idegen háztartásban van.) Külön-külön vásárlási könyvet kell kiállítani a közös háztartásban élő egyéb személyek: rokon, háztartási alkalmazott, tanonc stb. részére. Nem szabad viszont külön vásárlási könyvet kiállítani annak a kiskorú gyermeknek részére, aki csak átmenetileg nem él apja vagy eltartója háztartásában. Ugyanazon fogyasztó részére új vásárlási könyvet csak akkor szabad kiállítani, ha régi vásárlási könyv betelt és a közvetlenül megelőző vásárlási könyv kiállításától 3 (három) hónap már eltelt. Ha a fogyasztó könyvét elvesztette, vagy azt bármi oknál fogva felmutatni nem tudja, részére új vásárlási könyvet csak a korábbi vásárlási könyv kiállítását követő 6 (hat) hónap elteltével szabad kiállítani. A vásárlási könyv iránti igények megállapítása igénybejelentő lap alapján történik, melyet az igénylő, vagy az igénylő szóbeli előadása alapján a polgármester által megbízott hivatalos közegek állítanak ki. A bejelentést minden esetben az igénylő írja alá. Aki jogosulatlanul, több igénylés alapján vagy más neve alatt egynél több vásárlási könyvet vesz ki a hatóság megtévesztésével, súlyos kihágást követ el. A vásárlási könyv ára darabonkint 40 fillér, a hatósági közegek közreműködéséért, eljárási, kezelési költség címén pedig minden könyv utáu 10 fillér fizetendő. A vásárlási könyvet a fenti díjak kifizetése után szabad az igénylőnek kiadni. Az igénybejelentő lapok f. hó 19—25. napjain a városháza közgyűlési termében, ezen napokat követő napokon pedig a Közellátási hivatalban (Kis városháza) kaphatók. Amennyiben a cselekmény súlyosabb bün- tetőrendelkezés alá nem esik, kihágást követ el és két hónapig, háború esetén hat hónapig terjedhető elzárással büntetendő: a) az az iparos, kereskedő, aki a felsorolt Mráldi és Alacskal szenet legolcsóbb áron szállít Kulcsár Gábor szénkereskedő* Megrendelhető Széchenyi u. 7 és Malom ucca 3. :::: Telelőn: 391. közszükségleti cikkeket a fogyasztó lásárlási könyvébe bejegyzés nélkül kiszolgáltat; b) az az iparos, kereskedő, aki a fogyasztó vásárlási könyvébe a valóságnak meg nem felelő adatot jegyez be ; c) az a fogyasztó, aki a felsorolt cikkeket a vásárlási könyvbe bejegyzés nélkül, vagy a valóságnak meg nem felelő bejegyzés meliett átvesz ; d) az az iparos, kereskedő vagy fogyasztó, aki a hivatkozott rendeleteket megszegi, vagy kijátsza. Az ellen a fogyasztó ellen, aki az igénybejelentőlapon, vagy egyébként valótlan nyilatkozatot ad, kihágást követ el, s a kihá- gási eljárást haladéktalanul meg kell indítani. Egerben az igénylapok és a vásárlási könyvek kiállítása az alábbi elosztás szerint történik: a Városháza közgyűlési termében (I. emelet): Május 19. napján — hétfőn délelőtt 10 órától 13 óráig: a város XII., XIII. és XIV. kerületében lakó igénylők részére: délután 15 órától 18 óráig; a város X. és XI. kerületében lakó igénylők részére: május 20. napján, kedden délelőtt 8 órától 13 óráig: a város VIII. és IX. kerületében lakó igénylők részére; délután 15 órától 18 óráig; a város V. és VI. kerületében lakó igénylők részére; május 21. napján szerdán délelőtt 8 órától 13 óráig a város II. IV. és VII. kerületében lakó igénylők részére; délután 15 órától 18 óráig a város I. és III. kerületében lakó igénylők részére. A következő napokon a kiállító munka a közellátási hivatalban folytatódik. Eger, 1941. május 17. Dr. Kálnoky István s. k. polgármester. Meghívó. Fakereskedelmf és Ipari RT. f. a. felszámolója meghívja a t. részvényeseket az 1941 év május hő 27-én d. e. 8 órakor Füzesabonyban Szihal- mi-u. 55. sz. alatt megtartandó rendes közgyűlésre. Napirend: Felszámoló jelentése, határozathozatal végfelszámolásra, 1940 évi mérleg előterjesztése. Mérleg 1940 december hó 31-én. Aktiva: Adósok P 4.485*81. Veszteség előbbi évekről P 12.700 99. Összesen 17.18680.,— Passiva: Alaptőke P. 11 000. Hitelezők P 6.186*80. Összesen: P 17.186*80. ’ kishirdetIs ' A hirdetéseket kérjük naponta délelőtt 10 óráig leadni. Klshirdetés (apróhirdetés) hétköznap szavanként 8 fillér vasárnap szavanként 10 fillér. (Vastag betűvel szedett szó kétszeresen lesz számítva). Segédkönyveid több évi gyakorlattal és jó írással keresztény nagyobb kereskedelmi vállalatnál állandó alkalmazást nyer junlus hó 1-től. SajátkezQleg írott beadványok az eddigi működés és fizetési igények megjelölésével az «Eger« kiadóhivatalában adandók át. ELADÓ Szvorényi-utca 5Ű. sz. ház, nagy kerttel, gyümölcsössel, üzlethelyiséggel, pincével. Tudakozódni lehet ugyanott, délután 7 órától 9 óráig. PORSZÍVÓGÉPET keresek megvételre. Címet kérem Busák Imre műszerész üzletében leadni. Kaszinó ucca. (78.) Nyomtatta az Egyházmegyei Szent János-Nyomda, Eger. — Felelős nyomdaigazgató: Radll Károly.