Eger - napilap, 1941/1
1941-04-02 / 51. szám
2 E G F R 1941 április 2. A Mussolini út a város egyetlen patakmenti sétánya. Ezt az utat nem lehet megnyitni a kerékpárosok számára, anélkül, hogy külön útrészt ne jelöljenek ki számukra. Besznyák István dr. javaslatára a két út építésének ügyét szétválasztották s a közgyűlés elhatározta, hogy 12 ezer pengő költséggel kiépítteti az Apponyi utat. A Mussolini úti kerékpár út építését nem szavazták meg, így a Mussolini út továbbra is zárva marad a kerékpárosok számára. A régi bérlőnek adták oda Síkfőkutat Síkfőkút bérletére — miután az üdülőtelepre nem akadt vevő — a város pályázatot hirdetett. A kiírásra egyetlen pályázat érkezett be, özv. Szántó Györgynéé, a régi bérlőé. A közgyűlés Sikfőkutat évi 1200 pengőért az egyetlen pályázónak adta oda, azzal, hogy a bérleti összeget májustól az idény hónapjainak első napjaiban törlessze. A város házat vásárolt a fürdő üzemének bővítésére A közgyűlésnek az elöljáróság bejelentette, hogy a város árverésen megvásárolta a fürdő mellett fekvő Tímár utca 3. számú házat. A ház megvásárlása a fürdő üzemének kibővítésére igen előnyös volt. — A vételár 5025 pengő. A cipőjegyek még nem érkeztek meg a városhoz Megállapították az Igények sorrendjét Csak a jövő héten kerülhet sor az igénylésekre A város közélelmezési hivatala az Ipartestület által kijelölt Csépá- nyi Bálint szakértő, valamint Liktor Lajos cipész és Vályi József bőrkereskedő szakférfiak bevonásával elkészítette a cipő, illetőleg talpbőr kiosztási tervét annak a mennyiségnek, amelyet a vármegye alispánja Eger város részére, április havára megállapított. Ezek szerint április havában 690 pár cipő, 1000 pár talp és 100 pár fejelés talpalási anyag kerül kiutalásra. A közönségnek igen le kell mérsékelni a kiutalással szemben való igényeit, annyival is inkább, mert a kormány rendelete az igénylések tekintetében sorrendet állított fel, amelyet a hivatalnak legszigorúbban be kell tartani. A sorrend szerint elsősorban azoknak kell juttatni elsősorban cipőt és anyagot, akikre nézve ez közérdekű szolgálatuk ellátásához nélkülözhetetlenül szükséges. Ilyenek: a hatósági személyek, altisztek, eljárók, ellenőrök, vasutasok, közlekedési, közvilágítási vállalatok munkásai stb. Másodsorban jönnek a mezőgazdasági és ipari munkások, harmadsorban a gyermekek és ezek után a többi igénylők. (A szükségességet a hivatalok vagy intézmények vezetői igazolják). A szükséges igénylési, kiutalási és egyéb nyomtatványok még nem érkeztek meg a városhoz, előreláthatólag igénylésekre csak a jövő héten kerülhet sor. Megnyugtató és kedvező a köz- élelmezési miniszternek március hó 28-án kelt 200.460 számú rendelete, mellyel tekintélyes mennyiségű bőrtalpú, könnyebb-fajta cipőt oldott fel a zár alól. Ezek a cipők a kereskedésekben beszerezhetők utalvány nélkül. A Közélelmezési Hivatal nyomatékosan felhívja az érdekelt kereskedők figyelmét a feloldó rendeletnek azon rendelkezésére, hogy a zár alól feloldott bőrtalpú lábbeli fajták jegyzékét üzletükben feltűnő helyen kötelesek kifüggeszteni. Ezt a rendelkezést a hivatal a legszigorúbban ellenőrizni fogja s amennyiben ily nemű kihágás felmerül a büntető rendelkezéseken kívül gondoskodik az elkobzás végrehajtásáról is. fi legkorszerűbb igazság: Krisztus igazsága Dr. Urbán Gusztáv előadása az Emericanában A Corporatio Agria-Eszterházyana nagyböjti előadássorozatában március 28-án dr. Urbán Gusztáv jogakadémiai tanár „Az Emericana A TALMUD ismertetése magyarul írta: Rohling Ágoston dr. Darabja 1 P. Felelős kiadó: túrkevei Bukry Szabó István. Kapható az Egri Kér. Sajtószövetkezet könyvkereskedésében. korszerűsége“ címen tartott előadást. Az ülés elején dr. Angyal Lajos keresetlen [szavakkal köszöntötte az előadót táblabíróí kinevezése alkalmából, rámutatván azokra a hervadhatatlan érdemekre, amelyeket dr. Urbán Gusztáv közéleti munkásságával szerzett és arra a meggyőzödéses emerikánás lelkű- letre, amely e tevékenységét irányította. Dr. Urbán Gusztáv előadásában az emerikánás életeszmény korszerűségét fejtegette. Ma nemcsak a harctereken, de világnézeti kérdésekben is hatalmas mérkőzés folyik. Társadalmi egyesületek, a könyvpiac termékei, folyóiratok, a napi sajtó : mind egy egy világnézet célkitűzéseit szolgálják. Világnézet szolgálatában áll az Emericana is : a krisztusi világnézet követelményeit akarja a társadalmi életben érvényre juttatni. — Korunk legnagyobb hibája, hogy hiányzik a lelkek egysége. Az önmagát kereső lélek kiegyensúlyozást csak Szent Péter szikláján nyerhet. A katolikus egyház örök igazságai jelentik a kibontakozás útját, amelyek arra tanítanak, hogy felelősek vagyunk tetteinkért és a szenvedésnek is van célja és értelme. Az Egyház tanítása örökké korszerű. A családi élet tisztaságának követelésével már kezdettől fogva legeredményesebben szolgálta a fajt. Az állami élet kiépítésében is hervadhatatlan érdemei vannak. A szociális gondolat Krisztus evangéliumában öltött testet. A spiritus socialis és actio socialis az Egyház életének főmózgatója. A nevelés szent ügyét leghatásosabban az egyházi iskolák szolgálják. Amikor tehát az Emericana a krisztusi világnézet diadalrajuitatásáért harcol, a legkorszerűbb síkon mozog. Közvetlen célja az ifjúság felkarolásával a társadalomnak alkalmas vezetőréteget nevelni, amely tudásával, erkölcsi erejével, a tradíciókhoz való ragaszkodásával tudjon példát adni, és legyen a katolikus igazságoknak bátor hirdetője. Az Emericana a magyar sorsot MEGJELENT a M. Kir. Honvéd Térképészeti Intézet kiadásában Zsebatlasz = 1940. = Ä TÉRKÉPEK SORA: Hazánk Szomszédaink Európa Ä többi világrészek Ara: 50 fillér. Kapható: az Egri Keresztény Sajtószövetkezetben. érintő nagy kérdésekben mindig nyíltan állást foglalt. Követelte, hogy a magyarság számarányának megfelelő mértékben részesedjék a nemzeti jövedelemből. Sürgette a konjuktúra vagyon kikutatását, az ifjúság részére a családalapítás lehetőségének biztosítását, a vallási alapon nyugvó egyesületek szabadságát, a szociális problémák intézményes megoldását, a rendiség kiépítését. A magas színvonalú, az élet minden vonalára kiterjeszkedö előadást a hallgatóság nagy tetszéssel fogadta és hosszasan ünnepelte az emerikánás eszmény kiváló apostolát, akinek Egerből való távozása igen fájdalmas vesztesége az egri közéletnek. A prior végül bejelentette, hogy az április 4 i előadás közbejött aka- dá-yok miatt elmarad. Az előadássorozatot a húsvéti ünnepek után folytatni fogja a corporatio. Az influenza a vármegye Eger, április 2. Özekkel Ferenc dr. m. kir. tiszti főorvos legutóbbi jelentése szerint Heves vármegye közegészségügyi állapota általában nem volt kielégítő. A heveny fertőző betegségek közül : hasi hagymáz 1 (1 halál esettel), influenza 17 (3 halai esettel), járványos agy-gerincagyhártyalob 16 (2 halál esettel), gyermekágyi láz 1, hökhurut 7, kanyaró 79, bárányátliullámzott közönségén himlő 13, vörheny 10, diphtéria 16, vérhas 1 került hatósági észlelés alá. Összesen: 161 heveny fertőző megbetegedés közül: 6 volt halálos kimenetelű. Feltűnőbb számban kanyaró Füzesabonyban (40), Gyöngyösorosziban (18) és Egerben (14) mutatkozott. Az orvosok 22 újabb fertőző gümó- kóros esetet jelentettek. Az influenza az elmúlt hetekben áthullámzott Heves vármegye köLIKŐR. PÁLINKA AZ CNNEPEKRE jó minőség- BEN ÉS SZOLID ÁRBAN ___ O DRY JÓZSEF RUM ÉS LIKŐRGYÁRÁBAN (SZUNYOG-KÖZ 4) SZEREZHETŐ BE. EGER. Telefon: 376.