Eger - napilap, 1941/1

1941-03-28 / 48. szám

EGER y41 március 28. r> munkájuk után pihenés helyett ta­nulni jöttek. Adja IsteD, hogy fá­radságuk meghozza a gyümölcsét. A tanfolyam résztvevői & Baross Hóm&n Bálint kultuszminiszter a vidéki színészet ügyében értekez­letre hívta össze 30 vidéki város polgármesterét. Az értekezleten a polgármesterek előadták a vidéki színészettel kapcsolatos tapasztala- tuk&t, nyilatkoztak a cseretársulati rendszer életbeléptetése óta eltelt két év eredményeiről, és előterjesz­tették a helyi szempontok és körül­mények által megokolt kívánságu­kat. A polgármesterek általában megállapították, hogy a cseretársu lati rendszer a hozzáfűzött várako­zást beváltotta és annak kisebb- nagyobb módosításokkal való fenn­tartása mellett foglaltak állást. Különösen a városok közötti beosz­tás szorul a tapasztalatok alapján megfelelő módosításokra. Szeged és Nagyvárad polgármes­terei városaik különleges jellegére és színészeti tradícióira való tekintet­Eger, március 28. A hevesmegyei falvakban egy li­berális külsejű, jólöltözött fiatal­ember tűnt fel elegáns gépkocsival az utóbbi hetekben. Bement a korcs­mába, előhívatta a korcsmárost, kért egy pohár vizet, beleöntött a ma­gával hozott kompozícióból néhány cseppet, hozzáöntött a zsebéből ki­vett üvegből egy kis szeszt és az így elkészített italt megkóstoltatta a gazdával. — Úgy-e a legkitűnőbb barack- pálinka? A korcsmáros csodálkozva adott igazat. Az ismeretlen ember még két pálinkafajtát mutatott be. Vé­gül is 64 pengőért megvételre aján­lott fel egy-egy liter kompozíciót, s Eger, március 28. Nemrégiben [súlyos robbanás tör­tént Hajagos Nándor gyöngyösi műköszörüs műhelyében. A műhely­ben többen dolgoztak s valaki — eddig még nem sikerült megállapí­tani kilétét — égő cigarettát, vagy gyufát dobott a műhelyben felhal­mozott celluloid-törmelék közé. A celluloid felrobbant és az egész üz­letet lángbaboritotta. Az ott tar­Szövetség vezetőivel együtt este tár­sas vacsorán maradtak még együtt, családiasán kedves hangulatban, a Kaszinó-vendéglőben. tel saját társulat mellett foglaltak állást és kérték ehhez a miniszteri hozzájárulást. A miniszter biztosította a váro­sok polgármestereit, hogy a kor­mányzat már eddig is igyekezett a vidéki színészet segítségére lenni és fokozottabb mértékban akar támo­gatást nyújtani a jövőben is. A mi­niszter szavaiban, különösen fontos­nak mondotta a közönség megfelelő megszervezését, amely a legcélsze­rűbben a helyi szinpártoló egyesü­letek alakításával valósítható meg. Az értekezlet végén a polgármeste­rek nevében sopronyi Thurner Mi­hály, a színművészeti és filmművé­szeti kamara nevében pedig Kiss Ferenc elnök mondott köszönetét az értekezlet összehívásáért. Az értekezleten Eger város pol­gármesterét dr. Pál Endre h. ta­nácsnok képviselte. ígérte, hogy teherautón szeszt is küld. Egy-egy korcsmáros 96—128 pen­gőt is fizetett az ismeretlennek, aki átvette a pénzt, autóra ült és bol­dogan távozott. Sok száz pengőt szedett ilyen módon össze a heves- megyei falvakban. A korcsmárosok akkor kaptak észbe, amikor vizsgálni kezdték a lezárt üvegben vásárolt kompozíció­kat, s kiderült, hogy közönséges — víz volt az üvegben. A szeszt sem küldte a szélhámos és maga sem mutatkozott többé. A károsultak ezúton is arra ké­rik kartársaikat, hogy a kártékony embert, ha valahol jelentkezik, ad­ják át azonnal a hatóságnak. tózkodók kimenekültek kisebb na­gyobb sérülések és égési sebek árán, a műhely tulajdonosának fiatal lá­nya, Hajagos Erika azonban rövid idő múlva belehalt sérüléseibe. Az ügyészség vádiratot adott ki Sipka László 27 éves kőművessegéd ellen tűzvészokozás vétsége és gon­datlanság által okozott súlyos resti sértés vétsége miatt, mivel adatok merültek fel, hogy az égő tárgyat ő dobta el a műhelyben, vádat emelt továbbá az ügyészség id. Hajagos Nándor tulajdonos ellen, mert a robbanékony anyagot nem raktá­rozta elég gondosan. A tárgyaláson kihallgatták a vád­lottakat, valamint az üzletben tar­tózkodott Zombori Andrást és Nagy Istvánt,‘akik maguk is súlyos sérü­lést szenvedtek, azonban a vallo­másokból nem igazolódott be a Sipka ellen emelt vád. így a törvényszék Sipkát bizonyíték hiányában fel­mentette. A dr. Szabó tanács ugyanakkor megállapította id. Hajagos Nándor Eger, március 28. A Keresztény Iparoskor vasárnap délutáni közművelődési előadássoro­zatában Taubinger István a felvi­déki Széchenyi Magyar Kultúr Egye­sület vezetőségének tagja tartott előadást „A koreszme gazdasági tanúlságai“ cimen. Az emberiség sorsát végső fokon mindig eszmék irányították. Ma két irányító eszme: két egymással szembenálló világnézet vívja harcát. Az individuális, egyedi és az uni­verzális, közösségi világnézet. A történelmi fejlődés tapasztalata azt igazolja, hogy közel egy évszá­zad óta szerte a világon előtérbe nyomul a közösségi gondolat. Ezt igazolja a szövetkezeti mozgalom világszerte nagy népszerűsége, a nemzeti eszme (mint legideálisabb közösség) előtérbe törése és a szo­ciális gondolkodás elmélyülése. Az eszmék váltakozása mindig harccal és küzdelemmel járt. A nyílt harc rendszerint a két eszme kü­lönböző gazdasági rendszereinek összeütközéséből robban ki. A közösségi világnézet gazdasági rendszerének jellemző sajátságai: a közületi gazdálkodás, ami azt jelenti, hogy a gazdasági életben elsősorban a közösséget érintő szük­ségleteket elégítik ki. A gazdasági életnek politikai irányítása, mely szerint a nemzeti közösség minden megnyilvánulása, így a gazdasági tényezők is a legfőbb közületnek, az államnak totális politikai hatalma alá vannak rendelve. Pénzügyi és termelési vonatkozásban egységes irányítás, ami lehetetlenné teszi, hogy a közösséget érintő egyetemes gazdasági érdekek megvalósítását öncélú gazdasági törekvések meg­akadályozzák. Rendi hivatásszervezet, amely a gazdasági érdekvédelmet épéti ki. Kiegyensúlyozott jövedelemelosz­tásra törekvés, ami megszünteti a nemzeti társadalom (legfelsőbb kö­zösség) osztályai között fennálló szakadékokat. Történelmi fejlődésünk utolsó 50 éve azt igazolja, hogy a közösségi gondolat a mindinkább kiépülő kö­zületi gazdálkodásunkban fokozato­felelóssegét a robbanás előidézésé­ben, mert a műhelyben a dohányzást nem tiltotta el, a helyiséget nem látta el a szükséges oltási kellékek­kel s végül a celluloid-port fedél nélküli ládában tartotta. A törvény­szék ezért a gondatlanságért a mű­hely tulajdonosát kétszáz pengőre bűntette, azonban a büntetést három évre felfüggesztette. san a végső megvalósulás felé halad. A koreszme átvétele a nemzeti célkitűzések megvalósításának és a nemzet létének biztosítása szem­pontjából elengedhetetlen szükség­let. Elképzelhetetlen ugyanis, hogy amikor a körülöttünk élő népek mind a koreszme alapján építik ki állam- szervezetüket, akkor a magyarság távoltartsa magától az uralkodó iráuyzatot. Ezer éves történelmünk tanul­sága szerint éppen az volt a ma­gyarság fenntartásának és fejlődé­sének erőssége, hogy a mindenkor uralkodó koreszmét magáévá tette. Szent István alatt átvettük a ke­reszténység eszméjét, ami megve­tette európai létünk alapját. Nagy Lajos királyunk korában az ural­kodó lovagi koreszme meghonosí­tásával vezető politikai hatalommá építettük ki Magyarországot, Má­tyás király uralkodása idején a renaissance eszmék magyar szelle­miséggel való megtöltésével Európa vezető kuiturtényezóje lett a ma­gyarság és a francia forradalom egyedi világnézetének átvételével biztosította európaiasságuukat. Nemzeti létünk biztosítása érde­kében kell, hogy az uralkodó kor­eszmét magunkévá tegyük. Minél inkább késünk vele, annál keve­sebb hasznunk lesz belőle. De vég­zetes hiba lenne a koreszme gya­korlati megvalósításának módsze­reit idegen minták alapján lemá­solni. Amint azt számtalanszor meg­tettük a történelem során: A mindenkori koreszme szellemi kereteit magunknak kell viszonya­inknak megfelelő és a magyar lel­kiségben gyökerező gyakorlati tar­talommal megtöltenünk. A koreszme magyar vonatkozású megvalósításánál a következő szem­pontokat kell követnünk: A magyarság létének biztosítá­FERENCJÓZSEF KESERÜVIZ ® .. ■ ■ ^ ' JéiinttiIlin«* ^ A vidéki városok általában meg vannak elégedve a cseretársulati rendszerrel, de kisebb módosításokat kívánnak Szélhámos fosztogatja a hiszékeny falusi korcsmárosokat Sokszáz pengőt vágott már zsebre az ismeretlen pesti autós fiatalember, aki vizet adott pálinka-kompozició helyett Ítélt a törvényszék a gyöngyösi halálos robbanás ügyében Egy vádlottat felmentettek, az üzlet tulajdono­sának felelősségét megállapították fl közösségi gondolat, mint koreszme Érdekes előadás hangzott el az Iparoskor kultűrdéiutánján

Next

/
Thumbnails
Contents