Eger - napilap, 1940/2
1940-08-09 / 125. szám
2 EGER 1940. augusztus 9. és kakaótermékek csomagolására, forgalombahozatalára és a megfelelő súly feltüntetésére új rendelet útján kötelezze az érdekelteket. A kereskedelemügyi minisztérium rendelettervezete már elkészült és az érdekelt iparágak kézhez is kap- J ták. Még a héten együttes megbe- j szélés lesz, amelyen a szakmák felsorolják kívánságaikat. Az új rendelet értesülésünk szerint november | 1-én jelenik meg. Qlguriu román miniszterelnök rádióbeszédben Jelentette ki, hogy Románia kész megegyezni szomszédaival (Stefani.) Gigurtu miniszterelnök csütörtök este rádióbeszédet mondott, amelyben többek között kijelentette, hogy a román kormány meggyőződése szerint a román nép számára a legkedvezőbb politika az, ha Németország és Olaszország mellé áll. A miniszterelnök kijelentette, hogy a salzburgi és római megbeszéléseken Románia képviselői előtt azt az óhajt fejezték ki, hogy Románia jusson megegyezésre Magyarországgal és Bulgáriával. Gigurtu ezután hangoztatta, hogy Románia kész megegyezésié jutni szomszédaival azon az alapon, hogy a jövőbeni viszony az igazi barátságon alapuljon. (MTI) Örül], óh egri adófizető Eger 56 százalék pótadőjával a 23. helyen áll a 45 megyei város között — Kiskunfélegyházán 947 százalék a pótadó — Érdekes adóstatisztika a magyar városok anyagi helyzetéről — Negyvenöt vidéki városnak pontosan annyi a kiadása, mint Budapestnek Az összes magyar városok anyagi helyzetének tükrét adja az a statisztikai táblázat, amelyet a Városok Lapja közöl. A táblázatból rendkívül érdekes adatok kerültek egymás mellé összehasonlítás végett. A törvényhatósági városok A tíz törvényhatósági jogú város város között egy sem tud 50 százaléknál kevesebb pótadót felmutatni. De például Miskolc 97 százalék pótadóját túlhaladja Kecskemét is 105 százalék és Hódmezővásárhely 137 százalék pótadóval. Sokkal érdekesebb a városok 1940. évi költségvetésének kiadási és bevételi összegeinek összehasonlítása. A legtöbb szükséglete Debrecennek van, 11 millió pengővel, míg fedezete is a legtöbb 9.700 pengővel, A Debrecenhez hasonló nagyságú Szeged már megelégszik 7.600 ezer pengős kiadással, igaz viszont, hogy a bevétel sem több 6.400 ezer pengőnél- A tíz törvényhatósági jogú város 1940-ben 47 millió pengőt állított be a kiadási tételbe, míg fedezete csak 400 millió pengő. A hétmilliós hiányt a pótadó fedezi. A megyei városok A negyvenöt megyei város költségvetési adatait is megtaláljuk a táblázatban. A negyvenöt város kiadása éppen annyi, mint Budapest 1940. évi kiadása: 175 millió pengő. A negyvenöt megyei város közül Salgótarján áll a legjobban. Mindössze 35 százalékos pótadója van. Vele szemben a legtragikusabb helyzetben Kiskunfélegyháza jutott. Hárommilliós kiadására félmillió pengő bevétele van a városnak és így itt a pótadó — mond és írd — kilencszáznegyvenhét százalék. Ez olyan pótadórekord, amilyet a többi megyei városok még csak megközelíteni sem „tudtak“. A többi városok pótadója 50—165 százalék, j A megyei városok közül a legki- j sebb költségvetéssel Szentendre dől- i gozik, amely egy negyedmillió pengőből is meg tud élni. Hiánya ugyan még így is akad negyvenezer pengő, de ez az összes városok között is a legkevesebb. Eger városa pótadó tekintetében a 23. helyen áll a negyvenöt megyei város között, Szolnokkal egy vonalban. Mindössze 16 város dolgozik kisebb pótadóval, de ezek is átlagban 50 százalék pótadót vetettek ki. Budapestről nagyobb bizottság szállt ki a rózsaszentmártoni szénbánya megtekintésére Még mindig nem döntöttek a főváros mátrai erőtelepe ügyében Eger, augusztus 9. Hosszú idő óta vajúdik már Budapest új áramellátó erőtelepének kérdése. A főváros az erőművet a mátrai széntelepek felhasználásával akarja megoldani éspedig úgy, hogy aj át gyöngyösi szénbányáját nyitja meg és onnan termeli ki saját kezelésben a szükséges lignitet. Ezzel szemben a Salgó és vállalatának szakemberei azt igyekeznek bebizonyítani, hogy a tőle való vásárlás megfelelő szerződés mellett sokkal nagyobb garanciát nyújt az üzem zavartalan működésére és anyagilag is előnyösebb, mintha & főváros önálló bányaüzemet létesít és onnan látja el az uj erőműtelep szénszükségletét. Az egész ügyet most újból tárgyalásra készítik elő és ennek alátámasztására kedden Morvay Endre alpolgármester vezetésével nagyobb létszámú bizottság szállt ki Rózsa- szentmártonba, ahol a Salgó vezetőinek kalauzolása mellett a helyszínen győződtek meg a bányaüzem kapacitásáról. A főváros részéről a bizottságban Morvay Endre alpolgármesteren kívül részt vett Plósz Pál, az Elektromosművek vezérigazgatója, Sza- szovszky Ottó h. vezérigazgató, Szőnyi László főjegyző, a világítási ügyosztály h. vezetője, továbbá a centrálé építésének előkészítésében közreműködött kiváló szakértők: Alliquander Ödön, Borús Feienc, Esztó Péter, Hoór-Tempis Móricz, Schimanek Emil és vitéz Verebély László egyetemi tanárok. A bizottság a helyszínen látottakat is felhasználja az újabb előterjesztés kidolgozására, ügy értesülünk, hogy szeptember elején kerül ismét közgyűlés elé a mátra- vidéki centrálé ügye. A Pesti Hazai újabb három, hónapra meghosszabbította hitelnyújtási ajánlatát Eger városnak a Borszövetkezet ingatlanának Eger, augusztus 9. Eger város, mint ismeretes, meg akarja vásárolni a Borszövetkezetnek a Deák Ferenc utca és Vasút utca sarkán lévő ingatlanát kiviteli piac és csomagoló csarnok céljaira. A Pesti Hazai Takarékpénztár, az ingatlan tulajdonosa, hitelnyújtási ajánlatot tett a városnak a megvételhez. Az opció három hónapra szól és július 31-én járt le. A képviselőtestület legutóbbi határozatában az opció meghosszabbímegvételéhez tását kérte a Pesti Hazaitól. Dr. Kálnoky István polgármester budapesti útján letárgyalta az ügyet a pénzintézet vezetőségével. A Pesti Hazai megértéssel fogadta a város kérelmét és újabb bárom hónapra meghosszabbította az opciót. A Hangya, amely az ingatlan egy részére hosszabb bérletet hajlandó kötni a várossal, ugyancsak megújította ajánlatát a bérletre vonatkozóan és hozzájárult az újabb háromhónapos opcióhoz. Két Kőrössy-operettel búcsúzik a színtársulat Vitéz Jakabffy igazgató már szervezi űj társulatát Eger, augusztus 9. A búcsú színlapok megjelentek, a színház egy hét múlva, csütörtökön bezárja kapuit. Búcsúzóul két Kő- rössy-operettet nyújt át az egri közönségnek az igazgatóság. Kőrössy Zoltánnak, az egri színpad legtöbbet foglalkoztatott, egyben legnépszerűbb művészének arra is van ideje, hogy az operettszinpadok számára dolgozzék. Darabjai szerencsésen állják a kritikát, mert még abból a régebbi elméletből indulnak ki, hogy ha operett is az operett, de azért legyen benne valami s a Kőrössy-darabok az uj operettek szétoldódó formái mellett még a kötöttebb, szilárdabb és tartalmasabb műfajt képviselik. Szombaton és vasárnap ősbemutató lesz, először kerül színre Kőrössy „Ezüsttükrös kávéházban“ c. darabja, hétfőn és kedden Eger-est lesz s a Mosoly országa és a Zim- beri zombori szépasszony kerül előadásra, míg a búcsúelőadásokat ismét Kőrössy adja Csókhercegnő c. operettjével. Pénteken reggel a társulat elutazik és a művészek megkezdik szabadságukat. Vitéz Jakábffy Dezső igazgató egyébként már szervezi uj társulatát és a napokban Debrecenben járt szerződtetések céljából. Az igazgató uj társulatáról a következőket mondotta a Debreceni Újság— Hajduföld munkatársának: — Társulatomat most szervezem és igen sok közismert művésznőt és művészt sikerült szerződtetnem már eddig is. Primadonnám Fenyves Éva budapesti művésznő, míg a bonviván Márkus Lajos, a Debrecenben és Egerben is kedvelt művész. Felesége, Sárvay Rózsi is társulatom tagja lesz. — De sikerült leszerződtetnem Moóry Lucyt is, aki a Bánky- társulatnak volt a tagja. Jávor Antal komikus szintén társulatomhoz szerződött. — Jelenlegi társulatomtól Ihász Aladárhoz szerződtek Madarassy Vilma szubrettnek és Szalma Sándor táncos komikusnak. — Más különös újság nincs. Dolgozunk és közdünk az új magyar színjátszás győzelméért. Emlékezz a honvédelmi miniszter szavaira: Legutóbb 6000 magyar nő ajánlotta fel vérét a gyógyítás céljaira. Most nem vért, hanem ennél sokkal kevesebbet: pénzt kérek tőletek! Adakozz a Vöröskereszt javára!