Eger - napilap, 1940/2
1940-07-19 / 113. szám
» 1 2 EGER 1940. július 19. Befejeződött a kárpátaljai tanerők egyik egri tanfolyama Vitéz Subik Károly egyházmegyei főtanfelügyelő vendégül látta a tanfolyam hallgatóit.— Vasárnap újabb száz tanító és tanítónő érkezik. — A miskolci tanfolyam kirándulást tett Egerben Felsorolt betegségeken kívül feltűnőbb számban garatüri gyulladások és gyermek-bélhurutok kezdtek mutatkozni. A vármegye területén már 58 községben van jó ivó vizű zöldkeresztes kút. A hatvani tüdőbeteggondozó-ház- ban június folyamán kiterjedt szűrő vizsgálatok folytak. Az egri egészségvédő tüdőbeteg intézetben júniusban 21 újabb gü- mőkóros beteg jelentkezett. Hasi hagymáz elleni védőoltást kapott : 62 egyén. A belügyminiszter szerdán délelőtt táviratban értesítette dr. Hedry Lőrinc főispánt legújabb rendeletéről, amelyben megszünteti a közhivatalokban a délutáni munkaidőt, valamint engedélyezi a szabadságoA Magyar Távirati Iroda jelentette legutóbb, hogy a belügyminiszter a vitéz nagybányai Horthy Miklósné őfőméltósága fővédnök- sége alatt álló Szent Ferencrendi Szegénygondozó Nővéreknek a Magyar Egri Norma szerinti szegény- gondozás keretében több mint tíz éven át kifejtett odaadó, áldozatkész, buzgó, önzetlen és eredményes tevékenységükért elismerését fejezte ki. Az elismerés a büszkeség érzését kelti minden egri szívben. Innen indult el a kolduskérdés rendezésének szép eszméje, de hogy hódítani tudott és ma az egész ország tisztelettel és megbecsüléssel veszi köA 15 zöldkeresztes körzet tanácsadásán megjelent: 3596 egyén. Összesen: 10.335 esetben jártak el. A tíz Stefánia összesen: 5723 esetben tevékenykedett. Az egri Stefánia intézet összes védőnőinek betegsége miatt az intézet üzeme átmenetileg megszűnt. Orvosrendőri eljárás volt 11. A vármegye területén elhelyezett 732 államilag gondozott gyermek ellátása ellen kifogás nem merült fel. lások korlátolt mértékben való kiadását. Eger városa és Heves vármegye tisztviselő kara ennek megfelelően már szerdán délutántól nem tart ügyeleti szolgálatot. rül, annak köszönhető, hogy megindulásától kezdve a mai napig olyan áldozatkész szerzetesi lelkek alkalmazzák és művelik, akikben a hit és jóság ereje ól, akik önfel- áldozóan istápolják a beteg, tehetetlen szegényeket, emberi sorsba emelik és abban megtartják őket. A világi elismerés pálmájáért sohasem küzdöttek az egyszerű barna kámzsás nővérek s a belügyminiszter kitüntető szavait is úgy fogadják, hogy azok a Gondolatot illetik, amelynek ők szerény és alázatos szolgái. Mégis jól esik látni és tudni, hogy a hivatalos körök is megbecsülik s ezzel még becsültebbé teszik az Egri Norma munkásait. Közel két heti ittartózkodás után a kárpátaljai tanítónők és tanítók nagyobb része eltávozott Egerből, elvégezvén a számukra rendezett továbbképző pedagógiai tanfolyamot. Most már csak azok maradtak itt, akik nyelvi tanfolyamon vesznek részt. Eger társadalma szeretettel vette körül a visszatért magyar föld népművelésének vezetőit, hogy ezzel is szorosabban kapcsolja őket a magyar lelkiséghez és megkedveltesse a magyar viszonyokkal azokat, akik közül igen sokan idegen szellemben nőttek fel. A kárpáti tanítók, ha kissé idegenül érkeztek is, néhány nap múlva átmelegedtek, bizalmatlanságuk elmúlt és a komoly tanulmányok mellett igen jól érezték magukat. Rákóczi földjének tanítói Gárdonyi sírjánál Rákóczi földjének nevelői vasárnap testületileg tisztelegtek Gárdonyi Géza sírjánál és elhelyezték kegyeletük koszorúját. A sírnál Szűcs József felügyelő-igazgató mondott beszédet. — Amikor Dobó vára hősei vérével megszentelt köveinek — mondotta— elhoztuk a visszatért és újra egyesült Magyar Kárpátok üdvözletét, Kárpátalja jelenlévő tanítósága hódoló tisztelettel áll meg annak az embernek a sírja és emléke előtt, aki Dobó hőseinek örök időkre szóló emléket állított fel az „Egri Csillagokéban.' — Gárdonyi Géza! Tanítók Tanítója! Kegyelettel eltelve állunk e dicsőséges, Dobó várának ezer éves, küzdelmes, véres, de dicsőséges „Magyar múltról“ regélő falai között e testedet befedő, egyszerű fakereszttel jelzett szent helyen, meghajtva hódolatunk zászlóját kitartó munkásságod, törhetetlen magyarságod, rendíthetetlen hited szelleme előtt. — Itt e kettős szent helyen ígérjük, hogy a visszatért, a szent istváni gondolattal átitatott végeken a Te intelmeidnek és az „Egri Csillagodban ránk hagyott hazaszeretettel és bátorsággal őrködünk és mint nevelők a Te példádat követve dolgozunk az egység, a hazaszeretet ápolásában. E szent helyen fogadjuk, hogy a ránk bízott növendékeket a Te szellemedben neveljük Magyar Hazánk hűséges és hasznos polgáraivá. A kegyelet szavai után a csoport elhelyezte a Kárpátalja színével díszített koszorút a síron. A kárpátaljai tanerőket búcsúkirándulásra hívta meg vitéz Subik Károly egyházmegyei főtanfelügyelő és magyar vendégszeretettel szívesen látta őket a bervavölgyi cserkészparkban. A kirándulás a legmelegebb hangulatban zajlott le, a meghívottak nevében Kehrer Károly tanügyi tanácsos mondott köszönetét a vendéglátásért, vitéz Subik Károly pápai prelátus pedig buzdító szavakkal lelkesítette a tanfolyam hallgatóit. A hallgatóknak átképző tanfolyamot végzett része csütörtökön utazott el Egerből, helyettük vasárnap érkezik uj csoport uj átképző tanfolyamra. Az uj csoport is száz főből áll. Egyébként & hét folyamán a miskolci tanfolyam hallgatói is átlátogattak Egerbe a Bükkön keresztül és megtekintették a város nevezetességeit. Újra megkezdődhetnek a tisztviselői szabadságolások Megszüntette a belügyminiszter a közhivatalokban a délutáni munkaidőt A belügyminiszter elismerésével tüntette ki a szegénygondozó nővéreket Megokolt esetben feloldják a zár alól a mezőgazdasági terményeket Országosan megszervezik a házassági kölcsönök folyósítását A kormány különböző szociális tervei között szerepel a házassági kölcsönök rendszerének széleskörű kiterjesztése. Azok a szociális javaslatok, amelyek a családvédelemre vonatkozóan most foglalkoztatták a parlamentet, nagyrészt felkarolják ezeket az elgondolásokat. Értesülésünk szerint az uj törvényjavaslat keretében lehetőség kínálkozik a házassági kölcsönök rendszerének még nagyobbarányú kibővítésére. Erre vonatkozóan máris folynak tárgyalások, amelyek arra irányulnak, hogy az egész országban megszervezzék a házassági kölcsönök rendszerét, illetve a kölcsönök révén lehetővé tegyék a kisexiszten- ciák megalapozását és boldogulását. Kisgazdaságok, műhelyek megszületését és fejlődését remélik az új rendszertől. A tárgyalások rövidesen döntő eredményre vehetnek. Emlékezz a honvédelmi miniszter szavaira: Legutóbb 6000 magyar nő ajánlotta fel vérét a gyógyítás céljaira. Most nem vért, hanem ennél sokkal kevesebbet: pénzt kérek tőletek! Adakozz a Vöröskereszt javára! — Záporeső, zivatar. A Meteorológiai Intézet jóslása a következő 24 órára: Nyugati szél, kisebb felhőátvonulások, néhány helyen, főleg északkeleten és a Felvidéken még záporeső és zivatar. A hőmérséklet emelkedik. A zár alá helyezett mezőgazda- sági termények és termékek zár alóli feloldását a kiadott rendeletek értelmében indokolt esetben a földművelésügyi minisztérium közélelmezési ügyosztálya engedélyezheti. Az e tárgyban benyújtott kérelemnek a következőket kell tartalmaznia. 1. A kérelmező nevét és lakhelyét. 2. Milyen mezőgazdasági terményekre és termékekre és milyen mennyiségben kérelmezi a feloldást. 3. A feloldani kért mezőgazdasági termények, illetve termékek kinek a birtokában és hol vannak tárolva. 4. Milyen célból és milyen indok folytán kérik a feloldást. 5. Amennyiben állatok takarmányozására, vagy hizlalására kérik a feloldást, fel kell tüntetni az állatok faját, korát és számát, fel kell tüntetni azonkívül, hogy a feloldást takarmányozás, vagy hizlalás céljából kérelmezik, továbbá azt is, hogy a hízó állatoknál hány hónapig szándékoznak azokat hizlalni. A kérvényben megjelölt adatok valódiságát és helyességét minden esetben az illetékes községi elöljáróságnak, polgármesternek szabályszerűen igazolni kell. Amennyiben kereskedőnél lévő készlet feloldását kérelmezik, a községi elöljáróság, polgármester által az is igazolandó, hogy az igényelt szükséglet a szabadforgalomban nem szerezhető be, a kérelmezett termény mennyisége és feloldása közérdekű lenne. A fel-