Eger - napilap, 1940/2

1940-12-06 / 192. szám

<£ EGER i'éáO december 6. Rögtönítélő bíróság ítéli halálra Romániában a lázadás vezetőit és szítóit A román hivatalos közlöny ren­delettörvényt közöl. A rendelet-tör- véDy halálbüntetéssel sújtja azokat, akik katonai lázadást szítanak, vagy ilyen élére állanak. Ezeknek az ügyeknek elbírálására külön bíró­ságot szerveznek, amely 24 óra alatt köteles meghozni ítéletét. A halálos ítéletet 10 órán belül végre kell hajtani. Nagy tüzérségi párbaj volt tegnap este a Calais-szorosban Berlinből jelentik: A Calais ten­gerszorosban tegnap este nagy tü­zérségi párbaj folyt le. A német messzehordó parti ütegek Dow^r angol kikötővárost lőtték. A tüzér­ségi párbaj több mint egy órán át tartott. Főispánok és polgármesterek bevonásával tárcaközi értekezletet tartott a miniszterelnök a közellátás biztosítása ügyében Az országnak közszükségleti cik­kekkel való ellá'ása ügyében szer­dán a belügyminisztériumban a mi­niszterelnök elnöklésével törvényha­tósági értekezletet tartottak. Az ér­tekezleten megjelent a belügymi­niszter, az iparügyi miniszter, a földművelésügyi miniszter, Kacsóh Bálint államtitkár, az árellenőrzés országos kormánybiztosa, továbbá Boaczos Miklós, Bárczay János ál­lamtitkárok és Bárányos Károly min. osztályfőnök. Az értekezleten a törvényható­ságok alispánjai beszámoltak tör­vényhatóságaik közellátási helyze­téről. Sorra vették a gabonaliszt, zsir, cnkor, tűzifa, petróleum és a többi fontos közszükségleti cik­kek elosztásával kapcsolatos kérdé­seket A főispánok és polgármeste­rek által előadott ügyekben a je­lenlévő miniszterek személyesen ad­ták meg a szükséges felvilágosítá­sokat és közölték velük azokat az intézkedéseket, amelyeket a kor­mány a közellátás biztosítása érde­kében elhatározott. Kiskereskedő egy alkalommal csak két mázsa szenet szolgáltathat ki Budapest, december 6. A kereskedelmi és iparügyi mi­niszter reudeletet adott ki, amely­nek értelmében azok a szénkeres­kedők, akik szenet nemcsak viszont­eladó, hanem közvetlen fogyasztók részére is jogosultak árusítani, a részükre hetenkint érkező, kályha­tüzelési célokra szolgáló szénnek, továbbá brikettnek és kokszbrilett­nek legalább 40 százalékát olyan kiskereskedőknek tartoznak adni, akik ezeket kizárólag fogyasztók részére árusítják. Ezek a szénkeres- kedók ebből a tüzelőanyagból egy fogyasztó részére egy alkalommal legfeljebb 2 mázsát szolgáltatnak ki. Az a szénkereskedő, aki nemcsak fogyasztóknak, hanem viszonteladók­nak is árusít, a fogyasztók részére közvetlen kiszolgáltatandó készleté­ből 2 mázsán felüli tételekben is árusíthat, háztartási szenet, brikettet és kokszbrikettet. Tiz százalékos áremelést engedélyezett az árkormányblztos a vendéglátó üzemekben fiz árkormánybiztosi rendelet nem vonatkozik a bor- és Eger, december 6. Az ellenőrzés országos kormány­biztosától ma délelőtt körrendelet érkezett Okolicsányi Imréhez Heves­vármegye alispánjához. A körren­delet a vendéglátó üzemek és ká­véházak árainak felemeléséről gon­doskodik. A kormánybiztos rendeleta meg­állapítja, hogy az elmúlt év au­gusztus 26-án a vendéglátóiparban történt árrögzítés óta lényeges ár­sörárakra emelkedés állott elő az anyagok­ban és ezért indokolt ebben az iparban is az 1939. augusztus hó 26-an rögzített árak némi feleme­lése. A körrendelet kimondja, hogy az első osztályú, luxus vendéglátó üze­mekben a menükre 10 százalék, a ti. és III. oszt. üzemekben 7 szá­zalék felár számítható. Étlapról vá­lasztott ételeknél egységesen 10 százalékos felár felszámítása jogos. A kávéházi üzemeknél egysége­sen 10 százalék áremelést engedé­lyezett az árkormáDybiztos. A körrendelet külön hangsúlyozza, hogy ez az áremelés nem vonatkoz­hat a bor, sör és italneműek áraira. Ezekre külön intézkedés vonatko­zik. Az áremelést egyénileg kell kér­niük a vendéglősöknek és kérelmük­höz három teljes állapot kell mel­lékelniük. Rongyos szenes zsák, linoleum- Mikulás, piros posztókeztyű voltak a Mikulás-vásár érdekességei Az idén a jó öreg Mikulás nagy küzdelmek után érkezett el útjai céljához: az ablakba tett kis cipők­höz. Mindenfelé háhorú dúl és a lélek, az ajándékozó jóság lelke mogrebbenten hull le a magasból a fegyverek tüzében. Nincs elegendő nyersanyag a Mikulás-meglepetések számára sem, kevés a csokoládé és az óriási csokoládé Mikulások eltűn­tek a békés múlt ködében. A nyersanyaghiány különböző ne­hézségeket okozott a Mikulás piacon, azonban a magyar leleményesség és művészi ízlés megoldotta azokat és aunyi változatos ötlettel lepte meg az ajándékot kedvelőket, hogy az idén sokkal többféle]figyelmességgel lehetett ú!jára engedni a Mikulást. Legbájosabbak a papirfonatú ren- gyos kis szenes-zsákok voltak, óriási foltokkal, ezekbe piros burkolatú szaloncukrot lehetett tömni, aztán feltűntek a piros linóleumból varrt Mikulások, nyúlszőr bajusszal és szabállal, aztán felsorakoztak az Oz cimü film figurái, de mellettük pi­ros posztó-síkeztyűk is voltak ta­lálhatók, amikbe ugyancsak sza­loncukrot tanítottak dudálni. A cso­koládé anyagot és arany-ezüstpapirt tehát pompásan behelyettesítették műanyagokkal és észre sem lehetett venni, hogy hiányzik. Ha minden vonalon sikerül igy megoldani a nyersanyag kérdését, nem lesz semmi baj a magyar Mi­kulással. Olajat, brikettet és eserzöanyagot gyártanak a szőlőmagból Eger környékén is fel kell állítani a szőlőmaghasznosító telepet Eger, december 6. Magyarországon körülbelül 400.000 katasztrális holdon termelnek szőlőt. Ennek törkölyéből, normális termés mellett, mintegy 200.000 mázsa sző­lőmag választható ki, úgy, hogy egyszerű, sűrűszövésű drótro3tán a szőlőmagot különválasztják a ko­csányiéi és a héjtól. Bártfay Béla vegyészmérnök, aki a mezőgazda- sági hulladékanyagok hasznosításá­val foglalkozik, megállapította, hogy a szőlőmag olajtartalma átlagosan 15 százalék, de egyes fajtáknál el­éri a 20 százalékot is. Igen hasz­nosnak mutatkozik tehát, ha a sző- lőmagot kipréselik, mert abból nor­mális évek terméshozama mellett mintegy 30.000 mázsa értékes sző- lőmagolajat nyernénk. A nagyobb szőlőtermelő közpon­tokban, Badacsony, Tokaj, Eger és Gyöngyös vidékén, Kecskeméten, Bácsalmáson stb. aránylag olcsón fel lehetne állítani a szőlőmaghasz­nosító telepeket. A visszamaradó szőlőmaghéj és kocsány 3 — 4 ezer kalória fűtőértékű briketté, cserző­anyaggá és cellulózévá alakítható át, eltekintve attól, hogy takarmá­nyozási célokra is használható a törkölypogácsa. Ebben az irányban rövidesen úttörő kezdeményezés vár­ható. Felnőttek Mikulása. Irta: Bézsó Pál. Szent Miklós estén hat óra tájba’ egri főutcán bolyongva járva, — valamit várva, valami nagyot, valami ^csodát, pár örömgarast, piros Mikulást — száz ember sétált elfásult arccal; gondolva munkával, élettel, harccal, mert tudta, hogy ámítás, hazugság, [csalás: csak gyerekeknek jön el ma a Mikulás. Mégis, az égben, hol titkok születnek, parancsolt Isten az angyalseregnek. És amikor senki sem várta, sem a síkos, ködverte járda, sem a sok ember, gazdag s koplaló, a borús égből, Isten egéből hullni kezdett a hó. Hahó, hahó, hahó! Hullni kezdett a hó! És mi, akik csak a földet mertük [nézni, ahogy a köd a járdát tetézi, fölkaptuk szemünket az ólomszín [égre, sárga villanyra és kék neonfényre, és ahogy a hópihék szálltak, [kavarogtak, az emberek némán összemosolyogtak. S bár csak néhány szem volt, [nem jött utána más: a felnőtteknek mégis megjött [a Mikulás! Hirdessen az „EGER“-ben FERENCJOZSEF KESERÜVIZ

Next

/
Thumbnails
Contents