Eger - napilap, 1940/2
1940-07-15 / 111. szám
9 EGER 1940. július 15. menye lesz a magyar búza értékesítési árában. A rozs árát tudomásunk szerint a búza árának hányadában állapítják majd meg. Fígyelembevéve a termelési és értékesítési lehetőségeket, valamint a rozs felhasználási célját, valószínű, hogy a búza árának 80 százaléka körül mozog majd a rozs fix ára, amely természetesen a búza lépcsőzetes árának megfelelően emelkedik a kampány későbbi folyamán. A többi szemestermény, tehát árpa és zab ára is meg lesz állapítva értesülésünk szerint az új kampányban. Közzéadjuk a szelvényeket az Aranykalász és Trafikos Erzsiké előadására Eger, július 15. Mint jelentettük, a színház igazgatósága a színházi hetet négy Eger- esttel kezdi. Az Eger-estekre az igazgatóság az idény legnagyobb sikerű operettjeit tűzte műsorra, Kő- sössy Zoltán két mulattató darabját, az aranykalászt és a Trafikos Erzsikét. A színház közönségének kedvence, az eredeti komikumú Kőrőssy Zoltán, mint operettszerzó is a színházlátogatók szeretetébe férkőzött, így mindkét Eger-est nagy kasszasikerre számíthat. Alább közöljük az Aranykalász keddi előadásának utalványát. Utalvány az Aranykalász operett július 16-i, keddi előadására. 1 drb--------------------------jegy. Tekintettel arra, hogy kedden nem jelenik meg az Eger, egyben a Trafikos Erzsiké utalványát is közzéadjuk, hogy a közönségnek elég ideje legyen az újságszámok beszerzésére. Utalvány a Trafikos Erzsiké operett július 17-i, szerdai előadására. 1 drb--------------------------jegy. Az üresen hagyott helyet olvasóink töltik ki a kívánt jegyigényléssel. — Éjszakai szolgálatot tartó ggóggszertárak: Július 13 án este 7 órától július 20-án estig Dr. Galambos Deák -Ferenc-utca 74. és Irgalmasrend gyógyszertára. f) fegyuergyakorlatra beuonultak cukorjegyeit be kell szolgáltatni Közhírré teszi a közélelmezési hivatal, hogy katonai szolgálatra bevonultak cukorjegyeit be kell szolgáltatni. Az ilyen egyéneknek cukorjegyet igényelniük nem szabad szolgálatuk ideje alatt. Felhívja ezért a hivatal a katonai szolgálatra bevonultakat, és ezek hozzátartozóit, hogy ilyen esetben a július 28-ig terjedő időre szóló cukorjegyeket haladéktalanul szolgáltassák be a közélelmezési hivatalnál, s ugyanekkor kötelesek bejelenteni azt is, hogy ki vonult be katonai szolgálatra és mikor történt a bevonulás. Az a bevonult, vagy hozzátartozó, aki a bevonult cukorjegyét nem szolgáltatta be, aki a bevonulást nem jelentette be, vagy aki a bejelentés elmulasztása következtében a bevonult részére tévesen kiadott cukorjegyet átveszi, kihágást követ el és súlyos büntetéssel sújtják. Orvosolják a keresztény kereskedők áru ellátási panaszait Véget vetnek a zsidó kereskedelem bojkottmozgalmának A keresztény kereskedelem erőteljes megsegítésére és munkásságának eredményes alátámasztására fontos intézkedés történt az elmúlt napokban azzal, hogy a kormány felállította az árúellátási bizottságot és ennek feladatává tette, hogy mindazokat a panaszokat és sérelmeket, amelyek a keresztény kereskedelem áruellátása terén jelentkeznek, felülvizsgálja és a szükséges intézkedéseket haladéktalanul megtegye. Már az első zsidótörvény megalkotása óta állandó a panasz, hogy a zsidó nagykereskedelem csendes bojkottal felel a megváltozott időkre és miután nem állnak rendelkezésre egyéb eszközök, különböző utakon és módokon igyekezuek nehézségeket támasztani. Tudnivaló, hogy a kormányzat a keresztény kereskedelem megteremtése érdekében különböző átképző tanfolyamokat létesített, az önállósítást alap jelentős összegeket bocsátott a keresztény kereskedők rendelkezésére és általában minden intézkedés megtörtént a hivatalos körök részéről, hogy a keresztény kereskedőket megsegítsék. Ezek az intézkedések azonban majdnem hajótörést szenvedtek a zsidó árúelosztó szervek szinte egyöntetű magatartásán. A zsidóság különböző indokokra való hivatkozással vagy teljesen megtagadta az árúellátást, vagy a minimumra szorította a keresztény kereskedők ellátását azzal a célzattal, hogy bebizonyítsa: a keresztények alkalmatlanok a kereskedői feladatok ellátására. Ez a magatartás most már odáig fajult, hogy erélyes kézzel kellett a kérdés megoldásához nyúlni és a kormány széleskörű felhatalmazást adott az áruellátási bizottságnak a sérelmek orvoslása terén. A bizottság munkája elé érthető várakozással néz a keresztény kereskedők örvendetesen növekvő tábora, de kétségtelen az is, hogy ez a rendelkezés még nem jelent teljes megoldást, hanem általános szempontból rendkívül kívánatos, hogy az áruelosztásí panaszok és sérelmek orvoslása mellett gondoskodás történjék arról is, hogy a zsidóság tőkeérdekeltségeit megfelelően megrendszabályozzák és azokat keresztény kezekbe adják. Vidám kedvvel, nótaszóval diákok permeteznek az Eged alján Rövid látogatás a középiskolás «napszámosok» között, akik öt pengőt keresnek naponként — a jövő évi tandíjra Eger, julius 15. Napok óta vidám nótázástól hangos az Eged. Tizenöt, húsz fiatal torok pattogó indulókat harsog s a gyanútlan idegen, akit arra visz az útja, azt képzeli, valószínűleg valami jókedvű társaság alaposan felöntött az egri bikavérből. Azt képzeli és rosszalóan csóválja fejét. Ha azonban tudná az idegen, hogy a harsányan kinyílt torkok tulajdonosai reggel fél hattól este fél nyolcig esőben, szélben és tűző napsütésben húsz kilós permetezővel a hátukon dolgoznak a szőlőtőkék között, legalábbis egy-két taktust velük dalolna. A daloló fiúk: egri diákok, reálisták, prepák, kereskedelmisták vegyesen, 15—19 évig. Eddig legnehezebb munkájuk a futballozás volt, de most, hogy a hazának mezei munkásra is szüksége van, megfogták a kapát és a permetezőt, oda- álltak a viharedzett öreg földművesekkel egy sorba és versenyt dolgoznak velük naponta tizenkét órán keresztül. A délutáni pihenő alatt keresem fel őket. Mindegyik a földön hasal és'rézgálictól kék kezében gyönyörködik. Mikor észrevesznek és főkép mikor a fényképezőgépet meglátják, felugrálnak és igyekeznek elbűvölő arcot vágni. — Az elbűvölő arc női riporteri mivoltomnak szól. — Egész nap a kezükben gyönyörködnek ? érdeklődöm. — Á dehogy — mondja egyikük — a nap fénypontjaira várunk, az ebédre, meg a vacsorára. Csak az a baj, hogy nincs megfelelő étvágyunk. — Mosolyog és csattogtatja hozzá a fogát. — Nem bírnak csak egy kiló füstölt szalonnát, néhány kosár cseresznyét, egy-két cipót meg egy veder tejet meginni fejenként, mondja nevetve a munkafelügyelő. — És mindezt mennyi idő alatt cselekszik ? kérdem. — Reggel nyolctól fél kilencig, délben tizenkettőtől egyig, délután négytől fél hatig van szünetük. — Délben kártyázni is szoktunk súgja az egyik titokzatosan. — Vagyonok forognak kockán — tódít a másik — mindennap elverjük a családi birtokot — pattan ki a kacagás! — Mit csinálnak azzal a tömérdek pénzzel amit keresnek ? — őrjítő kiabálás kezdődik erre, akik eddig némák voltak megszólalnak a varázsigére. Olyan hangzavar kerekedik, mint mikor futballmeccsen megverik a bírót. Ijedten hátrálok és igyekszem egy-egy szót elkapni. — Könyvet veszek, diákkaptárba teszem, augusztusban a Balatonra megyünk nyaralni, tandíjra kell. .. — Mennyit kapnak naponta? — Öt pengőt meg egy liter bort, de tekintve, hogy az egész vidéket elszórakoztatjuk, igazán nem is sok. — A bort megisszák? — Az a vasárnapi szórakozásunk. Most már csakugyan meg kell döbbenni. Ilyen fiatalok és máris vasárnapi szórakozásnak nevezik az ivást ? De kiderül, hogy ez is olyan rémítgetés, mint a kártya. — A bort eladjuk és ezen a pénzen megyünk színházba, moziba, cukrászdába. Mindent kívánunk, csak — kirándulni nem. —Van valakinek valami kifogása? Zavart csend. Hát tetszik tudni vakarja egyik jelképesen a füle tövét, nem volna itt semmi hiba, elég a fizetés, könnyű a munka, csak az a baj, hogy a lányok nem követik példánkat. Ha együtt dolgoznánk sokkal gyorsabban menne, no meg kellemesebb is lenne a dolog. Közben vége a délutáni szünetnek. Újra munkához sorakoznak, felharsan a nóta: Fiúk fel a fejjel. Elnézem őket, ahogy minden izmukat megfeszítve dolgoznak, milyen egészségesek, bátrak, jókedvűek. Tudják, hogy minden kapavágással közelebb hozzák a szebb magyar jövőt. Énekük sokáig cseng a dombokon: amerre lépünk megterem a győzelem! Steiger Edit. * A természetes „Ferenc József“ keserűvíz régóta kitűnően bevált háziszer megrögzött székrekedésnél és annak mindenféle káros következményeinél: biztos, enyhe és gyorsan ható hashajtó, mely számos betegségnél az emésztést javítja és az étvágyat fokozza. Kérdezze meg orvosát.