Eger - napilap, 1940/2
1940-09-30 / 155. szám
1940. szeptember 30. E G E R 3 bizottságot küldött ki, illetve kért fel, hogy az új vágóhíd helyét állapítsa meg. Szajlai Sándor aggodalommal tette szóvá, hogy ebben az ügyben három évvel ezelőtt már kiküldtek egy bizottságot, ez azonban semmit sem végzett. Kérte, hogy ezt a bizottságot ne juttassák hasonló sorsra, annál is inkább, mivel a vágóhídi állapotok egyre tűrhetetlenebbek. A múlt pénteken nem volt egy csöpp víz sem a vágóhídon, mert a házi vízvezeték elromlott. A vágatóknak a patakból kellett vizet hozatniuk, ami közegészségügyi szempontból egyenesen hajmeresztő. De tömegesebb vágatás esetén életveszélyes is a vágóhíd, mert az éles késekkel dolgozó hentesek alig férnek el egymás mellett. Kérte ezután, hogy a sertésszállás beszakadt tetejét addig is csináltassa meg a város. Kálnoky István dr. polgármester válaszában hangoztatta, hogy a vágóhíd kérdésének megoldását sürgősen szükségesnek tartja és a bizottság rövid idő alatt megkezdi mű- ködését.Addig is a város bekapcsolja a vágóhidat a városi vízvezetékbe és a sertésszállás tetejét helyreállíttatja háromezer pengős költséggel. Lehetséges, hogy 9 fillérre emelkedik a villany egységára, de 60 százalék marad a pótadó Napirendre került a költségvetés összeállításával kapcsolatban az üzemi szolgáltatások 1940. évi megállapítása. Az elöljáróság javasolta, hogy az üzemi szolgáltatások egységárai változatlanok maradjanak, mégis a képviselőtestület fejezze ki hajlandóságát, hogy amennyiben ezen az áron sikerül a pótadót a tervezett 70 helyett az eddigi 60 százalékban megállapítani, a villany hektowattját felemeli 8 fillérről 9 fillérre. A pótadó 10 százalékos emelésére sor került az 1941. évi költségelőirányzat összeállításánál, mert máskép a háztartás egyensúlya nem teremthető meg, a pótadó azonban egyedül csak a ház- tulajdonosokat sújtja, akik már rendkívül meg vannak terhelve. Igazságosabb és méltányosabb volna a tíz százalékos pótadó-emelésnek megfelelő 40 ezer pengőt szélesebb körök, a villanyfogyasztók vállára hárítani, mert így az egyesekre kisebb teher jut és többen résztvesz- nek a város háztartásának anyagi fenntartásában. Ringelhann Béla műszaki főtanácsos, a gépüzemek igazgatója felhívta a képviselőtestület figyelmét, hogy a villany egységárának emeléséhez az árkormánybiztos hozzájárulása szükséges. Ezek után a közgyűlés elvileg hajlandóságát fejezte ki a villany egységárának 1 filléres emeléséhez. Határozat Nemecsek Aurél tanácsnok ügyében Bejelentette ezután Frank Tivadar főjegyző, hogy Nemecsek Aurél városi tanácsnok ismeretes fegyelmi ügyében a vármegye fegyelmi választmánya döntést hozott s miután megállapított több szabálytalanságot, Nemecsek Aurélt a szolgálat alól felmentette, egyben úgy határozott, bogy a felfüggesztése idején visszatartott illetményei nem utalhatók ki részére. A bejelentést a képviselőtestület tudomásul vette. Csizmadia Miklós kapta a kertmunkásképző iskola munkálatait A kertmunkásképző iskola gazdasági épületének megépítésére a földművelésügyi minisztérium 26 ezer pengő államsegélyt adott. A város a munkálatok elvégzésére nyilvános versenytárgyalást hirdetett. A versenytárgyaláson Csizmadia Miklós kőműves vállalkozó tette a legolcsóbb ajánlatot 24 ezer pengős vállalati összeggel, ezért a közgyűlés Csizmadiának, mint legolcsóbb ajánlattevőnek adta ki az építési munkálatokat. (A közgyűlés többi tárgyairól legközelebbi számunkban külön cikkekben számolunk be). fiz Eger gyűjtése Eger, szeptember 30. Mint reméltük, elseje táján megélénkült az Erdélyért-akció gyűjtése és a fizetések kikézbesítése utáu ZONGORAHANGOLÁST VÁLLAL FERENCZ JÓZSEF róm. kát. kántor. CÍM LEADHATÓ AZ EGRI KERESZTÉNY SAJTÓSZÖVETKEZETBEN. ma: 584 pengő buzogni kezdtek az áldozatkészség forrásai. Ma már több adomány érkezett lapunkhoz, valamennyi a magyar testvéri szeretetnek megindító és példaadó bizonyítéka. Az adományokat az alábbiakban nyugtázzuk: Ivanovich Ambrus . . 10’— Ivanovich János ... 51 — Révész Károly . . . 50‘— Czunya Sándor ... 5‘— Az eddigi gyűjtés eredm. 514'— Összesen . 584 P — Erdély visszacsatolt északi részének térképe 80 fill. Kapható a Keresztény Sajtószövetkezet könyvkereskedésében. hangszerek szépségeit csak remekbe készült rádión élvezheti maradéktalanul. Az ORION 155-ös nagyteljesítményű középszuper nemes, kristálytiszta' hangja, dinamikus hangszórója, plasztikus hang visszaadása a zenekedvelő igazi öröme. Nagy szelektivitás, nagy érzékenység, díszes diófa-szekrény. 155<>s O RIÓN % RÁ DIÓ Illés Béla rádiószakflzletében. Díjtalan bemutatás, LDSZTIG-nál. A közalkalmazottak tagok lehetnek ezután politikai pártokban Párttisztséget, megbízást nem vállalhatnak a közalkalmazottak, gyűléseken nem szólalhatnak fel és szervezési tevékenységet nem folytathatnak A MTI jelenti: A kormány rendeletét adott ki a közszolgálati alkalmazottaknak a politikai pártok működésében való részvételéről. A rendelet értelmében a közszolgálati alkalmazottaknak politikai pártokba, vagy bármilyen más megjelölésű politikai szervezetekbe való belépése — az 1938. évi XVII. tc.-ben foglaltaktól eltekintve — korlátozás alá nem esik. Nem szabad azonban a közszolgálati alkalmazottnak: a) politikai pártban, vagy szervezetben tisztséget, vagy megbízatást vállalni, vagy betölteni; azok gyűlésén, vagy bármely más összejövetelén felszólalni, úgyszintén szervezésük érdekében bármilyen tevékenységet kifejteni; b) hivatali helyiségben, munkahelyen, vagy hivatali eljárás közben olyan jelvény viselni, amely politikai párthoz, vagy szervezethez való tartozást tüntet fel. A jelen rendelet rendelkezéseibe ütköző magatartást a hivatali kötelesség súlyos megsértésének kell tekinteni és a tisztviselő, vagy egyéb alkalmazott felelósségrevo- nása iránt a szükséges intézkedést haladéktalanul meg kell tenni. A jelen rendelet alkalmazása szempontjából az állami, törvény- hatósági és községi tisztviselőkön és egyéb alkalmazottakon felül az állam, a törvényhatóság, vagy község intézeteinek, közintézményeinek, közműveinek tisztviselőit és egyéb alkalmazottait közszolgálati alkalmazottaknak kell tekinteni. E rendelet nem vonatkozik a politikai tisztségek betöltőire (miniszter, Kárpátalja kormányzói biztosa, politikai államtitkár, főispán, főpolgármester), továbbá általában azokra, akik olyan tisztséget, vagy állást töltenek be, amely az ország- gyűlési képviselőséggel nem összeférhetetlen. A jelen rendelet a kihirdetés napján lép életbe. Hatálybalépésével a 3.400—1938. M. E. sz. rendelet hatályát veszti. FERENCJÓZSEF KESERÜVIZ Kiss Ferenc Egerben volt vasárnap nemcsak a filmen, hanem a Kéményseprőben is, ahol tóltöttkáposztát evett és Thuróczy Gyulát kereste. Eger, szeptember 30. Vasárnap délben elegáns gépkocsi állott meg a Korona előtt, s az autóból Kiss Ferenc a magyar színművészet reprezentánsa és kamarai elnöke szállott ki lökés Annával, a Nemzeti Színház művésznőjével. Bementek a Koronába s ott Ihuróczy Gyula színigazgatót keresték, de Thuróczy nem volt ott. Az egri közönség azonnal felismerte és szeretettel vette körül a nagy magyar színészt. Elkísérték Kiss Ferencet a Kéményseprőbe, de Thurőczyt ott