Eger - napilap, 1940/2

1940-08-19 / 131. szám

2 EGER 1940. augusztus 19. Dr. Hedry Lörincné kiosztotta a jubileumi életbiztosítási kötvényeket a március 1-én született gyermekek között A közeljövőben megkezdik a budapest—miskolci vasútvonal villamosítását Három évig tartanak a munkálatok Eger, augusztus 19. Vasárnap délelőtt ünneplőbe öltö­zött asszonyok, emberek gyülekez­tek a vármegyeházán. A vármegye minden tájáról gyűltek össze, hogy átvegyék azokat az életbiztosítási kötvényeket, amiket a biztosítási in­tézetek ajánlottak fel a kormányzó országlásának jubileumi napján szü­letett gyermekeknek. A szerencse- fiák közül egy személyesen is meg­jelent, a kis Hámos Béla Adácsró), öt és félhónapos mivoltában is igen komolyan szemlélte végig az ünne­pélyt. A kötvényeket dr. Hedry Lőrinc- né, főispánné osztotta ki, aki dr. Hedry Lőrinc főispán, dr.Hunyadi- Búzás Endre vm. főjegyző, dr. Szabó Gyula főszolgabíró és Loydl István vm. aljegyző kíséretében érkezett meg a vármegyeháza tanácstermébe. Elöljáróban dr. Hedry Lörincné intézett néhány szíves szót a meg­jelentekhez. — Kedves Magyar Szülők! — A Biztosító Intézetek Orszá­gos Szövetségében tömörült biztosí­tó intézetek, — mondotta — Ma­gyarország főméltóságú Kormány­zója, vitéz Nagybányai Horthy Mik­lós országlásának huszadik évfor­dulóját emlékezetessé teendő, 1940 március 1-én tartott ünnepi ülésük­ben elhatározták, hogy mindazok­nak a törvényes gyermekeknek, akik Magyarország területén ennek az évfordulónak napján, 1940 március hó 1-én születtek, egy-egy 500 pen­gőről szóló életbiztosítási kötvényt ajándékoznak, amelynek értékét a fiú gyermekek 22 éves korukban, a leánygyermekek pedig 18 éves ko­rukban kapják kézhez. — A biztosítási kötvények kiosz­tását az Országos Egyesült Női Tá­bor vállalta magára. Ennek az Egyesült Női Tábornak képviseleté­ben hívtam én meg Önöket, Kedves Magyar Szülők, ide a mai napra, hogy átadjam Önöknek a biztosító intézetek ajándékaként ezt az élet- biztosítási kötvényt. — Heves vármegye területén 1940. évi március hó 1-én 21 gyer­mek született, akik közül ezidö sze­rint 20 van életben, — mégpedig 9 fiú és 11 leány. Kérem, jelentkez­zenek a kötvények átvételére. Sorra jelentkeztek ezután a kellő igazolással ellátott szülők, vagy ro­konok és lebonyolódott az átadás. Egyik asszony kedvesen szólalt meg: Ha meg nem tetszik haragudni, el­hoztam a többiek képét. És átnyúj­tott dr. Hedry Lőrincnének egy fény­képet, amin hat szép gyerek volt látható. — A hetedik, aki a köt­vényt kapja, mondta még, nincs raj­ta a képen. — No, még vagy két gyerek — mosolyodott el a főispán, — és ak­kor maga már más jutalmat is kap. Ó — szabódott a menyecske, hadd legyék már azoknak is, akiknek nincs. A jóízű derültség után dr. Hedry Lörincné mondott még néhány me­leg szót: — A legmelegebb szerencsekívána- taimmal adom át Önöknek, Kedves Magyar Szülők ezt az ajándékot — mondotta. — Legyen annak jelen­tősége kettős. Örökítse meg és te­gye feledhetetlenné elsősorban a mi Kormányzó Urunk áldásos országlá­sának huszadik évfordulóját, annak a férfiúnak nevét, akinek magas személyéhez fűződik nemzeti felemel­kedésünk és újjászületésünk mozza­nata. De szolgálja ez az ajándék a családvédelem gondolatának magasz­tos céljait is és járuljon hozzá ahhoz, hogy ezek a gyermekek, bol­dogulásuknak megalapozásával hasz­nos polgárai legyenek a magyar ha­zának, harcosai a család és az azon felépülő társadalom magasztos gon­dolatának és képviselői a jövő kor­ban is annak a meleg, szeretettel­jes örömnek, amely a nemzet lelkét eltöltötte főméltóságú Kormányzó Urunk jubileuma alkalmából. Végezetül dr. Hunyadi-Buzás Endre szólt a törvényhatóság ne­vében a boldog kötvénytulajdono­sokhoz. Ez a cicomátlan ünnepség — mondotta — legszebben bizonyítja, hogy egyek vagyunk, testvérek va­gyunk, akik egyszerű magyar szó­val, meleg magyar szívvel megér­tik egymást. A mai nap mindnyá­junk öröme, mégis különösen azoké, akik most érzik a haza jótékony kezét. De igazán azoknak lesz nagy örömük, akik majd az idő letelte után kilépnek az életbe ezekkel a szép összegekkel és munkálkodni fognak vele a magyar jövőért. A haza sokszor nagy áldozatokat kí­ván tőlünk, el kell mennünk, ha hív, hogy vérünket ontsuk épsé­géért és fennmaradásáért, adót kell fizetnünk, hogy a nyugodt életet biztosíthassuk, de sokszor jósággal és ajándékkal fordul felénk, külö­nösen az olyan elhivatott kéz moz­dulatával, mint aminő kormányzó urunké. Ápolják ezeknek a gyere­keknek lelkében a hazaszeretetet, a ragaszkodást és annak a megérté­sét, hogy a nemzet vezetői a népért élnek. — Elvágta lábát a kazalvágó gép. Makiár községben tegnap Ju­hász Ferenc 21 éves földmíves a kazalvágó gépnél dolgozott. Bal lába véletlenül a gép kaszája alá került, s ez csaknem teljesen el­vágta lábfejét. A telefonon kihívott egri mentők az irgalmasok kórhá­zába szállították a súlyosan sérültet. — Az Ú) élet regéngtárának hetenként megjelenő 10 filléres fü zetei kaphatók a Kér. Sajtóssővet- kezet könyvkereskedésében. Eger, augusztus 19. A kormány ismeretes beruházási tervei között szerepel az ország villamosítása. A cél az, hogy tíz éven belül az ország minden helyi­sége rendelkezzék villanyvilágítás­sal. A célkitűzésekhez híven egy év alatt közel száz községet kap­csoltak be az elektromos hálózatba és most, hogy a mátravidéki elek­tromos központ rövidesen megépül, újabb nagyszabású villamosítási ter­veket dolgoznak ki a kereskedelmi és iparügyi minisztériumban. A mát­ravidéki villamos erőközpont felál­lításával kapcsolatban a közeljövő­ben megkezdik a Budapest—Mis­kolc vonal villamosítását, amelynek munkálatai három évet vesznek igénybe. Ugyanakkor, amikor ennek a vonalnak a villamosítását meg­kezdik, megindulnak a Dunántúlon létesítendő elektromos központ mun­Heves vármegye területén az ár­vízkárosultak összedöntött, lakha­tatlanná vált vagy erősen megron­gált házainak újjá építéséről illetve helyreállításáról a vármegye alis­pánja a következőket jelentette: A mai napig 100.000 pengő se­gélyt utalt át az árvízvédelmi or­szágos kormánybiztos a vármegyei közjóléti alapba azzal a céllal, hogy ebből az összegből segélyezzem az árvízkárosultak lakóház építkezéseit. Bármilyen tekintélyes is ez összeg, a feladat megoldásánál még is ke­vésnek bizonyult, mert az árvíz el­vonulta és az első helyszíni szemle megtörténte óta, a rendkívülien ned­ves időjárás nyomán, mind és mind több vályogház dőlt össze, illetve vált lakhatatlanná. Ma az a hely­zet, hogy 113 lakóház újra építésé­hez és 45 ház tatarozásához kellett segéllyel hozzájárulnom. A károsul­tak nagy száma határozza meg az általam nyújtott segély nagyságát, mely az újraépítendő házaknál 600 —1200 pengő között a tatarozások­nál pedig 30—300 pengő között mozgott. Ezt a körülményt már két ízben jelentettem az árvízvédelmi orszá­gos kormánybiztos úrnak, akitől ígé­retet kaptam arra, hogy a Heves vármegyének juttatott segély ösz- szegét a közel jövőben tetemesen fel fogja emelni. Ami az építkezé­seket illeti, az aratás befejeztéig kálatai is, mert a Dunántúlra irá­nyuló forgalom egyre nagyobb mé­reteket ölt. A Dunántúlon építendő villamos erőközpont egy új villamosvonalat táplálna. Arról van szó, hogy vagy a Budapest—Székesfehérvár, vagy pedig a Budapest—Adony—Puszta- szabolcä vasútvonalat villamosítják ; ha a vasútvonal villamosítása be­fejeződött, nem okoz nehézséget, hogy a közeli falvakat is bekap­csolják az áramhálózatba. A tervek szerint az új dunántúli erőközpont felállítására a legalkal­masabb hely Pécs lenne, amely kö­zel fekszik az állami és a magán­kézben lévő szénbányákhoz, úgy, hogy az új erőmű szénellátása ezen a vidéken volna a legbiztosabb. Amennyiben ezek a tervek meg­valósulnak, a munkálatok több évig tartanak. csak azoknál kezdődött meg a mun­ka, hol a segélyen kívül bizonyos összegű tőke vagy más anyagi le­hetőség állott az építtető rendelke­zésére. A legtöbb helyen csak az elmúlt napokban, tehát augusztus elején indultak meg a munkálatok, és azokat egy ízben a helyszínen magam is felülvizsgáltam. Ezen kí­vül elrendeltem, hogy a községi elöljáróságok a munkálatok folya­mata alatt állandó ellenőrzés alatt tartsák az épülő házakat, a mű­szaki felügyelettel pedig Apáthy Árpád mérnököt bíztam meg. A mai napig kiosztottam összesen 58.168 pengő készpénz segélyt, to­vábbá 150 vagon követ 11.600 P értékben, 450 mázsa cementet 3.080 P értékben, tetócserepet 2.200 P értékben, és fa anyagot 2.320 P ér­tékben. A kiosztott segély összege tehát 77.368 pengő. Rendelkezésemre áll még 22.632 pengő, ennek az összegnek segély­képen való kiutalása a károsultak között folyamatban van. Emlékezz a honvédelmi miniszter szavaira: Legutóbb 6000 magyar nő aján­lotta fel vérét a gyógyítás céljaira. Most nem vért, hanem ennél sokkal kevesebbet: pénzt kérek tőletek! Adakozz a Vöröskereszt javára! Kevés lett az árvédelmi kormánybiztos segélye a rombaöőlt heuesmegyei házak újjáépítésére Százezer pengőből eddig már 77 ezer pengőt felhasználtak — Mennyi jutott az építésre és mennyi a tatarozásra — A vármegye alispánja a segély felemelését kérte

Next

/
Thumbnails
Contents