Eger - napilap, 1940/1

1940-06-12 / 93. szám

1940. június 12. EGER 3 Az első számú olasz hivatalos harctéri Jelentés nyen a városi zeneiskola két kitű­nő fiatal tehetsége is szerepelt, Valentin Kálmán, aki saját szerzé­sű ügyes és hangulatos keringójét is bemutatta és Petheő Klári, aki számának kerek elképzelésével és finom megoldásával gyönyörköd­tette a hallgatóságot. A műsor tekintélyes részét két- zongorás számok képviselték, ame­lyek zenei fegyelmezettség, együtt­működés és hangszerbiztonság szem­pontjából egyaránt a legjobb hatást keltették. Ebben a műfajban Ger- marz Évi és Szentannai Gizi, Kósa Margit és Bates Edit, Raduay Márta és Szentgyörgyi Márta, Ivanics Éva és Schulcz Márta, Kiss Klára és Valentin Kálmán, Szentgyörgyi Már­ta és Dini, Péntek László és Valen­tin Kálmán számai egykéut össze­csiszoltak, mértéktartók és alapos zenei képzettségre vallók voltak. Ugyancsak vendégként szerepel­tek a műsorszámok színesebbé té­telére a városi zeneiskola hegedűsei közül a kis Stocker Marika tiszta és bájos számával, Jolsvay Ilonka nagy reményekre jogosító játékával és Preszler Iván érett, finom tónu­sával. Bánházy Jancsi csellószáma minden elismerést megérdemel. — A hegedűsöket Fógelné Kaufmann Emmy, a városi zeneiskola igazga­tója kísérte. A hústalan napok rendje Egerben Hétfőn; marha és sertés húst, Kedden: hústalan nap, Szerdán: marha és borjú húst, Csütörtökön: marha és sertés húst, Pénteken: hústalan nap, Szombaton; marha, sertés és borjú húst, Vasárnap: marha, sertés és borjú húst szabad árúsítani. — A tűzoltók és mentók az elmúlt hónapban 124 esetben vonultak ki. Az egri tűzoltó és mentő testület most kiadott jelen­tése szerint a testület az elmúlt hónapban 124 esetben vonult ki. A tűzoltóság egy emberéletnek víz­ből való kimentésével végzett mű­szaki mentést. Az elmúlt hónapban egy kéménytűz volt. A mentőállo­más 49 balesethez vonult ki. Ezek közül sebészeti 14, belső bajokból származó 33, egyéb bajokból szár­mazó 2 volt. A mentőállomás 72 betegszállítást végzett. Első segít­ség nyújtással kapcsolatban 21 eset­ben, megkeresésre 47 esetben. Moz­góőrséget ünnepi körmeneteken 3 ízben adtak. ” A létért való küzdelemben gyakran hathatós segítségére van a dolgozó embernek egy pohár ter­mészetes «Ferenc József» keserű­víz reggel éhgyomorra bevéve azért, mert ez gyorsan szabályozza a szel­lemi és testi munkaképességre oly igen fontos bélműködést és anyag­cserét. Kérdezze meg orvosát! Hirdetésével célt ér, ha az «Eger» napilapban hirdet. A Stefani Iroda közli az első számú olasz hivatalos hadi jelen­tést, amely ma délelőtt 10 óra 45 perckor érkezett Magyarországra. E szerint június 10-én éjfélkor az olasz szárazföldi, tengeri és légi haderők felsorakoztak az előre meg­állapított helyeiken. Június 11-én hajnalban és este az olasz bombázó gépek vadászrajok kíséretében he­A m. kir. földművelésügyi minisz­ter rendelkezése szerint Heves vár­megye és Eger vendéglátó ipará­nak cukorszükségletét kontingentál­ni kell. A kontingenst Okolicsányi Imre alispán állapítja meg. A zugkimérésben egy egri Eger, június 12. A Homok utca 12. szám alatt régóta folyik a zugkimérés és nyil­ván nagyobb forgalma lehet, mint a törvényes korcsmáknak és ven­déglőknek, mert sűrűn szerepel az eseményekben. Most Pók Sándor 45 éves földmives, Makiári u. 72. sz. alatti lakos és Tőth-Pintér Sándor 25 éves földmives, Újsor utca 59. HÍRBE Társadalmi naptár. Június 16: Este 8 órakor az Egri Polgári Asztaltársaság családias összejövetele a Keresztény Ipa­roskor kerthelyiségében. Délelőtt 10 órától kugliverseny. Június 18: A „Dobó István“ 14. gya­logezred zászlójának ünnepélyes felavatása. Június 18: Komáromy Mariska ta­nítványainak zeneestélye Va7 éra­kor a ferencesek fehértermében Eger város szegény gyermekei javára. Június 19: Délután 6 órakor a Városi Zeneiskola növendékeinek harmadik vizsgahangversenye. — Zápor, zivatar. Várható idő­járás a Meteorológiai Intézet jelen­tése szerint: Gyenge légáramlás. Helyenként, főleg a délutáni órák­ban záporeső, zivatar. A meleg to­vább tart. — Egerben ma reggel 7 órakor 151 fok, a tegnapi maxi­mum 25*7 fok, minimum 10’4 fok, a talaj mentén 8‘9 fok volt. A lég­nyomás 762 mm., emelkedő. vés bomba-támadást hajtottak vég­re, látható eredménnyel, Málta angol sziget katonai berendezései ellen. Afrikai partjai felett felderítő re­püléseket végzett az olasz légi had­erő. Angol repülőgépek betörési kí­sérletét az olaszországi légelháritás visszaverte. Két repülőgépet le­lőttünk. A megállapított kontingens ke­retein belül a cukoradagokat a vendéglátó iparban 7 tagú szak- bizottság osztja szét. A hét tagú bizottságot a legrövidebb időn belül megalakítják a ipartestületeknél. leszúrta haragosát íöldmíves szám alatti lakos találkoztak össze a zugmérésben. Régi haragosok vol­tak. Sokat ittak és újból összevesz­tek. Ennek során Tóth-Pintér le­szúrta Pók Sándort, akit súlyos és életveszélyes sérüléseivel kórházba szállítottak. A rendőrség a tettest őrizetbe vette és kihallgatása után átkisérte a kir. ügyészségre. — Éjszakai szolgálatot tartó gyógyszertárak: június 8-án este 7 órától június 15 én estig Pánczél Almagyar-utca 5. és Velcsey Hunyadi- tér 5. — A m. kir. hadimúzeum ve­zetőinek látogatása az egri vármúzeumban. Vitéz Aggházy Kamii ny. ezredes és vitéz Szotyori Nagy Áron ezredes, a Hadimúzeum távozó és jelenlegi igazgatói Már­káig Lajos őrnagy csoportvezető kí­séretében megtekintették az egri vármúzeumot. A várat és a Bar- csay-gyüjteményt a gyűjtemény tulajdonosának vezetése alatt meg­tekintették és elragadtatásuknak adtak kifejezést. A Barcsay-gyüjte- mény legnagyobb részét nemzeti szempontból rendkívül fontosnak is­merték el és néhány tárgyat, mely nem egri vonatkozású s országos viszonylatban páratlan, megfelelő kártérítés ellenében az Országos Hadimúzeum gyűjteménye számára felkérték. —- Az Új élet regénytárának hetenként megjelenő 10 filléres fü­zetei kaphatók a Kér. Sajtószövet- kezet könyvkereskedésében. A hevesmegyei vendéglátó ipar cukorszükségletére kontingenst állapít meg • az alispán Egy év után újra visszatért Egerbe az országos hírű grafológus aki annakidején az Érsek ucca 13 számú házban fogadta azokat, akik a jellemükre, jelenükre, múltjukra és minden más egyébre kí­váncsiak voltak. Ugyanez a grafológus, most Érsek ucca 5 szám alatt fogadja a hozzáfordulókat és tanácsta­lanul állókat. A grafológus vasár- és ünnepnap is fogad. Egy elemzés ára 1 pengő. — Halálozás. Részvéttel vettük a hírt, hogy Bodó Ferenc nyug. pósta- és távirdaellenőr június 10-én meghalt. Temetése a Kisasszony- temető kápolnájából 12-én délután 4 órakor lesz. — Kitűnően sikerűit a vár­megyei altisztek táncmulatsá­ga. Vasárnap este a legnagyobb siker jegyében zajlott le a várme­gyei altisztek táncmulatsága. A Lö­völde helyiségeiben és kertjében a legjobb hangulatban gyűltek össze a vendégek és a késő hajnali órá­kig maradtak együtt. A táncmulat­ság tiszta bevételéből a vármegyei altisztek 10 pengőt az árvízkárosul­taknak juttattak el. — A belügyminiszter 15 nap­ra betiltotta a »Magyar Nem­zethet. A belügyminiszter a Bu­dapesten Hegedűs Gyula szerkesz­tésében és kiadásában megjelenő Magyar Nemzet című politikai na­pilap további megjelenését és ter­jesztését az ország védett érdekeit veszélyeztető magatartása miatt 15 napi időtartamra betiltotta. * Nagyfokú kedvetlenség és a munkától való iszonyodás esetén igyekezzünk mindenekelőtt bélműködésünket és gyomoremész­tésünket reggel felkeléskor egy po­hár természetes «Ferenc József» keserűvízzel elrendezni. Kérdezze meg orvosát! Nyári menetrendek a Sajtószövetkezetben kaphatók. SZÍNHÁZ Vitéz Bánky Róbert színtársulatának búcsúelőadása a színházban. Szerdán este a társulat búcsúja­ként a Nemzeti Színház Kamara­színházának kétszáz előadást megért óriási sikerű vígjáték újdonsága a »Feleség « kerül színre. Bókay János kitűnő vigjátéka a keddi egri bemutatón is osztatlanul megnyerte a közönség tetszését és városszerte nagy iránta az érdek­lődés. Minden jel arra mutat, hogy a kitŰDŐ vitéz Bánky együttes telt ház előtt vesz az egri közönségtől búcsút. Z5IÖEZ Uránia. Szerdán és csütörtökön: Riadó Indiában egy aDgol hír­szerző története. Lawrence ezredes csodálatos élete nyomán. Főszerep­lő : Sabu, a kis hindu fenomén. Part­nerei : Raymond Massey és Valerie Hobson. — Fox-híradó. Előadások kezdete egynegyed 7 és fél 9 óra­kor. — Pénteken és szombaton: Amanda két élete a világhírű táncospár Fred Astaire és Ginger Rogers zenés, táncos vígjátéka és Magyar híradó. Félárú kedvezmé­nyek érvényesek.

Next

/
Thumbnails
Contents