Eger - napilap, 1940/1

1940-05-27 / 84. szám

1940. május 27. E G E R 3 ritmust, a friss, rohamos lendüle­tet. (Külön meg kell dicsérnünk a rövid szólót éneklő tenorista meg­lepően kellemes színű hangját.) E férfikar markáns hangzatai után igen jóleső változást jelentett az állami polgári leányiskola apró énekeseinek üde, könnyű hangszine. Szinte csilingeltek a tiszta, világos akkordok a csiripelő emberszája­kon. Iftene Gabriella tanárnő gon­dos, finom kidolgozását dicséri az értelmes szövegmondás is. Most következett az est megle­petése : az állami Dobó István gim­názium énekkarának szereplése. A többi énekkarok teljesítőképességét multi s közelebbi szerepléseikről ál­talában jól ismerjük, de ebben az intézetben már hosszabb évek óta nem volt számbavehető énektanítás, ezért várakozásunkat mérsékeltük. Kádár László alig három hónapja vette tanításba az újonnan szerve­zett vegyeskart s majdnem hihetet­len, hogy e rövid idő alatt ilyen finoman össze lehetett csiszolni az addig pallérozatlan hangokat. Egy­séges, összeérlelt szólamszínek, si­ma, töretlen dallamvonalak, dinami­kai hajlékonyság, nyílt, értelmes szövegkiejtés a főbb jellemzői ennek a produkciónak. Ilyen Ízléses, ügyes pedagógiai vezetés mellett bizonyá­ra szép fejlődés elé tekinthet ez az énekkar. Ismét leánykar lépett a pódium­ra: az Angolkisasszonyok polgári leányiskolájának énekkara. Itt a még szerényebb hanganyagi adott­sággal számolva, gyöngéd tónusú müveket választott Jurányiné, de a rutinos betanítás szépen felhasz­nált minden lehetőséget a kifejezés változatosságára. Kellemes volt a Kodály: Katalinka vidám, csapon­gó, könnyed hullámzása. Ezután a Ciszterci-rend Szent Bernát gimná­ziuma következett Rássy Paulin tanár sokszor méltatott alapos és gondosan kidolgozott betanításá­ban. Különösképpen a Bárdos-féle Látod- e babám . . . modern hang­zásbeli nehézségekkel már jócskán megtűzdelt kórusaival remekeltek, itt sok olyan finomságot kaptunk, amire valóban csak fejlett tudású énekkarok lehetnek képesek. A műsor derekán újból a teljes összkar vonult fel s Virágvölgyi Béla vezényletével egy- és kétszö lamú népdalokat énekeltek. Az el­sőnek szomorúbb érzelmi tartalmát szépen, poétikus kifejezéssel éne­kelték. A szépen megformált elő­adás a karnagy ízléses átgondolá­ZONGORAHANGOLÁST VÁLLAL FERENCZ JÓZSEF rám. kát. kántor. CÍM LEADHATÓ AZ EGRI KERESZTÉNY SAJTÓSZÖVETKE- i ZETBEN. _______ s án alapult. A másik két kemény- ütemű népdalt is jó összefogással tette egységessé. Külön kórusként az állami polgári fiúiskola követ­kezett Trillsch Péter tanár vezeté­sével és valódi fiús éneklést produ­káltak, melyben friss erő párosult a gondos mértéktartással és a rit­mikai képletek pontos kidolgozásá­val. Más hatást nyújtott az Angol- kizasszonyok leánygimnáziumának éneke. Itt a kicsinyek csengő, vé­konyka hangjai szépen vegyültek össze a nagyobbak puha, színes hangjával és az így sokrétű árnya­lásra képes Kórus M. Lehotzky Ilona igazgatónő művészi ízlésének irányí­tása mellett sok részletszépséggel szerzett gyönyörűséget a legigénye­sebb hallgatóknak is, különösen a szubtilis finomságú, légiesen köny- nyed hangzatképekkel. Ezután férfi­kart kaptunk, a felsőkereskedelmi iskola kórusát; amely már kiforrott kvalitásokat mutatott. Virágvölgyi Béla tanár magasfokú muzsikalitása és praktikus érzéke az iskola tanrendjében rendelkezé­sére álló kevés időt a legeredmé­nyesebben tudta kihasználni, mert kórusának hangzása lecsiszolt, ke- rekded, életteljes és a hangzás szo- noritása még sem megy a férfias jelleg rovására. Végül az Angolkis­asszonyok tamtónőképző intézetének énekkara lépett a pódiumra. Hozzá vagyunk szokva, hogy a legjobbat kapjuk tőlük, úgy történt most is. Kodály legnehezebb nőikari művét, a Pünkösdölő-1 több évvel ezelőtt is hallottuk már, az volt tanárnő­jüknek, Jurányiné Szongott Korné­liának első és nagysikerű karveze­tői bemutatkozása. Ma is őszinte örömmel élveztük ezt a nagyszabású művet, melynek minden nehézségét könnyű szerrel legyőzte ez a kitű­nően képzett énekkar. Egészében s részleteiben egyaránt teljes zenei gyönyörűséget nyújtott. Első komoly része finomságaiban is tömören hang­zó, áhítatos zengése után egymást váltották Kodály zseniálisan szelle­mes karének-hatásbeli ötletei. A változatos műsort a teljes össz­kar éneke fejezte be, Bitter Dezső nagylendületű vezénylete alatt ro­pogtak, harsogtak a zamatos katona­nóták. E pompás műsor egész egységes nagy sikeréből kiragyog a meg­újhodásban levő magyar népi mu­zsika jövendő diadala. Ennek bol­dog reményében találkozott itt ez ünnepi estén a magvető Kodály Zoltán a termékeny talajjal, a kö­zépiskolás tanuló ifjúság leikével. Ez örvendetes találkozásnak nagy eseménye volt az is, hogy a nagy mester, az ifjúság és a közönség összecsendülő lelkes ünneplésének hatása alatt kilépett az aszkétáké­ra emlékeztető, szinte szemérmes szerénységéből és a karnagyi emel­vényről néhány sokatmondó kö­szönő és buzdító szót mondott. Az este hangulatából és eredmé­nyeiből látjuk, hogy az ő és tanít­ványai által indított nagy mozga­lom, az „Éneklő Ifjúság“ nagy tá­borához csatlakozott immár az egri diákság is és az ebből évente az életbe kilépő generációk sokasodá­sával folyton nőni fog az „Éneklő Magyarország“ a saját, csak a mienk, csak a magyar lélek művelt­ségéből kihajtott igazi magyar mu­zsikát élvező, gyakorló és hirdető Tudvalévő, hogy az árviz sújtotta vidékeken a károsult gazdák ren­delkezésére nem állt elegendő vető­mag és a földművelésügyi kormány­zat is csak bizonyos fajta vetőmagot pl. tengerit és kölest tudott biztosí­tani. így következhetett be, hogy a súlyos helyzetbe került gazdák az adótartozás fejében lefoglalt árpát, búzát kénytelenek voltak felhasznál­ni részben vetőmag céljából, részben hogy annak eladásából vetőmagot szerezhessenek be. EMERSGMil Ünnepélyesen avatták fel az Agria-Eszterházyana- Egedia aprődjait. Az egyesült Agria-Egedia, vala­mint az Eszterházyana corporatiók most tartották apródavatási ünnep­ségüket, szép külsőségek között, az Emericana hagyományos szokásrend­je szerint. Az avatás során Pataki Árpád levente olvasta fel az ava- tandók névsorát, a commendatori kiküldött, dr. Schönvitzky Bertalan pedig felszólította az apródokat a levente eskü letételére. Az esküté­tel után Bajnok Dezső, az Agria szeniora a leventék nevében üdvö­zölte a felavatottakat és kifejezte azt az óhaját, hogy az eskü vezé­relje őket a mindennapi élet forga­tagában a helyes úton. Szilágyi Nándor, az Egedia szeniora hangoz­tatta, hogy ezzel az esküvel fogják megkezdeni munkásságukat, a ma­gyar falvakban. Dr. Angyal Lajos rámutatott arra, hogy ezekben a történelmi időkben törhetetlen eme- rieanás hitre, emericanás szellemre van szükség. Az eskü a magyar zászló három színére szól. A piros szimbolizálja a fiatal vért, melyet ha szükséges, ki kell ontani a hi­tért és a hazáért. A fehér a tiszta, mindenre kész emericanás lelket jel­képezi, mely segítője az előbbinek, végül a zöld szín reményt önt a szívekbe, hogy soha el ne csügged­jenek. A leventeavatási szertartást a ve- zérség külön megbízása alapján dr. Schönvitzky Bertalan egyetemi ma­gántanár, érseki jogakadémiai ta­nár vezette. Az avatás után dr. Schönvitzky Bertalan mély gondo­latokban tartalmas beszédet inté­zett a felavatottakhoz. Kifejtette, hogy az Emericana az életeszmé­nyeket kereső főiskolás ifjúság se­gítségére siet, amikor tanítással, példával, a gyakorlati katolikus élet­re való neveléssel lehetővé teszi az magyar férfiak és asszonyok széles serege. És ez lesz az Egri Nevelők Körének igazi diadala, mikor az ifjúságon keresztül a nemesre, szépre és jóra ránevelik a felnőtt nemze­dékeket is! (~H -n) (A hangverseny rendezésének mél­tatására még visszatérünk) Szerk. A Tiszajobbparti Mezőgazdasági Kamara bár tudja, hogy büntető­jogilag ez az eljárás súlyos kifogás alá eshetik, a kényszerítő körülmé­nyek és így önhibájuk folytán nehéz helyzetbe került gazdák érdekében mégis szükségét érezte annak, hogy a földművelésügyi kormányzat köz­benjárását kérje annak érdekében, hogy a múlt évben lefoglalt zálog­tárgyak a viz- és fagykárosult gaz­dáknál feloldást nyerjenek. ifjúság helyes tájékozódását és egy­ben a katolikus vallás megdönthe­tetlen igazságain állva, a tudomány és a hit eszközeivel bizonyítja be előttük a krisztusi életeszmény örök- érvényűségét és a földi életben való hasznosságát. Az ünnepséget a Himnusz hangjai fejezték be. —JFILI1L __ K edvezményes előadások az Urániában. Mától kezdve az elő­adások féljegyei megőrzendők és annak leadása ellenében a jegypénz­tár a közvetlen következő műsorhoz féláron adja ki a jegyeket. Hétfőn és kedden, csak 16 éven felüliek­nek: Francia négyes. írta, ren­dezte és főszerepét játsza Sacha Guitri. Színes rajzfilm. Szerdán és csütörtökön: Édesanyám a könny és mosoly filmje. Fox-híradó. Elő­adások kezdete egynegyed 7 és fél 9 órakor. , — Június elején kerül piacra az új néprádió. Beszámoltunk már arról, hogy ebben az évben 25.000 darab újabb néprádiót hoz­nak a gyárak forgalomba. Ebből a mennyiségből 5000 darab, értesülé­sünk szerint, már június első felé­ben piacra kerül, míg a további 20.000 darabot a gyárak ez év vé­géig hozzák forgalomba. Az új nép­rádiók, éppenúgy, mint a múltban piacra került gépek, hálózati ké­szülékek. A nyersanyagárak emel­kedésének ellenére, a rádiógyárak, a posta és a Magyar Telefonhírmondó Rt. megállapodása alapján az új néprádiók is a régi áron kerülnek a piacra. * Étrendi hibák után az el­rontott gyomrot és a megzavart közérzetet gyakran már egy pohár természetes «Ferenc József« ke­serűvíz is a legrövidebb idő alatt rendbehozza. Kérdezze meg orvosát! Fel kell oldani az adótartozás fejében lefoglalt terményeket

Next

/
Thumbnails
Contents