Eger - napilap, 1940/1

1940-02-23 / 30. szám

1940. f-bruár 23. EGER 3 seiből következik, hogy akik e tan­folyamokra nem jelentkeztek önként és azokat sikeresen nem végezték el, a honvédelem érdekében bármi­lyen munkára kötelezhetők. Ezzel szemben azok, akiknek a tanfolyam­ról végbizonyítványuk van, kizáró­lag az önkéntes ápolás legmagasz- tosabb munkaterületén kapnak al­kalmazást és nyilatkozhatnak, hogy lakóhelyükön, vagy azonkívül haj­landók szolgálatot teljesíteni. A Vöröskereszt Egyletbe való nagy aránya belépés és a tanfo­lyamokra minél nagyobb számban való jelentkezés érdekében február 25-én vasárnap délelőtt 11 órakor a városháza nagytermében propa­ganda előadást tart a Magyar Vö­röskereszt Egylet Központi Irodá­jának igazgatója. Az előadást dr. Kálnoky István polgármester meg­nyitó szavai vezetik be. A szervezés élőmunkája Egerben már hetek óta tart és az egri nő­egyletek tagjainak önkéntes jelent­kezése és dicséretes magatartása eleve biztosítja a sikert. Az egri nőegyletek egyébként teljes szám­mal fognak megjelenni az előadá­son, melyre kétezer darab meghívót küldött ki a szervező bizottság. Az Egyletbe való belépés, a tan­folyamokra való önkéntes jelentke­zés a városházán történik, dr. Pál Endre városi jegyző 11. sz. hivata­los helyiségében az I. emeleten, na­ponta 12 — 13 óra között. EMERICANA Dr. Takács József és dr. vitéz Somlay Mihály előadásai az Emericanában. Az Agria-Eszterházyaua nagy­böjti előadássorozata kedden foly­tatódott. Az első előadás, dr. Ta­kács József teológiai tanár „A szo­ciális kérdés az Egyház megvilá­gításában“ címmel értekezett. Rá­mutatott arra, hogy az igazságos­ság sarkalatos erény. A szociális igazság arra ösztönöz : megadni a közösségnek, ami neki jár. Az egyén önálló, szabad lény, kinek öncélja van. Kötelessége, hogy saját magát boldogítsa. De az egyén a társada­lomban születik és él. Hasznára kell válnia a közösségnek. Vonat­kozik ez a magántulajdonra is. A föld rendeltetése, hogy az ember itt éljen. A magántulajdon nem azt jelenti, hogy ez kikerült a közös­ség használatából. A magántulaj­don társadalmi vonatkozása: a kö­zösségnek ne legyen kára belőle. A közösség a magántulajdont kor­látozhatja, sőt el is veheti. Az ál­lamnak független rendeltetése van, nem egyszerű társulása az embe­reknek. Célja minden egyént bol doggá tenni a földön. Az egyén megkövetelheti, hogy emberi mél­tóságához illő életet élhessen. Az állam, hogy e követelménynek meg­felelhessen, terheket ró az egyénre: ebben már korlátozza a magántu­lajdont. A törvények az egyes em­ber boldogulását segítik elő s eze­ket a polgároknak meg kell tarta- niok. Külömbséget kell tenni sze­retet és szociális igazság között. A szociális igazság a közösséggel szem* ben nyilvánul meg, a szeretet az egyénnel szemben. — Majd kitért az individualizmus és a kapitaliz­mus bŰQeinek fejtegetésére. Ezek ellen emelte fel a pápa szavát is­mert enciklikájában. A mai állam erősen szociális állam, amely ipar­kodik a szociális igazságot megva­lósítani, ezért erősen belenyúl az egyéni szabadságjogokba. Dr. vitéz Somlay Mihály „A ma­gyarság nyelvünk, irodalmunk és néprajzunk tükrében“ címmel vál­tozatos előadásban mutatta be a magyarságot meghatározó sajá­tosságokat nyelvi, irodalmi és nép­rajzi területen. Az értékes elméleti fejtegetéseket rendkívül sok idézet, illusztráció tette még színesebbé és vonzóbbá. Eger, február 23. Az egri bői kereskedők legutóbb megbeszélést tartottak és elhatároz­ták, hogy ezentúl szombatonként délután két órakor bezárják üzle­teiket. Ezt a kényszerű vikendet a forgalom csökkenésével kapcsolat­ban az üzleti kiadások mérséklése céljából vezetik be a bőrkereskedők. Az utóbbi kormányrendelkezések s a nyersanyagtakarékosság a leg­HÍREK Társadalmi naptár. Február 21, 22 és 23: A Sze­génygondozó Bizottság mozielő­adása az Urániában „A fiúk vá­rosa“ c. nagysikerű világfilm. Február 25: Délután 5 órakor kultúrdélután az Egri Katolikus Legényegyletben. — Délnyugati szél, a hideg csökken. Az Időjárásiam Intézet jóslása a következő 24 órára: Ködösebb és felhősebb idő várható, déluyugati szél, a hideg csök­ken. Az északi megyékben egyes helyeken havazás lehetséges. — Egerben ma reggel 7 órakor—19 0 fok, a tegnapi legmagasabb —43 fok, a legalacsonyabb —19'6 fok, a talaj mentén pedig —22"6 fok volt. A légnyomás 774 mm., a tegnapi­hoz képest süllyedő. A hómagasság 52 centiméter. — Dr. Palos Bernardin — tankerületi tanulmányi fel­ügyelő. A m. kir. vallás- és köz oktatásügyi miniszter dr. Pálos Ber- nardint, a Ciszterci Rend egri Szent Bernát gimnáziumának igazgatóját a miskolci tankerületi kir. főigaz­gatóság területén működő gimná­ziumokban a magyar nyelv es iro­dalom tanulmányi felügyeletével Rz Emericana Bqedia Corporatiója most tartotta meg idei első curiáli- sát a községi közigazgatási tanfo­lyam előadótermében. Lénárt János prior megnyitó be­széde után Szilágyi Sándor tartott felolvasást „A mai magyar falu“ címmel, s felolvasása egyik lánc­szeme volt annak a mai idők s kü­lönösen a magyar falu szociális és társadalmi problémáit felölelő elő­adássorozatnak, amely a Corpora­tion belül Lénárt János prior kez­deményezése alapján indult meg. A sorozat keretében ezideig előadás tartottak : Kerekes Sándor kér. isk. tanár a „Munkaszolgálat“, Virág­völgyi Béla kér. isk. tanár a „Ma­gyar népdal“ címmel. Az előadást dr. Kiss István mél­tatta s vetett fel újabb problémá­kat, majd Biró István krónikás víg krónikájával ért véget a curiális. kiszámítottabban látják el a keres­kedőket borkészletekkel, legutóbb a nagy forgalmat jelentő „féltalp“ kereskedelem szűnt meg. Ugyanek­kor nem csökkentek a közterhek és az üzleti kiadások. Utóbbiakat akarja mérsékelni a borkereskede­lem a különösen sok kiadást jelentő nehéz télben a szombat délutáni szünettel. Az új rend február 24-én lép életbe. megbízta, s erről a megbízólevelet a miskolci tanker, kir. főigazgató­ság megküldötte. A miniszter meg­bízása dr. Palos Bernardin szak­tudását és a pedagógia terén foly­tatott eredményes működését jutal­mazta meg, amikor irányító és szakavatott vezetésére bízta a tan- kerületben a magyar nyelv és iro­dalom tanítását. — Dr. Somos Lajos — tan­kerületi tanulmányi felügyelő. A magyar kir. vallás és közoktatás- ügyi miniszter dr. Somos Lajos egri érseki r. k. tanitóképzőintézeti igazgatót, a miskolci tankerületi kir. főigazgatóság területén műkö­dő líceumokban és tanítóképzőkben, a neveléstudományi tárgyak, a ne velési és tanítási gyakorlat tanul­mányi felügyeletével bízta meg. — A kitüntető megbízatás a magyar kultúra minisztere részéről, a leg­szebb elismerése annak a sikeres és értékes munkának, amelyet dr. Somos Lajos igazgató az egri érseki tanítóképző élén a nevelési tudo­mányok ápolása és fejlesztése körül igazi elhivatottsággal megkezdett és évről-évre szebb eredményekkel folytat. * Légoltalmi felszerelések beszerzése előtt saját érdekében kérjen ajánlatot Lusztig Sándor cég­től- • Az egri borkereskedők ezentúl szombatonkint délután két órakor bezárják üzleteiket Legújabb: London háborúval fenyegeti a szovjet urait Vájjon az angol-francia—szovjet­orosz háború kitörésének előestéjén vagyunk-e ? — ezt kérdezi római jelentések szerint az egész olasz sajtó. A Popo'o di Róma „London háborúval fenyegeti a szovjet urait“ címmel nagy cikket közöl, amely­ben rámutat arra, hogy Petsamo környékén angol hadihajók jelen­tek meg és a szovjet északtengeri hajóraja karcrakészen áll. Ha a szavak és a hajóhadmozdulatok nem lesznek elegendők, vájjon tényleg el van-e szánva London a Moszkva elleni háborúra. Más lapok a török sajtót idézik, amely szerint a szövetségesek Né­metországot Törökországon és Szov- jetoroszországon át támadhatják a legérzékenyebben. — A Messaggero közli, hogy az angol hajóhad már Petsamo környékét elhagyta • és Murmanszk kikötője előtt tűnt fel. — Február 25-án kezdődnek a Légoltalmi Liga női csoport­jának előadásai. A LégoltalmiLiga elnöksége értesíti Eger város úr­hölgyeit, hogy a meghirdetett tan­folyamot a ferencesek fehértermében tartják meg. Az első előadás február 26-án este félhétkor kezdődik. — Bokáját törte a jeges úton. Szepesi Györgyné 50 éves asszony tegnap a Dobó-téren ele­sett a jeges úttesten. Bokatöréssel az irgalmasok kórházába szállítot­ták a meutők. — Magyar Asszony Kong­resszus március 7—12. A feb­ruár hű 22 — 28-ra tervezett nagy­szabású Magyar Asszony Kougresz- szust elhalasztották. Az Egyesült Női Tábor úgy határozott, hogy a szokatlanul kemény időjárásra, va­lamint a csökkentett vasúti forga­lomra való tekintettel a március hó első hetére halasztja a kongresz- szust. A Magyar Asszony Kong­resszust tehát február hó 22—28 helyett március hó 7—12 között tartják meg változatlan programmal az előre jelzett 50%-os vasúti jegy biztosításával. A jegyigazolványok a Máv és az Ibusz jegyirodában, valamint az Egyesült Női Tábor központi irodájában Budapest, Eskü- ut 6. III. kaphatók. * A rendetlen és fájdalmas bélürülések és az ezekkel járó vértódulások és fejfájások a tisztán természetes «Ferenc Jó­zsef* keserűvíz használata által — reggelenként éhgyomorra egy- egy pohárral bevéve — rendszerint rövidesen elmúlnak. Kérdezze meg orvosát! * Orvos urak! Az új rendelet szerinti kivitelű zománctáblák meg­rendelhetők Lusztig Sándornál.

Next

/
Thumbnails
Contents