Eger - napilap, 1939/2
1939-07-22 / 114. szám
1939. július 22. EGER 3 fl szántófölöön temette el újszülött gyermekét egy kerecsenói asszony Ä vizsgálat szerint a gyermek halvaszületett, bűneset nem történt Eger, július 21. Kerecsendi tudósítónk jelenti, hogy nem mindennapi eset történt a községben. Egy fiatal földműves asszony aratási munka közben hozta világra gyermekét a szántóföldön. Az újszülött egy negyed óra múlva sem mutatta az élet jeleit, mire az asszony férje segítségével a kis halottat a tarlón azonnal el is földelte. Az eset a csendőrség tudomására jutott, amely vizsgálatot indított annak tisztázására, hogy a Eger, július 21. Könnyen végzetessé válható közlekedési baleset szemtanúi voltak szerdán délelőtt fél 11 óra tájban a Széchenyi utcai járókelők. A bu- dapest—eger— lillafüredi autóbusz menetrendszerű pontossággal délelőtt 10 óra 10 perckor elindult a Korona elöl és a forgalmas Széchenyi utcára érve, mérsékelt sebességgel folytatja útját Felnémet irányában. A ciszterciek gimnáziuma előtt szembejött kerékpárján Derda Jolán 16 éves cserépfalusi lány, aki a hatalmas autóbuszt meglátva, elvesztette uralmát kerékpárja felett és egyenesen nekivezette gépét az utóbusznak. A vezető, hogy elkerülje a szerencsétlenséget, erős fordulattal balra fordította a kormányt, úgy hogy a hatalmas alkotmány a gimnázium oldalán felszaladt a gyalogjáróra. Az összeütközést azonban már nem lehetett elkerülni és az autóbusz jobboldali Eger, július 21. Megírtuk, hogy a hétfő esti zivatar alkalmával villám ütött Varga Miklós gazdálkodó Baktai úti házának szénapajtájába és a nagy kiterjedésű épület a benne felhalmazott mintegy száz szekér takarmánnyal együtt teljesen elhamvadt a lángokban. Megnehezítette a tűzoltók és a kivezényelt katonai osztag oltási munkáját a vízhiány, a nagy tűzoltó autólajtból a víz hamarosan elfogyott és nagyobb távolságból, körülményes úton kellett a vizet szállítani az oltáshoz. Veszedelemben forgott a Baktai út mellett lévő nagy szérűskert is, amely gyermek természetes halállal halt-e meg, vagy bűneset történt. Jelentést tettek az egri törvényszék vizs- gálóbírájának is, akinek jelenlétében a holttestet kihantolták és a törvényszéki orvosok felboncolták a csecsemőt. A boncolás megállapította, hogy a csecsemő szülési rendellenesség folytán halva jött a világra, halálát fulladás okozta s a szülőket felelősség nem terheli az újszülött haláláért. Az eljárást az ügyben megszüntették. nem történt sárhányója feldöntötte a kerékpárost. A leány hangos sikoltással bukott egyenesen az autóbusz kerekei elé, hangos recsegés hallatszott, akik a balesetet látták, azok azt hitték, hogy a kislány nem kerül ki élve az óriási súlyú gépmonstrum kerekei alól. A lány azonban ösztönös védekezésből ellökte magát a kerekek elől, így azok csak a kerékpárt lapították össze, a lánynak zúzódásokon kívül komolyabb baja nem történt. A baleset színhelyén percek alatt a kíváncsiak hatalmas tömege verődött össze, értesítették a mentőket, akik a lány megsérült karját bekötözték, s a szerencsésvégű baleset áldozatát kórházba szállították. A szolgálatot teljesítő rendőrőrszem megfigyelése szerint csak az autóbuszvezető lélekjelenlétének köszönhető, hogy a baleset súlyosabb következményekkel nem járt. alig 100 méterre van a tűz színhelyétől és a gyenge szélben attól lehetett tartani, hogy a tüzes pernyék lángbaborítják a szérűskert kazlait is. Ezt azonban komoly erőfeszítés árán sikerült megakadályozni. Még kivonulás közben jelentették a tűzoltóknak, hogy az égő szénapajtában egy idegen ember is tartózkodott és az minden valószínűség szerint odaveszett a lúgokban. A tűzoltók a helyszínen megjelent csendőrökkel együtt alaposan végik kutatták a tűz eloltása után a romokat, de emberi nyomokat még a legszorgosabb vizsgálat sem tudott felfedezni az üszkös gerendák között. Érintkezésbe léptek a rendőrséggel is, hogy ott nem jelentettek-e be mostanában eltűnést, de tagadó választ kaptak. A hatósági tűzvizsgálat egyébként kétségtelenül megállapította, hogy a tüzet villámcsapás okozta. HÍREK Társadalmi naptár. Július 22: Anna-bál Parádgyógyfürdőn. Július 23: A Dobó István Asztaltársaság jótékonycélú Anna estje a Keresztény Iparoskor kerthelyiségében. — Idő. A Meteorológiai Intézet jelenti ma déli 12 órakor: Felhő átvonulások, több helyen zivatar. A hőség mérséklődik. — Egerben ma reggel 7 órakor 24-0 fok, a talajmentén 16.5 fok, a tegnapi maximum 33 7 fok volt. A légnyomás 7Ö0'0 mm., változatlan. — Tanügyi kinevezések az egri főeggházmegyében. Dr. Szmrecsányi Lajos egri érsek Horváth Elemér ároktői kántortanítót c. igazgatóvá nevezte ki. A főegyházmegye területén kinevezték Balogh Irén állami kisegítőt Beseny- szögre segédtanítónővé, Doroszlai Elek vadaspusztaí községi tanítót Fegyvernekre rendes tanítóvá, Wojt- sek Gabriella állami kisegítőt Bor- sodnádasdra ségédtanítónővé, Ádárn József jászalsószentgyörgyi helyettes kántort ugyanoda kántorrá, Mátyus István pécspetri segédtanítót Mesterszállásra ugyancsak segédtanítóvá. — Anyakönyvi hírek. Újszülöttek: Horváth István fm. Tibor, Csoszó András fm. Erzsébet, Pócs Mihály fm. Magdolna, Szinay Ernő m. kir. főhadnagy (Kassa) Krisztina, Kocsis Barnát fm. Rozália, Tóth József fm. Erzsébet, Tompa Károly fm. Mária, Tóth Lajos fm. Mária, Cselényi József Máv. mozdonyvezető Zsuzsanna, Kelemen Bernát fm. István, Csórja Sándor m. kir. p. ü. fő vigyázó Ildikó, Sós Sándor asztalos s. Mária nevű gyermeke. — Jegyesek: Gáspár Sándor községi tanító gyöngyöstarjáni és Csomós Erzsébet egri, Báli Pál BESZKÁRT alkalmazott újpesti és Udvari Anna egri, Dr. Sebestény Béla kir. bírósági joggyakornok budapesti és Horánszky Margit egri, Szabó János cipész s. egri és Halkó Margit besenyőtelki, Fenyves Pál vm. iroda segédtiszt sátoraljaújhelyi és Lőrinc Gizella egri, Kiss Béla npsz. tarna- szentmiklósi és Papp Rozália egri, Szilágyi Ignác áll. tanító és Veres Julianna, Erdélyi László asztalos s. és Kolosvári Ilona, Erdélyi Sándor villanyszerelő s. és Krajcsovics Julianna, Hegyi Mihály fm. és Mirko vszky Mária, Vancsai Sándor fm. és Bukuly Rozália, Szarvas János műsz. s. és Horti Anna egri lakosok. — Házasságot kötöttek: Hangay Sándor áll. kisegítő tanító érpataki és Lakatos Margit, Klauber József fűszerkereskedő parádi és Mihályi Anna egri, Stefán István szobafestő s. mezőkövesdi és Ernyi Margit egri, Boroska László szociális titkár és Faragó Katalin, Pálinkás Győző keresk. és Busák Márta, Szőllősi András c. őrvezetö és Berecz Erzsébet, Vida Gyula vármegyei tisztviselő és Keller Klára egri lakosok. — Meghaltak: Handmann Adolfné Burghardt Jozefin 58 éves, Szarvas András 5 hónapos, Tóth István 17 éves, Orosz Juiianna 63 éves, Módos Imre fm. 55 éves, özv. Murini Jánosné Szatmári Aurélia 72 éves, Gál Sándor 12 hónapos, özv. Szilágyi Józsefné Saád Róza 70 éves, Balogh Sámuelné Balogh Julianna 64 éves, Veres Mária 86 éves, Badó János pincér 27 éves, özv. Beszteri Józsefné Pogonyi Szidónia 55 éves, Cseh József fm. 73 éves, Márh Jánosné Burghardt Anna 70 éves, Nagy József 12 éves, Tóth Béla napsz. 35 éves, Tóth Stumpf János ny. posta altiszt 71 éves korában. * Örvös! hír. Dr. Hallay Imre kórházi főorvos négyheti szabadságát megkezdte. — Adomány. Dr. Bárdos Fe- rencné névnapja alkalmából kettő pengőt adományozott a Felvidéki Magyar Házak javára. —Felvételek a szőlészeti és borászati szakiskolákba. A földművelésügyi miniszter a soproni, balatonarácsi és kecskeméti szőlészeti és borászati szakiskolák következő tanévére felvételi pályázatot hirdet. A tanév október 1-én kezdődik és július 31-én végződik; képesítést három tanév elvégzése után lehet nyerni. A tanulók havi 20 pengőért internátusi ellátásban részesülnek. Tizenhét éven felüli, legalább VI. elemi osztályt végzett pályázók adhatják be kérvényüket a földművelésügyi miniszterhez címezve augusztus 20-ig a soproni, balatonarácsi, vagy kecskeméti m. kir. szőlészeti és borászati szakiskola igazgatóságához. * Az idegrendszer megbetegedéseinek kezelésében a bélműködés elrendezése a tisztán természetes „Ferenc József“ keserűvíz használata által — reggelenként éhgyomorra egy kis pohárral bevéve — sok esetben elengedhetetlenül szükséges! Kérdezze meg orvosát! — Az Új élet regénytárának hetenként megjelenő 10 filléres füzetei kaphatók a Kér. Sajtószövetkezet könyvkereskedésében. A lillafüredi autóbusz lesodort kerékpárjáról a Széchenyi-utcán egy kislányt Ä kerékpár pozdorjává tőrt, a lángnak komolg baja fl hatósági vizsgálat megcáfolta azokat a híreket, hogy a Baktai-úti tűzesetnek halálos álóozaia is lett uolna