Eger - napilap, 1939/2
1939-12-01 / 189. szám
9 EGER 1939. december 1. képviselő kérdésére ismertette a finn-orosz válság előzményeit, majd így folytatta: — Őfelsége kormánya növekvő nyugtalansággal szemlélte ezeket a fejleményeket és alig hihető, hogy ilyen arányú és ilyen jelentőségű hadvezetési intézkedések voltak szükségesek ahhoz, hogy a szovjet védekezzék egy olyan kis állammal szemben, mint amilyen Finnország. A Paris Midi értesülése szerint Finnország északi részén a lappok két hadtestet alakítottak a finnek Róma, november 30. Az Osservatore Romano erélyesen síkra száll Finnország függetlensége mellett. A vatikáni lap szerint a katonai fenyegetés Finnországgal szemben nemcsak a kis állam függetlenségét veszélyezteti, hanem a kommunista veszély terjedését is egész Európában. Egész Észak-Európa sorsa Finnországtól függ. segítségére. A lappok seregében rénszarvasok végzik a szállítást. javaslatát, hogy hadirokkantnak adják az engedélyt. Radii Károly javasolta, hogy ha Brandtner Johanna harminc nap alatt nem kezdi el a rendszeres előadások megtartását, vegyék el jogosítványát és adják azt egri rokkantnak. Meg van győződve, hogy a belügyminiszter elfogadja a város idevonatkozó előterjesztését. Dr. Kálnoky István előadta még, hogy Brandtner Johanna mint hadiárva kapta meg a moziengedélyt. Édesatyja elesett a harctéren, egyik fivére pedig fontos küldetéssel az ellenséges ország területén kémszolgálatra vállalkozott, ahol feladatának bravúros teljesítése közben feláldozta életét. A közgyűlés egyhangúlag elfogadta dr. Urbán Gusztáv és Radii Károly indítványát a második egri mozi kérdésének megoldására. SZOMBATON ESTE DISZNÓTOR a VÖRÖSRAK VENDÉBLÖBEN. Rénszarvasokkal a lappok két hadtestet küldenek finn testvéreik segítségére Tekintettel a kihívó finn támadásokra • « , Szovjetorosz hivatalos jelentés a háború kitörésének előzményeiről A német rádió és a német lapok közlése szerint tegnap este valamennyi szovjetorosz rádióállomás hivatalos jelentést közölt. E szerint finn csapatok a határon több ízben megtámadták a szovjetcsapatokat. Tekintettel az új kihívó finn támadásokra, a vörös hadsereg parancsnokságának parancsára a vörös csapatok mindenütt átlépték a finn határt. Egyes helyeken 12 kilométerre nyomultak előre. A szovjet repülők bombázták Helsinki és más városok repülőtereit. Hagy részűét mellett helyezték örök nyugalomra riouák 5tínőor apát-kanonokot Ezután a községek is fizetnek Ínségjárulékot A hivatalos lap mai számában jelent meg a belügyminiszternek a pénzügyminiszterrel egyetértve az ínségjárulék kivetése tárgyában ké szült rendelete, amely az inségjáru- lék kivetését az eddigiektől eltérő fij alapokra fekteti. ínségjárulékot eddig csak városban és néhány községben vetettek ki. Ezzel szemben a most megjelent rendelet elrendeli az ínségjárulék kivetését valamennyi községben. — A rendelet szerint az ínségjárulék bevételét megyénként központilag kell kezelni, a befolyt összegeket pedig az érdekelt községek között a rendeltetésszerű felhasználás végett a belügyminiszter osztja szét. Rendkívül nagy az érdeklődés a Thália előadása iránt Eger, december 1. Ma délelőtt 10 órakor Eger város és az egri egyházmegye őszinte és nagy részvéte mellett helyezték örök nyugalomra Novak Sándor apát, kanonokot. A gyászlobogókkal borított utcákon már féltízkor megkezdődött az egri hivatalok, iskolák s az egri nép tömegeinek felvonulása, hogy megadják a végtisztességet annak, aki kilenc éven át lelki vezetőjük, jóságos atyjuk volt. A főkáptalani gyászistentisztelet után a székesfőkáptalan tagjai is bevonultak a káptalanutcai gyászház udvarára, ahol örökzöld növények között, magas katafalkon pihent a koporsó. Kriston Endre Eger, december 1. Eger város képviselőtestületének legutóbbi közgyűlésén nagy feltűnést keltett a második egri mozi engedélyének ügye. Dr. Kálnoky István városi tanácsnok ismertette, hogy a belügyminiszter leiratot intézett az egri mozi ügyében a főkapitánysághoz, s a leirat szerint a második egri mozi, amelynek engedélyese dr. Plószné Brandtner Johanna, kevés előadást tart, a rendőrség figyelmezteti az engedélyest, hogy ha nem tesz eleget az engedély bizonyos pontjaiban megjelölt kötelezettségének, azaz nem tart előadásokat az előirt időközökön belül, akkor alkalmazni fogják vele szemben az engedély megvonását. Dr. Kálnoky István ezután előpüspök ajkán felhangzottak a temetési szertartás komor és mégis megnyugvást keltő igéi s a szertartásban az egri érseki tanitóképzőinté- zet énekkara segédkezett a püspöknek. A szertartás után a király és kormányzódíjas Egri Dalkör megható gyászdalt énekelt, majd megindult a gyászmenet a főszékesegyház felé. A főtemplom előtt még egy rövid ima következett és megindult utolsó útjára a koporsó, a kripta celláinak egyike felé. Novák Sándor apát, kanonok emlékét friss koszorúk és virágok illata hirdeti, örökké őrzi pedig híveinek szeretető és kegyelete. adta, hogy Brandtner Johanna az egri városi színházat bérli mozielőadások céljaira. A Színház bére a megkötött szerződés szerint a bruttó-bevétel 7 százaléka, de negyedévenként legalább 90 pengő. Dr. Urbán Gusztáv szólt elsőnek a nagy érdeklődést kiváltó kérdéshez. Kéri, hogy ilyen fontos és hasznos jogosítványt csak egri embernek adjanak ki Egerben. Kérje a képviselőtestület, hogy a jogosítványt vonják el attól, aki nem tett eleget előadási kötelezettségének és adják ki az egri rokkantaknak. Szajlai Sándor kívánja, hogy a második egri moziengedély körül megszűnjék a mai állapot, amelyet nem lehet tűrni a város közönségének. Elfogadja dr. Urbán Gusztáv Eger, december 1. A Thália Egri Színjátszó Társaság szombat esti és vasárnap délutáni előadása iránt rendkívül nagy az érdeklődés. Ez az érdeklődés nemcsak a természetesen megnyilvánuló színházi igényből táplálkozik, amely az idei télen nem talál semmiféle kielégítésre, tekintettel arra, hogy a vándortársulatok vendégjátéka elmarad; hanem nagy része van ebben a Thália közel húsz éves múltjának, komoly munkára, nagy elmélyedésre valló sikereinek. A Thália neve fogalommá vált Egerben, törekvéseit s igen sokszor művészi magasságokba emelkedő előadásait a város közönsége mindig olyan megbecsüléssel fogadta, aminót a város legtevékenyebben dolgozó kultúr egyesülete meg is érdemel. Az Oroszország előadása méltán sorakozik a Thália eddigi produkcióihoz. Kitűnő szereposztás, uj- díszletek, korhű ruhák teszik változatossá és színessé a nyugtalan és erős drámai jeleneteket, amelyekben egy darab sötét és érdekes Oroszország képe rajzolódik meg. Az érdeklődésre jellemző, hogy a jegyek elővételi árúsítása örvendetes ütemben indult meg a Diviaczky drogériában s minden bizonyossággal telt házak fognak gyönyörködni a szombat esti és vasárnap délutáni előadásban. * Hágák figyelmébe ! Megjelent dr. Orosz Dezső egyetemi m. tanár „A csecsemő, kisgyermek és iskolásgyermek“ című könyve, mely teljes felvilágosítással szolgál a szülők részére a csecsemőgondozás, kisgyermek nevelés és az iskolásgyermek tanítás módjára vonatkozólag. Kapható az Egri Keresztény Sajtó- szövetkezet könyvkereskedésében. Ára 4 pengő. Hirdetésével célt ér, ha az «Eger» napilapban hirdet. KAPHATÓ az egri érsekség szarvaskői bányájánál q-kint 1-50 P-ért + Eorg. adó, az egri farakodóban pedig q-klnt 1-90 P-ért + lorg. adó. A mázsálás mindkét helyen hídmérlegen történik. Legalább 5 q-ás tételnél a rakodóból a szenet q-kint 20 fillérért szállítja házhoz az érseki uradalom. i Egri rokkantnak kívánja juttatni Eger város képviselőtestülete a második moziengedélyt