Eger - napilap, 1939/2

1939-11-10 / 177. szám

1 2 EGER 1939. november 10. A negyedév folyamán 7 kisebb tűzeset fordult elő. Első segélyt nyújtottak 70 esetben, betegszállí­tást végeztek 156 esetben. A tűz­oltószerek 40 km-t a mentőkocsik Korona Szálló Az üzemi bevételek az év kezde­tétől a negyedév végéig 98.800 pengőt tettek ki, a forgalom ugyan­olyan mint az előző év forgalma. A bérlő kötelezettségeinek eleget tett. A kormányzó Radocsay Lászlót nevezte ki igazságügyi miniszterré A kormányzó a miniszterelnök előterjesztésére Tasnády Nagy And­rás dr. m. kir. titkos tanácsos, or­szággyűlési képviselőt, az ország- gyűlés képviselőházának elnökévé történt megválasztása folytán igaz­ságügyminiszteri állásától saját ké" résére felmentette és igazságügy­miniszterré Radocsay László dr-t, Esztergom város főispánját nevezte ki. Egyúttal Radocsay Lászlót az esztergomi főispáni tisztségtől saját kérelmére felmentette. A kormányzó ebből az alkalomból Tasnády Nagy András dr. igazságügyminiszterhez és Radocsay Lászlóhoz legfelsőbb kéziratot intézett. Bobory György a változások foly­tán lemondott a képviselőház al­elnöki tisztségéről és utódjának ki­jelölése ügyében a kormánypárt előbb pártvezetőségi ülést, majd pártérte­kezletet tartott csütörtökön délután a képviselőházban. A pártvezetőségi ülés előtt Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter hosszasan tanács­kozott báró Vay László pártelnök­kel, akinek a javaslatára a párt­értekezlet később egyhangúlag úgy határozott, hogy Tors Tibort jelöli a Ház alelnöki méltóságára. A párt­értekezletről kiadott hivatalos köz­lemény szerint a párt szeretettel és köszönettel emlékezett meg vitéz Bobory Györgynek alelnöki műkö­dése során szerzett érdemeiről, amellyel a párt osztatlan elismeré­sét és rokonszenvét érdemelte ki. A rendőrkapitányság elrendelte az éjjeli szolgálatot az egri autótaxi állomáson Az egri auó-taxi állomáson eddig csak az esti órákig tartottak szol­gálatot a sofőrök. Az esti órák után, akinek gépkocsifuvarozásra volt szüksége, csak a taxisok laká­sáról kérhette a kocsit, — ha össze­köttetést tudott kapni a bérautós­hoz, telefonon vagy küldönc útján. A közönség részéről számos pa­nasz merült fel az eddigi állapot miatt. A rendőrkapitányság most elrendelte, hogy a taxisofőrök ezen­túl éjjel is kötelesek szolgálatot tartani állomásukon. Legalább egy gépkocsi tehát éjjel is szolgálatban lesz ezután a bérautók állomás­helyén, a Líceum mellett, a Kállay Zoltán utcán. Amikor azonban az éjjeli szolgálatos bérautó el van foglalva, a többi bérautós akár telefonhívásra, akár személyes hí­vásra köteles elvállalni a fuvart. Egerben és a környéken széles körben indulnak meg a nönevelési és világnézeti tanfolyamok Téli program a Népművelő Testvérek Társasága Országos Szervezetében Eger, november 10. Most tartotta értekezletét a Népművelő Testvérek Társaságá­nak Központi Kormányzó Tanácsa. A tanács megállapította és hatá­rozottan körvonalazta a Társaság országos programját az 1940. évre, az Actio Catholica szellemében és céljainak megfelelően. Eger város területén egri szer­vezete útján és az A. C. Nőszemi­náriumban kiképzett munkatársak közreműködésével, az egyházmegye területén pedig nőnevelési bizott­ságai segítségével állítja be nagy gyakorlati programját. E program lényege: a katolikus leányoknak családi hivatásukra való kiképzése és világnézeti kiegyensúlyozásuk. A nőnevelési és világnézeti tan­folyamok megindítását Egerben is, a falvakon is megelőzi a katolikus leányvédnökök felkérése és szerve­zése. Már e héten felkeresik a nagy- leányos anyákat az A. C. nőszemi­náriumi hallgatók mint szervező munkatársak. Megkeresik mindazo­kat a katolikus úrinőket is, akik a katolikus női nem sorsát, érdekeit katolikus gondolkozással és együtt­érzéssel szemlélik. A Népművelő Testvérek Társa­sága azt akarja: 1) Hogy ne legyen olyan katolikus leány, aki komoly kiképzés és fel- készültség nélkül lép házasságra. 2) Ne legyen olyan katolikus leány, akinek hiányzik a kelengyéje, mikor férjhezmegy. 3) Ne legyenek olyan katolikus leányok, akik nem tudják mire kö­telezi őket családi hivatásuk. 4) Viszont minden katolikus leányt be akar vezetni azokba a tervszerű társadalmi munkákba, amelyeket he- tenkint legalább 1—2 órában Isten országáért, magyar hazánkért és a katolikus női nem javára végez­nek el. Túlságosan sós uolt a ringli, — nem eltek meg a Fűszerház betörői Bravúros mjomozássel egy nap alatt kézre- kerítette a rendőrség a tetteseket Jelentettük, hogy a Fűszerház nagy kirakatának ajtaját ismeretlen tettesek lefeszítették és a kirakat­ból 110 doboz szardíniát, 60 doboz ringlit, 32 doboz pástétomot és egyéb Ínyenc árut elloptak. A rend­őrség bravúros és erélyes nyomo­zása rövidesen kiderítette a jóét­vágyú tetteseket. Szelcz Géza 31 éves egri lakos volt a betörő egy 18 éves társával. Mind a ketten voltak már büntetve lopásért, sőt nem is régen szabadultak ki a fogházból. Azon az estén észrevet­ték, hogy a Fűszerház kirakatának A MÁV bérbeveszi a MATEOSz teher­gépjárműveit Azok a hosszas és körülményes tárgyalások, amelyek a MÁV és a MATEOSz között a fuvarmegosztás szabályozása tárgyában már hóna­pok óta folytatódtak, most végre dűlőre jutottak. Anélkül, hogy erre nézve az illetékes körök külön hi­vatalos játékoztatást adtak volna ki, most ez az új megállapodás az 1939—40. évi MÁV költségvetés „Gépkoc3Íüzem“ című fejezetében, az alábbiak szerint jutott kifeje­zésre. A költségvetés idézett tétele, a MATEOSz-tól bérelt közúti teher­jármű által végzendő fuvarozások költségeire (amelyben már a teher­autótulajdonos MATEOSz-tagok pol­gári haszna is benne van), 19.344,000 pengőt irányoz elő. A MÁV ezzel a gyűjtő- és el­osztóforgalomhoz a közúti tehergép­járműforgalom nyomán csatlakozó, az oda bekapcsolódó egész áruszál­lítást magához veszi és e célból a MATEOSz tagokkal a MÁV szám­lára bérfuvarozást végeztet. Az új megállapodás a kereskede­lem- és közlekedésügyi minisztérium jóváhagyásával, sőt — iniciatívájára lép életbe, amit különben százszáza­lékig megerősít az, hogy az idevágó pénzügyi megoldás az 1939—1940. évi állami költségvétésben — a fen­tiek szerint — számszerűen kifeje­zésre is jutott. Ezzel az új meg­oldással a MATEOSZ autonómiája, önálló jogi személy volta semmit sem változik. — Idő. A Meteorologiai Intézet jelenti: Mérsékelt légáramlás, sok helyen köd, több helyen ködszitá- lás. A hőmérséklet alig változik. ajtaja könnyen kifeszíthető. Egyi­kük őrt állott, a másik feszitett. Azután zsákbarakták a konzerveket. Nagyon nehéz volt a zsák, ezért több fordulóval hordták a közeli patakpartra a kirakat tartalmát. Még aznap este megkóstolták a ringlit, de csak egy dobozzal fo­gyasztottak el, mert nagyon sósnak találták. Az édes csemegéket rész­ben elajándékozták. A szardíniából és ringliből tíz dobozzal adtak el 2 pengőért. A két betörőt kihallga­tásuk után átkísérték a kir. ügyész­ségre. EMER1CANA Gyászülés Bittér Illés emlé­kezetére. Az Emericana Bittér Illés commendator emlékezetére az Agria- Eszterházyana corporatio címerter­mében (Széchenyi utca 38. szám) capitulum triste keretében gyász­ülést tart. Az elhunyt clairvauxi apátról dr. Száva János érseki titkár tart emlékbeszédet. Az eredetileg f. hó 11-re, szom­batra kitűzött [gyászülés közbejött akadályok miatt november 15-én, szerdán délután 6 órakor lesz. * Az Egri Kát. Legényegylet f. hó 12-én délelőtt 10 órakor az Irgalmasrend templomában ünne­pélyes tagavatást tart, amelyre az Egylet kedves védnök, mester és pártolótag urait ez úton szeretettel meghívja az Elnökség. — "Kérem, ítéljenek halálra!* — mondotta az idegbeteg vád­lott az egri törvényszék előtt. A pútnoki kir. járásbíróságot és a miskolci kir. törvényszéket súlyosan sértő és rágalmazó kifejezéseket használt beadványában Heller Mi­hály 75 százalékos hadirokkant, ózdi lakos. E kifejezések között a legenyhébb még az, amelyben egyik magyar hatóságot „Tekintetes Moszk­vai Direktóriumnak" szólítja. A hi­vatalból üldözendő rágalmazás ügyét a kir. Kúria az egri törvényszék elé utalta letárgyalás végett. A fő- tárgyaláson a beszámíthatatlannak látszó idegbeteg rokkantat elmeor­vosi megfigyelésre utalták. Heller Mihály az egri törvényszék előtt is kiáltozni kezdett a végzés kihir­detése alkalmával: „Kérem, ítélje­nek halálra!" A főtárgyalást ekkor már elnapolták, de Hellert csak nagynehezen tudták lecsillapítani. Továbbra is azt követelte, hogy ítéljék halálra. Tűzrendészet 2746 km-t futottak. Elfogyasztott üzemanyag: benzin 139 liter, olaj 13 kg. A locsolóautó fogyasztása: benzin 1467 titer, olaj 84 kg.

Next

/
Thumbnails
Contents