Eger - napilap, 1939/2
1939-11-08 / 176. szám
Eger, L. évfolyam, 176. szám. A B A 8 FILLÉR * Szerda ♦ Trianon 20, 1939. november S. ELŐFIZETÉSI DÍJ: egy hónapra: 1 pengő 50 fil- lér, negyedévre 4 pengő. Egyes szám; hétköznap 8 fillér, vasárnap 12 fillér. SZERKESZTŐSÉG: Liceum földszint 3. Telefón; 11. KIADÓHIVATAL: Szent János Nyomda. Telefón. 176. sz. Postatakarékp. csekkszámla: 54.558 sz. A belga király és a holland királynő békéi közvetít a harcoló felek között Kinevezték az egri kir. ügyészség úf elnökét A Holland Távirati Iroda jelenti, hogy Lipót belga király hétfőn Hágába érkezett és a királyi palotában szállt meg. A király utazásának az a célja, hogy Vilma királynővel megvitassa a nemzetközi helyzetet. Spaak belga külügyminiszter kísérte el a királyt hágai útjára. A holland külügyminiszter hétfőn este szintén megjelent a királyi palotában. Hivatalos közlemény a királytalálkozőról A belga király hollandiai látogatása után a következő közleményt adták ki: Az a meggyőződésünk, hogy ebben az egész világ számára sorsdöntő órában, mielőtt a háború Nyugat- Európában teljes erővel megindulna, kötelességünk szavunkat újból hallatni. A háborút folytató felek már bizonyos idővel ezelőtt kijelentették, hogy az igazságos béke érdekében nem idegenkednek a becsületes és biztos alap megvizsgálásától. Az a benyomásunk, hogy az adott körülmények között nehezünkre esik az érintkezést felvenni álláspontjuk pontosabb meghatározására és az egymáshoz való közelítésre. Mi, két semleges állam uralkodói, készek vagyunk szolgálatainkat felajánlani. Ez olyan kötelességünk, amit népeink boldogulása és az egész világ érdekében teljesíteni kell. Remél- jük, hogy ajánlatunkat elfogadják és ezzel megteszik az első lépést a tartós béke helyreállításához. Vilma, Lipót. (MTI) Brüsszelben tegnap Pierlot miniszterelnök vozetésével minisztertanács volt. A minisztertanácson foglalkoztak Lipót király és Vilma királynő békeajánlatával. Táviratot intéztek a francia, angol és német államfőkhöz Lipót belga király és Vilma holland királynő elhatározta, hogy az esetleges tárgyalások megkönnyítése céljából távirattal fordul a francia, angol és német államfőkhöz. (MTI) Chamberlain ma nyilatkozik a békefelhívásról? VI. György király tegnap a Buckingham palotában kihallgatáson fogadta Chamberlain miniszter- elnököt. Londoni jelentések szerint lehetségesnek tartják, hogy Chamberlain ma nyilatkozik Lipót belga király és Vilma holland királynő békefelhívásával kapcsolatosan. A komintern a nyugati hatalmakat és Németországot egyaránt felelőssé teszi a háborúért A Giornale d’ Ilalia keddi számában ismerteti a komintern végrehajtó bizottságának felhívását a világ proletárjaihoz. A komintern a háborút Anglia, Franciaország és Németország reakciós vezető osztályainak a világuralomra irányuló és a nyersanyag új felosztását célzó imperalista és kapitalista győzelmének jelöli meg. A munkásosztálynak ezért nem szabad a háborút támogatni. A húsz év óta békére törekedő Szovjet azért kötött Németországgal barátságot, hogy megakadályozza a háború kitörését a dunai és balkáni államokban. Élesen támadja a komintern az Egyesült Államokat és Olaszországot azzal vádolja, hogy csak az alkalmas pillanatot lesi, hogy a legyőzőitekre vesse magát és biztosítsa a maga zsákmányát. A Giornale d’Italia felveti a kérdést, hogy a komintern, amely egyaránt felelőssé teszi mindhárom hadviselőt, tulajdouképen mennyiben különböző a hivatalos szovjet kormánytól. Ezt eddig még nem tisztázták. A komintern a vádlottak padjára ülteti a hitleri Németországot is, amelyben már Moszkva szövetségesét kezdi látni. A cikk ezután a leghatározottabban visz- szautasítja a felhívásnak azt az állítását, hogy Olaszország csak az alkalmas pillanatot lesi a beavatkozásra. Az ilyen eljárásra csak a moszkvai kormány képes, amint ezt már be is bizonyította — mondja a lap. Olaszország politikája más stílusú éa mások a módszerei. Eger, november 8. A kormányzó az igazságügyminiszter előterjesztésére dr. Csatth Kálmán debreceni kir. ügyészt az egri kir. ügyészség elnökévé nevezte ki. A kormányzó az igazságügyminiszter előterjesztésére dr. Dékány Mihály budapesti büntető járásbírósági titkárt az egri kir. ügyészséghez kir. ügyésszé nevezte ki. A kormányzó dr. Barcza József budapesti kir. ítélőbírót a péter- vásárai kir. járásbíróság elnökévé nevezte ki. Az új elnök hivatalát már el is foglalta. — Az egri kir. törvényszék elnöke a pétervásárai kir. járásbírósághoz Urbán Pált és Gombácsi Bélát dijnokká kinevezte. — Az igazságügyminiszter Kubinyi Miklós hevesi járásbírósági kezelőt a pétervásárai járásbírósághoz a X. fizetési osztályba sorozott telekkönyvvezetővé nevezte ki. Gyöngyös város díszközgyűlés keretében ünnepelte dr. Puky Árpád polgármester hiíszéves jubileumát Vasárnap, a gyöngyösi városháza közgyűlési termét zsúfolásig megtöltő díszes közönség gyűlt össze, hogy a városi képviselőtestület díszközgyűlésén ünnepelje dr. Puky Árpád polgármestert abból az alka lomból, hogy 20 éve vezeti Gyöngyös város ügyeit.-A díszközgyűlést Szakkay Andor városi főjegyző nyitotta meg, majd a Gyöngyösi Katolikus Énekkar a „Bízzál az Urban“ című kardallal vezette be az ünnepséget. A képviselőtestület nevében Stiller Kálmán képviselőtestületi tag köszöntötte dr. Puky Árpádot. Kiemelte, hogy amikor 20 évvel ezelőtt hivatalát a város és az ország iránti áldozatkészségből átvette, áldozatot jelentett a polgármesteri szék elfoglalása, mert a romokban heverő város vezetésére vállalkozva, a megoldhatatlannak látszó feladatok előtt állott. A két évtized alatt a tűzvésztől porráégett Gyöngyösből ime virágzó várost alkotott, melynek vezetését Puky Árpád dr. a keresztény és nemzeti gondolat jegyében vállalva önerejéből ismét naggyá tenni segített. A város szabályozásától kezdve a Mátra nagyarányú fellendítéséig, a város gazdasági, kultúrális és szociális vonatkozásban ezen két évtized alatt Puky Árpád munkássága nyomán nevezetes fejlődésen ment keresztül és a jócselekedetek iránt hálás gyöngyösi nép szeretetének és hálájának ad kifejezést akkor, midőn a díszközgyűlésen polgármesterét a 20 éves jubileum alkalmából szeretettel üdvözli. Szalag János gazdaköri elnök a gazdakögönség nevében üdvözölte a jubiláló polgármestert, míg Kovács Gyula ipartestületi elnök azon törekvésekért köszöntötte a jubilánst, melyekkel az iparos társadalmat közmunkákkal segítette. A kereskedők nevében Pampuk Mihály szólott azon megértésről, mellyel a kommerciális érdekek intézését a kereskedők dr. Puky Árpád polgár- mestersége idején tapasztalhatták. Az ünnepség a Himnusz hangjai mellett ért véget, s utána a polgár- mester fogadta a tisztelgő küldöttségeket és az egyesületek s hivatalok vezetőit, kik jókívánságaikat tolmácsolták. Délben a Kioszk-étteremben 290 személyes diszebéd volt, melyen dr. Puky Árpádot dr. Somogyi István ügyvéd köszöntötte nagyszabású beszédében. Rámutatott arra, hogy a polgármester történeti név viselője, kiben a magyar vezetőosztály ősi sajátossága, az országért való őrt- állás fontosságának tudata teljesült meg. Innen vau a hazáért s a város polgárságáért kifejtett munkásságának intenzív hatása. Visontai Kovách László dr. földbirtokos üdvözlő szavai után dr. Puky Árpád meghatóiban mondott köszönetét a minden oldalról jövő üdvözlésekért. Polgármestersége alatt mindenkor a keresztény és magyar irányzatnak zászlótartója volt, s ezt nem kisebb emberek állapították meg, mint Eger ősz pátriárkája, érsek- főpásztora, aki sok ügyben adta tanújelét megértésének. Gyöngyöshöz édesanyja sírja köti, húszéves munkássága alatt összeforrott a gyöngyösi szorgalmas, becsületes néppel, amelyért dolgozni mindenkor érdemes s megtisztelő kötelességnek tartja. Este a főtéren a leventezenekar ünnepi térzenét adott, majd az énekkarok lampionos szerenáddal tisztelegtek a jubiláló polgármesternél.