Eger - napilap, 1939/2

1939-09-03 / 139. szám

1939 szeptember 3. EGER 3 zak így is majdnem tüzet fogtak már, amikor kirokantak az emberek és az elősiető önkéntes tűzoltókkal együtt, verejtékes munkával meg­szabadították a falut a tűzvésztől. Zvara Bálintot azonban látták többen is, amikor a gyújtogatást elkövette. A tűzvizsgálat is kiderí­tette, hogy ö volt a gyújtogató. Ezért biztosítási összeget nem ka­pott nagy károsodása után, hanem a csendőrök elfogták. Nem is igen tagadott. Már be is kisérték a kir. ügyészségre. Szól a kakas már . . . Egy Egerben nyaraló vendég a rendőrséget kérte meg, hogy tegyen hangfogót a szomszéd kakasára Az utcán járó-kelő jámbor embe­riség, amikor a közlekedési rendőr karja intésére próbál eligazodni az élet tekervényes ösvényein, el sem tudja képzelni, hogy ezen a lendü­letes s talán egész Európában pá- ratlannl elegáns könnyedségű moz­dulaton kívül mennyi dolga van a rend éber őreinek. Kezdve a bűn és bűnös üldözésétől, elveszett gyerme­kek és tárgyak megőrzéséig, a ki­lakoltatástól kezdve házszámot té­vesztett legények helyreigazításáig. Mindéhez a százféle rétű foglalko­záshoz szív kell és hála Istennek rendőrségünkben van is szív és ke­dély. Sok irányú panaszt terjesztettek már elő a rendőrségen éppen a közrend sokfelől támadható felülete miatt, de meg olyat soha, mint a- minó most került az egri rendőr­kapitányság asztalára. A feljelen­tést egy Egerben nyaraló vendég tette meg a szomszéd udvar kakasa ellen. Előadta panaszában, hogy a tarajos-tollas jószág hajnalonként legédesebb álmából zavarja fel s a rendőrség lépjen közbe, de sürgő­sen, mert elvégre ő nem azért jött Egerbe a vénasszonyok nyarán utóüdülésre, hogy az álom himes pillangóit harsány kukorékolás za­varja el szeméről minden reggel. A rendőrségen a feljelentés el­olvasásakor megállt a lélekzet. Mert arra már volt példa, hogy a kondások hajnali tülök használatát korlátozták a nyaraló vendégek k é- nyelme és pihenése okából, no jó, ezt lehet, mert a kondás értelmes lény és ha végül nem alkalmazko­dik a rendőri tilalomhoz, bússzavú tülkétől a köz érdekében meg lehet fosztani és arra lehet kényszeríteni, hogy házról-házra kopogjon be a malacokért; rigófüttyért is hoztak már salamoni ítéletet, ha Arany János poétának hinni lehet, de mit tegyen a rendőrség a szemétdombok értelem nélkül való urával, akitől el sem lehet kobozni a zajt ütő szerszámot, lévén az szervesen a torkába illesztve. Ám, amint írtuk, a rendőrségben van szív és kedély. Kimentek a helyszínre, megszemlélték a kakast, nagyon rendes jószág volt és érte-, sítették a panaszról gazdáját, az­zal, hogy pi óbálja hajnali csendre korlátozni a szemétdomb korlátlan fejedelmét. Mert elvégre Eger ven­dégforgalmi város és többet ér egy idegen, mint egy kakas, ba még oly rendes jószág is. A tulajdonos eszébe vette a figyel­meztetést és most azon tűnődik, mi módon tegyen hangfogót a kakas torkára, anélkül, hogy ez a művelet egyenlő volna a Dyakkitekeréssel, ne szerezzen-e be egy suttogó ba­ritont ebben a műfajban, esetleg ne vásároljon-e ébresztő órát a tyú­kok számára. Használjuk ki az állami közpincét Két éve már, hogy Eger város vezetőségének első kérő szavára a földmívelésügyi minisztérium nagy költséggel berendezte és modernül felszerelte az egri állami közpincét azért, hogy jobb bortermés esetén elsősorban az egri szőlősgazdák ab­ban elhelyezhessék boraikat és ne legyenek kénytelenek már szüret­kor, talán éppen a prés alól el­kótyavetyélni. A közpince jelentőségét különösen az idén lehet fokozottabban érté­kelni, amikor tudvalevőleg rend kívül magas munkabérek mellett volt kénytelen a legtöbb gazda sző­lőjét megmívelni, tehát még érzé­kenyebb kárt szenvedne, ha pince és hordó hiányában kényszereladás útján kellene tűladui borain. Köztudomású, hogy az idén or­szágos viszonylatban nagy borter­més Ígérkezik, amiből önként kö­vetkezik, hogy szüret idején a must és bor ára le fog esni és mindad­dig alacsony színvonalon marad, míg azok a tervbe vett kormány­intézkedések — melyekről dr. Petro Kálmán országgyűlési képviselő az „Eger“ egyik nem régen megjelent számában nyilatkozott — a borok árának emelésére és megszilárdulá­sára kedvező hatással lesznek. De bármilyen beható és eredményes is legyen a kormány beavatkozása a bor árának kedvező alakulására, az mégis csak talán hónapok múlva fog mutatkozni, addig pedig mégis csak pincézni kell a bort, hogy kivárjuk a kedvezőbb értékesítési viszonyokat. Eanek a célnak az elérését és A Baross Szövetség tagjainál vásároljunk! Új változata az ORION 955-ös rádiónak, mely külföldön is óriási sikert aratott. Különleges hang­sáv kiképzés, újszerű varázsszem stb., stb. ezzel a szőlősgazdák megsegítését tűzte ki maga elé az állami köz- pince azáltal, hogy az alább fel­sorolandó csekély díjazás ellenében bárkinek, de első sorban egri ter­melőnek átveszi borát és szakszerű kezelésben részesíti mindaddig, míg azt gazdája el nem adja, vagy ki nem viszi onnan. Ne tartson senki attól, hogy bo­rait máséval összekeverik, mert minden gazdának a bora egyénileg, fajta és évjárat szerint külön-külön lesz kezelve, amiről különben bárki, bármikor meggyőződhetik, mert a pince mindig Dyitva áll az abbaD tárolók előtt. Az Árnyékszalában lévő Állam’ Közpince egyike a legjobb boros­pincéknek Egerben, mert állandóan alacsony 8—10 C°-u hőmérséklete valamint levegőjének tisztasága és megfelelő páratartalma biztosítja a borok egészséges fejlődését, sőt a mint a tapasztalat igazolja, még a silányabb minőségű borok is idővel megnemesednek és értékesebbekké válnak ebben a pincében. Nem kell megijedni a tárolással járó költségektől sem, mert azok alacsonyan vannak megállapítva, hogy nagyobb megterhelést ne okoz­zanak a gazdának. A közpincébe beszállított borokért havonta és hektoliterenként mindössze 16 fillér kezelési díj fizetendő, azonkívül a boroknak a pincéből való kiszállí­tásakor jutalék címén a bor értéké­nek egynegyed százaléka fizetendő, ami szintén csekélység, mert pl. 1 Kapható minden Orion rádfókereskedóny hl. 60 P értékű bor után mindös:ze 15 fillér, vagy egy 40 P értékű Elkészült a mosással Asszonyom? El bizony! Sőt fél nappal korábban végzett, mert el­maradt az órákig tartó testi munka. Minden háziasszony tudja, hogy ha Persil-t hasz­nál, egyszeri, rövid ideig tartó főzés is elég, mert a Persil gyorsan és kíméletesen minden szennyet kiold a fehérneműből. Időtrabló ke­félésre és fáradtságos dör­zsölésre tehát már nem pa­zarolja idejét.

Next

/
Thumbnails
Contents