Eger - napilap, 1939/2
1939-08-13 / 127. szám
4 EGER 1939. auguszfus 13. Minden este cigányzene. wagner-vendéglo kerthelgisége családok szolid szórakozó helye. Állandóan kassai világos és barna sörök csapolása. Záróráig nyitva. Ajánljuk a hölgyeknek, hogy saját érdekükben használják rendszeresen a híres NAGYENYEDI KOVÁCS-KRÉMET a nagyenyedi Kovács boraxszappannal A legelhanyagoltabb arcbőrt is rövid idő alatt tökéletesen rendbehozza !! Éjjeli használatra kék, nappali használatra sárga csomagolásban. ***h*llt*m'*MvMWiHt:iMlt**U**lt**>t»*,**+* pán kormánynak. — Moszkvában ma kezdődnek meg az angol—francia— szovjetorosz katonai tárgyalások. Az angol—francia katonai bizottság tegnap meglátogatta Vorosilov tábornokot, utána pedig Molotov külügyi népbiztos fogadta a Kremlben a bizottság tagjait. — Forster danzigi körzetvezető beszéde élénk visszhangot keltett az európai sajtóban, A berlini és római sajtó megelégedéssel méltatja a beszédet, Varsóban nem tulajdonítanak annak különösebb jelentőséget, Londonban pedig mérsékeltnek mondják és megállapítják, hogy a beszéd után is megvan a remény a vámké) dés békés elintézésére. A párisi sajtó különböző szempontokból ítéli meg Forster beszédét. A Petit Journal tüzérségi előkészítésnek tartja. l**nt*M>>aH>*»H*+m'*Jtt**Ht'*M*HO*H**t**M**#> — Kikapcsolták a kereskedőket a katonai lóvásárlásokból. Heves vármegye gazdasági felügyelősége közli az érdekeltekkel, hogy a honvédelmi miniszter a honvédség lóvásáilásaiból a lókereskedőket véglegesen kizárta, és a közvetítők igénybevételét megtiltotta, egyidejűleg a honvédségi lóvásárlások zökkeDésmentes lebonyolítása céljából a járási katonai parancsnokságokat és az azokhoz beosztott lótenyésztési előadókat a Kivásárlások lebonyolításába bevonta. Felhívja a felügyelőség a lótartó gazdákat, hogy a gazdák lovaikat ne a lókereskedőknek, vagy közvetítőknek adja el, hanem közvetlenül a honvéd lóvásárló bizottság elé állítsa, Ez az eljárás természetesen a honvédségi lóvásárló bizottság részéről nem jár vételi kötelezettséggel, mert a bizottság csak a gazda részéről történő bemutatás után hivatott a lovakat elbírálni és megvenni. — Dal-est az Egri Városi Színházban. Ma, szombaton este 8 órai kezdettel a NMK egri szervezetének rendezésében nagyszabású nóta-est lesz az egri színházban. A magyar dalos estét dr. Kozma Sándor a NMK egri társelnöke nyitja meg. Vitéz Marton Béla országos elnök üdvözlete után Gulyás Imre titkár, Nováky Gáborné buda'pesti énekművésznő, Nováky Magdolna gyermek-táncművész, s Szentirmay Iván a nagyhírű énekes és zeneszerző pompás számai szerepelnek a gazdag műsoron. Illés Gyula közkedvelt cigányzenekara két magyar dalhoz nyújt kitűnő kíséretet és önálló számmal is szerepel. A NMK tagjai részére a belépés díjtalan. HÍREK Társadalmi naptár. Augusztus 20: Az önálló cipészek nyári táncmulatsága a Vágnervendéglő kerthelyiségében. — Idő. A Meteorológiai Intézet jelenti ma déli 12 órakor: Élénk nyugati, északnyugati szél, több helyen, főként a nyugati és észak- nyugati megyékben zivatar. A hőmérséklet kissé csökken. — Egerben ma reggel 7 órakor 215 fok, a talaj mentén 12-8 fok, a tegnapi maximum 25 0 fok volt. A légnyomás 763-6 mm., emelkedő. — Hz érseki jogakadémiára való felvétel tárgyában közzétett hirdetményben foglaltakat kiegészítendő, a jogakadémia igazgatósága az 1939. IV. te. végrehajtása tárgyában’ kibocsátott 7300/1939. M. E. sz. rendelet értelmében felhívja a jogakadémia I. évfolyamára felvételért folyamodókat, hogy felvételi kérvényükhöz mindkét szülőjüknek születési anyakönyvi kivonatát pótlólag csatolják be. — Eger a kassai bányakapi- tángsághoz tartozik. Az iparügyi miniszter Kassán bányakapitányság felállítását rendelte el és megállapította az új bányakapitányság hatáskörét. A kassai bányakapitánysághoz tartozik Heves vármegye egri és tiszafüredi járása és Eger megyei város is. — Autóbusz kirándulás Lillafüredre Augusztus 27-én autóbusz- kirándulás indul Egerből Lillafüredre. A részvételi díj 3.30 peDgő. Az autóbusz kellő jelentkező esetén 27-én reggel 7 órakor indul a Líceum elől, visszaindulás este nyolc órakor. Jelentkezni a kirándulásra 16-án délig Horváth János Széche- nyi-utcai fotóüzletében lehet a menetdíj előzetes lefizetésével. — A turistaforgalom elől lezárt területek a Bükk hegységben. A M. T. E. Egri Bükkosz- tálya közli tagjaival, hogy a szarvasvadászatok miatt az Egri Papnevelőintézet bélapátfalvai erdőgazdaságához tartozó alábbi területeket augusztus 20. és október 20. közötti időre, mind a kocsiforgalom, mind a személyforgalom részére lezárták: Tar- dos, Magosverő, Diana lápa, Hagymás, Gilitka, Homonna, Ho szubérc, Bélkő, Ördöghegy, Vanna, Kelemenszék, Borkút, Kele-pallag stb. A vadászatok miatt a tilos területen való tartózkodás veszélyes. Az erdő- Őri személyzet utasitást kapott, hogy a lezárt területen az átjárást szigorúan akadályozza meg és az ott talált személyeket távolítsa el. — A Pesti Tőzsde új számában dr. Mutschenbacker Emil, dr. Liszka Béla polgármester (Kecskemét), vitéz BAtorffy Vilmos, Molnár Mihály, dr. Tóth László írtak cikket. Érdekes tőzsdei, iparvállalati, gabonapiaci stb. információk egészítik ki a kitűnően sikerült új számot. — A le nem vont OTI Járulék nem flzetésjellegü. A munkaadók jelentős része nem vonja le az alkalmazott fizetéséből a fele OTIjárulékot, hanem maga fizeti alkalmazottja helyett. Eddigi tudásunk és törvénymagyarázatunk szerint ez a munkaadó által önként vállalt és az alkalmazott helyett teljesített kötelezettségfizetés szempontjából annyit jelentett, mintha ennyivel több fizetést adna a munkaadó. Úgy tudta az általános gyakorlat, hogy igy is kellett az alkalmazott javadalmát jelenteni az OTI-hoz. Egy legújabban megjelent munkás- biztosítási bírósági döntés szerint nem kell a fele OTI-járulékot az alkalmazott fizetéséhez hozzászámítani s az azzal növelt fizetést jelenteni tényleges javadalom gyanánt. Ilyen esetekben is — a döntvény szerint — csak az úgy nevezett alapbért kell bejelenteni. — Élelmiszerkereskedők fű- szerpaprika árusítása. A miskolci Kerületi Kereskedelmi és Iparkamara közli, hogy a vonatkozó legújabb miniszteri határozat ismét megállapítja, hogy az élelmiszerkereskedés gyakorlására jogosító iparigazolvány alapján fűszerpaprika is ál ásítható, mert e cikk is az élelmiszerek fogalma alá esik. — E megállapítás azonban nem vonatkozik a fűszer- paprikanagykereskedésre, mert ennek üzését, külön feltételekhez köti a rendelet. * Felhívás! Erőss János egri, Káptalan-utca 5. szám alatti fűszer és csemege üzletét átvettem. Felhívom a hitelezőket, hogy esetleges követeléseiket hozzám nyolc nap alatt jelentsék be, mert a későbbi bejelentéseket figyelembe nem veszem. ifj. Kardos János. * Ha folytonos bélpangásai- tói és túlsók gyomorsavától okvetlen meg akar szabadulni, úgy ne mulassza el reggelenként felkeléskor egynegyed, esetleg fél- pohár természetes „Ferenc József,, keserűvizet inni. Kérdezze meg orvosát ! — Adomány. Dr. Bereczky Györgyné névnapja alkalmából kettő pengőt adományozott a felvidéki magyar házak javára. — Új egyenruhát kapnak a tűzoltók. A belügyminiszter hozzájárult ahhoz az egyenruházati tervhez, amelyet a Magyar Országos Tűzoltó Szövetség szakbizottsága legutóbb elfogadott és felterjesztett. Az új egyenruha színe egységesen füstszürke színű. A jelenlegi alkalmatlan állógallérral szemben lehajtott kettős, úgynevezett lengyel gallérral készül. A zubbony derékban szabott, elől öt tűzoltói jellel ellátott fémgombbal. A galérra a tűzoltói jelvényt varrják, a rangjelzés a vállszalagra kerül. Az egyenruhát a honvédségnél használatos fústsziirke színű úgynevezett tábori sapka, valamint térden alul érő köpeny egészíti ki. A derékszíját fekete bőrből varrják; szolgálatban a tűzoltó derekára a mászóöv kerül baltával. A tüzoltótisztek egyenruhája abban különbözik, hogy a gallér elől nyitott polgári szabású. Hasonló szaCserépkályha tisztítás, javítás, átalakítás olcsón és jól Ferenc Ágostonnál Eger, telefonszám ::::: 444. bású a tisztek köpenye is. a zubbonyhoz a tisztek fekete bőrövet viselnek, estélyi öltözethez aranyszövéssel készült díszövet öltenek. A vállszalag színe a hivatásos tűzoltóságnál tűzpiros, az önkéntes tűz oltóságnál búzakék, az úgynevezett köteles tűzoltóknál acélkék színű, a magán tűzoltóságok viszont kávébarna vállszalagot viselnek. Erre a vállszalagra kerül a rangjelzés, tiszteknél a fizetési osztálynak megfelelően. A hivatásos tűzoltótisztek a jelenleg használatos tányérsapkát kapják, az önkéntes, köteles és magántűzoltóság tisztjei a jövőben a légénységnél is előirt tábori sapkát viselik.