Eger - napilap, 1939/2
1939-08-10 / 125. szám
2 EGER 1939. augusztus 10. GAZDAG CIRKUSZEgerben, a régi malom telkén, 80 személyzettel és 2000 embert befogadó teljesen új ledett sátorral, AUG. 9-ÉN ESTE FÉL 9 ÓRAKOR TARTJA MEGNYITÓ rr NAGY DÍSZELŐADÁSÁT egészen új, világhírű artisták felléptével. A nagy műsor végén nagy versengbirkozást rendez, melyen több világbajnok, köztük CZÁJA JÓZSEF magyar világbajnok is résztvesz. — Vasárnap 2 előadás d. u. 5 és este fél 9 órakor. Délutáni előadás mérsékelt helyárakkal. Belyárah: 20 fillértől 140 fillérig. Tegnap meglátogatták Egert a debreceni nyári egyetem hallgatói kézzelfogható áradása előtt . . . Megható, felejthetetlen kép volt ez a találkozás a testvéri várossal, amelynek ez az első elementáris, önkéntelen, és mindenét odaadó sze- retetnyilvánulása a sok egyéb új érzés és impresszió mellett bizonyára a legemlékezetesebb élménye lesz a ruszin gyermekeknek. A nagy lakmározás után a vendéggyermekeket megfürdették a'.Jó- zsef-fürdő medencéjében. Hát bizony Tarujfalun ebben is ritkán lehet részük, mert a gyerekek riadt nyáj módjára álltak hosszasan a viz szélén, itt-ott már egy-egy lefelé görbült száj mutatott a lelkiállapot mélységes megrendülésére ennyi víz láttán, de a medencébe belépni nem volt hajlandó egyik sem. Végre, hosszas unszolásra egy nagyobbacska fiú elszántan lecsúszott a vízbe. Erre mintha csak elszállt volna az irtózásuk, hanyatt-homlok egyszerre dobták a medencébe magukat a többiek is valamennyien, és boldog sikongással élvezték a tiszta, langyos vizet, amelyet fürdés előtt még a legkisebb gyermek magasságának megfelelő szintre leengedtek, nehogy baleset történjen. Fürdés után orvosi vizsgálat következett. Bár a gyerekeket Tarujfalun is megvizsgálták az indulás előtt, biztonságból itt mégegyszer megvizsgálták őket, de kivétel nélkül mindegyiket egészségesnek találták. Egy fiúcskán észleltek csak a vizsgálat során kutyaharapás nyomokat, ezt kezelésbe vették. Értesítik Tarujfalu község elöljáróságát, a harapós kutyát figyeljék meg, nem veszettgyanus-e. Pompás ebéd várta a vendégeket, de a finom ételekhez alig nyúltak hozzá, a reggeli duslakodás közben annyira elteltek minden jóval. Fájdalmas jelenetek között történt meg a gyermekek szétosztása és elhelyezése a vendéglátó családoknál. Elérkezett az idő, amikor el kellett válniok egymástól. Az utazás, az új és zsúfolt impressziók érthetően megriasztották a nyelvet sem értő lányokat és fiúkat, Eger, a városi méretek, a mozgalmasabb élet új és lenyűgöző világ volt számukra, amelyben riadt nyáj módjára mozogtak, de legalább addig biztonságban érezték magukat, amíg egymást láthatták és nyelvükön szót válthattak egymással. És most elérkezett a válás perce. Az elszakadás a megszokott társaktól persze nem történt meg némi izgalom nélkül. Egy-egy családhoz egy gyerek jutott. A gyermekeket a vendéglátók valósággal szétkapkodták, különösen a kislányok voltak igen kelendősek. Rövid idő alatt az összes nyaralógyerekek megkapták az új családot, amely néhány hétre ellátást, szerető otthont nyújt nekik. Szemmelláthatóan nehéz szívvel hagyták el társaikat és sötét pillantásokkal követték új testvéreiket, akik mellett bizonyára hamar felmelegednek majd és egy-két magyar szó megtanulása után elválaszthatatlan barátok lesznek. A kis ruszin nyaralók a leggondosabb ellenőrzés alatt állanak egész egri tartózkodásuk alatt. Otthonukban hetenkint többször is felkeresik őket az egészségügyi védőnők, egészségügyi gondozásukat dr. Özekkel Ferenc m. kir. tisztifőorvos és dr. Skultéthy Béla városi orvos a legalaposabb és mindenre kiterjedő gonddal ellenőrzik. Természetesen gondoskodnak állandó fürdőjükről, azonkívül mozielőadásokat és kirándulásokat is rendeznek majd számukra. Tarújfalu elöljárósága külsőképpen is ki akarván fejezni nagyrabecsülését és háláját a falut testvérül fogadó Eger város vezetői iránt, Braun Károly polgármestert és dr. Kálnoky István tanácsnokot a község díszpolgárává választotta. A díszpolgári oklevelet Musztyánovics&va\\ esperes plébános ma déli 12 órakor ünnepélyesen adja át a kitüntetetteknek a városházán. A debreceni nyári egyetem 35 külföldi hallgatóból álló kiránduló csoportja tegnap déli 12 órakor autóbuszon Egerbe érkezett. A város nevében Karczos Béla mérnök, az idegenforgalmi hivatal vezetője üdvözölte magyar és német nyelven a vendégeket, akik a Koronában szálltak meg. A külföldi hallgatókkal érkezett nyolc amerikai magyar Súlyos támadás áldozata lett Práff Nándor, az ismert egri malomtulajdonos. Práff hosszabb ideje feszült viszonyban volt id. Engler Ferenc 66 éves felnémeti malmossal, mert az lezárta a pataknak a Felnémet alatti meder részén lévő duzzasztót, s emiatt Práff malma nem kapott elegendő vízi hajtóerőt. Tegnap este az egri malomtulajdonos kocsin kiment Felnémetre, hogy a zsilip kinyitását kérje Englertől. A megkapott kulcsokkal fel is nyiis, azonhívül számos hollaud, lengyel, észt, német, török, színesbőrű holland-indiai és jávai kiránduló. Ebéd után a vendégek megnézték a város nevezetességeit, este közös vacsorán vettek részt. A hallgatók ma reggel 8 órakor indultak tovább Lillafüred felé. Onnan Tokajba utaznak s visszatérnek Debrecenbe. tóttá a zsilip szerkezetét, miközben odajött Engler is és minden szóváltás, vagy összetűzés nélkül a sötétben késével hasbaszúrta Práff Nándort, aki súlyos sérülésével azonnal az Irgalmasok kórházába hajtatott. Itt azonnal operációt hajtottak végre a sebesült malomtulajdonoson, akinek az állapota a műtét után lényegesen javult, úgy hogy életveszélytől nem kell tartani. A merénylő felnémeti malmos ellen a rendőrség megindította az eljárást. Orozva hasbaszúrta Práff Nándor malomtulajdonost egy haragosa a felnémeti zsilipnél Október 1-től nouember 15-ig tatarozdsi és takarítási munkálatok miatt esetleg szünetel a Korona üzeme? Megírtuk, hogy Eger város képviselőtestülete legutóbb tartott közgyűlésén határozatot hozott a Korona bérlete ügyében és 1943 végéig ismét Unterreiner János marad a Korona bérlője. Az idevonatkozó véghatározatot most kézbesítették ki és ennek harmadik pontja úgy hangzik, hogy „a szükséges ta- tarozási és takarítási munkálatok zavartalan elvégzése céljából hozzájárul a város képviselőtestülete ahhoz, hogy a szálloda és étterem üzeme 1939. október 1-től november 15-ig szüneteltessék.“ A véghatározat utasítja a polgár- mestert, hogy a város és bérlő között kölcsönös megértéssel létrejött megállapodást tartalmazó pótszerződést kösse meg a bérlővel. Kijelenti a véghatározat, hogy a képviselőtestület e határozattal méltányolni és elismerni akarja Unterreiner Jánosnak a szálloda és étterem üzemének kifogástalan vezetése, a város tulajdonát képező berendezési tárgyak gondos megőrzése, állagának fenntartása, végül a város idegenforgalmának fejlesztése terén kifejtett érdemeit. Beszéltünk Unterreiner Jánossal a fentemlített üzemszünetről és a bérlő kijelentette kérdésünkre, hogy az üzemszünet szükséges, de azt úgy fogják megoldani, hogy az idegenforgalom, amennyiben akkor még jó lesz az időjárás, kárt ne szenvedjen. Idegenforgalmi panaszok Galyatetőről és Párádról Közérdekből és a magyarr idegen- forgalom érdekében közöljük egy Egerben nyaraló előkelő társaság minapi viszontagságait a Mátrában. A társaság, három m. kir. ezredessel az élén, huszonnégy tagból állott. Kirándultak a Mátrába. Sok szépet hallottak a Galyatetőn épült Állami Nyugdíjalap-üdülőházról, s meg akarták nézni. Azzal a szándékkal, hogy esetleg egy-két hetet ott töltenek el a nyári szabadságból. Az Állami Nyugdíjalap-üdülőház bejáratánál azonban szigorú férfiú állította meg a társaságot és kinyilatkoztatta, hogy ide pedig csak egy kemény pengő lefizetése ellenében lehet belépni. Magyarázatok és felháborodást kifejező szavak után a szigorú férfiú nagylelkűen kijelentette, hogy a 24 tagú társaságnak kivételesen 12 pengőért megengedi az üdülőház megtekintését. A társaságból az egyik ezredes igen elitélő kijelentést tett az eljárásról, s a társaság az üdülőház megtekintése nélkül távozott a Galyatetőről. Különösen felháborította őket, hogy amikor kijelentették, hogy a társaság tagjai tisztviselők, az Állami Nyugdíj-alap üdülőháza alkalmazottja fölényesen így válaszolt: „Ehhez semmi közük a tisztviselőknek." Ilyen kaland után, elgondolkozva azon, hogy vájjon kinek az engedélyével, mi címen és jogon szedik az egypengőket az üdülőház megtekintéséért, jobb reményekkel Párádra indult a társaság. Itt a strandfürdőt szerették volna megtekinteni. Délután egynegyed hat óra volt, de már nem engedték fürödni a társaságot, sőt a strand megtekintését is csak fejenként 30 fillérért engedélyezték volna a 24 tagú társaságnak.