Eger - napilap, 1939/1
1939-02-02 / 19. szám
2 EGER 1939. február 2. Elég volt! A városi közgyűlésen tiltakozásomnak adtam kifejezést, hogy a gőzfürdő átépítése lényegesen többe került az előirányzati összegnél, továbbá, hogy az igazgatóság előzetes tudta nélkül a városi gépüzemeknél újabb berendezési és felszerelési tárgyak lettek a fürdő részéről megrendelve. Legnagyobb meglepetésemre a főjegyző űr, a fürdő igazgatója, a közgyűlésen kijelentette, hogy az építkezés nem került többe, mint amennyire az előirányzat terjedt; továbbá, hogy ó nem tud újabb hitelezésről, pedig neki ezt tudni kellene. Bár adatokkal igazoltam felszólalásomat, nem tartottam kívánatosnak az igen feszült közgyűlési hangúlat mellett újból felszólalni az előttem teljesen érthetetlen válaszra. Álláspontom igazolására az események sorrendjében tisztázni kívánom az ügyet. A gőzfürdő átépítésével kapcsolatosan kifogásoltam, hogy a fürdő a gépüzemeknél 7—8 ezer pengő értékű berendezési és felszerelési tárgyakat rendelt, a gépüzemek igazgatóságának előzetes jóváhagyó határozata nélkül. Május hó elején a gépüzemek igazgatóságát a fürdöigazgatósággal együttes gyűlésre hívták össze, ahol kifogásoltam a gépüzemek igazgatósága előzetes jóváhagyása nélkül eszközölt megrendeléseket. Az igazgatóság az előterjesztés alapján, az előzetesen megrendelteket utólagosan tudomásul vette és más szükségletek további beszerzésével együtt kb. 11 ezer pengő hitelkeretet állapított meg, amit a május havi közgyűlés tudomásul vett. Hevesvármegye kisgyülése 1938 évi július hó 15-én hozott határozata alapján a gépüzemek terhére villanyszerelési anyagok beszerzésére P 2750, a vízvezetéki és csatornázási anyagok beszerzésére P 6330, összesen P 9080 összeget engedélyezett azzal, hogy az ösz- szeg három évi részletben visszafizetendő. Engedélyezte továbbá, hogy az összes kezelési szükségleteket, fűtési, villanyszerelési, gótur- fürdő, szennyvízcsatlakozás stb. kb. 5300 P összeget, ha a 60.000 pengő kölcsönből nem volna fedezhető, szintén a gépüzemek fedezzék, amely ösz- szeg ugyancsak.három év alatt visz- szafizetendő. Ezek az összegek együttesen 14.380 pengőt tesznek ki. Ezt a határozatot Heves vármegye július végén, vagy augusztus elején a városnak illetve gépüzemeknek kikézbesítette. Ennek ellenére ezt a határozatot sem a gépüzemek, sem a közgyűlés mai napig nem tárgyalták, a gépüzemek május óta nem is tartottak igazgatósági gyűlést. A vármegyei határozat összegével szemben újabb szükségletekre a gépüzemek további 11 ezer pengővel igénybe lettek véve, megint a gépüzemek igazgatósága tudta nélkül, úgy, hogy az összes igénybe vett összeg az új építkezéshez 25.400 pengő, a régi tartozással együtt a gépüzemek követelése 29.000 pengő. Az építkezési költségek meghaladják a 60.000 pengőt, itt az ellenőrzéssel megbízott mérnöki hivatal mintegy 15.000 pengőt levont az építési vállalkozónak, hogy miért, nem tudom. Ezt az építkezési ösz- szeget így véglegesnek nem tekinthetjük, amíg ez elintézést nem nyer. Kétségtelen, hogy — nem ismerve a fürdő által végeztetett más munkálatok összegét — a gőzfürdő, stb. építkezési költségei közel 100.000 pengőbe kerültek. Ezek után kérdem, hogy ez az összeg volt-e előirányozva az építkezésre. Én úgy tudom, hogy a MABI-tól kölcsönvett 60.000 pengőt volt az előirányzott összeg. Kérdem, hogy ki eszközölte ezeket az újabb hitelezéseket, ha a főjegyző úr mindezekről nem tud. Végelszámolást kérünk, hogy tisztában legyünk az építkezési .összeg költségeivel, hogy közgyűlés elé vi- hessük az ügyet. A város a készfizető kezes, így tudni akarjuk, hogy miért történt ezen újabb túllépés a gépüzemek előzetes hozzájárulása és a közgyűlés jóváhagyása nélkül. Kétségtelen, hogy az eredetileg előirányzott építési költségek, a- melyre a 60.000 pengő kölcsönt felvettük közel 40.000 pengővel emelkedtek. Kérdem, hogy miből fogjuk ezen ujabbi 100.000 pengő terhet fizetni, amikor a Mabi 60.000 pengős kölcsönét 15 év alatt ki kell fizetni, a gőzfürdő bevétele alig fedezi az összes üzemi költségeket. A Pesti Hazai Takarékpénztárnál és Hitelbanknál még fennálló kb. P 180.000 tartozására és kamatokra évente 20.000 pengőt kellene fizetni. Az egynegyedmillió pengőnél többet kitevő összes tartozás törlesztését és kamatait az időjárás szeszélye miatt bizonytalan jövedelmezőségű két uszoda képtelen lesz biztosítani. Radii Károly. * * Eger dióhéjban, 20 fény- képfelvétellel 1 pengő 50 fillérért kapható a Kér. Sajtó- szövetkezet könyvkereskedésében. Kinevezték a Tankerületi Közoktatási Tanács tagjait Rövidesen megkezdi tanácsadói működését a közoktatási tanács, amelynek az a célja, hogy egységes tanítási rendszert érvényesítsen a tankerület iskoláiban — Öt heves- megyei tagja van a tankerületi tanácsnak A vallás- és közoktatásügyi miniszter kinevezte a miskolci tankerületi főigazgatóság hatáskörében működő Tankerületi Közoktatási Tanács tagjait. A Közoktatási Tanács elnöki tisztével kapcsolatban a miniszter választása Szántay-Szémán István pápai prelátusra esett, aki el is vállalta az elnökséget. Alel- nökké Schneller Károly dr. egyetemi m. tanár, jogakadémiai tanárt, titkárrá vitéz Ujváry Lajos tanügyi tanácsost nevezte ki a kultuszminiszter. A Tankerületi Közoktatási Tanács tagjai, a vallás- és közoktatásügyi miniszter kinevezése alapján a következők lettek: Bruckner Győző dr. jogakadémiai dékán, egyetemi m. tanár Miskolc, Enyedy Andor dr. ref. püspökhelyettes Miskolc, Gebe Zoltán felsőkereskedelmi iskolai tanár. igazgatóhelyettes Miskolc. Gombos István polgári iskolai igazgató Diósgyőr, György Antal polgári iskolai igazgató Szerencs, Lázár Károly tanítóképző intézeti igazgató, Sárospatak; homrogdi Lichtenstein László főispán, Miskolc, Molitor Gusztáv tanítóképző intézeti igazgató, Miskolc, Óriás Nándor egyetemi m. tanár, jogakadémiai tanár, Eger, Palos Bernardin dr. ciszterci gimnáziumi igazgató, Eger, vitéz Pataky Tivadar fa- és fémipari szakiskolai igazgató, Miskolc, Sebestyén Jenő felsőleánynevelő intézeti igazgató, Putnok, Simon Sándor felsőkereskedelmi iskolai igazgató, tanügyi főtanácsos, Miskolc, Sebestyén Lajos népiskolai igazgató, Gyöngyös, Somos Lajos r. k. tanítóképző igazgató, Eger, vitéz Subik Károly pápai prelátus, oldalkanonok, Eger, Telek Géza népiskolai igazgató, Miskolc, Tárczy Árpád ref. gimnáziumi igazgató, Sárospatak, Weinreich Bella polgári iskolai igazgató, Miskolc. Ezek szerint a tanácsnak öt hevesmegyei tagja van. A közoktatási tanács — amely e névsor szerint az alsó-, közép- és felsőfokú oktatás legkiválóbb pedagógusait sorolta tagjai közé — már a közeli jövőben megkezdi tanácsadói működését a tankerületi fő- igazgatóság mellett. Munkája elsősorban arra irányul, hogy a miskolci tankerületben a tanításnál a különböző iskolákban egységes rendszer érvényesüljön. A Tankerületi Közoktatási Tanács kinevezése három évi időtartamra szól. Maradt otthon kettő, három ... Bevonultak az első újoncok az egri kaszárnyába Eger, február 1. Ma reggel jóval nyolc óra előtt katonabanda sorakozott fel a vasútállomáson. Nagyurak, előkelőségek érkezésekor szoktak ilyen parádét rendezni. Az előkelőségek és a díszkíséret fényes sora helyett azonban kipirult arcú, csillogó tekintetű parasztfiúk ugráltak le a III. osztályú kocsikból, motyóját ki a vállán, ki a hóna alatt cipelte. Rövid vezényszavakra felsorakoztak, a zenekar a menet élére állt s pattogó indulók mellett a legények megindultak a városba a fényes ködtől szikrázó Deák Ferenc utcán. A menet kemény és olyan jókedvű volt, mint maga a friss, napos, téli reggel. Bevonultak az újoncok. Csakúgy zengett léptük alatt a gránitkocka, derekukat kihúzták, mintha máris rajtuk lenne az ezredes úr szigorú szeme. Még nem volt rajtuk a komisz bakaruha, de így is, első pillanatra láthatja akárki: ezek a fiúk, ez a fajta született katona. A most sor alá került legények már két éves katonai szolgálatot teljesítenek. Ennyi idő alatt mintakatonákká nevelik őket. A bevonult legények nagyrészt Eger környékéről valók. Szó van arról is, hogy a Felvidékről is hoznak le „átképzésre" a cseh hadseregben már szolgált fiatalembereket. Ezeknek a cseh „militarizmus“ elvei helyett majd a magyar katonai gyakorlati és harcászati szabályzatokkal kell megismerkedniök, mert a csehektől nem sok jót tanultak. — Rz Új élet regénytárának hetenként megjelenő 10 filléres füzetei kaphatók a Kér. Sajtószövetkezet könyvkereskedésében. A magyar és külföldi Irodalom színe-Java filléres árakon! 30—90 %-os árleszállítás Irodalmi remekművek! Kaphatók: Egri Keresztény Sajtószövetkezet könyvkereskedésében, Eger.