Eger - napilap, 1939/1

1939-01-29 / 17. szám

1939. január 29. EGER 5 Mit hozott a felszabadí­tott Felvidék az egri fő­egyházmegyének ? Az egri érseki egyháztartomány suffraganeus püspökségeinek rende­zése még nem történt meg. Az or­szágcsonkítás előtt ugyanis az egri érsek joghatósága alá tartoztak a szepesi, rozsnyói, kassai és szat­mári püspökségek. A trianoni hatá­rokkal az első teljesen elveszett, a másik háromból a székhelyek ide­gen impérium alá kerültek és a Magyarországon maradt csonka ré­szekből apostoli adminisztraturák alakultak. A legújabb fordulat után a szepesi egyházmegyéből nem ke­rült vissza semmi, a kassai és rozs­nyói egyházmegyékből azonban a püspöki székhelyekkel együtt jelen­tős számú plébánia került vissza magyar területre s így az eddigi magyarországi adminisztraturák, me­lyek élén dr. Serédi Jusztinján bí­boros-hercegprímás állott, a megfe­lelő római intézkedések után meg fognak szűnni és a két püspökség újból az egri érseki egyháztarto­mány tagja lesz. A szatmári egyházmegyénél az a helyzet, hogy annak székhelye még mindig idegen területen maradt, az eddigi csonkamagyarországi apostoli adminisztraturán kívül azonban je­lentős részben visszatért az anya­országhoz az egyházmegyének az a része, amely eddig mint ungvári apostoli adminisztratura, Szvoboda Ferenc apostoli adminisztrátor, ung­vári preláius-plebános vezetésével Csehszlovákiához tartozott. A jelek szerint valószínű, hogy ezt a két apostoli adminisztraturát is egyesí­teni fogják, de ebben az esetben is csupán területileg fognak az egri érseki egyháztartományhoz tartozni, nem pedig joghatóság szempontából, mert ezt Róma maga fogja gyako­rolni. Területileg ugyancsak ide fog tartozni a jászói premontrei prépost- ság, mely legutóbb „nullus“ prela- tura lett, vagyis olyan, amely egye­nesen az Apostoli Szentszék alá van rendelve. * A sör ott jó, ahol fogy. Igyék Próféta-sört a „Kéményseprő“ vendéglőben. * A gyakran visszatérő fej­fájás, szédülés és szívdobogás nagyon sok esetben megszűnik, ha egyideig naponta reggel éhgyomor­ra és esetleg este lefekvés előtt is egy-egy félpohárnyi természetes «Fe­renc József» keserűvizet iszunk. Kérdezze meg orvosát. RIDLOF KASZINÓ-UCCA Villanyszerelési ::: vállalat. — Eger. Fényjelző-csengő­berendezés, házi­telefon, rádió- és antenna szerelés, bronzárú és csil­lárkészítés, fém- cdszolás és vil­lámhárító- szere­ié s templomtor- T-pi ppn\j. 178 nyokra és magán- iCLrCrun. uo épületekre Besfvanszoros ellenőrzés biztosiba a Tungsram Kryptonlámpa tökéletes fényét. KÖZGAZDASÁG * Főfájás, idegesség, hypo- chondriás állapotok gyakran a legrövidebb idő alatt megszűnnek, ha bélműködésüoket reggelenként, éhgyomorra egy kis pohár termé­szetes «Ferenc József» keserűvíz­zel elrendezzük. Kérdezze meg or­vosát. — Már csak néhány nap vá­laszt el az Agria táncestélyétől, amelyre nagyban készülődik Eger s a környék intelligens keresztény társadalma. Az Agria corporatiónak immár másfél évtizedes múltra visz- szatekintő táncestélyei mindig ked­ves s egyre fényesebb találkozói vol­tak az egri társadalomnak, mind­azoknak, akik az egri főiskolai if­júsággal együttéreznek s minden ügyében megértő támogatói a fiatal­ságnak. Február elsején a Korona összes termeiben tartandó táncesté­lyét a kötelező hagyományok jegyé­ben az eddigieknél is nagyobb si­ker mellett kívánja megrendezni a corporatio ifjúsága. Eppeu a foko­zott siker érdekében az együttérzés­ben s együttmunkálkodásban meg­nyilatkozó szolidaritásra hivatkozik a táncestély rendezősége, amikor kéri, hogy hűséges tábora minél na­gyobb számú megjelenésével s tá­volmaradás esetén a személy- és tisz­teletjegyek megváltásával tegyen most is bizonyságot az ifjúság iránt mindig tanúsított együttérzéséről. A táncestély tiszta jövedelmét tel­jes egészében diákjóléti célokra for­dítják. — Fertőző állatbetegségek a vármegyében. Sercegő üszők: Hasznos. Ragadós száj- és köröm­fájás : Aldebrő, Egerbakta, Eger- szólát, Feldebrő, Kerecsend, Boco- nád, Erdőtelek, Tarnabod, Tárná­méra, Bátor, Egerbocs, Istenmezeje, Recsk, Sírok, Szajla, Tarnalelesz, Váraszó, Sarud, Tiszafüred, Eger. Juhhimlő: Tiszaszőllős. Rühkór ; Egerbakta, Makiár, Gyöngyöspata, Hatvan, Kisköre, Zaránk. Sertés- pestis: Atkár, Vísonta, Apc, Csány, Szuha, Váraszó, Tiszaörs. Sertés- orbánc: Párád. Vásártilalom van elrendelve: Eger városban, Füzes­abonyban, Kálban, Kápolnán, Ver- peléten, Hevesen, Erdőtelken, Recs- ken, Pétervásárán és Tiszafüreden. A vásárokra hasított körmű állatok (marha, juh, kecske, sertés) felhaj­tása ragadós száj- és körömfájás miatt tilos. Uránia. Szombaton, vasárnap, hét­főn és kedden : Nincsenek vélet­lenek magyar vígjáték. Főszerepeit Turay Ida, Szilassy László, Szom­bathelyi Blanka és Juhász József játszák. Magyar híradó. — Szerdán és csütörtökön: Csintalan asszo­nyok, a szezon nagy sikert aratott francia-filmje és Fox-híradó. Elő­adások kezdete hétköznapokon — kivéve szombatot — egynegyed 7 és fél 9, — szombaton 4, egynegyed 7 és fél 9, — vasárnap és ünnep­napokon 3, 5, 7 és 9 órakor. * Társasvacsora. Az egri Ke­resztény Iparoskor íebruár hó 1-én este 8 órai kezdettel tartja saját helyiségében családias farsangi va­csoráját, melyre a Kör tagjait és barátait tisztelettel meghívja. SPORT Március 5-én indul a tavaszi bajnoki üzem az északi I. osztályban. Egyelőre bizonytalan, hogy milyen beosztással. A MESE vezetősége erélyesen sürgeti a szö­vetségnél a kérdések rendezését. Az elmaradt mérkőzések miatt kö­rülbelül csak július első hetében fejeződik be a bajnokság. Feloszlóban van a MAFC Miskolc reprezentatív I. osztályú csapata. Több játékosa más egye­sületek védőszárnyai alá menekült. Szóbakerült egy esetleges MVSC— MAFC fúzió lehetősége is, amelyet azonban — minthogy az MVSC vál­lalati csapat — csak a MAFC teljes beolvasztásával, vagyis megszünte­tésével lehetne megoldani. A MAFC igy elvesztené az I. osztályhoz való jogát. A II. osztályú MVSC nagyarányú erősítést hajt végre a tavaszi sze­zonra. Több elsővonalbeli játékost igazoltatott. Szabó (DVTK), Davidek (MAFC),Esztojka(MMTE) és Kovács (Cila) (BLASE) az új erők a mis­kolci csapatban. Míg az MVSC erő­södik a HVSE lényegesen gyengül balhátvédjének Valentinnekj távozá­sával, akit a SSE igazoltat. Itt em­lítjük meg, hogy a MESE régi gár­dájával indul a tavaszi ^bajnoki küzdelmekre. A mezőgazdasági kiállí­táson kamatmentes hi­tellel lehet tenyészálla­tot vásárolni. A március 22—27-én tartandó idei országos mezőgazdasági kiállí­tás és tenyészállatvásár iránt nem­csak az eladni szándékozó gazdák, hanem a tenyészállatot vásárolni kívánó tenyésztők is örvendetesen nagy érdeklődést mutatnak. A fölri- mívelésügyi miniszter az OMGE előterjesztésére a tenyészállatokat beszerezni kívánó gazdák vásárlá­sainak megkönnyítése érdekében kedvezményes, u. n. jutalékos te­nyészállatbeszerzési hitelt engedé­lyezett. A jutalékos hitelt igénybe­vevő tenyésztők, ha megfelelő hitel- képességüket igazolják, a bejelen- dő és vásárolni kívánt tenyészálla­tok, u. m. szarvasmarha, sertés és és juh beszerzésére hitelhez juthat­nak, amelynek ellenében az orszá­gos mezőgazdasági kiállításon a be­jelentett tenyészállatokat megvásá­rolhatják. „Védett“ birtokosok e hitelt nem igényelhetik. A kölcsön 18 hónapra szól és azt két egyenlő részletben kell a tenyésztőknek visszafizetniük. Az igénybevett hitel kamatmentes, csu­pán a folyósításért és kezelésért kell a kölcsöntőke teljes összege után évi l‘5°/o jutalékot a törlesz­tési részletekkel egyszerre és egy időben megtéríteni. hatás jellemzi az ÁRTIN plel hashajtó dragéekat. Este 2—3 szem Artint hévévé, reggelre kellemes ürülést biztosít.

Next

/
Thumbnails
Contents