Eger - napilap, 1939/1

1939-06-25 / 99. szám

EGER 5 1939. jÚDius 25. ma Minden este cigányzene. Wágner-venúéglö kerthelyisége családok szolid szórako­zó helye. Állandóan kassai világos és barna sörök csapolása Záróráig nyitva. Rz egri városi zene­iskola negyedik növendékhangversenye. Eger, június 24. Az egri városi zeneiskola szerdán délután tartotta negyedik, egyúttal évzáró növendékhangversenyét. Már maga az iskola nagytermét teljesen megtöltő közönség mutatta azt az érdeklődést, az intézmény iránt ha­tározott formák között kifejlődött szeretetet és megbecsülést, ame­lyet Eger társadalma cserébe adni tud az iskolában folyó szakszerű, komoly és magas színvonalű mun­káért, s ez a megbecsülés csak elmélyült, amikor a hangverseny sikerült és sokszor már értékes zenei megnyilatkozásokként ható számai leperegtek. A városi zene­iskola az újabb tanulmányi évvel megerősítette azt a közmeggyőző­dést, hogy az egri zenei nevelés vezető tényezője s így a zenei mű­velődés első vonalban dolgozó mun­kása. Gáspárdy Katinka növendékei közül Kiss Klári erősen fejlődő te­hetségevei tűnt ki, Nikázy Ilonka és Szentgyörgyi Márta kétzongorás száma fegyelmezett és lendületes volt, ugyancsak komoly elismerést érdemel a két Szentgyörgyi-testvér szépen összemunkált négykezese. Valentin Kálmán most is a férfias erő kifejezésében volt kitűnő. Pe- theő Ilonka felfogásban érett, meg­oldásokban változatos játéka a hang­verseny legértékesebb számai közé tartozott. Gyárfásné Huberth Jolán tanít­ványai sorában Máudy-Szabó Éva határozottsága, Ebner Jenő rend­kívül ügyes, tiszta játéka, Búzás György és Nagy Ica minden tekin­tetben megfelelő összjátéka (Stocker István sikerült négykezesét adták elő) Nagy Ica és Raisinger—Wag­ner Lili bájos és nagy muzikali­tásra valló száma, Polgáry Anna elmélyedő és formai megoldásokban bravúros Bach-interpretációja ko­moly hangversenyszám volt. Fógelné Kaufmann Emmy hege­dűsei között Kertész Pál és Sárváry Erzsébet ügyessége, Gergely László ritmusérzéke, Győrffy Xénia fejlett Magyarország új térképe 1:7 50.000-es 1 pengőért kapható az Egri Keresztény Sajtó­szövetkezet könyvkereske­désében ::::: vonóvezetése, Jolsvay Ilonka nagy reményekre jogosító tehetsége, Kakuk Jenő lendületes száma, Tóth Tibor megfelelő játéka arattak elismerést. Fischer Zsuzsi és Schneeweisz Vica jól megállották helyüket, Kiss Vali már most szépen színezi a hangokat. Kroó György alapos, becsületes mun­kát végzett. Radnay Tibor játéka finoman ragyogott, ami nagyfokú technikai készültséget jelent. Vitéz Dienes Tibor az iskola legjobbjai között is első kvalitással mutatta be számát. A Kiss—Székelyhídy— Nemes—Bánházy együttes szokat­lanul szép és fegyelmezett, a Pol­gáry—Dienes—Gál trio a kamara­zene értékével mérhető volt. — Dr. Gálné cselló-tanítványa: Né­ni ethy Viktor pontos, szép játékot mutatott. Itt említjük meg, hogy legutóbbi zeneiskolai beszámolónk­ból kimaradt Klein Erzsi, aki zongoraszámát meglepő poézissel oldotta meg. — Doktorráavatás. Vendrei (Wendt) Géza m. kir. dohányjöve­déki tisztet, az egri érseki jogaka­démia volt hallgatóját a pécsi Er­zsébet Tudományegyetemen az ál­lamtudományok doktorává avatták. — Gyermekünnepéig a bel­városi elemi iskola tornater­mében. A magyar kisdednevelők Egerben megtartott országos kon­gresszusán az egri óvónők foglal­kozási szakbemutatót tartottak s azt a szakértők a legnagyobb di­cséretben részesítették. Mivel ak­kor szülők és érdeklődők nem le­hettek jelen, kívánságukra június 25-én, vasárnap délután 5 órai kez­dettel a belvárosi állami elemi is­kola tornatermében az előadást a nagyközönség részére megismétlik. A gyermekünnepélyen a gyermek- barátokat szívesen látják. * Házasság. Gergely Kató Bu­dapest és Rónai András Eger, f. hó 25-én vasárnap Budapesten házassá­got kötnek. (Minden külön értesítés helyett.) — Felnémet-Bányatelep új neve Bükk Almár lesz. Felné­met község az eger-putnoki vasút­vonalon eddig Felnémet-bányatelep néven szereplő lakott hely és vasúti megállóhely nevét Bükk-Almárra kérte átváltoztatni. Heves vármegye kisgyűlése a névváltozást jóváhagyta. — A Magyar Turista Egye­sület Egri Bükk Osztálya július 9-én, vasárnap, osztályünnepélyt rendez a Várkútnál. Indulás gya­logosan, vagy kívánatra kocsikon, autóbuszon, reggel fél 7 órakor a Líceumtól. A résztvenni kívánók Hubay József Széchenyi-utcai, vagy Reskovits Miklós Kállay-utcai üz­letében okvetlen jelentkezzenek leg­később július 3-ig. A kocsi-igénylés bejelentendő s a viteldíjat is ki kell fizetni a jelentkezésnél. * Eljegyzés. Mondok Julia és Rudnóy Pál jegyesek. — A Hevesvármegyei Auto- mobilosok Egyesületének köz­gyűlése. A Hevesvármegyei Auto- mobilosok Egyesülete június 25-én délután 4 órakor az új gallyatetői nagyszállóban tartja évi rendes köz­gyűlését s a közgyűlést fél órával megelőzve igazgatósági és választ­mányi ülését. A közgyűlés tárgyal: igazgatósági jelentés, pénztári és számvizsgáló bizottsági jelentés, ál­talános tisztújítás, 1939 évi költ­ségvetés, indítványok. A közgyűlés miután másodízben hirdették meg, a megjelentek számára tekintet nél­kül határoz. Közös indulás a Koro­na elől, délelőtt 10 órakor. — A Magyar Turista Egye­sület Egri Bükk Osztálya június 25-én, vasárnap társas kirándulást rendez a Bükk hegység egyik leg­könnyebben megközelíthető bájos vidékére, az Orkőre. Indulás reggel 8 óra 13 perckor a Várállomásról, vonattal a bélapátfalvi cementgyári vasúti megállóig. Menettérti jegy 1 P 60 fill. Gyaloglás az Őrkőre 2 óra. Étkezés hátizsákból. Vizesüveg vagy kulacs szükséges, mert a kö­zelben víz nincs. Vendégeket szí­vesen látnak. Vezető: Fellner Jó­zsef. —Két vadonat új autó össze­ütközött a kerecsendi ország­úton. Könnyen végzetessé válható gépkocsi-szerencsétlenség történt az Eger—Kerecsend közötti műúton, Kerecsend község közelében. Kere­csend felől haladt Egerbe egy AM jelzésű, egri új Steyr-kocsi. Szembe­jött vele egy Ford-autó, amely mö­gött egy AN jelzésű pesti Opel* Kadett gépkocsi haladt Eger felől. Az Opel-Kadett kocsi váratlanul előzni akarta a Fordot, kiugrott jobbra és teljes sebességgel bele­rohant a lassan és szabályszerűen haladó egri kocsiba. Az összeütközés ereje teljesen összetörte mindkét autó elejét, oldalát. A pesti úrvezető megsérült kissé a fején, az egri gépkocsi utasainak azonban nem történt bajuk. Csendőrséget és szak­értőket hívtak a helyszínre, s az egri autó tulajdonosa polgári per útján teljes kártérítést követel a nekirohant pesti gépkocsi tulajdo­nosától. — A Pesti Tőzsde új számá­ban vitéz Keresztes Fischer Fe- rencné, Tors Tibor, dr. Tóth László, Praznovszky Iván, ifj. Gonda Béla nyilatkoztak, írtak cikkeket. Érde­kes árú- és értéktőzsdei informá­ciók, személyi változásokról szóló hírek, új tranzakciók stb. egészítik ki a kitünően sikerült új számot. * Aki friss és munkaképes akar lenni és el akarja kerülni, hogy kemény legyen a széke, emész­tése meg legyen zavarva, gyakran fájjon a feje és a bőre tele legyen mindenféle pattanásokkal, az igyék hetenként egyszer-kétszer reggelizés előtt egy pohár természetes „Fe­renc József“ keserűvizet. Kérdezze meg orvosát! Tetőfedéshez: Terrenol azbesztcement-palát Belső vízvezetékhez: Terrenol azbesztcement-csövet Bútoraihoz: Terrenol azbesztcement­burkolólemezt Szélvlsszacsapás ellen: Terrenol azbesztcement-kémény- toldót vásároljon! Helyi egyedárúsító: Szigeti József építőanyag-kereskedő Eger, Káptalan ucca 22. sz. * Eger dióhéjban, 20 fény- képfelvétellel 1 pengő 50 fil­lérért kapható a Kér. Sajtó­szövetkezet könyvkereskedé­sében. SZÍNHÁZ Heti műsor: Szombat délután: Tabáni orgonák. Operett. Filléres helyárakkal. Szombat este: Kis Komárom, nagy Komárom. Antal Ila búcsúja. Vasárnap délután: Egy bolond százat csinál. Operett. Olcsó hely­árakkal. Vasárnap este: Kis Komárom, nagy Komárom. Hétfő: Nem leszek hálátlan. Ope­rett. 50°/o-os „Eger“-est. Kedd: Vidéki történet. Könyves Tóth Erzsi felléptével. Szerda: Nyitott ablak. Operett. Mátray György búcsúja. Csütörtök délután: Csavargólány. Operett. Olcsó helyárakkal. Csütörtök este: Ezredeskisasszonyl- Operettbemutató. Uránia. Szombaton: Mária nő­vér és Dunaparti randevú két magyar film egy műsorban 6 és 9 órai kezdettel. — Vasárnap és hét­főn : Táncoló angyal Sonja Heine pazar kiállítású filmje. A férfi fő­szerepben Don Ameche. Magyar-hír­adó. — Kedden és szerdán: A vá­gyak valcere (Három keringő) francia filmoperett. — Előadások kezdete vasárnap 3, 5, 7 és 9 óra­kor, hétköznapokon egynegyed 7 és fél 9 órakor. Minden műsor félje­gyei a következő műsornál félárú- jegyek váltására érvényesek. Felhívás. Alulírott, mint a Fakereskedelmi és Ipari R. T. füzesabonyi cég f. a. felszá­molója felhívom a Fakereskedelmi és Ipari R. T. hitelezőit, hogy követeléseiket mától számított 6 hónap alatt hozzám jelentsék be. Füzesabony, 1939. junius hó 23. Reiner Soma Poroszló.

Next

/
Thumbnails
Contents