Eger - napilap, 1939/1
1939-06-24 / 98. szám
2 EGER 1939. június 24 tartott tizennyolc önkéntes tűzoltóval együtt kivonult a tűzoltóság és megvizsgálta a patak medrét. Legveszélyesebb volt a helyzet a vágóiadnál és mindössze tiz centiméternyire hömpölygőit a víz a meder szélétől, elöntéssel fenyegetve a Sas út környékén épült házakat. Azonnal megkezdődött a védekezés munkája.A tűzoltóság kukorica- szárakból és földből mintegy száz méter hosszúságban gátat épített az Eger patak jobb oldalán. Az építkezésben a környék lakossága is készséggel segített, Nagy Mihály vezetése alatt. Éjfélre sikerült a gát emelésével a viz emelkedését megelőzni. Jellemző a veszélyre, hogy amikor a gátépítést befejezték a tűzoltók, a víz szintje már fölöttük volt. Éjszaka egy óra tájban lehetett észlelni a víz lassú apadását s a tűzoltóság és lakosság teljesen kimerültén pihenni térhetett. közigazgatási kirendeltség működik. A kirendeltség vezetőjének állása megegyezik azalispáni méltósággal. A kormányzói biztos melletti tennivalókat a különböző minisztériumokból melléje rendelt tisztviselők fogják ellátni. A kárpátaljai területen az állam hivatalos nyelve a magyar és a magyar-orosz. A törvényeket hiteles fordításban magyar-orosz nyelven is ki kell adni. A területnek külön hivatalos lapja is lesz, amelynek kiadásáról a kormányzói biztos fog gondoskodni. A kárpátaljai területen a kisebbségi nyelvhasználatra vonatkozólag az eddigi jogszabályokban megállapított rendelkezések az irányadók. A kárpátaljai területen az állambiztonsági, különösen az idegemenHasznált automobilok és motorkerékpárok: FIAT 1100, Topolino, Balilla, Morgan motocycl. Opel Olympia. A. J. S. Puch, Zün- dap, Méray motorkerékpárok. Teherautók. Illés Béla a FIAT autók képviselete Eger. — Telefon: 230. dészeti feladatokat a m. kir. rendőrség keretén belül a határvidéki rendőrkapitányság és a megfelelő számú határvidéki rendőri kirendeltség látja el. A kirendeltségek a hatáskörükbe utalt tennivalók ellátásában a rendőrhatósági jogkört önállóan gyakorolják, de a határvidéki rendőrkapitányság közvetlen felügyelete, ellenőrzése és irányítása alatt állanak. Június Z9-én filléres gyors indul Munkatársunk felkereste Erdős József műszaki tanácsost, az egri államépítészeti hivatal főnökét, aki a felhőszakadások okozta károkról a következőket mondotta: Az állandóan ismétlődő felhőszakadások a vármegye több pontján erősen megrongálták az úthálózatot. Különösen a bátori, egerbocsi, szűcsi, kápolnai, gyöngyöshalmaji s a balpüspöki—vécs közötti útszakaszokon lehet erősebben tapasztalni az áradások romboló hatását. Az ár az utakat igen sok helyen elöntötte és a töltéseket alámosta. Legsúlyosabb a helyzet ismét Felnémet és Szarvaskő között, ahol a szarvaskői hídnál ismét teljesen kimosta és elhordta az úttestet a sebes áradás. Itt a közúti közlekedés átmenetileg szünetel. Természetesen azonnal minden intézkedés megtörtént, hogy az útszakaszokon helyreálljon a rend és a forgalom megindulhasson. A felhő- szakadások nemcsak a Bükkben okoztak súlyos károkat, hanem a Mátrában is. A hegyi vizek a három egymásután következő felhő- szakadástól megáradtak és megrongálták a kőpályákat. Az intézkedések itt is megtörténtek és az utak helyreállítása folyamatban van. Csütörtök délután újabb felhőszakadás Csütörtökön délután három óra tájban újabb felhőszakadás folytatta a zivatarsorozatot. Ezúttal érdekes körülmények közé került a város, mert nyugati felében egyetlen csepp eső sem hullt, a keleti részeket pedig ismét elöntötte a víz. A sötét fellegek szigorúan elhatárolódtak s az áradás így csupán a Türk Frigyes utcát, a Makiári és Kertész utca végét, a Hadnagy utca környékét és a Hontalan telepet érte. A házakba szerencsére nem hatolt az áradás, mert a lakosság már mindenütt földhányásokkal és torlaszokkal védi portáját, de egyébként is a felhőszakadás rövid tartamú és gyors lefolyású volt. Kormányzói biztost és főtanácsadót nevez ki a kormányzó Kárpátaljára Egerből Kassára A rendkívüli érdeklődésre való tekintettel az idegenforgalmi hivatal több kocsit kér a vasúttól Petro Kálmán dr. eszközölte ki a fillérest a Negyedmesteri Eger, június 23. A Magyar Államvasutak igazgatósága tegnap filléres gyorsvonatot hirdetett Egerből Kassára. A filléres gyors június 29-én, Péter és Pál ünnepén indul Kassára és az esti órákban tér vissza. A filléres gyorsot dr. Petro Kálmán eszközölte ki a Negyedmesteri Testület számára, hogy a negyedmesterek megtekinthessék a felvidék nagy történelmi városát, de természetesen a nagy- közönség éppúgy utazhatik a vonattal, mint más alkalomkor. A hír vétele után a közönség azonnal el is özönlötte az idegen- forgalmi hivatalt és szinte kapkodják a filléres jegyeket. A MÁV a nagy érdeklődésre való tekintettel 15 darab 70 személyes kocsiból állítja össze a filléres vonatot, vagyis a gyorssal 1050 személy utazhatik, az érdeklődés azonban olyan óriási méretű, hogy az idegenforgalmi hivatal még ma érintkezésbe lépett a miskolci üzletvezetőséggel és újabb öt kocsit kért. Az intézkedésnek minden bizonnyal meg lesz az eredménye. A vonat menetrendjét legközelebb közöljük. A filléres jegy ára 3 pengő 70 fillér. Testület részére A Negyedmesteri Testület kassai útja. Felkerestük dr. Petro Kálmán országgyűlési képviselőt, aki azt a tájékoztatást adta, hogy a Kassára kieszközölt filléres gyorsvonaton a Negyedmesteri Testület tagjai mintegy háromszázan fognak Kassára utazni. A Negyedmesteri Testület tagjai az évszázados negyedmesteri köpönyeggel és bottal, zenekarral vonulnak be az ősi Kassa városába Rákóczi sirjához és ott Eger történelmi város képviseletében Rákóczi sírjára babérkoszorút helyeznek el. Ezen az ünnepségen résztvesz az Egri Katolikus Legényegylet küldöttsége is formaruhában, a legények és a Kolping-leányok együttesen. A nagyszabású felvonulásban szeretettel fog részt venni a város közönsége is. Hisszük, hogy Kassa város szeretettel és megértéssel fogadja a történelmi Eger küldötteit. * Lapzártakor értesülünk, hogy az idegenforgalmi hivatal akciója nem járt sikerrel. Az üzletvezetőség az általánosan megnövekedett és a felvidékkel bővült forgalom miatt nem tudta az idegenforgalmi hivatal kérését teljesíteni, így a filléres gyors 15 kocsival indul. A kárpátaljai terület közigazgatásának ideiglenes rendezése Rendelkezés a honvédlegénység aratási szabadságáról A kormány csütörtökön a Magyar Szent Koronához visszatért kárpátaljai terület közigazgatásának ideiglenes rendezéséről rendeletet adott ki, amely szerint a kárpátaljai területre a miniszterelnök előterjesztésére az államfő kormányzói biztost és főtanácsadót nevez ki, akik mindketten az állami rendszerű második fizetési osztályba soroztainak, állásuk nem összeférhetetlen a képviselői állással. Székhelyük Ungvár. A kormányzói biztost megilletik mindazok a jogok, amelyeket a jogszabályok a főispán hatáskörébe utalnak. Az ő hatáskörébe tartozik majd a tanügyi közigazgatás intézése is. A biztost a kárpátaljai területet érintő általános érdekű kérdésekben a főtanácsadó tájékoztatja. A kárpátaljai területen három Több oldalról felmerült érdeklődésre a honvédség aratási szabadságával kapcsolatban illetékes helyről a következőket közük: A honvédelmi miniszter június 15-én — ez eddigi szokáshoz híven — úgy intézkedett, hogy az arra rászoruló mezőgazdák és mező- gazdasági munkások részére engedélyezhető mezőgazdasági (aratási) szabadság ebben az évben általában június 29-től július 31-ig bezárólag a következő szabályozások szerint adhatók: a) békelétszámon levő alakulatok legénysége, valamint a május 1-én átképzésre bevonult felvidéki legénység részére a fenti egész időre engedélyezhető szabadság. b) a felemelt állományú alakulaA víz elviszi a vasúti töltést Kistájánál A vármegye úthálózata erősen megrongálódott A szerda délutáni felhőszakadás roppant mennyiségű vizet zúdított a vasúti töltésre Kistálya és Andornak között. Az áradás, közel száz méter hosszúságban, súlyosan megrongálta és a sínek alól kimosta a vasúti töltést. A vasúti közlekedés megakadt és a forgalmat csak átszállással lehetett lebonyolítani. Kmetty Gyula állomásfőnök azonnali intézkedésére rögtön nagyobb csoport pályamunkás és anyagszállító vonat ment a helyszínre, úgy, hogy a súlyosan megrongált pályatestet még az éjszaka folyamán helyre lehetett állítani és csütörtökön reggel a forgalom már zavartalanul bonyolódott le. Füzesabony árvízveszedelemben nyosra vették Füzesabonyban, hogy a növekvő áradat rövidesen átcsap a gáton és elönti a községet. A hatóságok közerőt rendeltek ki. Emberek százai megfeszített erővel dolgoztak és végül sikerült is felemelni a gátat, s megakadályozni a katasztrófát. Csütörtökön délelőtt komoly árvízveszedelem fenyegette Füzesabony községet. A Laskó-patak reggel 9 órakor 12 centiméterre közelítette meg a gát tetejét. Ugyanekkor jelezték a patak felsőbb folyásának vidékeiről, hogy még 17 centiméteres emelkedés következik, s így bizo-