Eger - napilap, 1939/1

1939-06-13 / 92. szám

4 EGER Erzsébet fürdő és vlzgyégyintézet Egerben elsőrendű gőz-, kád- és iszapfürdője reuma­tikus fájdalmak legbiztosabb ggóggeszkőze! Olcsó bérletjegyek. Uránia. Hétfőn és kedden csak 16 éven felülieknek: Ingovány, francia film. Szerdán : Elcserélt ember, magyar film. Minden mű­sor előadásainak féljegyei a követ­kező műsornál félárúj egyek váltá­sára érvényesek. * Női bajok a tisztán termé­szetes „Ferenc József“ keserűvíz használata által sok esetben lénye­gesen enyhülnek, mert ez könnyű és lágy bélürülést biztosit és az anyagcserét hathatósan előmozdítja. Kérdezze meg orvosát ! KÖZGAZDASÁG Rendkívüli lehetőségek a tengeritermés felfokózására A Tiszajobbparti Mezőgazdasági Kamara 1937. tavaszán a Tisza- jobbpartján 19 kerületbeli kisgazda­ságban egyszerű összehasonlító ten­geritermelési kísérleteket állított be, hogy megállapítsa, vájjon teljesen azonos viszonyok között, tehát egy­forma összetételű, ugyanolyan termő­erejű földön azonos elővetemény után egy időben vetett és idejében leg­alább háromszor megkapált azonos nagyságú tengeri parcella mennyi­vel ad nagyobb termést a mellette lévő ugyanolyan nagyságú, de csak — az általános szokás szerint — csak kétszer kapált tengeri termé­sével szemben. Kuliin István, a Kamara igazga­tója, a termelés jövedelmezőbbé té­tele szempontjából nagyjelentőségű kezdeményező akciójának eredmé­nyét most feldolgozta, a nyomás alatt lévő kiadványában a többek közt a következőket állapítja meg: A kísérletek beállítására az a meggondolás indította a Kamarát, hogy a búza után legnagyobb terü­letet elfoglalt, legértékesebb kapás­növényünknek, a tengerinek termés­átlaga túlságos kilengéseket és sok helyen viszonylag igen alacsony ter­méseket mutat, aminek legfőbb oka abban keresendő, hogy ez a növény általában nem részesül olyan ápo­lásban, egyéb termelési hibáktól is eltekintve, mint amilyenre a meg­felelő termés eléréséhez feltétlenül szüksége van. 80 kísérlet adatai váltak feldol- gozhatóvá és ennek alapján örven­detesen állapítható meg, hogy a há­romszori kapálásban és egyszeri gazolásban részesített tengeri par­cellák ugyanolyan viszonyok között átlagosan 5 q 50 kg. csöves tenge­rivel és átlag 4 q tengeriszárral adtak nagyobb termést a csupán kétszeri kapálásban részesített ten­geri parcellák átlagtermésénél. Ha figyelembe vesszük, hogy cca 2 millió hold tengeri vetésterület­ből kb. 1,200.000 kát. hold van kis­gazdák kezén és hozzávetőlegesen cca 500.000 holdon harmadában és cselédkonvenciós földeken általában ma is csupán kétszeri kapálásban részesítik a tengerit, a kísérletek eredményéből joggal lehet követ­keztetni arra, hogy ha a jövőben mindenütt legalább háromszori ka­pálásban és július végén vagy aug. legelején a kitűnő hatású gazolás­ban részesítenék a tengerit, akkor a nem megfelelő ápolásban részesí­tett csaknem D/a millió kát. hold tengeri vetésterületei 2 éves kísér­leti tapasztalatokból feltehetően cca 8 millió q-val több csövestengeri és mintegy 5—6 millió q-val több ten­geriszárat lehetne betakarítani mint­egy 45 millió pengő értékben, amely­ből ha a többlet kapálással stb. járó költségeket bőven számítva 5 millió pengőben, levonjuk, a teugeri ok­szerű ápolása esetén a tiszta bevé­teli többlet a 40 millió pengőt is elérné. Kétségtelen, hogy ezekre az ered­ményekre fel kell figyelni a föld- mívelésügyi kormányzatnak, vala­mint a különböző érdekképviseleti szerveknek nem lehet sürgősebb fel­adata, minthogy a Tiszajobbparti Mezőgazdasági Kamara 1937 óta két éven át végrehajtott és szélié­ben propagált kezdeményező össze­hasonlító tengerikapálási kísérletei­nek általános bevezetése útján a terméseredményeket a lehetséges mértékig és a legsürgősebben fel­fokozzák. Kuliin István a Tiszajobbparti Mezőgazdasági Kamara igazgatója beszámolójának befejező részében felhívja a közfigyelmet, hogy ez- évben már több száz kerületbeli községében összesen 505 gazdaság­ban állított be a Kamara azonos termelési útmutató alapján össze­hasonlító tengerikapálási kísérlete­ket és így a legolcsóbban, a talaj okszerű művelésének felkarolásával, ennek gyakorlati példamutatásával és eléggé fel nem becsülhető propa­gandájával igyekszik a többterme­lést nemcsak elméletben, hanem a gyakorlati életben is megvalósítani. Budapesti rádió~műsor Hétfő, junius 12. 4.15: A rádió diákfélórája. 4.45: Időjelzés, időjárásjelentés, hírek. 5 : Hírek szlovák és ruszin nyelven. 5.10: Bura Sándor cigányzenekara. 5.60: „A nyilazás művészete.“ Ja- kus Kálmán előadása. 615: Exo- tikus népek zenéje (hanglemezről). 6.50: „Kell-e magyar iparosodás.“ Surányi-Unger Tivadar dr. vitája Pünkösdi Frigyessel. 7.15 : Hírek 7.25: Szakmáry Magda énekel zon- gorakisérettei; 7.55: „A költő visszanéz őseire.“ Arany Jánostól Adyig. Összeállította Fábián Ist­ván dr. 8.30: Operaházi zenekar. 9.40: Hírek, időjárásjelentés. 10: Ilniczky László jazzenekara. 10.40: Hírek német, olasz, angol és francia nyelven. 11 : Debreceni Kiss Jóska cigányzenekara. 11.15: „Finnek, észtek és magyarok“ (Felolvasás). 0.05: Hírek. Kedd, június 13. 6.45: Torna. — Hírek. — Hang- 1 emezek. Utána: Étrend, közlemé­nyek. 10: Hírek. 10.20: „Egy északsarki expedíció pusztulása“ (Felolvasás). 10.45: „Magyar roko­lyadivat“ (Felolvasás). 11.10: Nem­zetközi vízjelzőszolgálat. 12: Déli harangszó az Egyetemi templomból. Himnusz. Időjárásjelentés. 12.10: A rádió szalonzenekara. 12.40: Hí­rek. 1.20: Időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. 1.30: Farkas Bé­la és cigányzenekara muzsikál. 2.30: Hírek. 2.45: A rádió mű­sorának ismertetése. 3: Árfolyam­hírek, piaci árak, élelmiszerárak. 4.10 : Asszonyok tanácsadója. 4.45 : Időjelzés, időjárásjelentés, hírek. 5: Hírek szlovák és ruszin nyelven. 5.10: BSzKRT-zenekar. 5.45: „A lakóház légoltalmi őrségének kikép­zése. Horler Ferenc előadása. 6.20: „Padovai Szent Antal.“ Gáspár Je­nő előadása. 6.50: Schmidthauer Lajos orgonaszámai. 7.15: Hírek. 7.25: Az Operaház előadásának ismertetése. 7.30: Az Operaház elő­adásának közvetítése. „Figaro há­zassága.“ Vígopera 2 felvonásban. 9 10: A rádió külügyi negyedórája. 9.25: Mursi Elek és cigányzene- kara. 9.40: Hírek, időjárásjelentés. 10.40: Hírek német, olasz, angol és francia nyelven. 11: Táncleme­zek. 0.05: Hírek. Laptulajdonos. EGEI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET. Felelős szerkesztő: DB. KAPOR ELEMÉR. Felelős kiadó: BADIL KÄROLY. Meghívó. Az Egri Kaszinó folyó évi június hó 19-én d. u 6 órakor rendes közgyűlést tart, melyre a t. egyesületi tag urakat ezennel tisztelettel meghívom. Ezen közgyűlés határozatképtelensége esetén az újabb közgyűlést folyó évi június hó 26-án d. u. 6 órára hívom össze azzal, hogy ezen közgyűlés az alábbi tárgysorozat tekin­tetében a megjelent tagok számára te­kintet nélkül, határozatképes. Tárgysorozat. 1. Äz 1938. évi zárszámadás. 2. Esetleges indítványok. Eger, 1939, június 10-én. Dr. Petro Kálmán sk. elnök. Hz első közgyűlés csak akkor hatá­rozatképes, ha azon a tagok egyharmad része megjelenik. Ä második közgyűlés ugyanazon tárgg- sorozatra a megjelentek számára tekin­tet nélkül határozatképes. 1939 junius 13. Pk. 9468/1938. sz. Árverési hirdetmény, Dr. Bsjzáth József egri ügyvéd által képviselt dr. Jankovics Dezső kérelmére és a csatlakozottnak kimondott többi összes alap- és felülfoglaltatók javára is 27 P tőke és több követelés járulékai erejéig az egri kir. járásbíróság 1938 évi fenti sz. végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenve­dőtől lefoglalt 1200 P-re becsült ingósá­gokra az árverés megtartását elrende­lem, de csak arra az esetre, ha kielégí­tési joguk ma is fennáll és s ha ellenük halasztó hatályú igénqkereset folyamatba nincs, végrehajtást szenvedő lakásán Besenyőtelek, poroszlói úti korcsma épü­let közbenjöttel leendő megtartására ha­táridőül 1939 évi {unius hó 19 napjának délután 4 órája tűzetik ki, amikor a bí- róilag lefoglalt cséplőszekrény és szíjak ingóságokat a legtöbbet ígérőnek kész- pénzfizetés mellett esetleg becsáron alul is, de a kikiáltási ár 2/s-ánál nem ol­csóbban elfogom adni, még akkor is, ha a bejelentő fél a helyszínen nem jelenne meg, ha csak ellenkező kívánságot írás­ban nem nyilvánít. . Eger, 1939, május hó 23. Bolik Lajos sk. kir. bir. végrehajtó Az egri kir. járásbiróság, mint tkvi hatóság. 3909/1939, tk. szám. Árverési hirdetmény-kivonat. Egyházmegyei Takarékpénztár vég- rehajtatónak Tamasi Miklós és neje Szajlai Anna végrehajtást szenvedők ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási ár­verést 143 P tőkekövetelés és járulé­kai behajtása végett az Eger városban fekvő s a 1. az egri 2785 sz. telekköny­vi betétben A I. 1—2 sorsz. 5234, 5235. hrsz. alatt felvett ingatlanra 1600 P ki­kiáltási árban ; 2. az egri 835. sz. tkvi betétben A I. 1—2 sorsz. 2079/1, 2079/2. hrsz. alatt felvett ingatlanból B 13 szerint Tamasi Miklós (nős Szajlai Annával) nevén álló 1/12 rész illetőségre 100 P kikiál­tási árban elrendelte. Az árverést 1939. évi július hó 11. napján délelőtt 9 órakor a telekkönyvi hatóság helyiségében (Verbcczy u. 2. sz., 11. ajtó) fogják megtartani. Az árverésre kerülő ingatlanok a ki­kiáltási ár felénél alacsonyabb áron nem adhatók el. Bánatpénz a kikiáltási ár 10 száza­léka, amelyet a magasabb Ígéret ugyan­annyi százalékára kell kiegészíteni. Eger, 1939. évi március hó 18. napján. Dr. Skultéthy sk. kir. jbiró. A kiadmány hiteléül Steklács sk. kiadó. KIHIRDETÉS Kishirdetés (apróhirdetés) hétköznap szavanként 8 fillér vasárnap szavanként 10 fillér. (Vastag betűvel szedett szó két­szeresen lesz számítva). A hirdetéseket kérjük naponts délelőtt 10 óráig leadni. GYÖRGYÉNYI ucca és Orgonástér sar­kán lévő házban a földszinten 4 szoba, előszoba, konyha stb. mellékhelyiségek­ből álló lakás augusztus hó 1-re kiadó. MAGÁNYOS háromszobás ház eladó. Cím a kiadóhivatalban. FŰSZERÜZLET kis árúraktárral, jókar­ban lévő berendezéssel a város legfor­galmasabb uccáján eladó. Értekezni: Egri Kereskedelmi Részvénytársaságnál. KONYHÄ- és virágkertészt jó bizonyít­ványokkal keresek. Polátslk Jenő. ZONGORÁT, cimbalmot, hegedűt, bőgőt iskolának veszek. Címeket a kiadóhiva­talba kérem. Keresztény Sajtószövetkezet könyvkereskedése ^ (92) Nyomtatta Szent János Nyomda Agár (Érseki Lioenmi Nyomda). — Felelős nyomdaigazgató i Radll Károly.

Next

/
Thumbnails
Contents