Eger - napilap, 1939/1
1939-06-06 / 88. szám
1939 június 6. EGER 3 Erzsébet ittrdőés vlzgyégylntézet Egerben I elsőrendű gőz-, kád- és iszapfürdője reumatikus fájdalmak legbiztosabb ggóggeszkőze! ___ Olcsó bérletjegyek. i riMWIIIU Ilin lllillil I» DIWBM fiz egri Ügyuéöi Komámban uégrehajtoftdk az egyensúlyi töményt Szabó Szilárd dr. lett a Kamara helyettes elnöke Erdő és Faipari Rt. ottani üzemtelepén helyezte el, mint kisegítő munkást. Sotonyi azonban izgága, összeférhetetlen természete miatt felettesei bizalmát nem tudta megnyerni, sőt hanyag és lassú munkája miatt Zombori László munkavezető kénytelen volt többször meginteni. Efeletti elkeseredésében aztán Sotonyi október 23-án munkavezetőjére támadt és halálosan összeszurkálta. Késének pengéje három darabra tört és a kezében maradt csonkot csak az előhívott rendőr fegyveres fenyegetésére volt hajlandó elengedni és magát megadni. A februári tárgyaláson a törvény- széki elmeszakértők javaslatára a bíróság elrendelte a vádlott elmeállapotának újbóli megvizsgálását. Sotonyi mintegy három hétig állt az Igazságügyi Országos Megfigyelő és Elmegyógyintézetben megfigyelés alatt és ezután tartott új főtárgyalást a törvényszék szombaton, a helyszínen, Gyöngyösön. A tárgyaláson több tanú kihallgatása után az elnök ismertette az elmevizsgálat eredményét, amely a vádlott szellemi korlátoltságát mutatja, de a beszámíthatóságot kizáró elmebetegségben Sotonyi sem a megfigyelés alatt, sem tettének elkövetésekor nem szenvedett. A törvényszék a vádirattól eltérően csupán szándékos emberölés bűntettében találta bűnösnek a vádlottat és az enyhítő körülmények figyelembe vételével nyolc évi fegy- házra ítélte. Az ítélet nem jogerős. Táviratok a világ minden részéből. Az angol lapok még mindig feltűnő módon foglalkoznak a Thetis katasztrófájával. A mentési munkálatokkal kapcsolatban egész sorát vetik föl azoknak a kérdéseknek, amelyekre feleletet várnak. A katasztrófának 99 áldozata van. Az áldozatok lelkiüdvéért szerdán gyászistentiszteletet mutatnak be. A szerencsétlenségről ma hivatalos jelentést adnak ki. — Gamelin tábornok, a francia vezérkar főnöke holnap Londonba utazik. Gamelin kíséretében lesz több magasrangú francia tiszt is. — Vorosilov szovjetorosz tábornokot meghívták az angol haderő nagygyakorlatára. Vorosilov tábornok most udvarias formában sajnálattal értesítette az angol hadvezetőséget, hogy a hadgyakorlaton nem vehet részt. — Frick német belügyminiszter és felesége tegnap este elindult Berlinből budapesti látogatására. A német belügyminiszter kíséretében utazik Pfundtner államtitkár és több magasrangú miniszteri tisztviselő is. Frick belügyminiszter ma délelőtt érkezett meg Budapestre.— Stein Aurél nem régiben visszatért Londonba hosszabb ázsiai útjáról. Az Evening Standard jelentése szerint a 76 éves nagy tudós csak rövid időt tölt Londonban és hamarosan megkezdi kutatása eredményeinek feldolgozását, amelyek — az angol lap jelentése szerint — igen nagy jelentőségűek. — Palesztinában tovább folytatódnak a merényletek. Az elmúlt napokban Jeruzsálemben ismét több bomba robbant. Az angol katonaság és az arab felkelő csapatok között több helyen véres ütközetre került sor. Molotov szovjetorosz külügyi népbiztos legutóbbi külpolitikai beszéde Londonban nem titkolt nyugtalanságot keltett. Londoni politikai körök véleménye szerint az angol— szovjet paktum sorsa egyelőre teljesen bizonytalan, mert a Szovjet követelése teljesíthetetlen. Londoni hírek szerint Stanley vagy Vansittart rövidesen Moszkvába utazik, hogy a felmerült ellentéteket elsimítsa. Az önműködő szavatosságnak a balti államokra való kiterjesztése lehetetlen, mert a balti államok ezt támadó jellegű magatartásnak fogják fel és a legélesebb formában tiltakoznak ellene. Chamberlain miniszterelnök és Halifax lord külügyminiszter ma visszatérnek Londonba és holnap folytatják a szovjettel kö-, tendő paktum ügyében megbeszéléseiket a francia követtel. — Az olasz király és császár által Albánia részére adott alkotmány fő pontjai a következők: Az albán államot alkotmányos kormány kormányozza. Az albán trónt az olasz királyi család örökletesen tölti be. Az albán lobogó piros alapon fekete kétfejű sas és vesszőnyaláb. Az állam hivatalos nyelve az albán. Minden vallást tiszteletben tartanak, minden vallásgyakorlás szabad, ameny- nyiben nem ellenkezik a törvényekkel. A törvényhozói hatalmat a király közösen gyakorolja a legfelső fasiszta és testületi tanáccsal. A végrehajtó hatalom a királyt illeti meg. Az igazságszolgáltatás forrása a király és azt nevében az általa kinevezett bírák gyakorolják. A törvények magyarázása a törvényhozó hatalmat illeti meg és döntése mindenkire kötelező. A községi és tartományi intézmények szervezetét törvény írja elő. A fasciók és testületek legfelső tanácsát az albán fasisztapárt központi tanácsának tagjai és a testületek vezetői gyakorolják. A bírák teljesen függetlenek hivatásuk gyakorlásában és el- mozdíthatatlanok. A bírósági tárgyalások nyilvánosak. Az állampolgárok jogait és kötelességeit illetően az olasz alkotmány előírásai irányadók. * Idegesség, fejfájás, szédülés, álmatlanság, reggeli rosz- szullét, levértség, bággadtság sok esetben hamarosan megszűnnék, ha bélműködésünket felkeléskor éhgyomorra egy pohár természetes „Ferenc József“ keserüvízzel elrendezzük. Kérdezze meg orvosát 1 Hirdetésével célt ér, ha az «Eger« napilapban hirdet. Eger, június 5. Az Egri Ügyvédi kamara most tartotta meg közgyűlését, hogy foganatosítsa a társadalmi egyensúlyi törvény intézkedéseit. A kamara választása a helyettes elnöki tisztség betöltésénél dr. Szabó Szilárdra, a hevesmegyei ügyvédi kar egyik méltán legtekintélyesebb tagjára esett, a kimaradottak helyét a választmányban a következők foglalták el: HÍREK Társadalmi naptár. Június 8: Délelőtt 11 órakor a Kisdednevelők Országos Egyesületének közgyűlése az Angolkissazo- nyok dísztermében. Június 8: Délután 4 órakor az egri középiskolák közös tornavizsgája az érsekkerti sporttelepen. Június 8: A Keresztény Iparoskor kerthelyiségének megnyitása. Június 10: Eger város kardvivó bajnokságai délután 3 órakor a polgári fiúiskolában a Szmrecsányi- vándorserlegért. Junius 10: Délután fél 6-kor nyilvános műsoros vitézi értekezlet az Egri Katolikus Legényegylet dísztermében. (Belépődíj nincs, ruhatári jegy személyenként 20 fill.) Julius 2: Délután nagy tűzoltómulatság az Érsekkertben. — Idő. A Meteorológiai Intézet jelenti ma déli 12 órakor: Mérsékelt északi szél, változó felhőzet. A hőmérséklet alig változik. Eger- öerama reggel 7 órakor 15 8 fok, a talaj mentén 10-3 fok, a tegnapi maximum 247 fok volt. A légnyomás 762’0 mm., süllyedő. — Hz Irgalmas rend priorgenerálisa Egerben. Landeau Ef- rén, az Irgalmas rend Rómában székelő prior-generálisa az egri rendház meglátogatására szombaton délelőtt kíséretével Egerbe érkezett. A rendi statútumok szerint a priorgenerálisnak e tisztségének ideje alatt az Irgalmas rend összes házait fel kell keresni és meg kell szemlélni. A prior-generálist a vasútállomáson Piszker Valér, az egri rendház perjele fogadta, a rendházban pedig a rendtagok üdvözölték. A prior-generális megszemlélte a rendházat és a kórházat és teljes megelégedését és elismerését fejezte ki a látottak felett. Landeau Efrén ma délután utazik tovább Egerből. Dr. Mayer Gyula Hatvan, dr. Jankovics Dezső, dr. vitéz Mossóezy István, dr. vitéz Szabolcsy István Eger, dr. Bíró Károly Pétervására. Póttagok: Dr. Führer Pál Gyöngyös, Hollósy Tivadar, dr. Erlach István Eger, Dr. Rácz Dezső Hatvan. A fegyelmi bizottság póttagjai dr. vitéz Mossóezy István, dr. vitéz Szabolcsy István és dr. Erlach István lettek. — Trianoni mise a Főszékesegyházban. A gyászos trianoni békekötés évfordulóján, tegnap reggel 9 órakor a Főszékesegyházban dr. Vízy Miklós prépostkanonok emlékmisét mutatott be a Főszékesegyházban. A szentmisén a hatóságok, hivatalok, intézmények, testületek küldöttségei is résztvettek. —• Szerdán délután lesz az egri kisdednevelők bemutatója a kongresszusi résztvevők részére. Mint jelentettük, a magyar kisdednevelők június 8-án, Űrnapján országos kongresszust tartanak Egerben mintegy 100 résztvevővel, akik az ország minden részéből gyűlnek össze, hogy a kisdedneveléssel kapcsolatos kérdéseket megbeszéljék. Szerdán délután 3 órai kezdettel az egri óvónők gyakorlati bemutatót rendeznek a Katolikus Legényegyletben. A bemutatón az egri kisdednevelők ismertetik munkájuk eredményét a kongresszus résztvevőivel. A bemutatón nemcsak a kongresz- szus tagjai, hanem a város nevelésügyi köreiből is igen sokan nagy érdeklődéssel vesznek részt. — Hz egri mentők május havi munkája. Ruzsin Ferenc parancsnok most közzétett kimutatása szerint május hónapban 17 balesethez vették igénybe a mentő- állomás szolgálatát. A balesetek között egy sem volt halálos. Beteg- szállításhoz 54 esetben hivták a mentőket, ebből első segítség nyújtással kapcsolatos volt 16 kivonulás, megkeresésre történt 35, elmebetegszállításnál 3 esetben működtek közre. Egy esetben, — ünnepi körmenet idején — mozgóőrséget adott az állomás. Öngyilkosság májusban nem történt Egerben. A kivonulások és szállítások száma összesen 72. Tüzeset az elmúlt hónapban nem fordult elő. Felhőszakadás következtében két esetben, 16 helyen nyújtottak a tűzoltók segítséget, illetve végeztek műszaki mentést.