Eger - napilap, 1939/1
1939-03-25 / 48. szám
6 EGER 1939 március 25. * Félpohár vízben vegyük be az Aspirin-tablettákat. így hamarabb jutnak a szervezetbe és gyorsabban fejthetik ki kitűnő hatásukat fájdalmak és meghűlés ellen. Minden Aspirin-tablettán a „Bayer“ kereszt látható, ez különbözteti meg az utánzatoktól. FILM Uránia. Pénteken és szombaton: Új bálványok izgalmas repülő-film. Főszereplők: Clark Gable és Myr- na Loy. — Vasárnap és hétfőn: Hotel kikelet énekes, zenés magyar vígjáték. Főszereplők: Tőkés Anna, Turay Ida, Kómár Julia, Pager, Kabrs, dr. Palló, Uray, Mály. Magyar-híradó. * Szinház-mozgó. A városi színházban vasárnap bárom előadásban, filléres helyárakkal Deanna Durbin nagy sikert aratott vígjátéka : Három kis ördög és Magyar-hír idő. Előadások kezdete 4, 1/i7 és V29 órakor. SPORT Ünnepi műsor Szombaton: délután 4 órakor Kereskedelmi—Tanítóképző (Előre- kupa). Ezt megelőzőleg a Ciszterci Gimnázium—Polgári alsóválogatott mérkőzik délután fél 3 órakor. Vasárnap: Salgótarjánban játszik a MESE a SSE II-vel bajnokit. Az egri csapat felállítása: Hidasi, — Zagyvái, Kovács K., — Molnár, Hegyi II., Sztrapkovics, — Vicsay, Sztojka, Bérces, Szarvas, Drencsényi. Az új csapatnak tisztességes eredményre lehet kilátása. Laptulajdonos: EGEI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET. Felelős szerkesztő: DB. KAPOR ELEttfiB. Felelős kiadó: BADIL KAROLY. Budapesti rádió-műsor Péntek, március 24. 4.15: A rádió diákfélórája. 4.45: Időjelzés, időjárásjelentés, hírek. 5: Hírek szlovák és ruszin nyelven. 5.10: Magyar indulók (Hanglemezről.) 5.25- „Az észt népművészeti kiállítás és séta a kiállításon.“ Közv. a Nemzeti Szalonból. 6.20: Sportközlemények. 6.30: „Színész- tréfák.“ Kürthy György csevegése. 7: Czicza József cigányzenekara. 7.40: „A magyar vers története : Vörösmarty“. Illyés Gyula bevezetőjét felolvassa és a verseket elmondja Kürti József, a Nemzeti Színház tagja. 8.10: A Soproni Liszt Ferenc Zeneegyesület hangversenyének közvetitése Sopronból. 8.55: Hírek. 10 : Hírek, időjárásjelentés. 10.10]: Miletin Géza jazz- hármasa játszik. 10-40: Hírek német, olasz, angol és francia nyelven. 11: A József nádor 2. honvéd gyalog ezred zenekara. 0.05: Hírek. * Hangya közgyűlés március 25-én d. c. 11 órakor a Rath. Legényegyletben. Szombat, március 25. 8: Szózat. Utána : Hanglemezek. 8.45: Hírek. 10: Egyházi zene és szentbeszéd a Szent István-városi bazilikából. 11.20: Görögkatolikus istentisztelet a Rózsák terén levő gör. kát. magyar plébánia-templomból. 12.20: Időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. 12.30: BESzKART- zenekar. 2: Pertis Pali és cigány- zenekara. 3: Tarka gyermekdélután. 3.30: Ember Nándor dr. zongorázik. 4: „Táltos sárkány“ Uj- házy György elbeszélése. 4.30: Részletek Wagner: „Walkür“ c. zenedarabjából (hanglemezről). 5 : Hírek szlovák és ruszin nyelven. 5.10: A Ciszterci Rend pécsi Nagy Lajos-gimnázium ének- és zenekara hangversenyének közvetitése Pécsről. 6 05: „Afrikai fővárosok.“ Irta: Pély Zia. (Felolvasás). 6.35: A rádió szalonzenekara. 7.40: „A vén bakancsos és fia a huszár.“ Népszínmű három felvonásban. 9-40 : Hírek. 10: Thaler Gyula és Végh Mihály jazz-zenekara játszik. 10.40: Hírek német, olasz, angol és francia nyelven. 11 : Kóczé Antal cigány- zenekara muzsikál. 0 05: Hírek. Hirdetmény. H rendkívüli családi segélyezés tárgyában a M. Kir. Honvédelmi Miniszter Úr és a M. Kir. Pénzügyminiszter Ur által kiadott 13A40/eIn. 18.—1939. számú körrendeletének az érdekelteket érintő fontosabb intézkedéseit következőkben teszem közhírré: 1- §• Rendkívüli családi segélyben kell részesíteni mindazoknak a legénységi állományú egyéneknek (rendfokozat nélküliek és tisztesek) a 2. §-ban felsorolt családtagjait (hozzátartozóit), akik bármi címen katonai szolgálatra bevonultak, vagy honvédelmi munkára igénybevétettek. 2- §• Ä bevonultnak családi segélyben részesíthető családtagjai (hozzátartozói) a következők: a) felesége, ha legalább egy gyermeke van, vagy, ha bár gyermektelen, de munka- és keresetképtelen, vagy keresőképes ugyan, de a helyi viszonyok miatt munkához jutni nem képes, b) 16 éven aluli gyermeke, akkor is, ha házasságon kívül született, c) 16 éven aluli mostohagyermeke, d) örökbefogadott 16 éven aluli gyermeke, e) a bevonultnak saját háztartásában eltartott 16 éven aluli nevelt gyermeke, f) atyja, anyja, mostohaanyja, mostohaatyja, g) nagyatyja, nagyanyja, h) teljesen árva 16 éven aluli testvére és elhalt testérének 16 éven aluli teljesen árva gyermeke, i) a bevonult örökbefogadó atyja, vagy anyja, j) a bevonultnak vele közös háztartásban élő nevelő szülője, k) a bevonult házasságon kívül született 16 éven aluli gyermekének a bevonulhat közös háztartásban élő anyja. Mindezek azonban csak abban az esetben kaphatnak családi segélyt, ha őket a bevonulás időpontjában a bevonulás időpontjában a bevonult tartotta el. A családi segély megállapításánál a bevonult megélhetését biztosítottnak kell tekinteni, ha a család hozzávetőlegesen számított jövedelme, a havi 80 pengőt meghaladja. A bevonulttal házasságon kívüí közös háztartásban élt olyan nő, akitől a bevonultnak élő gyermeke nincs, a családi segélyben semmi esetre sem részesíthető. A gyermektelen teleség személyi körülményei a munkavállalás, illetve a munkahiány szempontjából a legszigorúbban és a legnagyobb körültekintéssel bírálandó el. 6. §. Családi segély a feleség részére havi 15 pengő, minden más személy után további 10—10 pengő. (Fél hónapi illetőség esetén a fenti összegek fele összege jár.) 7. §. A bevonultnak a családi segélyt alosztályparancsnokságuknál kihallgatáson élőszóval kell kérniök. A csapatparancsnokság a jelentkező legénységi egyénekről két azonos példányban névjegyzéket készít. A névjegyzéket a csapatparancsnokság aláírva és pecséttel ellátva haladéktalanul megküldi a v?ros polgármesterének. A segélyezési eljárás tehát a bevonult jelentkezése alapján az illetékes csapatnál indul meg, a családtagoknak ezért a polgármesteri hivatalnál külön segélykérelmet előterjeszteni nem kell. A családi segélyre való igényjogosultságnak megállapítása tárgyában a polgármester határoz. £ határozat ellen fellebbezésnek helye nincs. Eger, 1939. március hó 22. Pályázati hirdetmény. Az Egri Polgári Lövésztársulat vezetősége a lövöldéi vendéglő vezetésére pályázatot hirdet. A vendéglő vezetésével megbízottnak cca 2 és fél hold földet a rajta levő gyümölcsfákkal együtt kívánja átadni. Az erre vonatkozó pályázati kérelmek és ajánlatok márc. hó 31-ig Kakuk Jenő lövészmester úrhoz (Városháza) adandók be. Főlövészmester. KISHIRDETÉS Kishirdetés (apróhirdetés) hétköznap szavanként 8 fillér vasárnap szavanként 10 fillér. (Vastag betűvel szedett szó kétszeresen lesz számítva). A hirdetéseket kérjük naponta délelőtt 10 óráig leadni. 2 szoba, fürdőszoba, előszoba, konyha és mellékhelyiségekből álló parkettás kerti úrilakás május 1-től kiadó. Deák Ferenc-u. 27. Megtekinthető d. e. 10—11 óráig és d. u. 2—5 óráig. Egyszerű, felsőruhának való fenyőfa szekrényt veszek. Ajánlatok a kiadóhivatalba küldendők. IRODAI munkában jártassággal rendelkező perfekt gépírónők sajátkezüleg írt ajánlatéit »Oskeresztény« jelige alatt kiadóhivatalba kérjük. Mindenes leány 20—30 éves vidéki, alkalmazást nyer gyermektelen házaspárnál jó fizetéssel. Cím a kiadóhivatalban. TELJESEN jókarban lévő Singer varrógép jutányos áron eladó Újvilág ucca 9 szám alatt. TIHflMÉREN, vámtól 5 percnyire műút mellett, cca 5000 D-öl szántó, gyümölcsösnek alkalmas, ugyanott a vámtól 15 percnyire, műút mellett 3800 D-öl szőlő és gyümölcsös, kúttal, eladó. Újsor u. 32. JÖKÄRBAN lévő Singer-varrógép olcsón eladó. Könyök utca 27. KETTŐ vagy háromszobás lakás, mellék- helyiségekkel május 1-re kiadó. Knézich utca 28. AZ IRGALMASOK kórházának laboratóriuma tengeri malacot a legmagasabb árban vesz. Jelentkezni lehet 8- tól 12 óráig. SZÉCHENYI-UTCÁN 2200 P bér jövedelmű ház eladó részben adómentes, 11.000 pengővel átvehető. Megbízott: Kováts ingatlan-iroda, Érsek-u. 15. Kettőszobás-konyhás lakás, üvegezett verandával és mellékhelyiségekkel, esetleg üzletnek is alkalmas, májusra kiadó. Tiszti üdülő mellett. Baktai-űt 5. Tihaméren Nánássy féle villa 1 hold szőlővel és Kisvölgy u. 33. sz. ház eladók. Dobó u. 4. Balogh. Kerékpárt 25-től 160 pengőig Rácznál kaphat részletre is, Zalár ucca. Hangya ház. I Egyes ló eladó. Szvorényi u. 81 * Eger dióhéjban, 20 fényképfelvétellel 1 pengő 50 fillérért kapható a Kér. Sajtószövetkezet könyvkereskedésében. Frank Tivadar sk. h. polgármester. ^GyfinMa telepitől; figyelmébe! _ Eladó az egri érseki nradalom pusztaszikszói faiskolájából 25.000 darab nemes alma-, körte-, szilva-, 1, 2 és 3 éves gyümölcsfacsemete, a legjobb fajtákból. Almából és körtéből egy- és kétkarú alakiák is kaphatók. A csemeték ára drb.-ként 50—90 011. Az alakfák ára drb.-ként 80 -100 fill. Megrendeléseket felvesz az Érseki Uradalom Gazdasági Hivatala Eger, Széchenyi ucca 5 szám. Meghívók, eljegyzési és házassági értesítések, számlák, levélpapírok, borítékok, röpiratok, falragaszok, szelvényjegyek, [gyászjelentősek, mindenféle üzleti és hivatalos nyomtatványok a legszebb kivitelben és mérsékelt áron készülnek a SZENT JÁNOS NYOMDÁBAN (Érseki líceumi könyvnyomda. ■ Az összes egyházi és Iskolai nyomtatványok állandóan raktáron vannak ■ m* (48) Nyomtatta Szent János Nyomda Igtur (Érseki Líceumi Nyomda). — Felelős nyomdaigazgató: Radii Károly,