Eger - napilap, 1939/1
1939-03-23 / 47. szám
I 2 résszel is összehasonlítva, a termelés jövedelmezősége tekintetében az antiszociális közlekedési politika folytán lényegesen hátrányosabb helyzetben van. Kiemelte előterjesztésében a Mezőgazdasági Kamara, hogy a kiviteli állomásoktól való távolság növekedésével a termelési költségek annálfogva is nagyobbak, hogy a nélkülözhetetlen felszerelési cikkek, gépek, üzemanyagok az ipari gócpontoktól való nagyobb távolság miatt ezeken a vidékeken legdráG E R 1939. március 23. gábbak. Kérte tehát a Mezőgazdasági Kamara a földmivelésügyi kormánynak közbenjárását a kereskedelem és közlekedésügyi miniszternél, hogy a kiviteli állomásoktól távoleső tiszajobbparti vármegyék te- herfuvardíjszabása a távolsággal fordított arányban olyan kedvezmények mellett állapítassék meg, amely a jövedelmezőbb termelés biztosítása céljából elengedhetetlenül szükséges. fényképet is küldött szeretett parancsnokának. Daliás, komoly tekintetű katona, a lengyel hadsereg szép egyenruhájában. A fénykép hátára ezt írta: Magyarországnak örökké hálás híve Baranowski József. Ariin dragée % biztos, olcsó Az 1938. évi november havi házbérjövedelem bevallások alapján az egri m. kir. adóhivatal által kivetett házadó fizetési meghagyásának kikézbesítése folyamatban van. Sajnálattal állapítjuk meg, hogy a közigazgatási bíróságnak 308. számú 1938. évi jogegységi határozata alapján, mely szerint a lakó által fizetett vízdíj nem képezvén jövedelmet, a lakbérhez nem számítható és így nem esik házadó alá; a felsőbb hatóság a pénzügyigazgatóságoknál erre vonatkozólag nem rendelkezett. Mivel a házadó kivetése ellen a kézbesítéstől számított 15 nap alatt kell a fellebbezést a pénzügyigazgatósághoz intézve, a m. kir. adóhivatalnál beadni, felhívjuk a háztulajdonosok figyelmét, hogy a fellebbezést 15 napon belül adják be, a következő indokolással: Tekintetes M. Kir. Pénzügy igazgatóság Eger. Eger város adóhivatala által ____ számü lajstrom tételszám a latt ---------------------------- utca A lengyel hadsereg egyik törzsőrmestere levélben üdvözölte volt egri hatvanas parancsnokát a közös lengyel határ megteremtésekor Eger, március 22. Érdekes és megható levelet hozott a posta Lengyelországból vitéz gömöri Havas Péter ezredesnek, Heves vármegye vitézi székkapitányának. A szép lengyel bélyegeket Brzesc helyiségben bélyegezték le, a Bug mellett, ahol a 82. lengyel gyalogezred állomásozik. A levelet Baranowski József törzsőrmester írta a vitéz ezredesnek, régi 60-as parancsnokának és megkapó az a szeretet, ahogyan visszaemlékszik huszonöt év távolából a magyar földön eltöltött időre, de azt is bizonyítja ez a levél, hogy a magyar- lengyel testvériség, a közös határ gondolata a történelmi szükségességnél is több: szív szerint való baráti közösségre vágyakozása a két nemzet minden fiának. Baranowski József 1911-től szolgált Egerben, a 60. gyalogezredben, ahol szakaszvezetöi sarzsit is kapott s innen ment a frontra. Az összeomlás után hazája hadseregébe állt. Német nyelvű levele a következőképpen szól: „A magyar és lengyel nép történetében oly fontos közös határ elérésének örömére, a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából engedje meg Méltóságod, hogy mint egykoii alantasa, a vitéz magyaroknak a legszívélyesebb üdvözletemet küldj em.“ A levél ezzel a magyarul irt mondattal fejeződik be: Éljen a magyar, lengyel nemzet és a magyarlengyel határ. í Az egykori hűséges szakaszvezet^, Hirdetésével célt ér, ha az «Eger« napilapban hirdet. ♦♦»♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ft ♦*♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦»♦♦«♦» Kétezerötszáz pengő értékű kelengye égett- el egy Rlmagyar-utcai konyhatűznél Háztulaj donosok! Meg kell fellebbezni a házadókivetést, mert nem volt figyelemmel a közigazgatási bizottság döntésére ____számú házam után kivetett házad ó alapjáúl a lakó által fizetett teljes nyersházbér jövedelem, vagyis a vízdíj után is kivetették a házadót. Amennyiben a közigazgatási bíróság 308/1938. szám alatt hozott jogegységi határozatában kimondotta, hogy a lakók által fizetett és beszolgáltatott vízdíj nem számítható a nyersházbér jövedelemhez, ameny- nyiben az nem képez házbérjövedelmet, ezt a közszolgáltatást a háztulajdonos a lakóktól nem a saját, hanem a város részére szedi be. Tekintettel a közigazgatási bíróság jelzett jogegységi döntésére, a házadó kivetés ellen fellebbezek és kérem a vízdíj összegét a házbér jövedelemből levonásba hozni és a házadót újból megállapítani. Eger, 1939...................hó___n. T isztelettel (Aláírás). Ez a fellebbezés bélyegmentes. Akinek nincsen lakója, nem fellebbezhet. Hadil Károly. Tegnap hajnali negyed négy órakor az Almagyar utca 21 számú házhoz hívták a tűzoltókat. A házban lévő mosókonyha felől hatalmas füst és lángnyelvek csaptak ki, sűrű füsttel töltve meg az udvart és környékét is. A tűzoltók Ruzsin Ferenc 'parancsnok vezetésével, gépfecskendővel percek alatt a tűz színhelyére robogtak és behatolva az égő helyiségbe, azonnal hozzáfogtak a tűz elfojtásához. Megfeszített munkájuknak csakhamar eredménye is mutatkozott és a lángokat rövid idő múlva sikerült lokalizálni, majd teljesen elfojtani. A mosókonyha részben tönkrement berendezésén kívül a lángokba veszett a ruhásládában felhalmozott mintegy 2000 pengő értékű ruhanemű és kelengye is. A kár együttesen eléri a 2500 pengőt. A szokásos tűzvizsgálat nem tudta pontosan megállapítani a tűz keletkezésének okát. Először gyanú merült fel arra, hogy a lezárt helyiségben betörők jártak és esetleg azok igyekeztek a betörés nyomait úgy megsemmisíteni, hogy felgyújtották a berendezést. Ez a feltevés azonban megdőlt. A tüzet minden valószínűség szerint vigyázatlanság okozta. A konyha betört ablakán keresztül vagy gyújtót dobtak a helyiségbe, vagy esetleg a házbeliek közül valaki korábban a konyhábau járt s akkor dobott el gondatlanul gyufát, ami azután lappangó tüzet okozott s ezt csak akkor vették észre, mikor már láng és fü3t csapott ki a helyiségből. A tűzeset által okozott kár biztosítás útján részben megtérül. Gyenge volt a pótvásár Egerben Egyedül sertésben volt szokatlanul nagy felhozatal Eger, március 22. Hétfőn pótvásárt tartott Eger városa, a gyengén sikerült januári országos vásár bevételeinek kiegészítésére. A pótvásár ugyancsak gyengének bizonyult, a szarvasmarha- állomány a szokásosnak egyharma- dát, a lóállomány pedig egynegyedét tette. Egyedül sertésben volt nagy felhajtás, különösen sok malacot hoztak a vásárra. Ennek megfelelően a sertésárak is valamivel lejebb szálltak az eltartani való árúnál, így három hónapos malac párja 20 pengőért, süldőt egyenként 50 pengőért lehetett vásárolni. A hízott sertés ára változatlan maradt. A kirakodóvásárt szintén bizonyos részvétlenség jellemezte. Fertőzést kapott és két hónap mulua meghalt egy báli mulatság után megszűrt legény fTlakláron A törvényszék felmentette a támadóját megsebesítő legényt Eger, március 22. Még 1937. augusztus 30-án történt, hogy a makiári Hidvégi-ven- déglöben báli mulatságot rendezett a község fiatalsága. A mulatságon megjelentek Szabó József és Tóth Ági József fiatal gazdalegények is, akik hosszú ideje haragos viszonyban voltak egymással. Mindketten ugyanannak a lánynak udvaroltak, a lány inkább Tóth Ági József közeledését fogadta szívesen, emiatt aztán Szabó József haragudott ellenfelére. A mulatságról éjfél után Tóth Ági a leány társaságában hazaiudult. A féltékenykedő Szabó József utánuk ment és felelősségre vonta Tóth Józsefet. Szóváltás közben Szabó bicskát rántott, mire Tóth is elővette zsebkését és fejbeszúrta támadóját. A szúrás nem volt erős, a sebesült legény az egyik utcai kútnál maga mosta ki sebét és hazament. Állapota javult, úgy látszott, minHúsvéti olcsóság! 1 kg. vegyes gyümölcs 1 P. 1 kg. vegyes méz 1*30 P. 7< kg. finom főző csokoládé—•65 P 7« kg. finom elsőrendű mazsola — 48 P 1 kg. csőtészta —96 P Bótánál, Almagyar ucca 18. Tel. 361.