Eger - napilap, 1938/2
1938-07-31 / 121. szám
11 2 £ G A tanfolyam legjobb növendéke Krasznay Hilda Egerben tanuló gyöngyösi diáklány volt, a második pilótalány Magyarországon, aki a fiúkon is túltett tehetségben és már tizenöt-tizenhatodik indulásánál kimak képviselői is. — A Szovjetben tovább folyik a tisztogatási akció, amely elől aki csak teheti, külföldre menekül. — A Csendes óceán fölött eltűnt egy nagy amerikai utas- szállító repülőgép. A gépen a szeAz amerikai magyarság fiataljai az idén Egert is meglátogatják Augusztus 7-én érkezik az amerikai magyarok nyolcvantagú csoportja A magára maradt és megfogyatkozott magyarság öt évvel ezelőtt döbbent rá arra, mennyi értéke és ereje tűnt el a „boldog békeidők“ éveiben a kivándorlások útján. Ez a riadt feleszmélés egybeesett a világon felbukkant nemzeti törekvések fejlődésével és a magyarság látta, hogy minden nemzet iparkodik egységében megtartani távolabb élő tagjait. Ez a tapasztalat nálunk is megerősítette az összetartozás érzésének kifejlesztésére irányuló munkát s a Magyarok Világkongresszusának Állandó Szervezete öt év óta minden esztendőben az amerikai magyarság fiatalabb nemzedékeinek egy-egy csoportját hozza vissza az óhazába, hogy megismerjék annak génységében és gazdagságában. Az idei csoport már megérkezett Magyarországra és megkezdte körútját a vidék városaiban. Ebben az évben a Világkongresszus Állandó Szervezete Egerbe is elhozza a fiatal amerikai magyarokat, mert — mint az elnökség írja — az ó- hazáról szerzett ismereteik Eger ismerete nélkül fogyatékosak volnának. Az ifjú amerikai magyarok nyolcvan tagú csoportja augusztus 7-én, vasárnap este 9 órakor érkezik s Eger városa ünnepélyesen fogadja őket. A vendégeket a Koronában szállásolják el, másnap megtekintik a várost és hétfőn az esti gyorssal utaznak vissza Budapestre. Ez a testvéri találkozó a város szellemét, lelkét s összeforrjanak | egész közönségének szíves vmagyar vele bajában és örömében, sze- | ünnepe lesz. Augusztus 8-án kezdődik és 22-ig tart az idényvégi kiárusítás Egerben A miskolci Kereskedelmi és Iparkamara területén csak Egerben, Gyöngyösön és Sátoraljaújhelyen lesz idényvégi kiárusítás A miskolci Kerületi Kereske- j delmi és iparkamara az idényvégi i kiárusítás idejét az 1938. évre má- j sodízben Eger, Gyöngyös, Sátor- j aljaújhely megyei városok terüle- \ téré — az összes kereskedő és ipa- ; ros szakmákra nézve — az augusztus hó 8. és augusztus hó 22. kö- j zötti 15 napban (a határnapokat is beleértve) állapította meg. A kamarai kerület egyéb terüle- j tén (Miskolc városa, Abauj-Torna, Borsod—Gömör—Kishont várme- 1 gyék, valamint Heves és Zemplén vármegyéknek az említett három városon kívüli ré sze) a Kamara az ezidei második (nyári) idény végi kiárusítás engedélyezését, illetve határidejének megállapítását — az érdekképviseletek javaslatának megfelelően a folyó évben mellőzte. Tehát a kamarai kerületben — Eger, Gyöngyös és Sátoraljaújhely városok kivételével — második (nyári) idényvégi kiárusítás ez idén nem tartható. Hz egri 0T1 uasdrnap 170 fiatal tagja részére a felnémeti bányatelepre rendez kirándulást A szülők is résztvehetnek a kiránduláson futotta az „A“ vizsgához szükséges félperces egyenes siklást. Augusztus 10-én újabb tíznapos tanfolyam kezdődik a gyöngyösi Pipishegyen s a sportrepülők felkérnek mindenkit, akit érdekel a repülés s kedvet éreznek hozzá, hogy jelentkezzenek és vegyenek részt a katonás szellemű tanuló- táborban. Táviratok a világ mináen részéből. A prágai kormány politikai miniszterei tegnap ismét tanácskozásra ültek össze. A kormány hatos bizottsága is tanácskozott. Lengyel politikai körökben kijelentették, hogy a statútumról addig nem lehet bírálatot mondani, amig azt teljes egészében nem ismerik, azt azonban hangsúlyozzák, hogy a lengyel kisebbség is ugyanazokat a jogokat követeli, mint a többi kisebbség. A szlovák néppárt lapja tovább folytatja éles bírálatát a statutum-tervezetről. A szudéta-né- met Rundschau Runciman lord küldetésével kapcsolatban az Írja, hogy Anglia ezzel nagy részt vállalt a felelősségből. A szudétané- metek Prágában megjelenő lapja, a Bohemia felveti a kérdést, hogy mi történik akkor, ha Runciman javaslatait sem a szudétanémetek, sem Berlin nem tartja majd elfogadhatónak. Foglalkozik azzal a kérdéssel is, hogy lehetséges lenne-e a szudétanémeteket az ország belsejéből a német határra telepíteni. — A spanyol nemzeti csapatok estra- madurai fronton folytatták előnyomulásukat. Az ebrói harctéren heves csaták folynak. A köztársaságiak ötvenezer embere kelt át a folyón, a nemzetiek azonban heves támadásokkal visszaszorították. A nemzetiek repülői bombázták a tarrago- nai vasútállomást és Valencia kikötőjét. A légi harcok során tizenegy köztársasági gépet lőttek le. — Beck lengyel külügyminiszter Köp penhágába érkezett. Innen Oslóba utazik, hogy viszonozza a norvég külügyminiszter látogatását. — Kréta-szigetén tegnap forradalom tört ki. A Görög Távirati Iroda jelentése szerint azonban tegnap este 7 órakor a felkelést leverték. A mozgalom szervezői és vezetői vagy megszöktek vagy pedig a kormánycsapatok fogságába estek. — Palesztinában még mindig folytatódnak a terror-cselekmények. Anglia újabb csapatokat küldött a palesz- tinai hadsereg megerősítésére. — A kínaiak kiürítik Hankaut. A minisztériumok augusztus 3-ig elhagyják a fővárost. Valószínűleg követik majd a kormányt az idegen hatalEger, július 30. Az OTI fiatalkorú tagjai részére július 24-én megrendezett első kirándulás a Bervába minden tekintetben jól sikerült. A kirándulók csoportja az OTI tisztviselőinek vezetésével vasárnap reggel vonattal indult Felnémetig, innen pedig rövid gyaloglással közelítette meg a Berva rétjét. A résztvevő fiatal leányok és fiúk felszabadult lélek' E R mélyzeten kívül hat utas volt. Az amerikai kormány katonai repülőket és hadihajókat küldött a gép felkutatására. —Sopron város 10.000 pengőt ajánlott fel a repülő-alap céljaira. kel élvezték egész napon keresztül a természet ajándékait, a napfényt, levegőt és a szabad testmozgást. Nagyszerű étvággyal elfogyasztott ebéd után a tagok rögtönzött „szabadtéri“ műsort állítottak össze, természetesen minden számnak bombasikere volt. A kirándulók este vidám énekszóval, felfrissültén tértek haza. Az OTI második kirándulását 1938. július 31. Önnek is meg kell már venni a NIK0PÁLL SZIPKÁT, ha egészsége ér egy fabatkát . . . holnap, vasárnap a felnémeti bányatelephez rendezi 170 lány és fiú biztosított részvételével. A régi bányatelep környéke nagyon szép hely, a Bükk déli hegyeinek alján, az Eger patak völgyében. Ennek a helynek az az előnye is megvan, hogy esetleges vihar esetén a kirándulók a régi bányatelepi épületekben menedéket találnak. Az OTI a vasárnapi kirándulással kapcsolatban azt az újítást vezette be, hogy azon a szülők is résztvehetnek. Augusztus 7-én egyébként a mezőkövesdi OTI fiatalkorú tagjai Egerbe rendeznek kirándulást. Az egri pénztári hivatal természetesen mindent elkövet, hogy a vendégek minél jobban érezzék magukat Egerben és kellemes napi programot állított össze számukra. A Vörösrákban y ma -ya disznótor. Hírek a He vés vármegyei Autómobilosok Egyesületéből. A HAE legközelebbi nyári túráját Párád, Mátraháza érintésével a Galyatetőre és Ötházhutára (Mát- raszentimre) rendezi. A túra időpontját később közöljük. — Az egyesület megbízhatósági házi körversenyét (Eger—Párád—Gyöngyös) — megfelelő számú érdeklődés esetén — szeptemberben tartja meg. Előzetes jelentkezéseket aug. 20-ig kell a titkársághoz eljuttatni, hogy a verseny részletes programmját ennek megfelelően idejében kidolgozhassák. A Szent István hét vasúti kedvezményéről irt hírünk több helyen félreértést keltett. A helyzet az, hogy eddig a Szent István napját megelőző és az azt követő négy napon külön igazolvány váltása nélkül lehetett ötven százalékos kedvezménnyel Budapestre utazni. Az idén, tekintettel arra, hogy az ötven százalékos kedvezményt már május 20 tói kezdődőleg megadta a MÁV, tehát időben nagyobb kedvezményt adott, meg kell váltani a 2 pengő 50 filléres igazolványt a Szent István ünnepi nyolc napon is. * Ha Budapestre jön, keresse fel a kitűnő magyar konyhájáról közismert Erdélyi éttermet, Jó- zsef-tér 1. Menü P 120 és P 160. Családi menü P 2*40.