Eger - napilap, 1938/2

1938-12-28 / 205. szám

1938. december 28 E G E E 3 EMERICANÄ Rz Egedia corporatio most tartotta curiális ülését, amelyen Fehér László senior megnyitó be­szédében beszámolt arról, hogy a corporatio munkássága bárom hóna­pig szünetelt, mert a Curia tiszti­kara és tagjainak felerésze fegyver­gyakorlaton vett részt. Dr. Magnin Elek prior elbúcsú­zott a Corporatiotól, mert a priori tisztet dr. Lénárt János felsőkeres­kedelmi iskolai tanár, eddigi domi- nusznak adta át, hivatali elfoglalt­sága miatt. Hangsúlyozta, hogy a Corporatio életében nem lesz zök­kenő, mert a priori tisztet olyan embernek adja át, aki az ifjúságért él. Dr. Lénárt János, az új prior hangoztatta, hogy nagy elfoglalt­sága ellenére is szívesen vállalja ezt az újabb munkakört, mert az Egedia Corporatioról van szó, mely­nek tagjai jegyzőjelöltek és igy a Corporatiohoz öt a jegyző árvákon át is szorosabb kapcsolatok fűzik. Két dolgot kíván megvalósítani: a tevékenyebb katolikus életet és a nagyobb nemzeti öntudatot. Fehér László senior meleg sza­vakkal búcsúztatta a távozó priort, majd üdvözölte az új priort. Ezután bejelentette a távozó tisztikar le­mondását. Kérte a Corporatio távo­zó tagjait, hogy az emericanás esz­méktől áthatva, katolikus világné­zettel a szívükben foglalják el köz­ségeikben új ői helyeiket. Mint mon­dotta „az a jegyző, ki ebben a szel­lemben dolgozik, az távol áll a ri­deg hivatalnoktól és benne a köz­ség lakossága az igaz vezetőt, a szociális bajok meglátóját és orvosló­ját fogja megtalálni.“ A Curia ezután megválasztotta az új tisztikart. Senior: Szilágyi Nándor, conseniorok : Greng Kálmán és Szucsik Jenő, magiszter: Szigethy József, secretariusok: Érháti József és Petrovay Béla. krónikás és sajtó- referens: Bíró István Endre, cere- moniárius : Angyal Attila, aerarius: Kovács János, custos: Nagy Gás­pár és cantus magister: Hoffmann Antal. Az új tisztikar nevében Szi­lágyi Sándor új szenior mondott köszönetét a bizalomért. * Gyomor és bélbajoknál, a máj és az epeutak megbetege­déseinél, reggel felkeléskor egy pohár természetes «Ferenc Jó­zsef» keserűvíz kortyonként elfő- ; gyasztva igazán remek hashajtó- Kérdezze meg orvosát. HASZNÁLT :: ÉS ÚJ :: FÉNYKÉPEZŐ GÉPEK ÚJÉVI AJÁNDÉKNAK HORVÁTH-FOTO HÁZBAN, SZÉCHENYI U. 7. SZÁM Táviratok a világ mináen részéből. Daladier francia miniszterelnök hosszabb gyarmati látogatásra indul. Ezzel kapcsolatosan tegnap a fran­cia hadügyminisztériumban értekez­let volt. Az értekezleten megbeszél­ték a miniszterelnök útjának rész­leteit. A megbeszélésen résztvett Mandel gyarmatügyi miniszter is. — A francia szocialista párt most tar­totta országos kongresszusát. A párt külpolitikai iránya és határozati ja­vaslata fölött ma hajnalban 3 órakor történt meg a szavazás. A párt Blum Leo határozati javaslatát fo­gadta el. A kongresszuson feltűnő sokan tartózkodtak a szavazástól. — A török néppárt kongresszusán Is­mét Inonü, a török köztársaság el­nöke nagy beszédet mondott, a- melyben hangsúlyozta, hogy Tö­rökország politikáját az Attatürk elgondolásai és célkitűzései alap­ján vezeti tovább. — Csehország és Lengyelország között ismét ki­éleződik a helyzet. Csehország a karácsony előtti napokban tömege­sen utasított ki a lengyel kisebb­séghez tartozó állampolgárokat. Most megtorlásul Lengyelország is tömegesen utasítja ki a cseh nem­zetiségű állampolgárokat. — Ru- szinszkóban változatlanul elkese­redett a hangulat. Az ukrán terro­risták tevékenysége mindenütt fo­kozza az elégedetlenséget. A Volosin kormány pénzügyi helyzete bizony­talan és ez erősen érezteti hatását az egész területen. — A Matin je­lentése szerint a szovjet munkásság körében nagy az elégedetlenség, amely több helyen már nyílt láza­dássá fajult. A munkásság és a kommunista párt tagjai között véres összeütközések voltak. A karhata­lom csak nehezen tudja a rendet helyreállítani. Súlyosbítja a helyze­tet az ukrajnai helyzet, ahol szin­tén erős nyugtalanság mutatkozik. Ukrajnában a szovjethatóságok rend­kívül megerősitették a karhatalmat. —Petrescu volt román külügyminisz­tert vatikáni követté nevezik ki. — Newyorkban karácsony napján 263 halálos baleset történt. — Kará­csonyra virradó éjszaka borzalmas vasúti szerencsétlenség történt Ro­mániában a galac—besszarábiai vo­nalon. A szerencsétlenséget hibás vonatinditás okozta. A szerencsét­lenségnek több mint nyolcvan ha­lottja és száznegyvenkét súlyos sebesültje van. A galaci állomás­főnököt letartóztatták. — Jugoszlá­via ismét életbe léptette a vízum­kényszert a cseh állampolgárokkal szemben. — A spanyol nemzeti csa­patok legutóbbi katalóniai frontát­törése igen nagy jelentőségű hadá­szati tény. A nemzetiek Leridától délkeleti irányban tovább folytatják előnyomulásukat. Az ebrói fronton is több fontos állást foglaltak el a nemzetiek. A harcok során a köz- társaságiak több mint ezer halottat vesztettek. HÍREK Társadalmi naptár. December 31: Este 8 órakor csa­ládias táncmulatság az Egri Ka­tolikus Legényegyletben. December 31: Zártkörű Szilvesz­terest a Keresztény Iparoskörben. December 31: Este 8 órakor az Egri Testgyakorlók Köre futball­szakosztályának szilveszteri tánc- mulatsága a Kaszinó nagyter­mében. Január 6: Délután 5 órakor az Egri Katolikus Legényegylet vidám kultúrdélutánja. Január 8 : A MESE jégünnepélye. Február 1: Az Agria corporatio táncestélye. Február 18: AThália álarcos jel­mezbálja. — Idő. A Meteorológiai Intézet jelenti ma déli 12 órakor: Élénkülő délnyugati, nyugati szél, sok helyen havazás és hófúvás. A nagy hideg kissé mérséklődik. — Egerben ma reggel 7 órakor —14’2 fok, a ta­lajmentén —19'8 fok, a tegnapi maxi­mum —4'0 fok volt. A légnyomás 770’0 mm., emelkedő. — Esküvő. Dr. Vitéz Bobory György, Heves vármegye volt fő­ispánja, a tiszafüredi kerület or­szággyűlési képviselője és a képvi­selőház alelnöke december 24-én tartotta esküvőjét poroszlói Graefl Helénnel, néhai poroszlói Graefl Andor leányával. Az esküvő a két- útközi Graefl-kastélyban történt meg, a polgári esketést dr. Ficzere Jenő tiszafüredi főszolgabíró, az egyházi szertartást Lázár Péter tiszafüredi plébános végezte. Tanúk voltak: bori Borhy György m. kir. titkos tanácsos és okolicsnói Olcolicsányi Imre alispán. — Nagy siker az első egri keskeugfilm bemutatón. Megír­tuk már, hogy az Irgalmasrend kór­házában egy keskenyfilm leadó gé­pet hozott a Jézuska a kórházban ápolt betegeknek. Az első bemuta­tót az ünnepek alatt tartották meg nagy sikerrel. A kórház vezetősége és orvosi kara együtt szórakozott a betegekkel a Café Moszkva képein és egyöntetűen állapították meg a jelenvoltak, hogy a képek tiszták, a hang érthető. Az előadás zavar­talan lefolyása Nagy Emil rendi tag, kórházi gondnok szakavatott és lelkes munkásságának eredménye. * A felszámolását befejezett Eger-Tihaméri Hengermalom R. T. volt egri cég felhívja hitelezőit, hogy követeléseiket e hirdetmény közzétételétől számított hat hóna­pon belül érvényesítsék. — Elveszett tegnap, hétfőn este a Tűzoltó téren egy autó-hólánc. Megtalálója jutalom ellenében adja le Tűzoltó-tér 1 szám alá. — Az Új élet regény tárának hetenként megjelenő 10 filléres fü­zetei kaphatók a Kér. Sajtószövet­kezet könyvkereskedésében. lÖftOM AZ EMBER ELETE. Ha rendes az emeszte'se Rí 3 li^ —- Országos művészi fénykép . kiállítás Cegléden. A ceglédi Or­szágos művészi fénykép kiállítás ren­dezősége meghívja a „megnagyob­bodott csonka Magyarország“ min­den amatőr és szakfényképészét az 1939. január 30-tól, 1939. február 6-ig bezárólag tartandó fénykép­kiállítására. A kiállításra öt darab kép küldhető be bármely témakör­ből. A bíráló bizottság a legjobb képeket arany, ezüst, bronzéremmel, díszoklevéllel és oklevelekkel jutal­mazza, ezenkívül minden kiállító megkapja az egyesület jubileumi oklevelét. — Nevezési díj: EAOSz. sport, cserkész és középiskolai ta­nulóknak 2 pengő. Egyesületen kí­vüli kiállítóknak 3 pengő. A kiállí­tás részletes feltételei és nevezési lapjai ifj. Kaczur Pálnál, Cegléd, Székely-u. 27. igényelhetők. — Az egri szegények kará­csonya. Megható karácsonyi ün­nepséget rendeztek a szegénygoL- dozó nővérek az egri gondozott szegények és ínségesek számára december 23-án. A szegények a nő­vérek rendházában gyűltek össze, ahol a nagyteremben karácsonyfát állítottak nekik. A szeretet ünne­péről P. Csiszár Theodor ferences lelkiatya mondott lélekhez szóló szavakat. A megajándékozás során 365 szegény kapott szeretetcsoma- got, amelyben negyedkiló hús és egy kalács volt. A megajándékozást az érsekfőpásztor, az egri papság és a társadalom áldozatkészsége tette lehetővé. * Idősebb embereknél, akik­nek székletéte rendellenes és fájdalmas, sokszor már napi 2—4 evőkanál természetes «Ferenc Jó­zsef« keserűvíz is meghozza a meg­felelő bélkiürülést és a kielégítő anyagcserét s így jelentős megköny- nyebbülést idéz elő. Kérdezze meg orvosát. — Fertőző betegségek Heves vármegyében. Heves vármegyé­ben december 1-től 15 ig az alábbi fertőző betegségek kerültek ható­sági észlelés alá: diphtheria: Eger 1, Gyöngyös 2, Tófalu 1, Kál 1, Kompolt 1, Heves 1, Erdőtelek 1, Kisköre 1; — nyílt gumókor: Gyön­gyös 3, egri járás 2, gyöngyösi já­rás 2, tiszafüredi 3; — vörheny : Eger 1, Gyöngyös 5, Hatvan 1, Nagybátony 2, Rózsaszentmárton 1; kanyaró: Eger 43, Egerbakta 51, Erdőtelek 1, Egercsehi 27, Párád 1 ; hökhurut: Eger 10, Domoszló 1, Heves 1 ; bárányhimlő: Gyöngyös 4, Kömlő 5, Tiszaszőllős 1; gyer­mekágyi láz: Tar 1, Rózsaszent­márton 1; hasi hagymáz: Gyöngyös 2, Nagyréde 2, Márkáz 1, Felnémet 1, Hatvan 1, Tiszafüred 1, Tisza­szőllős 1.

Next

/
Thumbnails
Contents