Eger - napilap, 1938/2
1938-12-13 / 197. szám
4 EGER 1938 december 13. HÍREK Társadalmi naptár. December 18: Délután 3 órakor az Egri Dobó István Asztaltársaság és az Egri Polgári Asztal- társaság az Egri Keresztény Iparoskörben együttes ünnepélyen ruházza fel a szegény iparostanulókat, ugyanekkor az Egri Polgári Asztaltársaság évi közgyűlést tart. — Idő. A Meteorológiai Intézet jelenti ma déli 12 órakor: Délkeleti szél, változó felhőzet, sok helyen köd, a magasabb hegyeken napsütés, az ország keleti felében éjszakai fagy, a nappali hőmérséklet alig változik. Egerben ma reggel 7 órakor T3 fok, a talajmentén 3‘5 fok, a tegnapi maximum 6‘0 fok volt. A légnyomás 770‘8 mm., emelkedő. — Egri amatőrfényképészek sikere. A Magyar Turista Egyesület az idén kiírt Szent István-túrával kapcsolatban fényképpályázatot hirdetett. A bírálóbizottság Perutz ezüstérmét Szatmáry József egri turista - amatőrfényképésznek ítélte hangulatos képéért. Szatmáry a fiatal egri fotográfus-gárdából való, aki Horváth Jánosnak, az immár országos hírű fényképésznek a biztatására kezdte művelni a művészi fényképezést. Mestere, Horváth János egyébként komoly sikerrel szegedi II. Nemzetközi művészi fényképkiállításon, ahol a bírálóbizottság számos remekművű képét fogadta el. * Az idők változnak, de nincs változás az Aspirin-tabletták minőségében, 40 éves gyártási tapasztalat és kiváló szakemberek tudományos ellenőrzése szavatolnak az Aspirin mindig változatlan minőségéért, tűrhetőségéért és hatékonyságáért. Aspirin-tabletták azonban csak a „Bayer“-kereszttel valódiak. Árak: 2 tabletta eredeti zacskóban 24 fillér, 20 tabletta eredeti bádogdobozban 1 pengő 80. — Madárvédelem decemberben. Decemberben a beálló hóviharok esetén vizsgáljuk meg az etetőket, van-e bennük kellő táplálék, a hófúvás nem okozott-e bajt. Különösen ott legyünk résen, hol etető- eresszel etetünk, mely szélfogó üveges keret hiányában a hó ellen kevéssé van védve. Tulajdonkép a madár csak akkor szorul rá etetésre, ha a hó és fagy minden természetes táplálékot elzár előle. Rendkívül fontos tehát, hogy ebben az időben dúsan terített asztalra leljenek az etetőkben. A védelmi fenyő- remiszek gallyaira öntsünk forrón faggyú, hűsvagdalék, hangyatojás, zsemlyemorzsa, mák, különféle bogyók és zúzott magvakból álló keveréket, mely a tűlevelek közé tapadva azoknak a madaraknak is tápot nyújt ínséges napokon, melyek nem szoktak az etetőre járni, pld. királyka, őszapó, fakúsz. Megjelent a Olcsó megnagyobbodott Olcsóbb Legolcsóbb Magyarország új térképe Klein Zoltánnál 1: 750.000 méretben, az Állami Térképészeti Intézet kiadásában, Ára 1 pengő. üveg, porcellán-, csillár-, Kapható az Egri Keresztény Sajtószővetkezet alpacca-, díszműáruk. könyvkereskedésében. Képkeretezés. — Üvegezés. * Köszönetnyilvánítás. Mind- j azoknak, akik szeretett fiam, illetve testvérünk elhunyta alkalmából rész- j vétőkkel enyhítették fájdalmunkat, i hálás köszönetét mondunk. Bereczky | Pál és családja. Észak felé Régen aratott film olyan sikert, mint az Észak felé. A jegyek már napokkal előbb elővételben keltek el. A közönség előadásról-előadásra zsúfolásig megtöltötte a padsorokat és mindvégig lelkesedéssel élvezte a katonaság bevonulásának felemelő jelenetét felvidéki városainkba. A film ügyes összeállításban ismertette a bevonulást megelőző eseményeket, illetőleg tárgyalásokat egészen a bécsi döntőbírósági ülésig, amelyen a magyar követeléseket nagy részben teljesítették. A döntőbírósági képek után következett a felvidéki városainknak, illetőleg a kijelölt területrészeknek a megszállása. A közönség több résznél — így különösen a komáromi és kassai bevonulásnál — tapssal adott kifejezést lelkesedésének, s mindvégig a legnagyobb elragadtatással nézte a magyar indulók ütemeire büszkén [masírozó honvédeinket, akiket a felvidék lakossága mindenütt virágesővel fogadott. Uránia. Hétfőn az Észak felé c. film utolsó három előadása 4, egynegyed 7 és fél 9 órakor. Kedden és szerdán: Koldus és király fi Mark Twain világhírű regényének filmváltozata. Hirdetésével célt ér el, . ha az «Eger« napilapban hirdet. * A gyakran ^visszatérő fejfájás, szédülés és szívdobogás nagyon sok esetben megszűnik, ha egyideig naponta reggel éhgyomorra és esetleg este lefekvés előtt is egy- egy félpohárnyi természetes «Ferenc József« keserűvizet iszunk. Kérdezze meg orvosát. Budapesti rádió-műsor Hétfő, december 12. 4.15:, A rádió diákfélórája. 4.45: Időjelzés, időjárásjelentés, hírek. 5: „A regement Ipolyságon.“ Vitéz Berkó István előadása. 5.30: Filmdalok (Hanglemezről). 6 : „A nő szerepe a légoltalomban.“ Anna kir. hercegasszony előadása. 6.25: Ma- gyari Irén zongorázik. 7: Hírek. 7.05: Hírek szlovák és kárpátorosz nyelven. 7.20: Egyházzenei hangverseny közvetítése a Deák-téri evangélikus templomból. 8 : Ignácz Rózsa erdélyi népgyüjtésből ad elő. 8.40: Horváth Jancsi cigányzene- kara. 9.40: Hírek, időjárásjelentés. 10: Nápolyi dalok (Hanglemezről). 10.30: Hírek német és olasz nyelven. 10.40: Rendőrzenekar. 11: Hírek angol és francia nyelven. 0.05: Hírek külföldi magyarok számára. Kedd, december 13. 6.45: Torna., — Hírek. — Hanglemezek. 7.20: Étrend, közlemények. 10: Hírek. 10.20: „Színes történetek a régi világból“ (Felolvasás). 10.45: „Leányok táncruhái“ (Felolvasás). 11.10: Nemzetközi víz- jelzőszolgálat. 12: Déli harangszó az Egyetemi templomból. Himnusz. Időjárásjelentés. 12.10: Kerpely Jenő gordonkázik zongorakísésettel. 12.30: Hírek. 1.20: Időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. 1.30: Hanglemezek. 2.35: Hírek. 2.50: A rádió műsorának ismertetése. 3: Árfolyamhírek, piaci árak, élelmiszerárak. 4.10: Asszonyok tanácsadója. 4.45: Időjelzés, időjárásjelentés, hírek. 5: „Egy rádiómérnök _ Gyümölcsfa tclcpító'H figyelmébe! _ Eladó az egri érseki uradalom pusztaszikszói faiskolájából 25.000 darab nemes alma-, körte-, szilva-, 1, 2 és 3 éves gyflmölcsfacsemete, a legjobb fajtákból. Almából és körtéből egy- és kétkarú alakfák is kaphatók. A csemeték ára drb.-ként 50—90 fill. Az alakfák ára drb.-ként 80 -100 fill. Megrendeléseket felvesz az Érseki Uradalom Gazdasági Hivatala Eger, Széchenyi ucca 5 szám. felvidéki emlékei.“Lőrincky Gyula előadása. 5.15: Énekel a Szilágyi Erzsébet leánygimnázium énekkara. 5-45: „Medvevadászat“ (Felolvasás). 6.10: Szécsy Magda hegedül zongorakísérettel. 6.40 -. „Luca-nap.“ Ortutay Gyula előadása. 7: Hírek. 7.05: Hírek szlovák és kárpátorosz nyelven. 7 20: Pertis Pali cigányzenekara. 8.30: „Karácsonyi virág.“ Zenés legenda. 9.10: Marie Thérése Haley XIX. századbeli francia dalokat énekel, zongorán kíséri Polgár Tibor. Közben: Hírek, időjárásjelentés. 10.30: Hírek német és olasz nyelven. 10.40: A rádió szalónzenekara. 10.45: Ke- resztury Dezső németnyelvű előadása. 11: Hírek angol és francia nyelven. 11.10: Bach-hangverseny hanglemezről. 0.05: Hírek külföldi magyarok számára. Laptulajdonoi: EGRI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET. Felelős szerkesztő: DB. KAPOR ELEMÉR. Felelős kiadó: RADIL KÄROLY. ——jp————m——— m— —mu—mm Adófizetés iránti hirdetmény. Eger megyei város adóhivatala ezennel felszólítja mindazokat az adózókat, akiknek együttesen kezelt közadó, védett» adó, fogyasztási adó, italmérési illeték, hegyörbér, ínségadó, alkalm. kér. adó, városi illlték, állami illeték, szemétdíj, ebadö, szénsavadó, vigalmi adó, OTI járulék, házszámtábla, víz- és csatornadíj, forgalmi adó, forgalmi adóváitság, házatlan közmunka, ápolási költség, illetőségi díj hátrálékuk van, a jelen hirdetmény közhirrété telétől számított 8 napon belül Eger város közpénztáránál annál is inkább fizessék be fenti köztartozásaikat, mert ellenkező esetben ellenük a zálogolási eljárás azonnal meg fog indíttatni, illetve a már megindult végrehajtási eljárások le fognak folytat- tatni. Eger, 1938 év november havában. Dr. Pál Endre s. k. v. adóhiv. főnök. KISHffiDETÉS Kishirdetés (apróhirdetés) hétköznap szavanként 8 fillér, vasárnap szavanként 10 fillér. (Vastag betűvel szedett szó kétszeresen lesz számítva). A hirdetéseket kérjük naponta délelőtt 10 óráig leadni. Jókarban lévő vaskályhák 10—15—20 pengőért eladók. Cim a kiadóhivatalban. TIZENKETTŐ hold árasztható föld és öt berendezett üvegház bérbeadó, flndor- nakon, Mocsáry Lajosnál. MŰVÉSZHEGEDŰ 3/4-es Tóth és~Tézi, eladó. Cím a kiadóban. SZOPTATÓS dadának elmenne egészséges fiatalasszony, kimondott úri helyre. Cím a kiadóban. 12 személyes Herendi étkészlet és üvegcsillár olcsón eladó. Jókai ucca 10, t ej c s ar n o k (197) Nyomtatta Szent János Nyomd* Kgci' (Érseki Líceumi Nyomda). — Felelés nyomdaigazgató: Rad.il Károly.