Eger - napilap, 1938/2
1938-11-29 / 189. szám
1938. november 29. EGER 3 „Füzesabony választópolgársága a Petro Kálmán képviselői beszámolója alkalmából Nagyméltóságod iránt hűségét és bizalmát fejezi ki és működésére Isten áldását kéri.“ Leírhatatlan lelkesedéssel fogadta a népgyűlés a javaslatot és Petro Kálmán igy fejezte be beszédét: — Mit teszek ezután? Ha kell, a kormány mellett, s ha kell, a kormány ellen küzdők. Attól függ, hogy ki jön kormányra. Ha jobboldali politika jön, akkor mellette leszek. Ha azonban destrukEger, november 28. j Az egri földmíves ifjúságnak az ' a fegyelmezetlen része, amely magaviseletével nemcsak a szülőket szomorítja állandóan, hanem a rendőrhatóságnak és a bíróságnak is is egyre több felesleges munkát ad, ismét megdöbbentő botránnyal tett tanúságot éretlenségéről. Bebizonyította, hogy itt nem elég a szép szó, mert az olyan fiatalemberekkel szemben, mint akik a szombatesti szégyenletes botrány szereplői voltak, a legszigorúbb és legkeményebb fenyítőeszközökre van szükség. A Szekfű-utca 2. szám alatt van a Keresztény Szociális Egyesület. Évtizedek óta áldozatos és eredményes munka folyik itt egyházi és világi vezetők részéről a földmíves ifjúság műveltségének emelésére. T.tníió és szórakoztató előadások, hazafias ünnepélyek folynak itt, s néha-néha táncmulatság is van a fiatalság részére. Sok derék, szorgalmas és jó magyar föidmivest nevelt az egyesület, akik mindenütt megállják helyüket és büszke lehet rájuk nemcsak vezetőjük, hanem maga a város is. Szombaton este Katalin-bált akartak tartani az egyesületben a fiatalok. Sajnálatosan megjelentek a mulatságon azok a mindig izgága elemek is, akik nem tudnak szórakozni vér és szurkálás nélkül. Alig kezdődött meg a tánc, Jászberényi János 20 éves, Kisasszony-utca 31. szám alatti földmíves odament Bo- zsik Kálmán 20 éves, Tetemvárutca 2. szém alatti földmíveshez és kétszer arcon ütötte. Beszteri József 21 éves, Verőszala 17. szám alatti lakos odaugrott a Bozsik mellett taztózkodó Vincze Mihály Ludányi-utca 13. szám alatti földmíves egri lakoshoz és a kezében lévő hatalmas konyhakést teljes erővel beledöfte a hátába. A kés átszúrta a tüdőt is. Vincze Mihályció, ha liberális uralom jönne, akkor én forradalmár leszek. Szűnni nem akaró lelkesedéssel ünnepelték választói Petro képviselőt nagy beszéde után. Nagy Kálmán egri kisgazda, a Mária-utcai Földműves Olvasókör elnöke szólalt fel ezután és az egri földműves nép üdvözletét tolmácsolta az abonyiaknak. Javaslatára Jaross Andor felvidéki miniszternek is üdvözlő táviratot küldött a népgyűlés, melyet a Himnusz el- éneklésével fejeztek be. ban súlyos sebesülése ellenére volt még annyi erő, hogy a menekülő Beszteri után futott és most ő döfte hátba nagy késével ellenfelét. Ekkor már többen ki tódultak az utcára. Itt már mindenki verekedett. Bóta András Darvas-utca földmives hatalmas kődarabbal jobb szemen vágta Jászberényi Jánost, aki eszméletlenül bukott a földre. Vinczét és Beszterit akkor barátai már vitték a kórházba. Az egyesület vezetősége pedig látva a verekedést, azonnal elrendelte a tánc- mulatság beszüntetését. A fékevesztett legények azonban nem engedelmeskedtek, hanem megtámadták a vezetőséget és a zenészeket is. Padok, lócák, székek repültek már a teremben, amikor a vezetőség intézkedésére két rendőr jött és kezdte kituszkolni a megbomlott társaságot. Ezek azonban a rendőröket is megtámadták. A rendőrök szorongatott helyzetükben kénytelenek voltak kardot rántani és így verték ki a rendetlenkedőket. Végre nagyne- hezen megtisztult a terem. Az utcára került tömeg ekkor kőzápor alá fogta az egyleti helyiséget. A zuhogó kődarabok bezúzták az ablakot, ajtót, sót a kaput is. A rendőröket is kövekkel fogadták, amikor ki akartak lépni az utcára. Valóságos pergőtüzet eresztettek súlyos kődarabokkal a rendőrökre. A két rendőrrel száznál is több legény állott szemben. A rendőrség hiába figyelmeztette őket. Végre is a támadás elhárítására, másrészt az utcai botrányt okozó tömeg szétoszla- tására kénytelenek voltak elővenni a rendőr-pisztolyt és valóságos sor- tüzet adtak le a dühöngő támadókra. Nagy riadalom, majd döbbenetes csend követte a sortüzet. Ész nélkül futottak a kődobálók a Knézich- és a Szajcz Leó-utca irányába. A támadás színhelyén csak Szűcs Sándor 22 éves, Janicsár-utca 8. szám alatti földmíves fiatalember maradt, akinek derekát fúrta át a golyó. A verekedésből kifolyólag öt súlyos sebesültet szállítottak be az Irgalmasok kórházába, ahol dr. Gidai Mihály alorvos este kilenc órától egészen reggelig, szinte ember- feletti fáradsággal végezte a bekö- tözést és az első segélynyújtást. A rendőrségen azonnal megkezdték a verekedés okozóinak és tetteseinek kinyomozását. Dr. Kutassy Károly fogalmazó egész vasárnap : a tettesek, gyanúsítottak és tanúk kihallgatását végezte. Végül is a rendőrség a következő 16 személyt vette őrizetbe a botrányos vereke- i dés miatt: Bozsik Kálmán, Jászberé- ; nyi János, Tóth Sándor, Majoros ■ Kálmán, Kovács István, Lajsztner : Bernát, Szűcs Sándor, Krupitzer Fe- j renc, Szilvási József, Domboróczky . János, Czicza János, Balló János, Bíró Sándor, Bóta András, Nagy József, Lintallér László. A Magyar a magyarért mozgalom dr. Hedry Lőrincné vezetése alatt működött hevesmegyei szervezete országos viszonylatban kimagasló eredményt ért el. Heves vármegye és Eger város közönsége a lelkes és az önfeláldozásig készséges vezetők lelkes irányítása és példája nyomán olyan áldozatokat hozott felvidéki testvéreiért, amelyeket ünnepi lapjaira jegyezhet a vármegye és a város történelme. ' A mozgalom eredményének össze- számlálása még mindig nem fejeződött be, bár a rendezőbizottság állandóan dolgozik, hogy az eredményeket a nyilvánosság tudomására hozza. Máris megállapítható azonban, hogy a vármegyei gyűjtés meghaladja a 170 ezer pengőt és ebben az összegben Eger város közönsége 30 ezer pengővel vesz részt. Egerben a köztisztviselőkön, a különböző szervezetek, érdekképviseletek tagjain kívül, akik együttesen adakoztak, 7 ezer családot látogatott végig pár nap alatt az a 120 lelkes hölgy, aki házról-házra való gyűjtést elvállalta. A hölgyek 7 ezer pengőt gyűjtöttek össze, tehát minden család átlag egy pengőt adott. Az egri gyűjtés nyilvános nyugtázását alább kezdjük meg : Dr. Szmrecsányi Lajos, egri érsek 2000, Hevesvármegye törvényhatósága 5000, Egri székesfőkáptalan 3000, Izraelita neolog hitközség 3000, A szeminárium természetbeni adománya cca 1300, Egri Kereskedők Egyesülete 130970, Pénzügyi rátzedni az okos gazdát, mert körültekintéssel végzi a vásáron a dolgát. Vele az sem eshetik meg, hogy Aspirin-tablettát indul vásárolni és egyébbel tér haza. ASPIRIN £p) TABLETTA VJLx - CSAK A »ßaye*« -KERESZTTEL VALÓDI * Megjelent az új teli Hivatalos Menetrend. Kapható az Egri Keresztény Sajtószövetkezet könyv- kereskedésében. tisztviselők és alkalmazottak 1240-96, Eger megyei város 1000, Izraelita orthodox hitközség 2000, Egri keresztény orvosok 598’36, MANSz. egri csoportja 500, Igazságügyi tisztikar és személyzet (november havi) 90470, Eger város tisztviselői, alkalmazottai és nyugdíjasai 96576, Angolkisasszonyok intézete 400, Bogma Rezső 300, Egri Ciszterci Rendház tanári kara 317, Egri Ügyvédi Kamara 300, Egri Uránia mozgóképszínház 300, Keresztényszocialista dohánygyári munkások 25470, Dr. Hedry Lőrinc 200, Dr. Petro Kálmán 200, Gröber Jenő 200, Unterreiner Viktor 200, Magyar Általános Hitelbank egri fiókja 200, Eger—Gyöngyösvidéki Villamossági R. T. 200, Vármegyei tisztviselők és alkalmazottak (nov. havi) 36976, M. kir. Postahivatal személyzete (november havi) 31676, Egri Hangya szövetkezet személyzete 127-50, Rendőrkapitányság tisztviselői és őr- személyzete 123-74, Egri növendékpapok 120"50, Egri Államépítészeti hivatal és közúti alap személyzete 288-88, Heves vármegye közp. forg. adóhivatal malomosztálya 233-40, Földmérési Felügyelőség tisztikara (november havi) 230, Érseki tanítóképző ifjúsága 103-10, Vitéz Subik Károly 100, Dr. Lipcsey Péter 100, Egyházmegyei Takarékpénztár 100, Hevesmegyei Takarékpénztár 100, Eger és Vidéke Takarék- és Hitel- szövetkezete 100, Egri Polgári Asztaltársaság 100, Dobó István Asztaltársaság 100 pengő. szigeti z. féle légvédelmi vasbeton víztartályok kaphatok és megrendelhetők .Tnwpf cementárú gyárában Eger, U UÍZ&KÍJ Káptalan ucca 22. Véres verekedés, rendőri sortüz és öt sebesült a Szegfű-utcában Tizenhat fiatalembert őrizetbe vett a rendőrség Heues udrmegyében meghaladja a 170 ezer pengőt a ÍTlagyar a magyarért mozgalom gyűjtése Eger városban 30 ezer pengő gyűlt össze Megkezdjük az adományok nyilvános nyugtázását