Eger - napilap, 1938/2
1938-11-15 / 181. szám
2 EGER 1938. november 15. tette be az utóbbi napok történelmi eseményeit: Megtörtént Szent István legújabb csodája. Mondhatjuk véletlennek, de igazság, hogy Boldogasszony napján ültünk le először tárgyalni Komáromban; mondhatjuk véletlennek, de igazság, hogy a magyar hadsereg Szent Imre napján vonult be először a felszabadult magyar Felvidékre. — Az első magyar fönségesen fejezte ki ugyanezt a gondolatot, a- mikor azt mondotta, hogy legtöbbet köszönhetünk a Gondviselésnek. És amikor ezt a köszönetét és hálát valóban ki is fejezzük, emeljünk ugyanakkor szobrot lelkűnkben a felvidéki magyaroknak. Örök példái lesznek ők a magyar történelemnek, akik feláldozták életük biztonságát, vagyonukat magyarságukért, akik hősök voltak, nem pillanatnyi fellángolásban, hanem húsz év megaláztatásának, üldözésének szörnyű terhét viselve. — Az az ünnep, amelynek tegnap lélekben, vagy valóságban tanúi voltunk, nemcsak ünnep, hanem történelmi esemény is, mert fordulóponttá emelkedik a magyar életben. Az ország nemcsak nagy kiterjedésű földdel lett gazdagabb, hanem két értékes kinccsel, két drága gyönggyel is. Az egyik két nappal ezelőtt hullt le, amikor a magyar csapatok a Felvidék nekünk ítélt területeinek visszafoglalását befejezték s a boldogságtól túláradó szívvel, könnyes szemmel csókolták meg őket a visszatért magyarok. Az egyik gyöngyszem a magyarság örömkönnye volt. A másik gyöngy akkor jelent meg, amikor a magyarok vitéz és bölcs nagyura a kassai főtéren felemelte szavát és a magyar szívek melegségét sugározta a szlovák testvérek felé. A másik gyöngy a szlovákok szeméből gördült a magyar rögre. — Ezeket a gyöngyöket most csiszolják, fényesítik ragyogóbbra. A mai napokban megszavaztatták a prágai képviselőtestületet, hogy melyik irányt választja a jövő politikai irányának: jobbfelé tart-e, vagy megtartja eddigi kapcsolatait a kommunistákkal. S a képviselő- testület úgy döntött, hogy marad az örök Prága. Erre felhördült a szlovákság, hogy ez a döntés válaszfalat emel a ismét a cseh és szlovák nép közé. Ezért mondom, hogy a mai eseményeknek történelmi fordulópontot kell jelenteniük. — A Felvidék hatalmas hegyeiből és tiszta folyóiból friss levegő árad az itthoni magyarság felé, amely új életet fakaszt. Nem kell megijednünk a reformoktól, ha azokat a keresztényi törvény és a felebaráti szeretet diktálja. S amikor tegnap, a kassai dómban, Rákóczi sírja előtt a Szent István oltárnál szentmisémet megkezdtem, ezen a számunkra oly szent helyen megerősödött bennem a hit, hogy a magyarságnak lesz ereje új életet kezdeni, amely Szent István útmutatása nyomán egy boldogabb magyar jövő felé vezet. Az ünnepi szavakat nagy lelkesedéssel fogadták a megyegyűlés tagjai és hosszasan éljenezték a szónokot. A további felszólalások során dr. Schleiminger László kormányfőtanácsos méltatta a visszacsatolás nemzeti, gazdasági és művelődési jelentőségét és lelkes hangulatban emlékezett meg mindnyájunk büszkeségéről, a magyar honvédségről, Eger, november 14. Eger város közönsége az öröm szép megnyilatkozásai között ünnepelte a Felvidék visszacsatolásának befejezését. Braun Károly polgár- mester kivilágításra kérte fel a’ város lakosságát s a gondolat olyan megértésre talált, aminőre alig volt még példa Egerben. A legkisebb kunyhók, a zsúpfedeles kis külvárosi házak ablakai is kivilágítva ünnepelték a kassai nagy visszatérést s mindenütt virágokkal, nemzeti színekkel díszítették az épületeket. A kivilágított utcákon a Bornemisza cserkészek zenekara zenés takaródéval járta végig a várost, ugyanakkor az Eszterházy- téren az összes egri cigányzene- karok hangversenyt adtak. Vasárnap délelőtt Eger képviselőtestülete díszközgyűlést tartott a városháza szépen feldíszített nagytermében. A közgyűlést Braun Károly polgármester nyitotta meg a nagy történelmi eseményekre utaló, méltó szavakkal fejezve ki a város közönségének hazafias érzéseit. A megnyitó után Erlach Sándor dr. emelkedett szólásra, hogy elmondja ünnepi beszédét Mélyen tisztelt díszközgyűlés! A rádió helyszíni közvetítései, a speakerek hangulatfestései, a napi lapok színes leírásai és lélekemelő vezércikkei után nagyon nehéz a helyzete annak, akit idehaza, a Hinterlandban tartott, nagy eseményeket megrögzítő ünnepi közgyűléseken felkérnek az úgynevezett „ünnepi beszedek“ megtartására. Azok az ünnepi beszédek, amiket a felszabadult városok és falvak magyar nemzeti tanácsainak elnökei és falusi bírái két órával, vagy fél órával a még kivonulás közben is lövöldöző cseh csapatok elvonulása után sírásba csukló hangon eldadognak az őket felszabadító vitéz hadsereg virágdíszes parancsnokai végül Kassa István tarnabodi gazda a falu népének érzéseit tolmácsolta. — Templommá változott az elmúlt napokban minden korcsma és kis ház, ahol a rádiójelentéseket köny- nyezve és boldogan hallgattuk. Nem szégyen ma férfinek sem a sírás és csak azt kívánom, hogy ezek a köny- nyek mossák le a mi hibáinkat. — A törvényhatóság közgyűlését dr. Hedry Lőrinc főispán zárószavai fejezték be. előtt, — azok az igazi ünnepi beszédek. A lelkesedésnek, a meghatottságnak, hazafias felbuzdulásoknak eb5 ben a zúgó orcheszterében mi csak variációkat játszunk az érzelmeknek cincogó G. húrjain és szorítkozzunk csak arra, hogy adjunk hálát a jó Istennek, amiért ezekben az ünnepi napokban ünnepelhetünk és nem ünnepeltetünk. Mi itt, Egerben, a felvidék küszöbén, légvonalban 30 kilométernyire a köddé foszlott cseh határtól, az Isten segedelmével nem kellett, hogy elszenvedjük azt az idegen imperiumot, mely előre készített térképén „Jager“ névvel Egert is berajzolta 1918-ban a cseh városok közé. S hogy mennyire közel álltuuk ehhez a veszedelemhez, annak mementójául ott áll három és fél kilométernyire innen, a felnémeti temetőben az a két rózsaszínű márvány sírkő, mely két, 1918-ban ott elesett cseh katona hamvai fölött emelkedik. Nem árt az, ha ilyen disszonáns momentum is eszünkbe jut néha az általános öröm napjaiban, mikor egész napon át ott ülünk a rádió előtt és szorongatjuk szemünkhöz a kendőt, hogy a diadalmas honvé- deink lába nyomában fakadó öröm- rivalgások és Fülöp Zsígmondok férfiúi sírástól elcsukló. inkább elsírt, mint elmondott hallelujás beszédein előtörő könnyeinket felszárítsuk. Még fülünkben cseng a technika jóvoltából Ipolyság, Komárom, Érsekújvár, Léva, Losoncz, Rimaszombat, Rozsnyó, Beregszász, Munkács, Ungvár Kassa felszabadított városok örömujjongása. Még arcunkon ég az örömpir, mely elborította Rákóczy sírjánál lerótt ke- gyeletes zarándoklásunk alkalmával. Még halljuk a lelkes ifjúság szavaló kórusait, mellyel egy emberként követelik s egyben Ígérik is, hogy : min-dent visz-sza, mindent visz-sza! j |Ez, a magával ragadó lelkes hangulat engem is épen úgy elkap, mint a múlt vasárnapi országzászló ünnepségnek, vagy a tegnapi megyegyűlésnek illusztris szónokait elkapta s ha belőlem már hiányzik is az a fiatalos hév és lendület, melyet bennük csodáltunk, mégis úgy érzem, hogy nekem is jogom van kivenni a részemet abból az öröm mámorból, melyben november harmadika óta él az ország és ezért engedtessék meg nekem, hogy ez örömünnep, a felvidék felszabadítása alkalmából a magam subjectív érzéseiről is beszélhessek. Komáromban vették ki tőlem ezelőtt pontosan negyven évvel az első esküt arra, hogy szárazon és vízen kitartsak a zászló mellett és Kassáról indultam ki, virág dísszel, huszonkét évvel ezelőtt a harctérre, ahol eskümhöz híven mindaddig kitartottam a zászló mellett, míg golyók és szuronyok nem tépték fel testemet. Most is Komáromtól Kassáig hömpölyög az örömrivalgás s az én szívem is együtt örül az örvendezők- kel, hogy a világ négy tája felé szétszórt harctereken annyi jó magyar szívből ontott vér nyomán most, 20 év után rózsák fakadnak. Annak idején arról álmodoztunk sáros lövészárkainkban, cavernáink- ban, hogy ugyanúgy fogunk visszatérni, győztesen, felvirágozva, hősi glóriával sebeink körül. Nem igy történt. De, hogy nem így történt, abban nem a magyar katona volt a hibás. Mert a magyar katonát nem győzte le senki. 1918-ban levágott csillagokkal tértek vissza azok, akik nem estek fogságba, 1920-ban pedig az üldözési mánia határáig zaklatot lélek- állapotban, megalázva, testben, lélekben megtörve azok, akik fogságba estek. Mindez a szenvedés, az évekig tartó hadifogság a maga flecktífu- szával, cseh-légiók által Kraszno- jarszkban és másütt végrehajtott megtizedelésekkel, bolseviki terrorral, csak előkészítő tanfolyam volt azonban ahhoz a lelki vivisectióhoz, ami az Igéretföldjének kapujában érte a szegény hazatérőt. Bruckban egy vegyes (de milyen vegyes) bizottság elénk tett egy térképet és azt mondotta, hogy az Magyarország. Sehogy sem akartunk ráismerni. Magyarország szép, ovális, Isten alkotta természetes határokkal ékes ország, virágos bokréta az Isten kalapján. Ez a csonk nem a mi hazánk. Erősködtek, hogy ez a mi hazánk. Az új hazánk. És megmutatták mellette Csehországot, melynek az Osztrák-Magyar Monarchia térképéről jól ismert falevél formájára sehogy sem tudtunk ráismerni az elnyújtott féregnyulványnyal végződő bendőalakban. Megmutatták az előbb kifliformájú Oláhországnak dudává dagadt idomát. Megmutatták az új déli szláv államot a mi Danánkon innen és túl. Nem akartunk hinni szemeinknek. Eger város ünnepe Szombaton este egy óráig kivilágították a házak ablakait — Eger képviselőtestülete díszközgyűlést tartott — Teret neveznek el Hitlerről, Mussoliniról és Moscickyról — Az egri vár köveiből építik fel Ungvár és Léva országzászló-alapzatát
