Eger - napilap, 1938/2
1938-11-13 / 180. szám
EGER 1938. november 13. megjelent s alig lehetett a tömeget annyira csillapítani, hogy a szónokok elmondhassák üdvözlésüket. Elsőnek Imrédy Béla miniszter- elnök köszöntötte a Kormányzót. Beszédében kiemelte e nap jelentőségét és méltatta a Horthy Miklós Kormányzó érdemeit. — Bár döbbentene e pillanat Kassa polgármestere: az A miniszterelnök beszéde után előállt Kassa város magyar polgár- mestere, Tost László, hogy az ősi város lakóinak hódolatáról biztosítsa a Kormányzót. — Főméltóságú Kormányzó úr! Magyar Testvéreim ! Kassa polgársága nevében hódolattal köszöntőm Főméltóságodat és túláradó szívvel köszönöm nevükben, hogy lehetővé vált Főméltóságodat az ősi város falai között üdvözölni. Olyan ünnepet ül ma Kassa, amilyent még sohasem remélt, olyan ünnepe ez a városnak, amilyen talán csak 1706- ban volt, amikor a Nagyságos Fejedelem vonult be ide első ország- gyűlésére. — Jelenthetem Főméltóságodnak — folytatta a polgármester — hogy az elmúlt húsz év alatt Kassa őslakos polgárságának egyetlen tagja sem volt, aki magyar szellemében és magyar hitében megingott volna. Mi magyarok voltunk, magyarok vagyunk és magyarok maradtunk. — Mély hálával és hódolattal köszöntőm Főméltóságtokat és kérem, hogy továbbra is tartson meg bennünket szeretetében a legelső magyar ember, Magyarország kornagyszerűsége arra — mondotta a miniszterelnök — hogy megtaláljuk egymás lelkében mindazt, ami egyesit, ami összetart, ami erősít és gyarapít. Beszéde végeztével Isten áldását kérte a Kormányzóra. A beszédet gyakran szakította meg az ünneplők hosszantartó lelkes éljenzése. ősi város magyar maradt mányzója, vitéz nagybányai Horthy Miklós! Óriási éljenzés zúg fel, amikor a polgármester befejezi szavait, a Kormányzót ünnepli a tízezres tömeg. A polgármester után Csárszky püspök magyar és szlovák nyelven mondott üdvözlő beszédet. Beszédében többek között a következőket mondotta: — A világ lelkiismerete felébredt és mi óriási örömmel, őszinte lelkesedéssel, büszkeségtől dagadó kebellel térünk vissza Szent István országába, a mi édes hazánkhoz. Az összes visszacsatolt területek lakóinak nevében egy szívvel, egy lélekkel kívánom, adjon az Isten erőt és egészséget kormányzó urunknak és segítse annak a nagy műnek befejezéséhez, amelyet már megkezdett. ' A püspök szavai után Eszterházy János mondott mély hatású beszédet. Bejelentette Kassa mandátumáról való lemondását s azt, hogy továbbra is az elszakított részen fog maradni, hogy az ott maradt magyarságot összetartsa és oltalmazza. Horthy Miklós kormányzó magyar és szlovák nyelven válaszolt az üdvözlésekre Az üdvözlésekre Horthy Miklós j kormányzó a következő beszéddel | válaszolt: — Hálát adok az isteni Gondviselésnek azért, hogy Kassa városának dicső történelmi emlékekkel megszentelt falai közé a magyar Felvidék nemzeti kultúrájának ősi földjére léphettem. — Ami még néhány hónapja csak ' távoli remény, hetekkel ezelőtt csu- • pán aggódó bizakodás volt, az a \ közelmúlt napokban bizonyosság és ! ma élő valóság lett. — Ezért, hogy ez megtörténhe- i tett, különös hálát érzünk a baráti í nagyhatalmak és azok vezető ál- ! lamférfiai iránt. Vállalták a döntőbíró szerepét és ezáltal néhány óra alatt rendezték azt a kérdést, amely — noha mindenki belátta tarthatatlanságát — 20 év alatt nem tudott megoldást nyerni. Nehéz és kényes volt a szerep vállalása, mert a döntőbíró mindig csak az igazságot keresheti. Pártatlan kell hogy legyen és nem kedvezhet senkinek, legkevésbbé barátjának. — Sorsdöntő napjainkban hagyó- j mányos baráti együttérzéssel állott j mellénk a nemes lengyel nemzet. A j mai ünnepnapon erre is őszinte há- j Iával gondolunk. — Meleg szeretettel öleljük ma- > gunkhoz hazatért felvidéki testvéreinket. Az elnyomatás és az üldöztetések dacára emelkedett szellemben, hittel és bizalommal álltak helyt a magyarsághoz való hűséges ragaszkodásban. Ezzel a mi nagy küzdelmünkben részt vállalva, nagymértékben könnyítették meg nehez munkánkat. — Húsz év múló pillanat egy nemzet életében, de ennek a nemzedéknek, amely azt végigszenvedte, egy örökkévalóságot jelentett — a ránk kényszerített határokon innen is, túl is. Ennek a keserves időnek tanulságait le kell vonnunk. A házat ugyanis felgyújtani könnyű, de nehéz azt újra felépíteni. — Szent István évére esik a magyar igazság győzelmének első eredménye. — A nagy király hagyományaihoz képest, az ő elgondolásainak szellemében fogadjuk az új határokon belül nem magyar fajú testvéreinket is. Régi otthonukat találják meg az egymás mellett kiontott vérrel annyiszor öntözött közös hazában. A magyar kenyér mellett a magyar szívek szeretete várja itt őket. Ez biztosítja részükre nyelvük és kultúrájuk teljes szabadságát. — Minthogy ezen a vidéken szlovákok is laknak néhány szót szólok hozzájuk nyelvükön. Ezután a Kormányzó szlovákra fordította a szót és a következőket mondotta: — Bár nem bírom a szlovák nyelvet, de a haditengerészetnél töltött szép éveim egyik eredményeként horvátul beszélek és igy a szláv nyelvek nem teljesen idegenek nekem. Meleg szeretettel üdvözöllek benneteket, akik e mai napon visszatértek ezeréves hazátokhoz. Kenyeretadó földjét nemcsak együtt munkáltátok, de együtt véd- tétek is. Legyetek meggyőződve, hogy az egész magyar nemzet megértő szeretete biztosítani fogja részetekre életszínvonalatok emelésén kívül a szlovák nyelv és ku túra teljes szabadságát is. A Kormányzó ezután — ismét magyar nyelven — a következőképpen fejezte be beszédét: — Amidőn köszönetét mondok a szívek lelkes öröméből fakadt meleg üdvözlésért, arra kérek mindenkit, hogy merítsen erőt a jövő küzdelmeihez a magyar igazság átütő erejéből, amely az első alkalommal már — a történelemben példanél- kül álló módon — vér nélkül is győzedelmeskedni tudott. Te Deum a székesegyházban A kormányzó és kormányzóné ezután kíséretükkel a Szent Erzsébet székesegyházba vonultak. A székesegyház bejáratánál Serédi Jusz- tinián hercegprímás és Tost Barna prelátus-kanonok fogadta a Kormányzót és hitvesét. A Te Deum után a csapatok diszmenetben voA díszszemle után délután két órakor Kassa város közönsége a Schalk-házban ebédet adott, amelyen résztvettek József kir. herceg, József Ferenc kir. herceg, a herceg- prímás, a kormány tagjai, Rother- mere lord, az országgyűlés két házának tagjai és a főispáni kar. nultak el a Kormányzó előtt. Egriek a felszabadult Kassán A kassai felszabadulási ünnepre igen sokan utaztak el Egerből. Heves vármegye küldöttségét dr. Búzás Endre vm. főjegyző vezette, ehez a küldöttséghez csatlakozott Eger város vitézeinek öt tagú csoportja vitéz Jávor Ernő vitézi hadnagy vezetésével, a város küldöttségét Braun Károly polgármester vezette s rajtuk kívül igen sok egri magánlátogató vett részt a felejthetetlen órák örömében. A Kormányzó visszaérkezett Budapestre Budapestről jeléntik: Horthy kor a Keleti pályaudvaron különMiklós, Magyarország kormányzója és családja pénteken este hét óravonaton visszaérkezett Budapestre. 75 ezer pengős kerettel állították össze Eger téli ínségakciójának költséguetését Milyen ínségmunkákat végeztet a város Eger, november 12. Eger város téli ínségakciójának költségvetését most állították ösz- sze. A költségvetés keretei megszűkültek, amennyiben a tavalyi 84 ezer pengő helyett 75 ezer pengő az inségakció-mozgalom fedezete. A költségvetést a város képviselőtestülete jóváhagyta, egyben megállapította azt is, hogy az elöljáróság az inségpénzekből milyen munkákat végeztessen. A költségvetés részletes adatai a következők: Szükséglet: A munkaképtelenek támogatására. Stefánia Szövetség segélyezésére 1000 P, Vörös-Kereszt 1000 P, Népkonyhára 6000 P, Gyermekkonyhára 3000 P, élelmiszer utalványokra 2500 P, felnőttek »ruhasegélyére 1500 P, Gyermekek ruhasegélyére 2500 P, lakbérsegélyekre 2000 P. Készpénzsegélyekre 1500 P, tüzelőanyag segélyre 2000 P, összesen 23.000 P. . Napszám és munkabérekre az alábbi munka - program alapján 34.000 P. Szellemi szükségmunkákra 16.000 pengő. Kisebb kiadásokra: piaci beszerzések, villany, tűzifa, főzőnők, ruhajavítás, stb. 2 000 P. A végösszeg 75.000 P. Fedezet: ínségadó 40.000 P, Államsegély 20.000 P, Városi hozzájárulás 15.000 P. Összesen 75.000 P. A költségvetés összeállísásánál a képviselőtestület irányadó elvként azt tartotta szem előtt, hogy a munkaképtelenek támogatására előirányzott keretet szűkítse, s lehetőleg uapszám - munkabérekre álljon nagyobb keret rendelkezésre. Ennek oka az, hogy a város szőlőtermését ez évben is 60—70 százalékos károsodás érte, minek következtében a város napszámos lakossága részére kell megfelelő munkaalkalmat biztosítani. Ugyanezért kérelmet intézet a városi képviselőtestület a városi háztartás ebből folyó súlyos helyzetére tekintettel a belügyminiszterhez, hogy az államsegély ösz- szegét az előirányzatnak megfelelően emelje fel. Az 1938/39. évi ínségenyhítő tevékenység muakagrogramját a következőkben állította össze a képviselőtestület annak megállapítása után, hogy az előirányzott munkák elvégzéséhez szükséges anya-