Eger - napilap, 1938/2

1938-08-25 / 134. szám

2 EGER 1938. augusztus 25. Magyarország visszakapta katonai egyenjogúságát Létrejött a megegyezés Magyarország és a kisálltán! államok között a trianoni béke katonai korlátozásainak megszüntetése ügyében Eger, augusztus 24 A bledi kisantant-konferencia ta­nácskozásairól kiadott hivatalos je­lentés megelégedéssel állapítja meg, hogy a Magyarországgal folytatott tárgyalások lehetővé tették olyan megállapodások megkötését, melyek Magyarország és a kisantant kö­zötti mindennemű erőszakos eszköz alkalmazásáról való lemondást és a három állam részéről Magyaror­szág fegyverkezési egyenjogúságá­nak elismerését tartalmazzák. A bledi konferencia határozata politikai körökben nagy feltűnést keltett. Az olasz Stefani Iroda ez­zel kapcsolatban azt írja, hogy valamennyi kisantant konferencia közül a bledi volt a legfontosabb, mert véget vetett a középeurópai feszültségnek azzal, hogy Bulgá­riához hasonlóan Magyarországnak is visszaadta a katonai egyenjogú­ságát. A mindkét részről kiadott je­lentésben a kisebbségi kérdés még nem szerepel és magyar részről hangoztatják, hogy szerződéseket még nem kötöttek. A kisantant államok és Ma­gyarország között a tárgyalások tovább folytatódnak. • Jól sikerült az idény végi kiárusítás Egerben kön: lelkileg agyongyötört és tes­tileg csenevész ifjúságból nem lesz soha harcos honvéd, ki a háború nélkülözéseivel és szenvedéseivel megbirkózik és a zászlót diadalra viszi! S hallja meg az egész kor­mány és a magyar társadalom: ha a magyar dolgozó ifjúság ke­resete nem fogja lehetővé tenni, hogy idejében családot alapítson és családját majdan tisztességgel fenn­tarthassa, ám akkor ne siránkoz­zunk, ha ennek az országnak örökre vége ! — Ti Kolping-testvérek, édes jó fiaim, kik legnagyobbrészt a kis­iparban és a kereskedelemben dol­goztok, ne értsetek félre. Amikor én részetekre nagyobb kenyeret és családalapítástokhoz tisztességes ke­resetet követelek, nem irányul sza­vam a magyar kisiparos és keres­kedő ellen. Ismerem munkaadóitok­nak helyzetét és az élettel való keserves küzködését. A ti jobb meg­élhetésiek nem is kisiparos és ke­reskedő munkaadóitokon fordul meg, hanem egyebek között uagyrészben azon, hogy azok a nyersanyagok, amelyeket a műhelyekben feldolgoz­tok, avagy azok az áruk, amelyeket továbbadtok a kiskereskedelemben, ne kerüljenek uzsora-áron munka­adóitoknak a kezébe. És itt vár­juk kormányunk kemény intézke­dését. A következőkben vitéz Subik pre- látus a kormány erélyes közbelépé­sét sürgette a kisipar és kiskeres­kedelem érdekében, különösen pedig arra kért kormányintézkedést, hogy a keresztény iparos és kereskedő ne legyen hátrányosabb helyzetben a nem kereszténnyel szemben. Végül így fejezte be szavait: — Ma a tőke az úr a munka felett ebben az országban. Ez pe­dig annyit jelent, hogy az ember a tőke rabszolgája. Az a társadalom, amely kereszténynek vallja magát és a keresztény kormány, amely a magyar nép megmentését írta zász­lajára, ne feledje a keresztény taní­tást, hogy minden, ami a világon van, tehát a töke is az embert, a népet és azon keresztül Istent hi­vatott szolgálni. Éppen ezért ke­resztény kormányunktól méltán el­várjuk, hogy állítsa a tőkét a nép­közösség szolgálatába, hozza egyen­súlyba a tőkét és munkát s ezzel szüntesse meg a dolgozók modern rabszolgaságát. Ezt tegye meg kor­mányunk és megváltója lesz a ma­gyar népnek és a megelégedett, boldog magyar néppel biztosítani fogja az új ezredévet! A kitörő lelkesedéssel fogadott beszéd után a keresztény munkás­ság kenyérkérdését tárgyalták a ki­küldöttek. A vasárnap megtartott záróülésen ismertették az elfoga­dott határozatokat. Az ülésen Bor­nemisza Géza iparügyi miniszter is felszólalt, kiemelve a legényegyle­tek szerepének jelentőségét s ígé­retet tett arra, hogy a kormány tovább halad útján szociálpolitiká­jában s intézményesen gondoskodik a dolgozó társadalom megerősíté­séről. Agusztus 8-tól 22-ig rendezték meg az idén a miskolci Kereske­delmi és Iparkamara területén, a- melyhez Eger város is tartozik, a nyári idényvégi kiárusítást. A ki­árusítás tartamára a kereskedők olcsó áruk tömegével tömték meg kirakataikat s az üzleteiket, egyes cikkeknél az árleszállítás elérte a 30—40 százalékot is. Igaz, hogy a kiárusításra kerülő készletek egy része évek óta visszamaradt, divatja­múlt anyag volt és sok volt a se­lejtes áru is, azonban az idényvégi vásárt a kereskedők főképen mégis arra használták fel, hogy az ősz közeledtével használatból kieső, azonban hibátlan, kifogástalan mi­nőségű idénycikkeiktől megszaba­Eger, augusztus 24. Hosszú ideje nyugtalanító kérdés került le napirendről azzal belügy­miniszteri határozattal, amely két hevesmegyei községnek, Kál és Kompolt községeknek közigazgatási egyesítése tárgyában érkezett le a minisztériumból a vármegye tör­vényhatóságához a közelmúlt na­pokban. A belügyminiszter intenciója sze­rint a törvényhatóságnak még ko­rábban meg kellett vizsgálni azt a kérdést, hogy a közvetlen egymás mellett fekvő, csaknem teljesen ösz- szeépült Kál és Kompolt községek közigazgatási egyesítése mennyiben volna előnyös s az egyesítés meg­felelne-e a községek érdekeinek. A két községben élénk nyugta­lanságot váltott ki az egyesítés hire s a községek mindent elkövet­tek, hogy önálló közigazgatásukat megtarthassák. Rámutattak arra, milyen lényeges szempontok kíván­ják azt, hogy önálló közigazgatásuk dúljanak és így a közönség ezeket is rendkívül mérsékelt áron szerez­hette be. Munkatársunk érdeklődött az egri kereskedőknél az idényvégi kiáru­sítás sikere felől. Azt a tényt a kapott információk alapján meg le­het állapítani, hogy az idei nyári vásár a siker jegyében folyt le. A közönséget vonzották az olcsó vé­tellehetőséget kináló üzletek s igen sokan használták fel a kedvező vásárlási alkalmat nemcsak a hely­beli, hanem a vidéki közönség köré­ből is. Az üzletek általában szép forgalmat értek el az idényvégi kiárusításból, amelynek mind a ke­reskedő, mind a vásárló hasznát látta. továbbra is megmaradjon, ezeket a szempontokat a vármegye törvény- hatósága is teljes mértékben mél­tányolta s maga sem támogatta a felsőbb hatósághoz tett jelentésében az egyesítés tervét. A kérdés most a községek kíván­ságának és érdekeinek megfelelően nyert elintézést. A belügyminiszter a két község egyesítésétől eltekin­tett s ezzel ez, a községeket erősen és hosszú ideig nyugtalanító kérdés végleg lekerült a napirendről. — Adományok. A lapunk ol­vasó közönségéhez intézett felhí­vás eredményeként legutóbb a kö­vetkező adományok érkeztek szer­kesztőségünkbe : egy egri vállalat 5 pengő, egy magát megnevezni nem akaró adakozó 5 pengő, özv. Hirsch Húgóné, Székesfehérvár 3 pengő, névtelenül 2 pengő, Molnár Sándor 60 fillér. Az adományokat rendeltetési helyére juttattuk. R Kormányzódíjas Komlói R. K. Földmives Dalkör serlegavató ünnepe. Eger, augusztus 24. Nagy ünnepet tartott vasárnap Kömlő, ez a mutatós, tiszta és csi­nos magyar község, melyre valóban büszke lehet Heves megye. Ün­nepelte a föld népéből rekrutáló- dott 70 tagú dalárdáját, melyet már az utóbbi években „országos- hirű“-nek tituláltak s hogy erre valóban rászolgált, azt a legma­gasabb dalos-fórum : az országos da­losverseny zsűrije pecsételte meg, mikor a számukra elérhető legma­gasabb díjjal, a kormányzó-díjjal jutalmazta meg remek jénekproduk- ciójukat. Nagy diadal volt ez, mert földmivesénekkar még soha sem jutott ehhez a kitüntetéshez. Vasárnap este a kömlői Népház dísztermében nemcsak a falu ör­vendező népe jelent meg, hanem a környék intelligenciája is nagy számban. A Magyar Dalosegyesüle­tek Országos Szövetségét dr. Eyssen Tibor kultuszminiszteri tanácsos, igazgató képviselte. Megjelent az ünnepségen a járás és a község ve­zetőin és társadalmi előkelőségein kí­vül a magyar zenei élet több is­mert kiválóséga is, az Egri Dalkör és a Gyöngyösi Katolikus Énekkar küldöttségileg képviseltették magu­kat. A lélekemelő ünnepséget a dalár­da a Himnusszal nyitotta meg, ez­után annak elnöke, Müller Jenő plébános magasztos gondolatokkal átszőtt ünnepi beszéd keretében avatta fel a győzelmi jelvényeket: a hatalmas arany díszserleget, a vándorzászlót, a kormányzói díj nagy ezüstérmét s egy nagy bronz­szobrot. Dr. Eyssen Tibor min. ta­nácsos a Szövetség elismerését, örömmelteli üdvözletét tolmácsolta és gyújtó szavakkal buzdította to­vábbi lankadatlan munkára a köm­lői dalosokat. A kiváló és fárad­hatatlan karnagynak, Nemes János­nak a Szövetség külön kitünteté­sét, a karnagyi ezüst dísztűt nyúj­totta át a közönség meleg ünnep­lése közben. Dr. Illinyi László hevesi főszolgabíró a megye közönsége ne­vében mondott szeretetteljes, ben­sőséges üdvözlőbeszédet. Az üdvöz­léseket Nemes János karnagy kö­szönte meg a siker feletti, Isten iránti hálával telt, emelkedett záró­beszédében. A lelkes dalosok pedig remek versenykaraikkal igazolták, hogy méltán kiérdemelték a minden irányból jövő ünneplést. Az ünnepség után a megjelentek közös vacsorán vettek részt, mely­nek során még számos értékes és megkapó köszöntő beszéd hang­zott el. H. Z. * Eger dióhéjban, 20 fény- képfelvétellel 1 pengő 50 fil­lérért kapható a Kér. Sajtó- szövetkezet könyvkereskedé­sében. Mégsem egyesítik Kál és Kompolt községeket

Next

/
Thumbnails
Contents