Eger - napilap, 1938/2

1938-08-17 / 130. szám

1938. augusztus 17. EGER 3 Vasárnap, mint előre jeleztük, j a debreceni nyári egyetem második, 110 főnyi nemzetközi csoportja lá­togatta meg Egert. Vasárnap délben három hatalmas autóbuszon érkez­tek, az eső ugyan megzavarta egri tartózkodásukat, azonban hétfőn reg­gel mégis megelégedett érzésekkel, vidám hangulatban folytatták útju­kat Lillafüred felé. A következő két hét programján további kiránduló csoportok érkezé­se szerepel. A héten érkezik Eger­be a Kristoforos utazási iroda által szervezett kirándulás 42 főnyi cso­portja. Az idegenforgalmi hivatal ugyancsak ebben az időben várja Egerbe a debreceni egyetemi gép­ház dalkörét, amely mintegy 80 tag­gal rendez kirándulást Egerbe. A jövő héten a dr. Vander táp­szergyár sportköre rendez kirándu­lást Egerbe, utána a Baross Kör gyulai fiókjának tagjai töltenek rövidebb időt Egerben. Augusztus 22-én külföldi csopor­tot vár az idegenforgalmi hivatal. Erre a napra jelentette érkezését a Hitler-Jugend 32 tagja Német­országból. A külföldi kirándulók között, mint érdekességet, említjük meg Agathe Hamilton svéd grófnőt, aki a múlt héten dr. Barcsay Amant Zoltán meg­hívására töltött néhány napot Eger­ben s mint szenvedélyes régész, különös érdeklődéssel szemlélte meg a várkutatás eddigi eredményeit. — Jelentkezzenek a lengyel légió volt tagjai. Felkérik azo­kat, akik a világháború alatt a lengyel légiókban vagy 1919—1921. között más lengyel formációkban önként vettek részt és eddig még nem jelentkeztek, közöljék címüket, adataikat levélben Gáthy Róberttel Budapest, Dembinszky-u. 11. Ugyan ide írjanak azok, akik címüket változtatták, vagy akiknek hozzá­tartozója a légiónál hősi halált szenvedett. HÍREK Társadalmi naptár. Augusztus 20: Az Egri Polgári Dalkör nyári táncmulatsága dél­után 4 órai kezdettel az Iparos- körben. Augusztus 20: Az önálló cipészek nagy nyári táncmulatsága a Lö­völdében. Kezdete d. u. 5 órakor. Augusztus 28: A Katolikus Le­gényegylet kirándulása Szarvas­kőbe. A kiránduláson csak az * egyleti tagok és a meghivottak vehetnek részt. Szeptember 8: A Katolikus Le­gényegylet kerti táncmulatsága este nyolc órakor. Szeptember 8: Az egri csizmadia ipartársulat jubileumi nyári tánc- mulatsága a Kér. Iparoskörben. — Kérelem Eger társadalmá­hoz egy szerencsétlen sorsú, öreg ember érdekében. Pár héttel ezelőtt rövid hírt közöltünk Zoltán Alajos 68 éves, egri zene­tanár tragikus öngyilkossági kísér­letéről. Zoltán Alajos munkaképte­lensége, nagy szegénysége miatt nagymennyiségű altatószert vett be, azonban öngyilkossági kísérletét ide­jében észrevették és az idős ember­életét az idejekorán alkalmazott orvosi segítség megmentette. Pár nappal ezelőtt levelet hozott a pósta szerkesztőségünknek. A levél írója, csupán szánalomtól indíttatva, szer­kesztőségünk útján fordul Eger tár­sadalmához a szerencsétlen sorsú zenetanár érdekében. Elmondja le­velében, hogy kezdettől fogva figye­lemmel kiséri Zoltán Alajos majd­nem három évtizedes egri zene- pedagógiai működését, amelynek so­rán az, csaknem az összes katolikus kultúrintézményünk kebelében vég­zett zenetanítást s generációkat kép­zett ki, mindig igen kiváló ered­ménnyel, a hegedűművészetben, de a tömegnevelés terén, mint kar­mester is szép eredményeket ért el, amit elismerő oklevelek egész sora bizonyít. Az önzetlen levélíró sötét színekkel festi a kiérdemült zene­tanár súlyos anyagi helyzetét, ami­be az betegeskedése, hallásának megromlása, öreg kora, teljes munka- képtelensége következtében, önhibá­ján kívül jutott. Az idős emberről ma is csupán a szegénygondozó nővérek gondoskodnak, anyagi ere­jükhöz mérten, igen szerényen. A levélíró kéri Eger tehetős tár sadalmát, ne hagyja Egernek ezt a becsületes munkában megőszült, jobb sorsra érdemes polgárát, akihez igen sok zeneileg képzett embert a hála szálai fűzhetnének, a kétségbe ejtő nyomorban, hanem legyen segítsé­gére akármilyen szerény támoga­tással is. Szánalmának fillérei ebben az esetben egészen bizonyosan jó helyre jutnak. Szerkesztőségünk a maga részé­ről készséggel vállalkozik arra, hogy az adományokat rendeltetési helyére juttatja. — Bezúzta a fejét a csille- vonó hajtőkarja. Véres szeren­csétlenség történt a kerecsendí tég­lagyárban. Magda Antal huszonkét éves besenyőtelki napszámos három társával dolgozott az agyagszállí­tásnál. Csillékbe rakták az agya­got és azt drótkötélen eresztették le. Lentről egy hajtó szerkezettel húzatták vissza az üres csilléket. Magda ott állt a hajtókerék mel­lett, amikor a csille felfelé haladt. Eddig még meg nem állapított okok­ból a csille félútról visszazuhant és a lenti hajtó kar is forgásba lendült és a közvetlen mellette álló napszámost fejbe sújtotta. Magda eszméletlenül esett össze. Segítsé­gére siető társai hevenyében bekö­tözték bezúzott fejét. Közben intéz­kedtek, hogy autón Egerbe szállít­sák. Az autónak az úton elfogyott a benzinje, úgy, hogy a mentőket is kihívták, akik az úton átvették a még mindig eszméletlen Magdát és beszállították az Irgaimasok kór­házába. * Aki friss és munkaképes akar lenni, és lehetőleg el akarja kerülni, hogy kemény legyen a szé­ke, emésztése meg legyen zavarva, gyakran fájjon a feje és a bőre tele legyen mindenféle pattanásokkal, az igyék hetenként egyszer-kétszer reg­gelizés előtt egy pohár természetes «Ferenc József* keserűvizet. Kér­dezze meg orvosát. — Az egri önálló cipészipa­rosok mulatságát vasárnap, az esőzés miatt nem lehetett megtar­tani. A mulatságot a kedvezőtlen idő miatt augusztus 20-ra halasz­tották. * Eljegyzés. Láng Mária gyógy - ped. tanár Budapest és Tálas Ist­ván oki. közgazda, a Magyar Álta­lános Hitelbank tisztviselője (Buda­pest) jegyesek. — Hátba szúrtak ismét egy legényt. Pászti Nagy Sándor húsz éves Újsor utca 91 szám alatti la­kost eddig még meg nem állapított körülmények között hátba szúrták. A földműves legényt az Irgaimasok kórházában bekötözték és aztán út­jára engedték. — Találtak a Pyrker utcában egy fiókkulcsot. Tulajdonosa át­veheti szerkesztőségünkben a hiva­talos órák alatt. — Leesett a kerékpárról. Könnyen súlyossá válható baleset érte Krajcsovics Bernát tizennyolc­éves fiatalembert, aki leesett a ke­rékpárjáról és betörte a fejét. Az Irgaimasok kórházába szállították. * Svábot, csótányt, konyha­bogarat, hangyát biztosan kiirtja a *NEX< Kapható kizárólag Su­gár drogériában, Széchenyi u. 8. * Elveszett. Vasárnap kirepült két kanári. Egyik sárga hibáslábú, másik tarka. Aki befogta, vagy tud róla, kérem, jelentkezzék Hitelbank­ban, házmesternél. * A Szent Év plakettjei még kaphatók az Egri Keresztény Sajtó- szövetkezet könyvkereskedésében ! * Használt tankönyveket leg­magasabban vesz a Kér. Sajtő- szöv. könyvkereskedése. FILM Uránia. Kedden: Mr. Deeds a szezon legjobb és legtökéletesebb amerikai vígjátéka. — Szerdán és csütörtökön 16 éven felülieknek: Örvény (Asszony az örvényben) a francia filmgyártás legszebb drámá­ja és Fox-híradó. Előadások kezdete egynegyed 7 és fél 9 órakor. Mr. Deeds. Az utóbbi évek legjobb film- vígjátékát hétfőn mutatta be az Uránia. Az amerikai filmgyártás ismert és közepesen jó sablonjait most új és minden részletében mű­vészi tartalommal töltötte meg az író és rendező. A kép felejthetetle­nül megható, komoly és mulatságos jelenetek sorozata. Kár, hogy csak két napig forgatja az Uránia. Egy hétig minden nap meg lehetne nézni. (9) Augusztus 8-tól augusztus 22-ig 14 napos NYÁRI VÁSÁR CSODA OLCSÓ ÁRAKKAL! Csúcs teljesítmény amit most nyújtunk, mert ilyen olcsó árak még sohasem voltak! Kérjük figyelemmel kísérni. Takarékosságra 6 havi hitel! Sima műselyem minden színben ...................—-66 fill. Min tás műselymek..............................................—88 „ M intás mosódelainok...................—-68 —•78 —‘88 „ K artonok (kitűnő mosó)...................—'58 — 68 — 78 „ St randanyagok kretonok...................................— 98 „ Flokonok új minták........................... 1’10 1-30 140 „ S ima creppdeschinek.......................................... 1 88 „ Sim a maroqainok.................................................. 148 „ Mintás emprimék...................................• . 1-88 240 „ Mintás georgettek..........................................3 40 3 90 „ Sim a és mintás cloque....................... 2-60 2 80 3'50 „ Sim a santungszerű vászon..................................—-98 „ M intás santungszerű vászon, emprimé . . . 1-50 „ Mintás lavabl fehérneműre............................... 198 „ Kockás dirndl zephirek......................................—-98 „ S elyem pique több színben............................... 2‘48 „ Nansug színtartó minőség......................................—‘98 „ Sifo nok ágyneműre.......................— 78 —‘88 — 98 „ Ang in bőrerős..........................................—‘88 —98 „ L epedővászon...................................................... 1-78 „ Paplanlepedő I. minőség.................................. 2-98 „ Fe hér és színes damastok...........................1*88 fillértől K öper alsónadrágra .......................................... I ndanth. függönyanyag................—48 —‘78 ­Indanth. kerti abrosz...................................2 P Pohártörlő.................................................................■ Törülköző.................................................................■ 6 személyes feh. kockás garnitúra.................... 6 személyes feh. damast garnitúra ................... S zínes jourkészlet .... *........................... J ó minőség flaneltakaró...................................... Női zsebkendők.....................................................­F érfi zsebkendők.....................................................­Nő i ruhaszövet, 70 széles...........................1'88 K ostüm, kabátszővet 140 széles 5 sorfában most csak . . 4-— 5‘— 6 — 7 Férfi szövet 140 széles 5 sorfában most csak . . 4-— 5-— 6'— T Férfi és női tropikálok...................................5‘ Férfi bourett................................................. . . I ng zephir..................................................—‘88 Ing puplin, I. minőség...................................... F érfi zokni............................................................. P ríma minőségű selyemharisnya....................... 1- 10 fill.-•88 „ 90 f-től -45 fill. -46 „ 6-80 „ 7-80 „ 340 „ 3'90 „ -•20 „ -•26 „ 2- 20 „- 8'- P- 8’- P 6 — P-•98 fill. -•98 „ 1-70-•58 1-95 Maradékok ajra, blúzra, kis ruhákra, rendkívül olcsó árakon. Telefonszám: 89. SEILER ES TOTH Széchenyi és Érsek u. sarok.

Next

/
Thumbnails
Contents