Eger - napilap, 1938/1
1938-06-26 / 101. szám
4 1938. június 26. 1 kiló kitűnő MOSÓSZAPPAN 76 fillér a PÁRISI bazárban Eger, Széchenyi ucca 20. amelyek megteremtéséhez tudás, szorgalom és kitartás szükséges. Ha Hevesmegye kisgazdaságainak szorgalom és kitartásához a ma már nélkülözhetetlen tudás fegyverét is maradéktalanul kezébe lehet majd adni: áldás és jólét fakad majd a szorgalom és kitartás nyomán s ez Hevesmegye állattenyésztésének színvonalában is kifejezésre fog jutni. Táviratok a világ minden részéből. Az új belgrádi követ Bakách- Bessenyei György megérkezett Bel- grádba. Az új követ állomáshelyének elfoglalása alkalmából a szerb sajtó meleg hangon ír a követ érdemeiről.— Hodzsa csehszlovák miniszterelnök tegnap beszámolt a kormányt támogató pártok előtt a kisebbségi tárgyalásokról. Az állam- védelmi gyűjtések miatt az Egyesült Magyar Párt tiltakozó táviratot küldött Hodzsának, az újságok azonban a cenzúra miatt nem közölhették. A felvidéken aláírási íveket köröznek a kisebbségi kérdésben. Az aláírások gyűjtése ellen a szlovák néppárt tiltakozott. A Prágai Magyar Hírlap az új nyelvtörvénnyel kapcsolatban azt írja, hogy a tervezet értelmében több felvidéki magyar város és környéke visszakapja magyar nyelv használatát a hatóságok előtt. Kassán a magyar iskolában eddig már százharminccal több gyermek iratkozott be, mint a múlt év-. ben. Ez a szám a szeptemberi beiratkozáskor még növekedni fog, úgy hogy a magyar iskolák tanulóinak száma a múlt évi ötszázzal szemben valószinűleg hétszáz lesz. — A spanyol nemzeti csapatok a terueli fronton visszaverték a köz társaságiak támadását, ismételten bombázták Valencia és Tarragona kikötőit. Valenciában a hatóságok bezáratták a szórakozó helyeket és lázasan folytatják a város megerősítését — mint a köztársaságiak mondják, — a várost második Madriddá akarják kiépíteni. — Tokióban olyan hírek terjedtek el, hogy Csang-Kai- Sekk hajlandó lenne a békéről tárgyalni. Japán diplomáciai körökben semmit sem tudnak Csank-Kai-Sekk békeszándékáról. Az árvíz veszedelem miatt a hadműveletek szünetelnek. A híres Császár-csatorna vize szintén erősen emelkedik s már egyes helyeken ki is öntött. — Az alexandretti szandzsák kérdését Francia- - és Törökország békésen rendezte. A két ország vezérkari megbeszélései szintén jól fejeződtek be. — Az arabok között egyre jobban terjed a Szíriától való elszaE G E R kadás gondolata. — A nemzetközi Vörös Kereszt kongresszus Londonban befejeződött. — A berlin— krakkó—bukaresti gyors kisiklott. — Johan Béla államtitkár Genfbe utazott. — Tegnap volt három éve Stojadinovics miniszterelnökké való kinevezésének. Az évforduló alkalmával Belgrád melegen ünnepelte a miniszterelnököt. — A Szent István emlék év országos bizottsága ma délelőtt tartotta ülését az Országház kupola csarnokában. Az ülésen felváltva elnökölt a két ház elnöke. Az ülésen Imrédy Béla miniszter- elnök Szent Istvánról tartott előadást, Hóman Bálint miniszter pedig beszámolt a bizottság munkájáról. fl szezon legjobb uígjútéka az „Eger“ akciós előadásában Eger, június 25. A színház igazgatósága az 50 százalékos kedvezményű előadásokkal azt a célt kívánta elérni, hogy a szinházkedvelő közönség minden rétege megnézhesse a társulat műsorának legjobb és legnagyobb közönségsiker ű darabjait. Ma az „Illat- szertáru előadásával szerkesztőségünk kívánságának tett eleget Kar- doss Géza. László vígjátékában a Kardoss-társulat a legjobb előadását mutatta be az első alkalommal is. Ez a darab mindig megérdemli a legnagyobb érdeklődést, mert nemcsak mulattató, de mély gondolatokat és igazságokat mondat el benne alakjaival a szerző. Jóízű és megható jelenetekben élő szereplők mozognak a színpadon. Kardoss Géza ebben a darabban egyik legszebb alakítását adja és ebben a legjobb szerepében búcsúzik el a Városi Színház igazgatója a város színházát támogató közönségtől. Megemlékeztünk már arról is, hogy az Illatszertár előadásának egyik legnagyobb meglepetése Pop- rádi Ernő játéka volt. Kiváló jel- | lemszínész, aki ebben a szerepében művészetének minden kincsét megmutatja. 0 is ebben a darabban búcsúzik. Bizonyos, hogy a közönség zsúfolt házzal mond búcsút majd Kardoss Gézától és Poprádi Ernőtől. Utalvány az „Illatszertár“ június 27.-i előadása alkalmából félárú jegy váltására. i 1 drb______________________ Ä«'»1'&£■*““ meflI“i „MOTTO“ molyirtó. Kapható csakis Sugár városi »Änggal« drogériájában Eger, Széchenyi ucca 8. HÍREK Társadalmi naptár. Július 2: Este 9 órakor az Egri Önkéntes Tűzoltó és Mentő Egyesület légvédelmi gyakorlattal kapcsolatos tűzoltó díszgyakorlata a Kossuth-téren. Július 3: Az Egri Önkéntes Tűzoltó és Mentő Egyesület hagyományos mulatsága a Tűzoltó téren. Július 3: Az Egri Polgári Lövésztársulat jubileumi ünnepsége a Lövöldében. Július 10: Délután 4 órakor az Egri Testgyakorlók Körének tánc- mulatsága a Lövöldében. — Felhívás a Szent Jobb ünnepség énekeseihez. A közép iskolai énekkarok tagjait, akis szívesek voltak vállalkozni a Szent Jobb fogadási ünnepségének Dagy vegyeskarában való énekelésre, kéri a rendezőbizottság, hogy f. hó 27-én, hétfőn d. u. 4 órakor feltétlenül jelenjenek meg a Keresztény Iparoskörben tartandó próbán. — Idő. A Meteorológiai Intézet jelenti ma déli 12 órakor: Déli, délnyugati szél, a délutáni vagy esti órákban egy-két helyen zápor- esó, zivatar. A meleg fokozódik. — Egerben: ma reggel 7 órakor 20-6 fok, a talajmentén 122 fok, a tegnapi maximum 257 fok volt. A légnyomás 763 2 milliméter, emelkedő. — Halálozás. Őszinte részvéttel vettük a hírt, hogy Hunyor Sándorka a Vitézi Rend várományos- jelöltje, a 780. sz. Szent Kristóf cserkészcsapat őrsvezető apródja, szépreményű életének 10. évében, hosszú szenvedés után Egerben, június 24-re, Jézus Szíve napjára virradó éjjel, Istentől ihletett kis lelkét visszaadta Teremtőjének. Temetése június 26-án d. u. Vs 6 órakor lesz a Fájdalmas Szűzről nevezett temetőben. Lehetséges, hogy a Szent Szív körmenet miatt a temetés ideje kissé eltolódik. Lelke üdvéért a szentmisét június 27-én reggel 8 órakor a Líceum kápolnájában mutatják be. Magántisztviselő,' az eddigi és legújabb jogok és kö'»« .... ™ telessétek, felmondás, stb. teljes k ereskeűosenéd. ismertetése. Összeállította dr. Mczőfi László üggvéd. Ära 80 fillér. és főnöke Kapható, vagg 80 fillér bélgeg ellenében megküldi az EGRI KERESZTÉNY SAJTÓSZÖVETKEZET könyv-, papír- és írószerkereskedése Eger. DKW a legtökéletesebb és leggazdaságosabb kis autó, 50 ezer km. garancia. BMW elismert világmárka, elegáns luxus autó. CONTINENTAL autógumi, amely árban olcsó, tartósságban gazdaságos. — Terepjáró typusa kivaló eredményt ér el. Kerületi képviselet: PÖPL BÁLINT auto garage. Irgalmas u. 6. TELEFON 173. — Äz egész katolikus társadalmat megmozdítja a vasárnapi Jézus Szíve körmenet. Jeleztük, hogy Jézus Szíve vasárnapján, június 26 án, délután 4 órakor Eger katolikus társadalma körmenettel hódol a legnagyobb szeretet világot formáló erejének. A körmenet nagyszabású vallásos demonstráció lesz s kifejezője Eger társadalma mély katolikus hitének. Az egyes városrészekből és szerzetesházak templomaiból a hívek testületileg, zászlók alatt imádkozva és énekelve mennek a főszékesegyházba. — Gyülekezési helyek: A Szent Orsolya-rendi zárda udvara, a Mária-utcai Olvasókör, Cifratéri Olvasókör, Hatvani Olvasókör, Makiár II. negyedi Olvasókör, Szent Lajos templom, Szerviták, Minoriták, Szent Ferenc-rendiek, Irgalmas nővérek templomai és az Angolkisasszonyok kápolnája, illetve intézete. A gyülekezési helyekről indulás egynegyed 4 órakor a Főszékesegyházba. — A körmenet előtt 4 órakor szentbeszéd lesz, amelyet dr. Vizy Miklós prépost, kanonok mond. A testületek és egyesületek elhelyezkedése a körmenetben ugyanaz, mint az úrnapi körmeneten. A körmenet iránya: Líceum, Káptalan-u., Pyrker-u., dr. Szmrecsányi Lajos u., Deák Fe- renc-u., Főszékesegyház. A körmenet után engesztelő áj t atosság és áldás az Oltáriszentséggel. — Nemesség igazolás. Dr. Vratarics György és vitéz Szinai Szinay Béláné, szül. Vratarics Janka budapesti lakosok, valamint dr. Hunyadi-Buzás Endréné szül. Vratarics Klára egri lakos régi magyar nemességét, melyet a nemességszerző ősnek I. Lipót király 1667. nov. 19-én adományozott, a m. kir. belügyminiszter 69.458/937. II. sz. rendeletével igazolta, egyben nevezetteknek a „Pápai“ elő- név és a családi címer használatához való jogát elismerte. * Hasműtétek utáni időszakokban a régóta bevált, tisztán természetes «Ferenc József« keserűvíz kitűnő hashajtó, amely > belek tartalmát biztosan felhígít; és azt csakhamar fájdalommentes levezeti. Kérdezze meg orvosát.