Eger - napilap, 1938/1
1938-05-24 / 82. szám
1938. május 24. EGER 3 lőtt kérésére s abban a reményben, hogy viselkedésével többet nem ad kifogásra okot, a rendbüntetést elengedte. A tanúk megesketésével dr. Szabó elnök bezárta a délelőtti tárgyalást. Az eskütétel előtt Kelemen Dezső egri fuvaros váratlanul szót kért. Közölte a tárgyalásvezető elnökkel, hogy kihallgatása alkalmával nem mert mindent elmondani, mert fél Mata palya Sándortól. De az eskü súlya alatt utólag bejelenti, hogy a tömegverekedés közén Mata palya Sándornál látott kést, ő szúrta meg az elhaltat. Délután 4 órakor folytatta dr. Szabó elnök a tanúk kihallgatását, majd felolvasta az időközben elhalt Szálkái tarján József vallomásáról felvett érdekes jegyzőkönyvet. Szálkái 3 havi fogházbüntetését töltötte az egri ügyészség fogházában és egy alkalommal szénhordás közben a figyelő nyíláson beszólt Ger- gelyi cellájába: mit csináltatok? Az felelte: megöltünk egy zsidót. Ugyanakkor beszólt Mata bodi Istvánhoz is, aki azt mondotta: Mata palya Sándor nem vállalja, ezért behoztak minket is. Az ügyész és a védők ezután több tanú kihallgatására terjesztettek elő indítványt, a törvényszék a bizonyításkiegészítést elrendelte és a tárgyalást június 11-én délelőtt 9 órára elnapolta. Táviratok a világ minden részéből. Hodzsa csehszlovák miniszterelnök tegnap este hosszasan tárgyalt az angol és francia követtel, ugyanakkor Krofta külügyminiszter a lengyel követet fogadta. Hasonlóképen fontos tanácskozások folytak Londonban. Lord Halifax angol külügyminiszter tegnap egésznap hivatalában tartózkodott. Chamberlain délben szintén megjelent hivatalában, majd délután rendkívüli miniszter- tanácsra ültek össze az angol miniszterek. A minisztertanács összehívását a berlini és prágai hirek tették indokolttá. Londonban egyébként hangoztatják, hogy Anglia szerepe Csehszlovákia ügyében csak közvetítő lehet. Az angol kormány mindent elkövet, hogy a nemzetközi feszültséget enyhítse. A Reuter Iroda jelentése szerint a kormány Berlinben türelmet és mérsékletet ajánl. A Német Távirati Iroda jelentése szerint a cseh katonák a Thaya híd- ját felakarták robbantani. Két figyelmes határőr-tisztviselő vette észre a német területre hatolt cseh katonákat. Az eset fölött Krofta cseh külügyminiszter a prágai német követ előtt sajnálkozását fejezte ki. A cseh hatóságok Magyarország felé lezárták a határt és telefoucen- zurát léptettek életbe. A községi választásokról még nincsennek végleges eredmények, de mint a részleges eredmények mutatják, a kisebbségek mindenütt előre törtek. Wiede- man kapitány, Hitler bizalmasa, négy napig Londonban tartózkodott. A mai angol sajtó a nemzetközi feszültség enyhüléséről ír. Tegnap újabb incidensek a szudéta-németek és a csehek között nem voltak. A német sajtó hangja is megenyhült. Anglia teljes erővel és befolyásával közvetít Prága és Berlin között. — Ausztria déli részén borzalmas árvíz pusztít, amely felbecsülhetetlen károkat okoz. Az árvíz következtében hat ember meghalt. — Mexikóban a felkelők és a kormánycsapatok között folynak a harcok. Kormánykörök véleménye szerint a felkelést rövidesen leverik. — A Spanyol nemzeti csapatok visszaverték a köztársaságiak támadását, amelyben negyven harci kocsi vett részt s amelyből a nemzetiek tizenkettőt megsemmisítettek. — Friedrichsafen dán kikötőben bombamerényletet ki séreltek meg egy óceánjáró gőzösön — A kormányzó Imrédy Béla mi niszterelnököt tegnap vitézzé avatta — A tervezett német csatornarend szer kiépítésével Budapest közvet len kapcsolatot nyer a Dunán és Majnán keresztül Brémával. “hírek” Társadalmi naptár. Június 16: Az Egri Polgári Asztal- társaság hagyományos kerti mulatsága a Lövöldében. — A sakk-versenyről és a Szent Kristóf őregraj gyűléséről helyszűke miatt szerdán számolunk be. —■ Doktoráavatás. Lévai József jogszigorlót, az egri érseki jogakadémia hallgatóját a pécsi Erzsébet Tudományegyetemen a jogtudományok doktorává avatták. — Egri rádió-bemondó ismerteti az eucharisztikus ünnepség eseményeit. A magyar Rádió vezetősége a budapesti sajtó munkatársai koréból egészítette ki bemondóinak számát az eucharisztikus ünnepségek alkalmából. A Rádió az ünnepi eseményekről helyszíni közvetítést ad a főváros különböző pontjairól, a zsúfolt események gyors és színes ismertetése érdekében állított be a Rádió a snjtó és művészi élet erre a célra kiválasztott tagjai közül néhányat, akik a kongresszusi ünnepségek kiemelkedők eseményeit ismertetik 'a mikrofónon keresztül a rádiód nyilvánosságával. Örömmel értesülünk, hogy ebben a kivételes képességeket igénylő feladatban jelentős részt kapott Bövényi Nagy Lajos, az ismert nevű budapesti hírlapíró, az Új Magyarság belső munkatársa is, aki j lapunk kötelékéből került az egyik i legnagyobb olvasóközönséggel biró I fővárosi sajtóorgánum dolgozótársai j sorába. Dévényi Nagy Lajos Pacelli j bíboros, XI. Pius pápa kongresszusi j legátusának ma délelőtti fogadtatása | alkalmából állt először a mikrofon elé és könnyed, színes előadásával Erzsébetitirdő és Vizgyógyintézet Egerben Iszapfürdője biztosan gyógyít reumatikus betegségeket. __________Modern vizgyógyintézet.________ p lasztikus szépségében jelenítette az ünnepség mozzanatait a rádió hallgatói előtt. Dévényi Nagy Lajos a rádió műsora szerint még több esetben mond rádióismertetést a kongresszusi eseményekről. * Eucharisztikus kongresszus himnusza kapható 1 fillérért a Kér. Sajtószövetkezetben. — Országos vásár Füzesabonyban. Füzesabony községben a legközelebbi országos vásár június hó 6-án, nétfőn lesz. * Használt, tört aranyat, ezüstöt legmagasabb napi áron vásárol Heller órás, Városháza. Doxa, Schaffhausen órák egyedárusítója. — Anyakönyvi hírek. Újszülöttek: Szeredi Lajos fm. Erzsébet, Bóta Bernát fm. Margit, Balázs Erzsébet htb. József, Czintner Alajos v. tűzoltó Erzsébet, Szabó Dezső v. becsüs Edit, Kalotai Kálmán szabó s. Kálmán, Jéger Sándor állásnélküli lisztv. Rozália, Csirmaz Bertalan munkás László, Urbán Ferenc cipőfelsőrész készítő s. Ferenc, Pal- lagi Mihály cipész s. Márta, Rigó Miklós m. kir. csendőr törzsőrm. Ilona, Szakács István szobafestő s. László. Apr. hóban született 52 gyermek. — Jegyesek: Bujdosó Ferenc telekkönyvi betétszerkesztő hajdúböszörményi és Szilágyi Rozália egri, Katona András m. kir. postakiadó tokaji és Skamla Margit egri, Tarnavölgyi István érsek urad. s. könyvelő egri és Bech Paulina kompolti, Kormos deák József balatoni és Merczel Mária egri, Bar- kóczi Mátzás téglavető és Baranyi Rozália, Majoros Károly fm. és Dom- boróczky Veronik, Fodor János fm. és Dobai Terézia, Rajner Sándor keresk. s. és Seress Erzsébet, dr. Hollósy Tivadar ügyvéd és Reiss- Kuczora Etelka, Zsebe Károly szabó s. és Kiss Mária, Borbás Gábor fm. és Pászthy Terézia. Simon György asztalos s. és Szabó Rozália, Nagy László fodrász s. és Nagy Irén egri lakosok. — Házasságot kötöttek: Hajdú Gyula pék. s. és B. Szabó Julianna, Tóth Isván nyugállományú tiszt, alhadnagy és Kocsis Margit ogrí, Tarnay Gyula oki. kántor gyöngyösi és Szekeres Ibolyka egri lakosok. Április hóban házasságot kötött 18 pár. — Meghaltak : Staud Mária áll. gyermekmenhelyi telepfelűgyelő 68 éves, Vas Miklós fm. 34 éves, Puchy Béla m. kir. p. ü. számvizsgáló 38 éves, Kánitz Dezső ny. bankigazgató 81 éves, özv. Rezső Ferencné Kovács Sarolta 50 évas, Dongó Mária 1 napos, Piszárt- sik András szobafestő s. 29 éves, özv. Ábelt György né Varga Terézia 66 éves, özv. Szabó Mihályné Hamza Anna 90 éves, Szilágyi András fm. 69 éves, Klausz Pinkász hitközségi főkántor 78 éves, Hanus Margit 7 hónapos. Jászberényi Bernát fm. 76 éves, özv. Borhy Gyu- láné Reint Gizella 82 éves, Schön- vitzky Stefánia mag. 52 éves, Kóhn Jakab keresk. 71 éves, Schuller Antal npsz. 35 éves, Szabó Bertalan fm. 68 .éves, özv. Zimány Albertné Urbanovics Katalin 74 éves korában. Április hóban elhalt 46 egyén. — Idő. A Meteorológiai Intézet jelenti ma déli 12 órakor: Élénk északi, északkeleti szél, változó felhőzet, sok helyen eső, zivatar. A hőmérséklet kissé sülylyed. — Egerben: ma reggel 7 órakor 14'0 fok, a talajmentén 12-5 fok, a tegnapi maximum 24'2 fok volt. A légnyomás 761‘4 mm., emelkedő. * Túlságosan vérmes embereknél, kiváltkép akiknél az igen nagy nedvdússág mindenféle kellemetlen tünete, mint gyors elfáradás, elbágyadás, a teltség érzete gyakran jelentkezik, kitűnő hatással szokott járni, ha néhány hétig naponta reggel, éhgyomorra egy pohár természetes «Ferenc József* keserűvizet isznak. Kérdezze meg orvosát. * Kirándulók figyelmébe! Az 1935. évi IV. t. c. 25. §-a értelmében tilos az erdőben, vagy attól 100 méternyi közelben tüzet rakni. Az Egri Érsekség figyelmezteti a kirándulókat, hogy a törvényt megszegők ellen a sok és igen nagy károkat okozott erdei tüzeset miatt is kötelessége a kihágási eljárást megindítani és esetleg a kártérítési igényt érvényesíteni.—Érseki erdei területre a belépés csak az uradalmi erdőfelügyelőség igazolványával szabad. Igazolvány nélküli egyéneket a védőszemélyzet köteles az erdő elhagyására kényszeríteni. — Érsekuradalmi erdőfelügyelőség. * Leendő anyák, akiknek különös gonddal kell arra ügyelniük, hogy bélműködésük rendben legyen, ezen célt úgy érhetik el, ha időközönként reggel éhgyomorra egy kis pohár természetes «Ferenc József« keserüvizet isznak. Kérdezze meg orvosát. * Munkaadók figyelmébe! A M. kir. iparűgyi miniszter úr 3000/1938. sz. rendelete értelmében az alkalmazottakra vonatkozó rendelet megtartó sának ellenőrzése céljából a munkaadók f. é. március 1-től könyvet kötelesek vezetni. Az előírásnak megfelelő könyvek kaphatók az Egri Keresztény Sajtószövetkezet könyvkereskedésében. FILM Uránia. Hétfőn 6 és fél 9 órakor Tarantella utolsó két előadása. Kedden és szerdán: A bíboros futárja és Fox-híradó. Ez előadásokra a „Tarantella“ előadásainak féljegyei félárújegyek váltására jogosítanak.