Eger - napilap, 1938/1
1938-05-15 / 77. szám
I EGER 1938. május 15. Egy hét alatt közel kétezer főnyi csoportos kiránduló Egerben Vilmos, volt német császár fia is megtekintette az egri várat Vasárnap az országos idegenvezetői testület tanulmányozza a várost Az egri idegenforgalom idénye hatalmas arányokban kezd kibontakozni. Rendkívül nagy szükség van már erre, mert egy hónapot vesztettek eddig is azok az intézmények, amelyek az idegenforgalom bevételére rendezkedtek be. A fürdőket kellemetlenül érintette a zord tavasz, de nem volt kisebb vesztesége a szálloda- és vendéglőiparnak sem. A Kis Korona például kénytelen volt beszüntetni üzemét, mert az üzemi kiadásokat a bevételi oldalon egy hónapon keresztül alig egyensúlyozta valami. Annál örvendetesebb, hogy a nyári idegenforgalomnak komoly jelei mutatkoznak. A hét folyamán 130 főnyi német várkutató érkezett Egerbe, Oszkár hercegnek, Vilmos volt német császár fiának vezetésével, akik félnapos ittartózkodás közben megtekintették a várat dr. Pálosi Ervin egyet, magántanár útmutatása mellett. A csoportot magyar részről Lux Kálmán min. tanácsos kísérte. Május 14-én, szombaton hatszáz budapesti iskolai kiránduló érkezett, akik az idegenforgalmi hivatal irányításával tekintették meg a várost és egy napot töltöttek itt, kedden követi őket egy másik csoport, 725 taggal, ugyancsak Budapestről. Igen érdekes kirándulás székhelye lesz vasárnap is Eger. Az országos idegenforgalmi hivatal idegenvezető testületé jön különvonat- tal, 350 főnyi létszámmal. A hivatal az eucharisztikus kongresszus alkalmára Magyarországra érkező idegenek tökéletes kalauzolása céljából részletesen kiképezteti az idegen- vezetőket, akik azért jönnek, hogy „megtanulják“ Egert. Remélhető, hogy a főidény beigazolja azt a várakozást, amelyet a jelek keltenek ebben az idegenforgalmi városban. Erzséftettfirdő és Vízgyógyintézet Egerben Iszapfürdője biztosan gyógyít reumatikus betegségeket. MF* _______Modern írizgyégyintézet._______ M ájus 15-én megindulnak a budapest—eger - lillafür ed—mátrai autóbuszjáratok is A MÁV nyári menetrendjének életbeléptetésével kapcsolatban a MÁVAUT is megindítja szokásos autobuszforgalmát Budapest és a magyar üdülőhelyek között. Vasárnap megindulnak tehát az autóbuszjáratok Budapest—Eger—Lillafüred —Miskolc; Eger—Párád—Kékes viszonylatban a multévi keretek között. A menetrendek a megállóhelyeken és az idegenforgalmi hivatalban tekinthetők meg. Érdekes megemlíteni, hogy az egész országban a mátrai és bükki autóbuszvonalak bonyolítják le a legnagyobb utasforgalmat, ezek a MÁVAUT legjobban jövedelmező vonalai. A fő verseny III. fordulója után Menyhért Magda (ll-\-9-\-ll) 31 fonttal vezet! 30 pontosak: Kádas Győzőné (12+8+10), Okos Oszkár (12+9 +9) 29 pontos: Bokor Pál (7+12+10) 28 pontos; Boros Dezső (7+8 +13), Rózsahegyi Lajos (9+10+9) 27 pontos: Baranyay Hona (9+ 10+8), Cseh Gyula (6+10+11), Kuczora Ferenc (10+8+9), Kiss Miklós (7+7+13), PetreLajos (8+ 10+9), Zsigmondy József (8+11 +8) 26 pontos: Ferenc Rudolf (6+9 + 11), Horváth Ernő (8+8+10), Rapi László (7+8+11), Szabó Levente (5+10+11) 25 pontos; Juhász Lajos, dr. Kaáli-Nagy Endre, ifj. Könczöl Kálmán, Mezei László, Pavlik Gusztáv, ifj. Vilmeg Ferenc. 24 pontos: Domboróczky János, Gárdonyi László, Kovács Tibor, Rakvács László, Szekeres Ákos. 23 pontos; Antal László, Bíró Tibor, Borosy László, Kovács cs. Mihály, Svéda Irén, Szabolcsi Sándor, Szabó Sári, Tóth Tibor. 22 pontos: Saáry Gyula, Senkár Ferenc, Szűcs László. 21 pontos: Botskor Miklósné, Hegedűs László, Juhász Lajos, Kiss Győző, Okolicsányi István, Ury Imre, Vass Lajos. 20 pontos: Hegyi Károly, Keskeny László, Polák Irén, Pléva Ferenc, Spotkovszky József, Szabolcsi Lajos. — A nyertes — előreláthatólag — május 22.-én, jövő vasárnap utazik a Mátrába. Itt a kedvezményes szelvény a Mosoly országa hétfői előadására Kardoss Géza színigazgató az idén is felújítja a múltban oly nagy népszerűségnek örvendett Eger-ak- ciós előadásokat, amelyeket lapunk olvasói a mellékelt szelvény ellenében ötvenszázalékos kedvezménynyel tekinthetnek meg. Az idei első Éger-előadásra Lehár Ferenc klasszikusnak mondható nagy operettjét, a Mosoly országát választotta ki Kardoss Géza. Ez az operett rövid idő alatt bejárta az egész világot s bájos meséjével, finom muzsikájával a kultúrközönség kedvence lett. A kecskémét—egri színtársulat kitűnő szereposztásban, színes kiállításban újítja fel a nagysikerű operettet s remélhető, hogy a színházkedvelő közönség meleg érdeklődése fogja kísérni a felújítást. Utalvány a „Mosoly országa“ május 16,-i előadása alkalmából félárú jegy váltására. 1 drb.. Az üresen hagyott helyet olvasóink töltik ki jegyigénylésük megjelölésével. Múzeumot az iskolavárosnak! és Eger Múzeuma» E két nyilvános múzeum azon anyagát, amelynek nála osztálya í nincs, kölcsönösen átcserélné. Az Érseki Líceum Múzeuma szépművészeti osztályának anyaga igen szép és szakszerű rendezésben alapjában már adva van, ugyanúgy az egyháztörténeti osztály anyaga is. Mindkét osztálynál tehát csak a bővítés és a szaporítás a teendő. „Heves Vármegye és Eger Múzeumáénak a következő osztályai lennének: őslénytani-, régiségtani-, történelmi és éremgyüjteményi-, ásványtani-, állattani-, növénytani-, néprajzi- és ipari osztályok, valamint olvasóterem és könyvtár. A múzeum feladata természetesen főként a vármegyével kapcsolatos anyagok gyűjtése volna, kivéve a könyvtárt. Fenti osztályok alapanyaga itt is be van gyűjtve részben, úgyhogy a megnyitás anyaghiány miatt nem okozhat késedelmet. „Heves vármegye és Eger Múzeuma“, amint a tervezett osztályokból is látható, terjedelmes épületet igényel. Tudomásunk szerint csak két városi épület felelne meg e célra, egyik a gróf Buttler ház, másik a halaspiaci elemi iskola. Az utóbbi csak nagyobb átalakításokkal lenne alkalmas a múzeum céljaira, de ekkor is részben kiesik az idegenforgalmi útvonalból. Ellenben a gróf Buttler ház kiválóan predesztinálva van múzeum céljaira, ahol is a legcsekélyebb átalakítással igen gazdag anyagú múzeum és könyvtár helyezhető el. Különösen szép képet nyújtana a jelenlegi udvaron kiképzett múzeumkert, amelynek segélyével a város közepén dísztelenkedő Gólya-utcai sikátor is megfelelően rendezhető lenne. Természetesen ez esetben az ott elhelyezett internátus részére kellene megfelelőbb helyet biztosítani, ami véleményünk szerint annál is «Heves Vármegge Eger, május 14 Sajnálattal kell rámutatnunk vármegyénk és szülővárosunk azon megdöbbentő hiányosságára, hogy Egerben, a vármegye székhelyén, a „magyar Athénben“, az idegenforgalom városában egy jól megszervezett, központosított múzeum és könyvtár nem áll a közönség rendelkezésére. Nagyon lemaradtunk e tekintetben, amit bizonyít az a körülmény is, hogy már 30 év előtt volt múzeuma a nagyobb városokon kívül Besztercebányának, Rimaszombatnak, Bártfának, Keszthelynek, Sümegnek, Komáromnak, Veszprémnek, Szekszárdnak, Békéscsabának, Szentesnek, Tiszafürednek stb. Mégis állíthatjuk, hogy nem késtünk le, s be tudjuk hozni ezt a 30 éves előnyt, mivel a szétszórtan ezen idő alatt összégyüjtött múzeális anyag a múzeum és könyvtár megalapításához elégséges. Nem kell a múzeum és könyvtár szükségességét hangsúlyoznunk, mert mindenki tudja és belátja, hogy annak mily megbecsülhetetlen a nevelő és kulturális hatása, de különösen azzal tesz nagy szolgálatot, hogy a máskép veszendőbe menő nemzeti értékeket képviselő anyagot megőrzi. Ismerve az illetékesek és a vármegye nagyközönségének a kulturális célokért megnyilatkozó áldozat- készségét, biztosra vehetjük, hogy a múzeum és könyvtár egy éven belül felállítható és teljesen berendezve megnyílhat a nagyközönség számára. A múzeum és a könyvtár felállítása tekintetében elgondolásunk a következő : az Érseki Líceumi Múzeumot legcélszerűbb lenne szépművészeti és egyháztörténeti múzeummá specializálni, míg „Heves Vármegye és Eger Múzeumát“ az összes többi osztályok részére megnyitni. Eiicharisztilms kongresszusi Jelvény 30 fillértől 1 pengőig minden minőségben kapható az Egri Keresztény Sajtószövetkezet könyvkereskedésében. ~"" 11