Eger - napilap, 1938/1

1938-03-25 / 48. szám

2 EGER 1938. március 25. sva w háromezret, a következő díj fize­tendő: 13 fillér alapdíj s a földszint után még 6 fillér. A 6 filléres pót- díj emeletenként 3 fillérrel emelke­dik. A földszintes házak után tehát 1935 május 1-től 13 + 6 = 19 fillért fizettek. Fiatal miniszter — gondol­ta mindenki — jóba akar lenni a szerencsével. I Mindenki fizet, csak a MÁV osztálymér- nőkség nem. Szóval mindenki fizette az új díja­kat. Kivétel volt a szabály alól az utóbbi időben a MÁV osztálymérnök- j ség. Az osztálymérnökség ugyanis j kereken kijelentette, hogy ő csak i 13 + 3=16 fillért hajlandó fizetni, ! nem 19-et. Mi az, hogy nem fizet — kérdezte erre kéményseprősegéd, mester, iparhatóság? Azért, válaszolta a hivatal, mert a Budapesti Közlöny szerint csak 13 + 3 fillért kell fizetni. Csatolták • is mindjárt a Budapesti Közlöny ■ vonatkozó számát. Simonyi Nándor dr. asztalán ta­lálkozott a két hivatalos lap. Egyik­ben 13+3, a másikban 13+6 fillér fizetendő a földszintes ház kéménye után. Sajtóhiba — mondja ; a miniszter Nem volt mit tenni, meg kellett j kérdezni az iparügyi minisztert, melyik dijszabás az igazi most már. j Azonnal hivatalos jelentés ment az iparügyi miniszterhez, két mel­léklettel : a két bűnös hivatalos lappal A) és B) alatt. A miniszter válasza most érke­zett vissza és általános, de nem i titkos meglepetést keltett. A mi- j niszter ugyanis kijelentette, hogy j a Belügyi Közlöny 13+6 filléres tétele, amelynek alapján Egerben j összeállították a díjszabást, — sajtó- j hiba, győzött a Budapesti Közlöny egy lóhosszal és 13+3 fillérrel. Rövid számítás Érdemes a fent említett tények j után rövid számvetést tenni arról, ; mennyit jövedelmezett ez a sajtó- I hiba az egri kéményseprő iparnak. Egerben közel 12 ezer kémény van. Ebből mintegy 10 ezerre te- j hető azoknak a kéményeknek aszá- j ma, amelyeket minden hónapban söpörnek. A számvetés után kidé- j rül, hogy az elmúlt három év alatt ■ az egri kéményseprő ipar körűibe- j lül 8640 pengőt keresett ezen az I elíráson. Lehetséges, hogy csak pa­pírforma szerint, mert bizonyára en- j nek az iparágnak is vannak be- : hajthatatlan követelései, de még igy is meg kell haladnia a hatezer pengőt a tévedésből jött nyereség- | nek. Hogyan alakul tovább a helyzet A miniszteri válasz első követ­kezménye az, hogy 1938. április 1-től kezdődőleg a Budapesti Köz­lönyben közölt helyes árszabás lép életbe Egerben is, a kéményseprés tehát 3 fillérrel olcsóbb lesz. Felmerül azonban a kérdés, mi lesz a múlttal ? Fátyolt borítanak-e rá az egri kéménytulajdonosok, vagy visszakövetelik-e s milyen megol­dással a végeredményben jogtalan hasznot, bár a kéményseprőipar jó­hiszeműen jutott ahhoz. Még tovább az a kérdés is fel­vetődik, vájjon az ország területén hány helyen igazodtak még a Bel­ügyi Közlöny sajtóhibájához? Olyan kérdések ezek, amelyekre most még nem lehet választ adni. Tény az, hogy a kéményseprőknek három év óta valóban szerencséjük volt. Táviratok a világ minden részéből. Kánya Kálmán külügyminiszter tegnap a két ház külügyi bizottsá­gában beszámolt a külpolitikai hely­zetről. Beszámolójában kiemelte, hogy Németország Magyarország határait éppen annyira sérthetet­lennek tartja, mint akár Olaszor­szágét, Jugoszláviáét vagy bárme­lyik környező államét. A kisan- tauthoz való viszonyunk normali­zálása végett a nemrég megszakadt tárgyalások most Bukarestben foly­tatódnak. A római paktum Olasz- és Magyarország között továbbra is érvényben marad. Az alsóház külügyi bizottságában Kenéz Béla a kisebbségi kérdést tette szóvá és a magyar kisebbségek ré­szére is ugyanazon jogokat köve­telte, mint amit a szudéta-németek kaptak. Eckhardt Tibor a romá­niai magyar kisebbség helyzetét ismertette. A felsőház külügyi bi­zottságában a kisebbségi kérdés­sel kapcsolatban Szontagh Jenő fejtette ki álláspontját. — Cham­berlain nyilatkozatát az egész világ nagy érdeklődéssel várja. A lordok házában a kormány nyilatkozatot lord Halifax külügyminiszter is­merteti. A miniszterelnök a nyilat­kozata után fölveti a bizalmi kér­dést. Chamberlain tegnap fogadta a szakszervezetek főtanácsának ve­zetőit, ugyancsak tanácskozott a miniszterelnök a munkaadók nem­zeti szövetségének vezetőivel is. .— A római angol nagykövet tegnap Ciano külügyminiszterrel tárgyalt. Szombaton folytatják a megbeszé­léseket. Ciano londoni látogatását lehetségesnek tartják, de egyenlőre erre még nem kerülhet sor. — A szudéta-német keresztény szocialista párt nagy választmányát összehív­ták. Valószinüleg ez a párt is fel­mondja a kormány koalíciót. — A spanyol nemzeti csapatok Huesca VAS ÉS SODRONYKERITEST fonatokat, tüskéshuzalt, vasrácsokat és kapukat legolcsóbban JAKAB TESTVÉREK ké““™ekTjT.'39Dob4 ffigp PUP ‘<^£88 Kedvező fizetési feltételek ________________ k örnyéki frontszakaszon folytatták előnyomulásukat. A déli fronton a csapatok átkeltek az Ebrón. — Az osztrák szakszervezetek száz tiszt­viselője a Sasi vidékre utazott, hogy tanulmányozzák a német munkás­jóléti intézményeket. — Ausztriában a német deviza törvényeket léptet­ték életbe. — A spanyol nemzeti kor­mány visszahívta bécsi követét és a követ helyébe főkonzult nevezett ki. — Lengyelország jegyzéket nyújtott i át a francia külügyminisztérium- | bán, amelyben tiltakozik egyes francia lapok állításai ellen a lit- i ván—lengyel viszony kérdésében. ; — Julianna holland trónörökösnő | leányát, Beatrix hercegnőt május 12-én keresztelik meg. — Ausztrá­liában megtiltották a vasérc ki­vitelét. — Lengyelországban ál­lamellenes tevékenység miatt be­tiltották a Komoly Bibliai Kutatók I Egyesületét. Az egri érseki és főkáptalani uradalom állattenyésztése nagy sikert aratott az országos mezőgazdasági kiállításon Öt első díjat ítéltek a két gazdaság tenyészállat-anyagának Eger, március 24. A ma megnyílt országos mező- gazdasági kiállításon ismét nagy sikereket aratott az egri érseki és főkáptalaui uradalom. Szakértői megállapítás szerint a mezőgazda- sági kiállítások anyaga évről-évre értékesebb, nemesebb, úgy, hogy a két uradalom állattenyésztésének eredménye valóban az élen jár a magyar uradalmak sorában s bizo­nyítéka a szakszerű vezetésnek és mintagazdálkodásnak. Most fejeződött be a kiállítás tenyészállat anyagának bírálata s a bírálat négy első díjat ítélt a fő­káptalani, egyet pedig az érseki uradalom gazdaságának. Az uradalmi bikák csoportjában a főkáptalani gazdaság I. b. díjat, a magyar marháknál a 3 éves bi­kák csoportjában az I. a. dijat, a két éves bikák csoportjában az I. b. díjat nyerte. A mangalica sertéseknél a 15 hónapnál idősebb mangalica kanok csoportjában a főkáptalan az I. a. díjat nyerte, a 12 hónapnál fiata­labb kanok csoportjában pedig I. d. díjat nyert az érseki uradalom anyaga. Magántenyésztők közül Heves vármegyében I. b. díjat nyert pazonyi Elek János, I. d. díjat po­roszlói Glraefl Károly. F) jöuő héten megkezdik a tiszafüredi bükkfacellulózegyár építését 1938 tavaszán kerül üzembe az új gyár Jelentettük, hogy a Salgó és a Nasici égisze alatt megalakul az új bükkfacelulózegyár, amelynek épí­tését Tiszafüreden fogják megkez­deni. Mint jó forrásból értesülünk, az érdekeltség megszerezte a szük­séges földterületeket és megejtette a talaj- és vízpróbákat is, úgyhogy az új, nagyarányú építkezést a jövő héten meg is kezdik. Programm sze­rint 1938 tavaszán kell az új bükk- facelulóze gyárat üzembe helyezni. A tiszafüredi cellulózegyár létesíté­sével az összes, még napirenden sze­replő cellulózegyári alapítások ter­ve végleg meghiúsult. * Ajándéknak alkalmas em­lékkönyvek, amatőr fényképalbumok, levélpapírok és töltőtollak nagy vá­lasztékban az Egri Keresztény Saj­tószövetkezet könyvkereskedésében­* Eger dióhéjban, 20 fény­képfelvétellel 1 pengő 50 fil­lérért kapható a Kér. Sajtó- szövetkezet könyvkereskedé­sében. I Szíves tudomására hozom a mélyen tisztelt közönségnek, hogy Szobafestést és mázolást 43 év óta előnyösen ismert kivitelben végzek ma is, szolid árak mellett. (Díjtalan költségszámítással készséggel szolgálok). Szente László templomfestő, — EGER, HALPIAC-TÉR. Műhelyemben képfestést, cimtáblafestést stb. vállalok. I

Next

/
Thumbnails
Contents