Eger - napilap, 1938/1

1938-03-03 / 35. szám

1938. március 3. 3 EGER haragosaikat közeledni, akikbe az­után sértő szóval belekötöttek. A türelemnek is vége van egyszer és amikor a kötekedők a „nem mersz úgy-e idejönni“ felhívással éltek, ezek is megűuták a sértegetést és — odamentek. Itt aztán hol láb­bal és ököllel, hol pedig kövekkel próbálták ki, melyikük csontja az erősebb. A dolog vége előállítás lett, ketten kórházba kerültek, az egyik ott is maradt, a másikat fe­hér kötéssel kisérték haza cimbo­rái. A farsang-vég második vere­kedése hétfőn este történt a Ho­mok-utcában. Dudás József egy lányt kisért haza. Előttük ment énekelve egy másik legény. Ami­kor Dudásék egy vonalba értek vele az „énekes“ megszólalt: hová mész, mit keresel itt? Dudás megfordult és abban a pillanatban a kérdezős­ködő a válla fölött átnyúlva a mellüregen keresztül a szíve felé döfött. Dudást a vele lévő lány kisérte és támogatta haza, majd az Irgalmasok kórházába vitték a men­tők. A rendőrség mindkét ügyben erélyes nyomozást indított és az első ügyben a tényállást már ki is derítette, a Homok-utcai verekedés­ben is már csak egy-két zavaró körülmény felderítése van hátra. HÍREK Társadalmi smptár. Március 4: Délután fél 4 órakor a MESE atlétikai szakosztályának közgyűlése az Agria lovagtermé­ben (Líceum fsz. 2.). Március 5: Este 6 órakor a Bor­nemissza cserkészek díszelőadása a Katolikus Legényegyletben. Március 6 : Délelőtt 10 órakor az Egri Katolikus Legényegylet rend­kívüli tagavatása az Irgalmas- rend templomában. Március 6: Délután 5 órakor a Katolikus Legényegylet kultur- délutánja. Március 12: A Thália Egri Szín­játszó Társaság színielőadása. Ib­sen: Nóra. Az <Eger» mai számában közöljük az első tipp-szelvéngt. Pénteken ugyanezekre a mér­kőzésekre újra szelvényt a dunk. Pályázati határidő szom­bat déli 12 óra. — Ma délelőtt temetik Griger Miklóst. A hétfőn hirtelen elhunyt Griger Miklós dr. apátplébános, or­szággyűlési képviselő holttestét teg­nap ravatalozták fel és ma délelőtt tizenegy órakor a belvárosi feren- ciek templomában szentelik be, majd az Erzsébet híd pesti hídfőjéig ki­séri a gyászoló közönség. Itt autóra teszik a koporsót és Bicskére — az elhunyt plébániájára — viszik, ahol a koporsó a templomban egy órára megpihen. Innen viszik tovább a koporsót Sóskútra, ahol már a halott életében kijelölte sírhelyét és fel­állíttatta keresztfáját, és itt helye­zik örök nyug lomra a keresztény politika nagy harcosát. — Idő. A Meteorológiai Intézet jelenti ma déli 12 órakor: Észak- nyugati, északi szél, változó felhő­zet, helyenkint eső, a hegyeken hó, a hőmérséklet süllyed. Egerben ma reggel 7 órakor 4'6 fok, a talaj mentén 10 fok, a tegnapi maxi­mum 6‘5 fok volt. A légnyomás 748 9 mm., süllyedő. — Bírói áthelyezés. Az igazság­ügyminiszter dr. Vághy Ferenc kir. betétszerkesztő bírót Egerből Szek- szárdra helyezte át. — 342 állásra hirdet pályá­zatot a Máv. A Budapesti Köz­löny március 1-i számában az Ál­lamvasutak igazgatósága 342 állás- lásra hirdet pályázatot, az állások közül 2 pályamesteri, 1 szemafor­felvigyázói, 3 távirda felvigyázói, 3 kocsivizsgálói, 26 mozdonyvezetői, 6 kalauzi, 87 fűtői, 1 távirdamunka- vezetői, 69 kocsirendezői, 138 vonat- fékezői és 6 különféle őri állás. Az állásokra elsősorban katonai ígazol- ványosok s ezek hiányában hadi­rokkantak, vitézek és tűzharcosok pályázhatnak. A kérvényeket már­cius 31-ig kell postán beküldeni az Államvasutak igazgatóságához. (VI., Andrássy-út 73.) Személyesen ho­zott kérvényeket nem vesznek át. — Megint fatördelők garáz­dálkodnak Egerben. Nyilván el­vadult lelkű suhancoknak szúrtak szemet megint az utcák szegélyére kiültetett facsemeték. A Rózsa­utcában és a Györgyényi-utcában megint kiirtottak néhány, ujjnyi vas­tagságú fácskát, közvetlenül a tö­vük alatt bemetszették, ’azután le­csavarták a gyenge csemetéket. A közönségnek kell elsősorban meg­akadályozni tettenérés eseten a van­dál kedvtelést, a hatóságok aztán majd ellátják a bajukat az éretlen és durvalelkk tréfacsinálóknak. — A Községi Nyomda RT. fizetésképtelen. Budapest egyik nagy nyomdavállalata, a Községi Nyomda RT. fizetésképtelen lett. A végleges egyezség rövidesen létre jön, a nyomdát egyik fővárosi nyom- davállalat veszi át és megszünteti az üzemet. A nyomdavállalat a vi­déki városokban, különösen a pénz­intézetektől vitte el a munkát oly árakon, hogy képtelenek voltak a versenyt fölvenni. A következmé­nye: fizetésképtelenség. * Értesítés. A Tisztviselők Fo­gyasztási Szövetkezetének febr. hó 25-re hirdetett XLIII évi közgyű­lése nem volt határozatképes. Az új közgyűlés március hó 5-én dél­után fél 6 órakor lesz a szövetke­zet üzlethelyiségében, mely a tagok számára való tekintet nélkül hatá­roz. A tagok megjelenését kéri az Igazgatóság. Eger, 1938. március hó 1. — Az Új élet regénytárának hetenként megjelenő 10 filléres fü­zetei kaphatók a Kér. Sajtószövet­kezet könyvkereskedésében. Hirdessen az EGER újságban ^reí}eré^tSGn^re^er^»z * Munkaadók figyelmébe! A M. kir. iparűgyi miniszter úr 3000/1938. sz. rendelete ér­telmében az alkalmazottakra vonatkozó rendelet megtartá­sának ellenőrzése céljából a munkaadók f. é. március 1-től könyvet kötelesek vezetni. Az előírásnak megfelelő könyvek kaphatók az Egri Keresztény Sajtószövetkezet könyvkeres­kedésében. * Elvittek egy fekete új váll- kendőt a hétfőesti farsangi mulat­ságon a Kertész utcai Olvasókörből. Aki visszahozza Lakatgyártó ucca 4. számra, 5 pengőt kap. — Bármilyen könyvre van szüksége, beszerezheti a Keresz­tény Sajtószövetkezet könyvkeres­kedésében. SZÍNHÁZ Hódítás. Egy kultúr igazgatónak köteles­sége, hogy minden valamire való új magyar darabot bemutasson a ma­gyar közönségnek. A közönségnek ez az álláspontja, sőt kívánsága adja meg a felmentést azért, hogy Bónyi Adorjánnak ez a darabja színre kerülhetett. Mert a darab éppen hogy valamire való, ha más­ra nem, arra, hogy megmutassa, milyen zavaros iromány keletkezik a hajánál fogva előcibált ötletekből és helyzetekből, amiket még a szín­padi technika biztos fogásai, vagy az írói szellem esetleges könyed ívei sem támasztanak alá. Kezdő író ilyesmiért biztató vállveregetést kap, de a befutott írót komor csodálattal nézi a közönség. Szerencse, hogy a színészek nem véreztek el a játékban. Könyves Tóth Erzsi sok élettel élte át a bi­zonytalannak alkotott figurát, egyes jelenetei maradéktalanul szépek vol­tak. Bánky Elemér csak a darab második felében vált rokonszenvessé, vitéz Bánky Róbert jellemalakítása a szenzáció erejével hatott, néha két keze valósággal külön élt, ját­szott, bűvölt és kacagtatott. Jó volt még Sorr Jenő és ízes Zilahy Pál. Meg kell még említeni Homokay Pál ötletes játékát és Botond Mária kis szerepéből is mély érzéssel so­kat alkotni tudó készségét. (por) Heti műsor: Szerda: Botrány a Savoyban. Vígjáték. Csütörtök: Kék róka. Péntek: Becstelenek. Színmű. * Leendő anyák, akiknek kü­lönös gonddal kell arra ügyelniük, hogy bélműködésük rendben legyen, ezen célt úgy érhetik el, ha idő­közönként reggel éhgyomorra egy kis pohár természetes «Ferenc Jó­zsef» keserűvizet isznak. Kérdezze meg orvosát. SAKK A Dobó gimnázium nyerte a csapat-, Petre Lajos jegyző- tanfolgamhallgató az egyéni versenyt. A Jogakadémiai Kör által ren­dezett fő- és középiskolák sakk­versenye vasárnap délelőtt befeje­ződött. Zárógyűlés keretében hir­dette ki az eredményt és osztotta ki az okleveleket és dijakat Vass Ist­ván jogszigorló, a Jogakadémiai Kör elnöke. A verseny eredménye a követ­kező : Egyéni verseny. 1. Petre Lajos jegyzőtanfolyamhallgató 97a pont, 2. Kovaly Tivadar jogszigorló 9 pont, 3. vitéz Márkus Gyula gimnazista 71/* pont, 4. Sass László jegyző­tanfolyamhallgató 7 pont, 5. Papp László gimnazista 572 pont, 6. Sza­bó István tanítóképzős 572 pont, 7. Váczy György kereskedelmista 5 pont, 8. Gönczi Balázs tanítókép­zős 41/* pont, 9. Mázán Sándor áll. gimnazista 4'/» pont, 10. Steiner Miklós áll. gimnazista 3V* pont, 11. Czinege Tamás joghallgató 372 pont és 12. Villányi Géza keres­kedelmista 1 pont A verseny végig izgalmas és nyílt volt. Petre Lajos egy ezüst sakkérmet (mint a fő- és középiskolák 1937. évi egyéni baj­noka) és oklevelet, Kovaly Tivadar és vitéz Márkus Gyula dicsérő oklevelet kaptak. Csapatverseny. I. Dobó István gimnázium 6 pont 31—11 partiarány, II. Jegyzőtanfolyam 5 pont 30—12 partiarány, III. Ciszterci gimná­zium b) 5 pont 25—17 partiarány, ; IV. Tanítóképző 4 pont 227s—197a partiarány, V. Jogakadémia 4 pont : 2472—1772 partiarány, VI. Ciszterci gimnázium a) 3 pont 2llli—20l/i partiarány, VII. Kereskedelmi aj 1 pont 10 l/a — 3D/2 partiarány, i VIII. Kereskedelmi b) 0 pont 3—39 I partiarány. A fő- és középiskolák sakk- ; vándorserlegét tehát a lelkesen ! küzdő Dobó gimnázium csapata nyerte, azonkívül dicsérő oklevelet kapott, úgyszintén a Jegyzőtan- folyam és a Ciszterci gimnázium b) csapata is. Télikertben március 1-től Köváry szalon ______________________és jazz zenéje szórakoztat._____________________

Next

/
Thumbnails
Contents