Eger - napilap, 1938/1
1938-02-26 / 32. szám
2 EGER 1938. február 26. Közel nyolcszáz pengőt jövedelmezett a szegény gondozó filmje zetők és a magánosán járó-kelő idegenek rendelkezésére állna és azokat szakszerű magyarázatokkal is elllátná. A Nagy Péter barátom által javasolt „Egert Szépítő Egyesület“, röviden „ESZE“ megalakítása igazán szükséges. Annyi romlás fenyegeti legnagyobb műemlékünket, a várat, hogy maholnap jóformán helyrehozhatatlan heomlásokra virradunk, ha valami egyesület közbe nem lép, s elejét nem veszi a nagyobb bajoknak. Hogy egyebet ne említsek, ott van a Nagy Péter házának szomszédságának szomszédságában, a Várköz ■ baloldalán emelkedő bástyafal. Köz- j vétlenül a Gárdonyi sírja alatt va- ! lami mulató-féle van a bástyafal tetején. A nép Török-kertnek hívja. Amióta ez a mulató a közönség részére megnyílt, a bástya fala át- vizesedésnek indult, s ma már a felületes szemlélő is észreveheti, hogy ez az átvizesedés rohamosan és fenyegetően terjed, a kövek már annyira átáztak, hogy nagy darabokban mállnak le, s pár év múlva ezen a helyen — minden török ágyú és akna beavatkozása nélkül — oly grandiózus falomlás fog bekövetkezni, hogy még késő unokáink is mesélni fognak róla Nem is szólva arról, hogy a beomlott bástyafal helyreállítása elképesztő összegbe fog kerülni. Az átvizesedett kövek mállását sietteti az a dús növényzet is, mely a bástyafal oldalán tenyészik s gyökérzetével szemmellátható mérvben porlasztja a fal töveit. Ezekről a kövekről már néhány évvel ezelőtt megírtam lapunkban, hogy ez a leghitványabb épületanyag, mely után már csak a vályog következik. Hátha még rendszeres rohasztásáról is gondoskodnak ! Ha az „ESZE“ megalakul, az majd egyéb teendői mellett megtalálja a módját annak is, hogyan kell a bástyafal beomlásának elejét venni. Lehet, hogy a mulatót kell megfelelő vízlevezető alkalmatossággal ellátni, hogy ne a bástyafal igya fel a szennyvizet. Az is lehetséges, hogy az egyesület ki tud könyörögni egy-két bakát is, akik létráról kiirtanák a bástyafalat bomlasztó dudvát. Ez az utóbbi segítség annál inkább remélhető, mert a vár egész álladékának a honvédelmi kincstár a telekkönyvi tulajdonosa s nagyon csalódnánk, ha fóltennők, hogy a kincstár képviselője, a katonai parancsnokság nem fordítana gondot a falak fentartá- sára, ha a veszélyre kellő formában felhívják a figyelmét. Ma még aránylag kevés áldozattal megmenthetjük a bástyafalakat, pár év múlva ezen az ember-járta helyen katasztrófa fog bekövetkezni, amely esetleg még emberáldozatot I is követelhet. Dr. Kalovits Alajos. Eger, február 25. A Szegénygondozó Bizottság filmelőadásairól elkészültek a részletes statisztikai adatok és elszámolások. Az adatok szerint a diákelőadások bevétele 511 P 58 fillér, a dohánygyári munkások előadásainak bevétele 60 pengő, a katonaelőadásoké 158 P 80 fillér volt, összesen tehát 730 P 38 fillér. A felnőtt előadások bevétele ugyanakkor 1004 P 54 fillért tett ki, az összes bevétel tehát A Hevesmegyei és Egervidéki ' Jótékony Nőegylet szerdán délután választmányi gyűlést tartott. A tárgy- sorozat egyik lényeges pontja volt a májusi tisztújítás előkészítése, amelyet a hároméves választási ciklus lejárata tett időszerűvé. Ozv. Gáspárdy Gyuláné, aki tizenegy éven át vezette nagy buzgalommal az egyesületet, megrongált egészségi állapota miatt megválik az elnöki széktől. A távozó elnöknő Okolicsányi Imréné alis- | Eger, február 25. A Hevesmegyei Gazdasági Egyesület szombaton Hatvanban gyűlést tart, melynek tárgysorozatában szerepel dr. h. c. Fleischmann Rudolf az európai nevű tudós, kompolti növénynemesítő tiszteletbeli taggá való választása. Húsz éve működik Fleischmann Rudolf Kompolfon és | törekvéseit számos siker koronázta, az általa kinemesített különféle gazdasági magvak a száraz éghajlatú, alárendelt minőségű alföldi talajokon kiválóan megállják helyüket. Tengeri, bab, kender olyan tökéletességgel kerültek ki keze alól, hogy egész Európa felfigyelt munkásságára. Tavaly választotta a 1734 P 92 fillér volt. A kiadások oldalán a filmkölcsön- dij 470 pengős, az előadások rezsi- költségeinek 484 pengős, továbbá az apróbb kiadásoknak (plakát stb ) 26 P 56 filléres tételei állnak, a kiadások tehát összesen 980 pengő 56 fillért tesznek ki. Végeredményben az előadások tiszta jövedelme 754 P 36 fillér, amelyet a szegénygondozás céljaira fordítanak. pánnét kérte fel az elnöki tisztség elvállalására, aki az általánosan felé fordult közbizalom megnyilatkozásának engedvén, a nagymultu egyesület további felvirágoztatása érdekében nem hárította el magától a tisztség elfogadását. Ugyancsak további aktív szerepkör betöltésére kérte fel a távozó Ringelhann Bélánét, aki a reá váró fokozottabb egyesületi munka elvégzésére is készséggel áll a Nőegylet rendelkezésére. bécsi mezőgazdasági főiskola díszdoktorává. A kormányzó gazdasági főtanácsosi címmel tűntette ki és most a Hevesmegyei Gazdasági Egyesület azzal fejezi ki tiszteletét és háláját a kiváló szakembernek, hogy működésének huszadik évfordulóján tiszteletbeli tagjává választja. A hatvani gyűlésen Legány Ödön professzor fogja méltatni az ünnepelt kiváló szakmai sikereit, a Tiszajobbparti Mezőgazdasági Kamara nevében pedig Kulin István igazgató személyesen fogja üdvözölni. Képviselteti magát az agrár tudományos világ minden számottevő tényezője. — Mint értesülünk egyébként is jelentőségteljes lesz a Gyöngyösről mintegy százan Jönnek az Egri Kaszinó műsoros táncestjére Eger, február 25. i százan jönnek át Gyöngyösről, kö- A vármegyei kaszinók első ta- j zöttük az országoshírű Katolikus lálkozása előreláthatólag a legna- i Énekkar. A Hatvani Kaszinó is el- gyobb sikerrel zajlik le szombaton j küldi képvselőit erre a találko- a művelődés és szórakozás jegyé- | zásra s az egri közönség is mele- ben. Ez az alkalom megismerteti gén érdeklődik az esemény iránt, Eger közönségével Gyöngyös város úgy, hogy a három kaszinó első ta- kultúráját, mert az egy órás mű- lálkozása komoly reményeket kelt sor felvonultatja a gyöngyösi ér- j a további együttműködést illetően, tékeket irodalomban, zenében egy- A Hatvani Kaszinót Révász József aránt. Az est tömeghatásaibau is csendőrtanácsos, alelnök, Ring Kál- kiemelkedő lesz, mert dr. Puky Ár- mán építész mérnök, igazgató és dr. pád polgármester vezetésével közel | Papp Zultán jegyző képviselik. Okolicsányi Imréné lesz a Hevesmegyei és Egervidéki Jótékony Nöegylet elnöke fl Heuesmegyei Gazdasági Egyesület holnap öí5ztagjáuá választja Fleischmann Rudolfot ‘ gyűlés Győrffy Kálmán elnöki megnyitója és Kulin István előterjesztendő indítványai folytán, ugyancsak a gyűlés keretében fogja Győrffy ’ Kálmán átnyújtani Fleischmann Henriknek az exportvonatkozásban nagy jelentőségű Afus Ali kultúrák hazai meghonosítójának a kir. Külkereskedelmi Hivatal aranyérmét és oklevelét. Táviratok a világ minden részéből. Schuschnigg kancellár beszéde után | tegnap késő este a hazafias arcvonal tüntetést rendezett Becs utcáin. Osztrák politikai körökben rámutatnak arra, hogy az emlékezetes nap megtörhetetlen egységben állította Ausztria dolgozó népét a ■ Schuschnigg-kormány mellé. A nép ' nyugodtan s bizalommal várja ki a i kormánynak a népakarat jegyében : induló építő-tevékenysége eredményeit. A ma reggeli magyar lapok a kancellár beszédjének különösen a magyar-osztrák barátságról szóló részét emelik ki. — Varsóban is megelégedéssel vették tudomásul Schuschniggnak a lengyel barátságról tett kijeléntéseit. — Hitler tegnap este a nemzeti szocialista pártnak úgynevezett öreg harcosai előtt mondott beszédében vázolta a német politikai helyzetet. Nagy együttérzéssel találkozott az egyenjogúságról és a gyarmati kérdésről szóló része. Ismertette a német politika építő és kulturális terveit, amelyek végrehajtása kizárja a német népnek a külföldi uszító sajtó részéről tulajdonított háborús szándékokat. Bejelentette a vezér és kancellár, hogy ez ellen a sajtó ellen egyébként erélyes rendszabályokat foganatosítanak a közeljövőben, — Herzog tábornok, délafrikai miniszterelnök kijelentette, hogy a délafrikai kormány fenntartás nélkül támogatja Chamberlain miniszterelnök politikáját. Egy-két délafrikai kormányférfi bizalmatlansága, mint mondotta — nem jelenti az egész kormány, vagy éppen a nép bizalmatlanságát az új angol politikával szemben.— A tegnap megtartott román népszavazáson 4 millió 300 ezer szavazó teljesítette kötelességét, a választók 92'I százaléka. Az új kormány mellett 4 millió 295 ezer szavazatot adtak le, az összes szavazatok 99’88 százalékát, a kormány ellen mindössze 5415 választó szavazott, a választók 0T2 százaléka. — A lengyel képviselőház elfogadta az új költségvetést, amelyben 800 millió zloty a nemzetvédelmi kiadás. — Teruelben a győzelmes nemzetiek megerősítik az elfoglalt állásokat összegyűjtik a hadifoglyokat s a hadianyagot. Eucharisztikus kongresszusi jelvény un- i i "',r i ■— —EBagissaiasssaa —-—as sajaasss— 30 fillértől 1 pengőig minden minőségben kapható az Egri Keresztény Sajtószövetkezet könyvkereskedésében."""