Eger - napilap, 1937/2
1937-08-08 / 126. szám
L 4 EGER-GYÖNGYÖSI ÚJSÁG 1937. augusztus 8. — Jegyzőválasztás Dormán- don. Dormánd község képviselőtestülete most ejtette meg a választást a megüresedett vezetőjegyzői állás betöltésére. A közgyűlés nagy lelkesedéssel Pap Endre volt füzesabonyi aljegyzőt választotta meg a község jegyzőjévé. A választás után Dormánd község elöljárósága és közönsége lelkes fogadtatásban részesítette új főjegyzőjét, akit dr. Szabó Gyula főszolgabíró üdvözölt bensőséges szavakkal, megemlékezve a képviselőtestület választásáról is, amellyel minden tekintetben kiváló vezetőt emelt a község ügyeinek élére. Az ünnepség bájos jelenete volt, amikor egy földműves leányka virágcsokorral köszöntötte az űj vezetőjegyzőt, aki meghatottan mondott köszönetét az ünneplésért, ígérve, hogy mindig teljes erejével fogja szolgálni a község ügyeit. — Pap Endrét a községből történt eltávozása alkalmából meleg búcsúünneplésben részesítette Füzesabony elöljárósága is. Magnin Alfréd főjegyző emelkedett szavakkal búcsúztatta a távozót, kiemelve a hitét szerető, a közönség ügyeit szívén viselő, lelkiismeretes hivatalnok és igaz barát kiváló érdemeit, amelyet a község szolgálatában szerzett. (AMATŐRÖK! MIMOSA rolliilm 6x9-es, elnhfváecal ogyfltt 1 pengő 20 LUSZTIGNÁL. * Vágner József építészmérnök, építőmester irodáját Széchenyi u. 10. szám alá helyezte át. Telefon: 358. — Jegyző-gyűlés Tiszafüreden. A Hevesvármegyei Községi- és Körjegyzők Egyesülete tisztújító közgyűlését tartja hétfőn augusztus 9-én d. e. 11 órai kezdettel Tiszafüreden. A választmány tagjai fél 11 órakor értekezletre jönnek össze. A megye jegyzői családtagjaikkal utaznak a gyűlésre. Ebéd után a Tiszánál csónakázás, fürdés szórakoztatja a vendégeket. — A gyöngyösi Ipartestület vasárnap rendezett népünnepélye az iparosság lelkes közreműködése mellett mind anyagilag, mind erkölcsileg a legteljesebb sikerrel járt. A tiszta bevétel 1600 pengő. A legközelebbi mestervizsgáztatást szeptember 11.-én tartja az Ipartestület, melyre ezideig öten jelentkeztek. Remélik, hogy a jelentkezők száma el fogja érni a tizet. * Leendő anyák, akiknek különös gonddal kell arra ügyelniük, hogy bélműködésük rendben legyen, ezen célt úgy érhetik el, ha reggel éhgyomorra egy kis pohár természetes «Ferenc József» keserűvizet isznak. Az orvosok ajánlják. — Megkezdődtek a jelentkezések az olasz követségi ingyenes nyelvtanfolyamra. Az olasz követség által másodízben meghirdetett ingyenes nyelvtanfolyamra a beíratások már megkezdődtek. A tanfolyam tavalyi eredményei és sikere után nagy érdeklődés mutatkozik az ingyenes nyelv- tanulási lehetőség iránt. A tanfolyam az idén már három fokozatra bővül: kezdők, középfoknak és haladók számára kezdődnek meg októberben az oktatások. A tanfolyam előadója: Palisca Mario jogakadémiai lektor. Beiratkozni szerkesztőségünkben lehet 5 pengő beiratási dij lefizetésével a hivatalos órák alatt. — Meghalt Szlávi bácsi, aki 80 éves korában ujranősült az elmúlt évben. Közismert és érdekes öregember költözött el az élők sorából az irgalmasrendi kórházban. Szlávi Kálmán 81 éves, nyugalmazott egri dohánygyári altiszt agyvérzéssel került néhány nappal ezelőtt a kórházba. A gondos orvosi kezelés sem tudta már megmenteni az életnek. Szép csendben kiszenvedett. Tegnap délután temették nagyszámú ismerőseinek őszinte részvéte mellett. Az elhunyt Szlávi bácsi érdekes egyénisége volt Egernek. Tevékeny részt vett minden hazafias keresztény irányú mozgalomban. A képviselő választásoknál is sokszor jelentős szerep jutott neki. Mindig1- vidám, derült lolkű ember volt és az elmúlt évben, 80 éves kora ellenére ujranősült. Igen sokan nézték meg nemmindennapi esküvőjét a főszékesegyházban. És szívből gratuláltak a délcegtartásu, 80 éves, boldog vőlegénynek. Szegény jó Szlávi bácsi azonban nem sokáig örülhetett a késői házasságnak De halálában is olyan volt, mint az életében. Arcán a jóemberek boldog mosolyával indult el az örök hazába. — Az ezer pengőn aluli ingatlanok tulajdonosait mentesítik a betegápolás! költségek viselése alól. Eddig a közkórházi ápolási és betegszállítási költségeket úgyszólván minden esetben kíméletlenül be kellett hajtani. Most a belügyminiszter elrendelte, hogy a költségeket el kell engedni akár egészben, akár részben, hogyha a fizetőköteles ezer pengő forgalmi becsértéket meghaladó ingatlannal, illetve a lakóhelyén szokásos közönséges napszámot meghaladó jövedelemmel és keresettel rendelkezik ugyan, de az ápolási költségek behajtása veszélyeztetné a fizetóköte- lesek létérdekét. * Fotó cikkekben a legjobbak, fotó munkában a legszebbet kapja Horváth fotószaküzletében, Széchenyi ucca 7. szám. — Az egri ÖTI tanonckirán- dulása a várállomásról indul vasárnap reggel. Az OTI egri kerületi pénztára közli, hogy a vasárnap induló tanonckirándulás gyülekezője nem a felnémeti vámnál, hanem reggel tél 8 órakor a várállomáson lesz, ahonnan vonattal utazik a kiránduló csoport Felnémetig, innen gyalog folytatja útját a felsőtárkányi tóhoz. Visszafelé az út ugyanez, Felnémettől vonattal, érkezés este 10 órakor. — Az egri mentők munkája júliusban. Ruzsin Ferenc parancsnok most állította össze az egri tűzoltó és mentőállomás július havi működéséről szóló kimutatását. A kimutatás szerint az elmúlt hónapban 19 balesethez hívták a mentő- állomást, a balesetek közül 2 halálos volt. Betegszállításhoz 40 esetben vették igénybe az állomás segítségét, öngyilkosság 2 volt. Az összes kivonulások száma 59. A tűzoltóság 2 műszaki mentéshez vonult ki. A kár 160 pengő. — Nagy felhajtás és magas árak mellett lanyha volt a tiszafüredi állatvásár. Csütörtökön tartották meg a tiszafüredi országos vásárt, amely legnagyobb nyári állat vására szokott lenni Dél- hevesmegyének. Igen nagy felhajtás jellemezte a vásárt, különösen lóból. A vásárra hozott több ezer ló legnagyobbrészt földműves gazdák igás állata volt. Jobb minőségű lovat alig láttunk az egész vásáron. Egyik tiszaőrsi gazda két szép hároméves csikója volt talán a legszebb az egész vásáron. Gazdája 1300 pengőt kért a két állatért. Általában kevés vétel történt a lóvásáron, mert a gazdák igen magasan tartották az árakat. Jobb igavonó lóért általában 300 — 350 pengőt kértek. Egyéves fejletlen szamárért 100 pengőt, kétéves szép szamárért 200 pengőt kértek, de nem akadt rá vevő. Az egri mészárosok szarvasmarhát és borjút vásároltak. A borjú ára 80 fillér volt kilónként élősúlyban. — Összezúzta a rázuhant gerenda. Kompolt községben Nagy István 31 éves gazdasági cseléd Heidrich Józsefné gazdaságában a a régi félszer bontásánál dolgozott. Munkaközben egy gerenda rázuhant a munkásra. Bordatöréssel és súlyos zúzód ásókkal autón . szántották az Irgalmasok egri kórházába Állapota súlyos. A baleset ügyében megindult a nyomozás. Gyöngyösi Színház. Szombaton: „Egy pohár víz.“ Vasárnap délután: „Fruska.“ Vasárnap este: „Úrilány.“ Hétfőn: „Nagy szerelem.“ Kedden: „Gyógyszerész úr.“ Szerdán: „Haláltánc.“ Az előadások délután 4, este fél 9 órakor kezdődnek. AMATŐRÖK! 1 tekercs MIMOSA film 1 pengő HORVÁTH SZaküzletében Széchenyi u. 7. I — Tömegesen készül Eger közönsége vasárnap a Szegénygondozó érsekkerti ünnepélyére. A szegénygondozás intézménye Egerből indult ki és nőtt azóta korszakalkotó szociális gondolattá nemcsak hazánkban, hanem ' Európa több államában. Az Egri Norma uj dicsőséget és megbecsülést jelent az egri névnek, de uj ■ kötelességeket is ró Eger társa- ! dalmára. Városunk közönsége megérti és átérzi ezt a kötelességét a szegénygondozás intézménye iránt ; most is, amikor a Szegénygondozó j Hivatal annyi ötlettel és munkával ! megrendezi érsekkerti ünnepélyét. j Vasárnap délután a Szegénygondozó érsekkerti ünnepélyére tömegesen készül a város társadalma, hogy ezúttal is demonstráljon az ! „Egri norma“ mellett, egyben pedig 1 megfelelő anyagi bevételhez juttassa a kedves nyári szórakozás által a Szegénygondozó Hivatalt. Már megépültek a sátrak, amelyekben Eger társadalmának hölgyelőkelőségei fogják kiszolgálni a ; közönséget. Kell tehát, hogy min- 1 denki ott legyen a kerti ünnepélyen, amely sok kedves és érdekes j meglepetéssel is szolgál a megjele■ nőknek. ! — Kontárkodás a gyöngyösi női-szabó iparban. Az utóbbi időben Gyöngyös elsőfokú iparhatóságához a női-szabó iparosok panaszt adtak be, hogy a férfiruha ! szabók is foglalkoznak angolszabású , női ruhák készítésével. A panaszok alapján több férfiruha szabót meg büntettek kontárkodásért. A polgár- mester most falragaszokon hívta fel a szabóiparosokat, hogy tartózkodjanak a nem szakmájukba vágó ruhák készítésétől, mert ilyen esetben utasítani fogja a kihágási rendőri büntető bíróságot a kontár- kodó iparosok szigorú megbüntetésére. * Használja ki az iskolai szünetet. Gyermekeinek mutasson jó példát. Hozassa rendbe úgy a ssját, mint gyermekének fogait, sok kellemetlen betegséget elkerülhet ezáltal. Mutassa meg rossz fogát, mü-fogát Brüll S. v. fogásznak, Szt. Bertalan u. 1.. Bejárat a Szloboda- ház kirakatánál. — Az Új élet regénytárának hetenként megjelenő 10 filléres füzetei kaphatók a Kér. Sajtószövetkezet könyvkereskedésében. Iparos és kereskedő új vevőkört csak azzal biztosíthat magának, ha az Eger-Gyöngyösi Újság s hirdet!