Eger - napilap, 1937/2

1937-12-28 / 206. szám

1937. december 28. EGER-GYÖNGYŐS1 ÚJSÁG 3 letlen állapotban fektében megmoz­dult, amitől sebe felszakadt és a sérült belső részek is helyet vál­toztattak, ami újabb azonnali be­avatkozást tett szükségessé. A le­gény a második operáció után sem nyerte vissza eszméletét egy percre sem, állapota továbbra is válságos. Legutolsó érdeklődésünkre a kór­házban közölték, hogy a sebesült még mindig a narkózis eszméletlen­ségében fekszik, kihallgatni nem le- ketett és így személyazonosságát sem lehetett megállapítani. Bia^aigm^^^iAA^a^iEiaasB Karácsonyfa ünnepség az Irgalmasok kórházá­ban. Pénteken délután rendezte meg hagyományos karácsonyfa ünnepé­lyét az egri Irgalmasrend kórháza betegei részére. A kórház elme­osztályán lévő díszteremben hatal- j más, kivilágított karácsonyfa várta > a vendégeket, akiknek soraiban a rendház tagjain s a kórház orvo­sain kívül a város társadalmi éle­tének előkelőségei közül is többen megjelentek. Megható látvány volt a karácsonyi áhítatba merült bete­gek tömege. Az ünnepség műsorát vegyeskar által bensőséggel elő­adott karácsonyi ének nyitotta meg. Ünnepi beszédet Czeglényi Pál ny. plébános mondott, kará­csonyi melegséget ébresztő szavak­kal emelékezve a világ, a bűn1 és szenvedés Megváltójának szüle­tésére. A műsor többi részét sza­valatok, hegedűjáték, karácsonyi témájú színielöadás és énekkari szám töltötték ki. Piszker Valér rendi tanácsos, perjel zárószavaiban megköszönte a közönség megjelené­sét és boldog ünnepeket kívánt a megjelenteknek. Az ünnepség után a testi betegek kórházi folyosóján hangzott fel a karácsonyi ének, majd a rendtagok kiosztották a betegek között a kórház karácsonyi szeretetcsomagjait. — Halálozás. Részvéttel vettük a hírt, hogy Erdélyi István m. kir. posta és távirda felügyelő december 22.-éu életének 59. évében Buda­pesten elhunyt. Temetése 24.-én történt meg a farkasréti temetőben. * Eger dióhéjban, 20 fény­képfelvétellel 1 pengő 50 fil­lérért kapható a Kér. Sajtó­szövetkezet könyvkereskedé­sében. — Bármilyen könyvre van szüksége, beszerezheti a Keresz­tény Sajtószövetkezet könyvkeres­kedésében. FTTRFK & .1 JL M\. MLá il Egri társadalmi naptár. December 31: Este 8 órakor Szil­veszteri táncestély a Katolikus Legényegyletben. December 31: A Keresztény Ipa­roskor zártkörű, családias Szil­veszter-estje. December 31: Este 8 órakor a Dobó István Sportegylet tánc- mulatsága a Széchenyi-szálló nagy­termében. Január 1: Az Egri Torna Egye­sület táncmulatsága este 9 órai kezdettel a Korona zöld és sárga termében. Január 6: Este 6 órakor a 780. sz. Szent Kristóf öregcserkészek fogadalomtétele és vitéz Faragó Ede előadása a ferencesesek ka­takomba-termében. Január 22: A Jótékony Nöegylet táncestje a Koronában. Február 1 : A Keresztény Iparos­kor zártkörű farsangi mulatsága. Február 1: A gria- táncestély a Koronában. Február 5: A m. kir. Dobó István h. gy. karpaszományos iskolájá­nak táncestje a Koronában. Február 12: A Thália Egri Szín­játszó Társaság hagyományos jel­mezbálja a Koronában. Gyöngyösi társadalmi naptár. December 131: Este 9 órakor a Katolikus Énekkar műsoros Szil­veszter-estje a Kultúrházban. December 31: Este 9 órakor a I Kereskedelmi Csarnok műsoros Szilveszter-estje. Január 6: Este 9 órakor az Ipar­testület táncmulatsága a Bruck­ner nagytermében. Január 6: Este 8 órakor a Felső­városi Ifjúsági Egyesület „Csár­dás“ c. operett előadása az Egye- ! sülét kultúrházában, táncmulat­sággal egybekötne. Január 15: Este 9 órakor az Eme- ricana bálja a Kultúrházban. — OTI-orvosi hír. December 28-án, kedden délután 4 órától j szerda reggelig Eger város összes j OTI-betegeinek inspekciós szolgála­tát dr. Bereczky Pál körzeti orvos I látja el, minthogy az intézet helyi orvosai ebben az időben orvosgyű­lésen vesznek részt Budapesten, i — Idő. A Meteorológiai Intézet jelenti ma déli 12 órakor: Északi szél, több helyen havazás, a Dunán­túl nyugati részein hófúvás, a hideg fokozódik. — A Miskolci Kereskedelmi és Iparkamara közgyűlése. A Miskolci Kerületi Kereskedelmi és Iparkamara december 30-an, csü- ; törtökön d. e. '/211 (féltizenegy) j órakor székházában rendes közgyű­lést tart az alábbi napirenddel. El­nöki előterjesztések és bejelentések. Főtitkári jelentés. A kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter leirata | a kereskedés képesítéshez kötése . tárgyában. A kereskedelem- és köz­lekedésügyi miniszter leirata az ide­genforgalom fejlesztéséről. Az ipar­ügyi miniszter úr rendelettervezete a mesterképző ipari tanfolyamokról. A Kamara 1938. évi költségelő­irányzata. Esetleges indítványok. Legjobb gyöngyösi ajándék karácsonyra és sziveszterre, ha bor és gyümölcspálinka össze­állításomat vásárolja. Díszes üvegekben: 1 üveg 07 lit. ABZU-riz'ing, 1 „ 07 „ Aszu-muskotály, 1 „ 07 „ Vörös csemegebor, ! „ 0-7 ,, Riziingppceenyebor, 1 „ 07 „ Baiack-, cseresznye­vegy szilvapálinka leszállított ára összesen 8 pengő. Szabó Gyula borpincészete, Gyöngyös, — Lesüllyedt áz egri jég­pálya a megnyitás napján. Az egri korcsolyázók nagy tömegi ke­resték fel szombaton délután az egri jégpályát annak megnyitása alkalmából. Mintegy négyszáz em­ber siklott a jégen, amikor a nagy megterhelés alatt az aránylag fiatal jég lassan süllyedni kezdett és a pálya felületét a szélek felől fel­szivárgó víz hamarosan kezdte el­lepni. A közönség az első pillanat­ban megijedt, azonban látva a hely­zetet, megnyugodott és levonult a pályáról. — A gyöngyösi Katolikus Legényegylet szép számú közön­ség előtt mutatta be legutóbb Erdősi Károly „Ami fönntart minket“ c. 3 felvonásos színjátékát. A kultúr- délután iránt ez alkalommal is igen nagy -érdeklődés nyilvánult meg. A rendezés Bakó István érdeme. A kultúrdélutánon Szemlér Károly szanatóriumi gyógyszerész tartott előadást „Szent István emléke, ün­nepe és jubileumi éve“ címmel. — Az egri mentők is gyűj­tenek Szilveszter napján. Ma­gyarországon Szilveszter napja a meutőegyesületeké. „Mindenkit érhet baleset“, ezzel a jelszóval figyelmez­tetik a mentők a közönséget az év utolsó napjának vidám búcsúztatása közben arra a szervezetre, amely mindig teljes figyelemmel őrködik az élet és vagyonbiztonság fölött és készséggel kel a közjó védelmére, vagy a magánosok segítségére. Az idén először az egri mentők is gyűjtést rendeznek egyesületük cél­jaira, amennyiben a felszerelés ki­egészítésre szorul 8 már régóta szük­séges egy második mentőautó be­szerzése. A gyűjtés úgy történik, hogy hatóságilag igazolt tűzoltók járják végig a házakat a közönség adományaiért. Bizonyos, hogy a kö­telességét mindig híven teljesítő mentőegyesület nem fog csalódni várakozásában s a gyűjtés ered­ményes lesz. — Értekezlet Pétervására villamosítása ügyében. Péter­vására villamosítása ügyében leg­utóbb értekezletet tartottak az iparügyi minisztériumban a községi érdekeltség, a felügyeleti hatósá­gok, továbbá az Egér-Gyöngyös vi­déki áramszolgáltató vállalat ki­küldöttei jelenlétében. Az értekez­leten megállapították azokat a for­mákat és módozatokat, amelyek szerint a község villamosítása meg­oldható. A villamosításba Ivád köz­ség is be akar kapcsolódni, sőt Ter- pes, Szajla, Bükkszék, továbbá Kis­füzes községek villamosítása is elő­térbe került. Az utóbbi községek áramszolgáltatása azonban olyan pótadó terhet jelentene, hogy a kérdés községháztartási ssze opont­ból nehezen lesz keresztülvihető, annyival is inkább, mert ezek a községek már a nagy villamosítási programúiból is kimaradtak éppen rendkívül alacsony pótadó alapjuk miatt. Hercz KIRAKATAI ellenállhatatlanul :::: mindenkit vásárlás­ra csábítanak I Mé­lyen leszállított ára­kon vásárolhat kará­csonyra HERCZJÓZSEF üzletében Gyöngyös, Szent Bertalan ucca 7. szám alatt. — Az egri vasútállomás át­építéséről karácsonyi számunkban közólt beszámolónkból szedési hiba folytán kimaradt egy mondat, amely a vasútállomás légvédelmi elsötétí­téséről s ezzel kapcsolatban dr. Koppány József, Mihna Imre a miskolci üzletigazgatóság kiküldöt­tei és Kmetty Gyula egri szolgá­lati főnök eredményes közreműkö­déséről emlékezett meg. A csonka mondat úgy értelmezhető, mintha az említett államvasúti főtisztvise­lők az állomás átépítése körül te­vékenykedtek volna. Ez az értel­mezés így téves, mert a tisztvise­lők az elsötétítésben működtek közre. — Az Alleluja karácsonyi szá­ma ajándékkottamellékletet tartal­maz. A kottamellékletben Lisznyay Szabó Gábor: Puer natus est ve­gyeskarra írt négyszólamú mutte- tája, Sngár Jenő: Nagy örömnap ez nekünk . . . című és Calligaris Ferenc: Dicsőség a magasságban... gyermekkarra írt kétszólamú nép­ének feldolgozásai örvendeztetik meg a második év folyamába lépő Alleluja olvasótáborát. A számot rendkívül sok érdekes cikk, litur­gikus naptár, bőséges hírrovat és a karácsony egyházzenei műsorának bírálata teszi gazdaggá és vál­tozatossá. A Calligaris Ferenc szer­kesztésében megjelenő Alleluja elő­fizetése egész évre 8 pengő, félévre 4 pengő, egyes szám ára 40 fillér, a karácsonyi szám ára: 60 fillér. Megrendelhető a kiadóhivatalban: \ Budapest, I. Fészek u. 6. Telefon: 164—045. — A családi béke áldozata. Az elmúlt napon a Vörösmarty utcába hívták a mentőket, ahol egy hentessegéd nagyszabású családi békességet árasztott maga körül. Némi ital elfogyasztása után feltűnt neki több bútordarab épsége s azo­kat boszorkányos gyorsasággal apró­fává alakította át a legújabb divat méretei szerint, majd, mivel családja elmulasztotta egyhangú helyeslését nyilvánítani, az ökölvívás klasszi­kus szabályai szerint az egyik ablak­szemet kiboxolta. Az ütést az ütőér bírta legkevésbbé és — elvágódott. A bentessegédet a mentők kórház­ba szállították, ahol a sebet bekö­tözték, annál is inkább, mert a sérült épségének és testi erejének fenntartása bútor- és üvegkereskedői érdek. Hirdessen az Egér-Gyöngyösi újságban!

Next

/
Thumbnails
Contents