Eger - napilap, 1937/2

1937-11-27 / 189. szám

1 2 EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG 1937. november 27. érettségizett ifjű számára egyenkint negyven pengő jutalmat osztott ki. Fridi Gyula pénztáros jelentése szerint az egyesület bevétele 2613 pengő volt, ebből Werner Adolf dr. zirci apát adománya ezer pengő. A következőkben dr. Kürti Meny­hért főigazgató, ügyvezető alelnök terjesztette elő élvezetes és minden eseményre kiterjedő évi jelentését, megköszönve elöljáróban a közgyű­lés elnökének jókívánságát. Rendkívül figyelemreméltó volt jelentésének az a része, amelyben a Diákszövetség céljáról s a magyar középosztály jelentőségéről szólt. Az­óta, amióta Klebelsberg Kunó gróf 16 évvel ezelőtt a Ciszterci Diákszö­vetség megalakításának gondolatát felvetette, megmozdultak a többi intézetek öreg diákjai is. A nagy ciszterci diák egy iskola-családdal indította meg a gondolatot s ma már egy nemzetcsalád lett belőle. Ez a fejlődés azért volt lehetséges, mert a diákszövetségek az erkölcsi rend képviselői, ezért van nem­zeti szempontból is nagy jelen­tőségük. Az Alma Materben kifej­lesztett és a Diákszövetségekben megőrzött világszemlélet eleven ere­jével magyarázható, hogy nemze­tünk gerince a középiskolák ne­veltje : az intelligens középosztály. Ezt a nemzetréteget tudatos nem­zeti érzésben, a hazai rög szerete- tében, tradícióinak védelmében s áldozatos és önfeláldozó cselekvő készségében nem tudja megtörni az erőszak, nem tudja megingatni a csábítás, nem szédítik meg jobbról, vagy balról üvöltő jelszavak, mert ha a megrabolt magyar föld sze­génységéből kiskaréj kenyér jut is neki, olyan erős lelki reflektort hor­doz kebelében, amely bevilágítja a nemzetnek ezer esztendőn át meg­tett göröngyös útját s láttatja vele a Gondviselőtől számára megjelölt jövőt. A nemzeti küldetéstudatnak, a ma­gyarság felsőbb történeti hivatás­érzetének ez a középosztály a hor­dozója, ébresztője és lelkekbe rög­zítője a magyar középiskola, amely a néperőkből állandóan új energiák­kal frissíti fel a magyarság sorsát irányító értelmiséget. — A jelentést a közgyűlés nevében Kriston Endre püspök meleg sza­vakkal köszönte meg, majd bejelen­tette, hogy a tisztikar három éves megbízatása lejárt s a közgyűlésre vár az új tisztikar megalakításának feladata. A választás lefolytatására az elnök Marssó László ny. járás- bírósági elnököt, mint korelnököt kérte fel. A választás eredményeként a köz­gyűlés a tisztségeket egyhangú lel­kesedéssel a következőkben töl­tötte be: Elnök: Kriston Endre felszentelt püspök. Alelnökök: Lipcsey Péter dr., Kürti Menyhért dr. (ügyvivő). Fő­titkár: Breznay Imre. Titkár: Ba- bocsay Zoltán. Pénztáros: Fridi Gyula. Ellenőr: Hevesy Sándor dr. Jegyző: Böc/c Sándor. Felügyelő bizottság: Elnök: Ko­vák Sándor. Tagok: Kádár László dr. Polánkay László dr. Választmány: Alberty István, Alföldi Béla dr., Barchetty Rudolf, Barsy István dr., Barsy József dr., Bartha Kálmán, Beníczky Miklós, Besznyák István dr., Búzás Endre dr., Csanády László, Csank István dr., Csepreghy László dr., Domány Ödön, Erlach Sándor dr., Ficzere László, Frank Viktor, Geőcze Ele­mér, Greskovits Ernő, Gröber Fe­renc, Gremsperger Károly dr., Hal- lay Imre dr., Hevesy Gusztáv, Hoff­man László dr., Hollós Nándor, Ivá- novics Emil dr., vitéz Jávor Ernő, Kapor Elemér dr., Kálnoky István dr., Kertay Sándor dr., Lukács Fe­renc, Magnin Elek dr., Marssó László, vitéz Mossóczy István dr., vitéz Mossóczy József, Nedeczey Viktor, Okolicsányi Imre, Pálos Bernardin» Pataki Vidor dr., Petro József dr., Rapcsák József, vitéz Rédey Gerő, Ringelhann Béla, Ringelhann György dr., Rubovszky Ferenc dr., Schwarcz Sándor dr., Simonyi Nándor dr., Szabó Szilárd dr., Szabó Oszkár dr., Székely László dr., Vágner József, Várhelyi Sándor, vitéz Vereczkey Lajos, Vízy Miklós dr. A megválasztottak nevében Kriston Endre püspök elnök köszönte meg a közgyűlés bizalmát. Végül dr. Kürti Menyhért főigazgató üdvözölte a ciszterci család nevében az egri osztály szeretett elnökét közeli névnapja alkalmából. Vidinszky Kálmán. A választás után meleg szavakkal adta át az elnöki széket Simonyi Nándor tanácsnok Joó Gyulának, aki megköszönte az iparosság bizal­mát a megválasztott tisztikar nevé­ben is, s a vezetőség támogatását kérve tett fogadalmat az iparos érdekek megvédésére. MEGJELENT A jókedvből odavágott pohár kiütötte az egyik mulatozó szemét TÖRÖK KÁLMÁN: „Szoros a kapu és keskeny az út“ egyházi és alkalmi beszédek című munkája. Ára 6 pengő. Kapható az Egri Keresztény Sajtószövetkezet Könyvkeres­kedésében. Tragikus módon végződött egy baráti mulatás az elmúlt este egy Menház-utcai házban. Nagyobb ba­ráti társaság borozgatott s az el­fogyasztott ital hatására lassan jó­kedve kerekedett a főleg iparosem­berekből álló társaságnak. Török Miklós 21 éves szabósegéd jóked­vében felkapott egy poharat és teljes erejével az asztalra dobta. Az erős ütődéstől a pohár dara­bokra tört s egy jókora üvegszi- | Iánk egyenesen a szemben ülő Nyári Béla 51 éves asztalos sze­mébe fúródott. Nyári hangos kiál­tással kapott a szeméhez, amelyet azonnal elborított a vér. A mulatságnak azonnal véget ve­tettek, hívták a mentőket, akik a sérült embert beszállították az Ir- galmasok kórházába. Itt azonnal megállapították, hogy a szemet olyan súlyosan összeroncsolta az üvegcse­rép, hogy a sérült szem menthetet­len s azt el kell távolítani. Nyári azonban tiltakozott az operáció el­len, úgy hogy végül a kórházból kénytelenek voltak elbocsájtani anélkül, hogy a sérült szemgolyót : eltávolították volna. Nyári ezután Budapestre utazott azzal a remény­nyel, hogy a fővárosi orvosok meg tudják menteni beteg szemét. A rendőrség a baleset körülményeinek tisztázására megindította a vizsgá­latot. EMERICANA — A Foederatio Emericana Agria corporatiója szerdán este | díszcurialis ülést tartott a Korona j zöld termében, ahol az Agria, Ege- j dia és Eszterházyana corporatiok j curiáin kívül nagyszámú, előkelő j közönség jött össze. — A seniori ' megnyitóban Vass István senior üd- j vözölte a curialis előadóját, Simsay Lajos m. kir. századost és a Família megjelent tagjait. — A tisztviselői jelentések után Gyügyey Miklós levente jólsiknrült krónikáját olvas­ta fel, majd Simsay Lajus tartott j előadást a kémkedésről. Az érdekes előadásban olyan dolgokról hallha­tott a curiák ifjúsága és a közön­ség, amilyenekről eddig csak kétes i megbizhatóságú filmek és regények ! útján szerezhettek értesüléseket. Az ! előadás tárgyának érdekessége mel- ' lett magával ragadta a hallgatósá­got az előadó közvetlen modora és természetes humora. A közönség hosszasan ünnepelte az előadót. — A fidelitás során Szitás István assessor szólt az emericanás ifjúság igaz catolicizmusáról. — Mátyás László az Agria conseniora pohár­köszöntőt mondott. — Fehér László, az Egedia seniora hatásos komoly­poharat mondott. — Simsay száza­dos közvetlen szavakkal köszönte meg a hallgatóság figyelmét és ér­deklődését, végezetül Berecz Géza apród „Helyszíni riport a Katalinról“ címen nagy derültség mellett olvas­ta fel vígpoharát. — Fidelitáshoz a muzsikát Ráduly Barnabás és Hám László agriás apródok szolgáltatták. Hirdessen az Eger-Ggönggösi újságban! Eucharisztikus kongresszusi jelvény 30 fillértől 1 pengőig minden minőségben kapható az Egri Keresztény Sajtószövetkezet könyvkereskedésében. _ Megalakult az Eger és Vidéke Ipartestület előnyöket, amelyeket a vidéki ipa­rosság nyer a már működő városi iparossághoz való csatlakozása révén. Hálmay Sándor jegyző olvasta fel ezután az alapszabályokat, amelye­ket a közgyűlés egyhangúlag elfo­gadott. A közgyűlés ezután meg­ejtette a tisztújítást. Az iparosság megértő együttműködését mi sem jellemzi jobban, hogy titkos szava­zás útján egyhangúlag választotta meg tisztikarát. Elnök lett Joó Gyula, alelnökök Eger, november 26. Eger város és az egri járás ipa­rossága most tartotta meg az Ipar­testület alakuló közgyűlését, ame­lyen dr. Simonyi Nándor városi tanácsnok elnökölt s ahol jelen volt dr. Szabó Gyula az egri járás fő- szolgabírája is. A szép számmal megjelent egri és vidéki iparosságot a közös meg­értő munkára hívta fel az elnöklő tanácsnok, majd dr. Szabó Gyula főszolgabíró ismertette azokat az Lanther János, Ivánszky Lajos, ifj. Taray József és Detki János (Ká­polna). Elöljáróság1! rendes tagok lettek: Alexovits Gyula, Bárdos András, Bódi Viktor (Füzesabony), Bátori Pál (Verpelét), Biró Gyula (Kál), Csányi Gyula, Csépányi Bálint, Csé- pányi Jenő, Csetényi László, Ducsek Ferenc (Verpelét), Elek Miklós, Er­délyi József, Farkas János, Farkas Sándor, Fischer Ferenc, Forgács László, ifj. Fügedy József, Gál Imre (Füzesabony), Gál József (Füzes­abony), Gaál Lajos, Gönczy Pál, Heizer Ferenc, Kassa József (Kál), Kálmán Menyhért, Kelemen István (Füzesabony), Kiss Elemér, Kozma Flórián (Verpelét), Lédeczy Antal (Kál), Liktor Lajos, Losonczy János, Losonczy Sándor, Magda Miklós, Odry Dániel, Papp László, Paszterik Gyula, Pergel Ferenc (Egercsehi), Pók László, Pöpl Bálint, Révész Menyhért, Sebe József, Seress László, Szabó Pál (Makiár), Szajlay Sándor, Stecz József, Unterreiner János, Veres János, Viberánszky János,

Next

/
Thumbnails
Contents