Eger - napilap, 1937/2
1937-10-09 / 161. szám
2 EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG 1937. október 9. gadott beszédek után Bernát Zoltán Jánoshalmái szerkesztő a sajtókamara megalakításának szükségességére hívta fel a figyelmet. A tisztújítás során Horváth Ödön dr. bejelentette, hogy az Egyesület eddigi elnöke, Marton Béla lemondott. Indítványozta, hogy a lemondott elnök érdemeit a közgyűlés jegyzőkönyvileg örökítse meg. Javasolta ezután a jelölőbizottság véleménye alapján, hogy a közgyűlés Lékai-Lingauer Albin volt ország- gyűlési képviselőt, a Vasvármegye főszerkesztőjét és kiadóját válassza meg elnökké. A közgyűlés tagjai egyhangú lelkesedéssel választották meg elnökké Lékai-Lingauer Albint, aki elfoglalta az elnöki széket és lelkes beszédben vázolta elnöki programjának főbb pontjait. Elsősorban hangsúlyozta az újságírói rend színvonalának és tekintélyének emelését, ugyanakkor a vidéki újságírók anyagi helyzetének javítását, a- melyhez az első lépést a kiadóknak kell megtenniük. A Vidéki Lapok Országos Egyesülete azért szerencsés intézmény, mert egyesíti szervezetében a kiadókat és újságírókat s így a közös érdekek közvetlenebb módon nyerhetnek ki- egyenlítést. Lékai-Lingauer Albin beszédében a fiúi hódolat hangján emlékezett meg dr. Szmrecsányi Lajos egri érsekről s javaslatára a közgyűlés elhatározta, hogy hódoló feliratban üdvözli a vidéki újságírók találkozója alkalmából Eger főpásztorát. Ugyancsak elhatározta az elnök javaslatára a közgyűlés, hogy megkoszorúzza Gárdonyi Géza sírját. A többször általános helyesléssel kisért elnöki előterjesztés után a közgyűlés ügyvezető elnökké ismét dr. Horváth Ödönt választotta meg, majd megválasztották az alelnökö- ket, az igazgatóság és az igazgatóválasztmány tagjait. Egerből Radil Károly nyomdaigazgatót, az Egri Lapkiadó Szövetkezet igazgatóját és dr. Kapor Elemért, az Eger-Gyön- gyösi Újság felelős szerkesztőjét választották az igazgatóságba. A közgyűlés után a vendégek a főszékesegyház lépcsőjéhez vonultak, ahol Jelfy Gyula, az első magyar fotoriporter csoportképet készített a résztvevőkről. Innen Karczos Béla, az idegen- forgalmi hivatal vezetője vette át a kalauzolást és vezetésével az újságírók megtekintették a városi fürdőket és gyógyforrásokat. Délben Eger városa ebéden látta vendégül a vidéki sajtó képviselőit a Koronában, ahol Unterreiner János minden tekintetben ünnepi menüt készíttetett. Az ebéd során Lékai-Lingauer Albin elnök a kormányzóra mondott pohárköszöntőt, Frank Tivadar főDélután a vendégek Karczos Béla szakszerű és lelkes magyarázataival megtekintették a város nevezetességeit, műtörténeti emlékeit, a várat, ahol kegyelettel adóztak Gárdonyi Géza emlékének és fél hat órakor eltávoztak Egerből. Gyöngyös, október 8. Gyöngyös város még a múlt évben elhatározta, hogy az Orczy- kastélyt megvásárolja új városháza céljaira. A szerződést azonban többen megfelebbezték s így a vásárlás ügye a belügyminisztériumba került. A napokban a pénzügyminiszter pénzügyi szakértője Gyöngyösön járt és megtekintette az Orczy-kastélyt abból a szempontból, hogy alkalmas-e városháza céljaira s hogyannak megvétele gazdaságos-e. A kiküldött szakértő, Ináncsy Papp Elemér pénzügyminiszteri osztály- tanácsos a szakértői szemle után annak a reményének adott kifejezést, hogy a belügyminiszter engedélyezni fogja a vásárlás lebonyolítását. Ezek szerint tehát a közeljövőben eldől ennek a régóta húzódó vásárlásnak az ügye. Csütörtökig marad Egerben a Kamaraszínház Eger, október 8. Vasárnapra hirdette búcsúelőadását Miskey színigazgató Thália Kamaraszínháza, de a színház látogatottsága olyan biztató, hogy jónak látta pár nappal még megtoldani egri tartózkodását. így csütörtökön búcsúzik a társulat. Hétfőtől csütörtökig pár nagyon vonzó darabot mutat be a társulat. Hétfőn Könnyű a férfiaknak kerül színre zóna előadásban, kedden kacagtató estet rendeznek, amelynek műsora négy kacagtató vígjátékból áll, szerdán ugyancsak zóna előadásban a Kisasszony férje kerül színre, csütörtökön a Mackó című bohózat újdonsággal búcsúzik a társulat.! Klubavatással kezdi új munkaévét az egri Szent Kristóf-öregraj Az összes társadalmi kérdéseket megvitatják az öregraj gyűlésein Eger, október 8. A 780. sz. Szent Kristóf cserkészcsapat öregraja új munkaévet kezd. Örvendetes eseménnyel nyitja meg új munkaévét az öregraj: október 11-én, hétfőn délután 6 órai kezdettel ünnepélyesen avatja fel hosszú ideje nélkülözött klubhelyiségét, amellyel lehetővé vált a rajélet közvetlenebb és intenzívebb elmélyítése, s ezzel a ma már mintegy 80 tagot számláló öregraj nagy- jelentőségű kulturális és társadalmi munkájának szélesebb mederben való folytatása. Az öregraj parancsnoksága a hétfői gyűlést már a ferences rendházban lévő új helyiségbe hívta össze. Bejárat a Káptalan utcai nagy gazdasági kapun. Az öregraj ez évben még szélesebb alapokon kívánja folytatni azt a kulturális munkaprog- rammot, amelynek célja felső Magyarország szellemi értékeinek kicserélését, kölcsönös megismertetését előmozdítani s az északi városok szellemi egységét megteremteni. Az évnyitó gyűlésre éppen ezért meghívták több vidéki város szellemi vezetőit is. A gyűlés keretében Pálosi Ervin dr. egyet, magántanár a kamatkérdésről értekezik, az előadást megbeszélés követi. A hétfői gyűlésnek az ad bensőségesebb színt, hogy a gyűlésen búcsúzik el a raj dr. Mészáros Béla öregrajparancsnoktól, aki kir. ítélőtáblái bíróvá történt kinevezése miatt megválni kényszerül a rajtól. Ugyanekkor üdvözlik a raj új parancsnokát, vitéz dr. Hunyor Sándor kir. ügyészt. Az öregraj ezévi munkaprogramján szerepel majdnem az összes szociális és társadalmi kérdéseknek a megvitatása a rajgyűlés keretében. Gazdaságpolitikai, szociálpolitikai, népegészségügyi, család- és gyermekvédelmi, európai és magyar kultúrpolitikai kérdések, az enciklikák ismertetése, a zsidókérdés, egri vonatkozásban idegenforgalmi ismertetések szerepelnek a munka- programmon. Az előadásokat az egyes tárgykörök legalaposabb ismerői, egri és vidéki szellemi vezetőférfiak tartják s az előadás után megbeszélés következik. Az új ottbonhelyiség október hónaptól kezdve minden nap este 8 óráig a tagok rendelkezésére áll. Tekintettel arra, hogy a klub- helyiség fenntartása a raj anyagi erejét erősen igénybe veszi, a parancsnokság azzal a kérdéssel fordul a tagokhoz, hogy az új helyiség bútorzatához már nem használt, vagy nélkülözhető bútordarabokkal járuljanak hozzá. Táviratok a világ mináen részéből. Atholl hercegnő, az angol alsó- ház tagja nagy és előkelő közönség előtt tartott előadást csütörtökön az országgyűlés múzeumában. A Nép- szövetségről és időszerű nemzetközi kérdésekről beszélt, hangsúlyozva a békeszerződések revíziójának szükségességét. — Az Osztrák-Magyar Társaság most tartotta évadnyitó gyűlését Bécsben. — A nemzetközi érdeklődés középpontjában változatlanul Rooswelt beszéde áll. A Gior- nale d’Italia nagy cikkben foglalkozik Rooswelt beszédjével és a kilenchatalmi értekezlet összehívásával. Chautemps francia miniszter- elnök ünnepélyes hitvallást tett Rooswelt elvei mellett. — Tokió nem is válaszol a kilenchatalmi értekezletre szóló meghívásra. — Olaszország nem vesz részt a kilenchatalmi értekezleten. — A spanyol ügy rendezésére adandó olasz jegyzéket rövidesen átadják. Ha a válasz nem lenne kielégítő, akkor újabb francia—angol megbeszélés kezdődik. — Az egyik olasz hajót repülő támadás érte. — A nemzeti csapatok több helyen visszaverték a kormánycsapatok támadásait és ellentámadásba mentek át. — Ma kezdődik Bécsben a nemzetközi újságírói kongresszus. A bevezető beszédet Ludwig Ede, az osztrák sajtókamara elnöke mondja. — Windsor hercege Berlinbe érkezett. A herceg három napig marad Berlinbe, majd tizenkétnapos utazást tesz Németországban, hogy tanulmányozza a birodalom szociális viszonyait. A herceget Hitler kancellár kihallgatáson fogadja. — Az iraki kormány tiltakozott az angol kormánynál az arab vezérek ellen hozott intézkedések miatt. — Göring bécsi látogatásáról elterjedt híreket Bécsben és Berlinben cáfolják. — Szovjet- oroszországban két borzalmas tömegszerencsétlenség történt. Az egyik Eucharisztikus kongresszusi Jelvény 30 fillértől 1 pengőig minden minőségben kapható az Egri Keresztény Sajtószövetkezet könyvkereskedésében. — —. A pénzügyminisztérium szakértője megvizsgálta a gyöngyösi Orczy-kastélyt Jóváhagyják-e Gyöngyös város vételi határozatát a belügyminisztériumban? jegyző pedig a város közönsége nevében üdvözölte baráti szavakkal a város vendégeit a fehér asztalnál, Sümegi Vilmos a város polgármesterét, dr. Dulin Elek az Egyesület új vezetőségét köszöntötte. Az ebéden még több pohárköszöntő hangzott el.