Eger - napilap, 1937/2
1937-09-28 / 155. szám
1937. szeptember 28. EGER—GYÖNGYÖSI ÜJSÄG —wwBwnrrw—i' i uw» i1, •omwíi» i mMa Gyermeki hódolattal ünnepelte az angol- kisasszonyok leánynevelő intézete az Érsekfőpásztor 25 éves érseki jubileumát. Eger, szeptember 27. Vasárnap délelőtt bensőséges hangulatú, jól sikerült ünnepség keretében hódolt dr. Szmrecsányi Lajos egri érsek előtt 25 éves érseki jubileuma alkalmából az angolkisasz- szonyok egri érseki leánynevelő intézetének növendék serege. A tani- tónőképző énekkarának müsorszáma után dr. Vécsy László igazgató köszöntötte az Érsekfőpásztor képviseletében megjelent Kriston Endre felszentelt püspököt és az ünnepségen résztvevő szülőket és érdeklődőket, majd nagysikerű ünnepi beszédében az Érsekfőpásztort, mint a lankadatlan és nagyot alkotó munka mintaképét állította az ünneplő ifjúság elé. A nagy tetszéssel fogadott ünnepi beszéd után PelAeőKlára gimn. VI. o. növendék játszotta el zongorán, gyakorlott stílusban Schubert: Impromtu-ját, Huszár Dóra V. é. tanitónőképző növendék pedig Sík: Gregorián cimü költeményével aratott sok tapsot. A polgári leányiskola énekkarának szép énekszama után az elemi, gyakorló, polgári, gimnázium és tanítónőképző növendékeiből alakult együttes általános figyelem mellett a „Lelkek földjén“ című gyönyörű misztériumjátékot adta elő színes kidolgozásban. Valamennyi szereplő tudása legjavát nyújtotta, különösen Nyireő Ilona gimn. VIII. o. növ. és Ferentzy Gabriella tanitónőképző V. éves növendék, akik a Magvető, illetve a Kisértő megkapó alakjait elevenítették osztatlan sikerrel. A mindvégig szép és komoly műsort a tanítónőképző énekkarának száma fejezte be, amely Liszt: Istent zengi napkelet c. müvét adta elő Jurányiné Szongott Kornélia avatott vezetésével. — Kitünően sikerült az Egri Katolikus Legényegylet szüreti mulatsága. Az egri Katolikus Legényegylet vasárnap hagyományos szüreti mulatságot rendezett. A mulatságon nagy számban jelentek meg a Legényegylet tagjai és barátai s az egylet ízlésesen feldíszített kerthelyiségében é3 terra- szán családias, vidám hangulatban töltötték az estét. A rendezőség sok mókás ötlettel biztosította a szüreti mulatság jó hangulatát, a- melyben nem is volt hiány s még az őszi este hűvössége sem tudta lehűteni s tartott a jókedv, folyt a tánc késő éjszakáig. A mulatság jövedelmét a Legényegylet jóléti céljaira fordítják. * Hz Eternit Művek lapunk mai számában közölt hirdetésére felhívjuk t. Olvasóink szíves figyelmét. HÍREK — Eger város védőszentjének ünnepe. Szerdán Szent Mihálynak, Eger város védőszentjének ünnepén reggel 9 órakor ünnepélyes szentmise lesz a Főszékesegyházban, a- hová az egyesületek, hatóságok, testületek is hivatalosak. — Halálozás. Részvéttel vettük a hírt, hogy orsovai és szakállas- valvi Lengyel Endre egri főkáptalani számvevő ma reggel életének 58. évében elhunyt. Temetése szerdán, 29-én délután 4 órakor lesz a Szent Rókus temető halottas házból a Lengyel-sírbolt kápolnába. Az elhunytat a Kálnoky és Kállay családok gyászolják. — Doktorrá avatás. Halmay Zoltán szigorló orvost a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen szeptember 25-én az orvostudományok doktorává avatták. — Kedvezményes utazások Bécsbe és Bomániába. Október 9—10-én sport-különvonat indul Bécsbe a magyar osztrák válogatott labdarúgó mérkőzésre. Az útiköltség III. osztályon az állóhelyre szóló belépőjeggyel együtt 23 pengő. Az útiköltség Budapesttől értendő. Budapestig és vissza a kirándulási állomásig rendes menetjegyet kell váltani. Az utazáshoz érvényes magyar útlevél szükséges. Jelentkezni a teljes (útiköltség lefizetésével és az útlevél felmutatása mellett október 1. délig lehet az egri Idegen- forgalmi Hivatalban. Október 31-én népszerű [cserevonat indul Romániába. Az utazás időtartama : október 31 tői november 6-ig. A vonat a következő állomásokat érinti: Nagyvárad, Kolozsvár, Brassó, Bukarest, Arad, Temesvár, Lúgos, Nagybánya és Szatmár. Az útiköltség III. osztályon Budapesttől Nagyváradig és vissza 24 pengő, Kolozsvárig és vissza 36, Brassóig 48, Aradig 24, Temesvárig 27, Lúgosig 33, Nagybányáig 37, Szatmárig 33, Bpesttől Bukarestig és vissza 55 P. Az útiköltségben a hat napos tartózkodás vizumdíja is benne van. Az Utazáshoz érvényes útlevél szükséges. Vidékiek Budapestig és vissza a kiinduló állomásig 50 százalékos kedvezménnyel utazhatnak A kedvezményre jogosító igazolvány ára 1 pengő. Jelentkezés a teljes útiköltség lefizetésével október 1-én délig az egri Idegenforgalmi Hivatalban. — Maga alá temette a felborult szekér. Súlyos szerencsétlenség történt tegnap reggel Mátra- füreden, ahol a gyöngyösi hetipiacra igyekvő egyik fát szállító szekér felborult s a rajta ülő Fejes And- rásné 42 éves asszonyt maga alá temette. A szerencsétlen asszonyt kulcscsonttöréssel és súlyos zúzódá- sokkal szállították a gyöngyösi Közkórházba. * Gyomor- és bélbántalmak, hasüregbeli vérpangás, izgékonyság, migrén, kimerültség, szédülés, szívszorulás, rémes álmok, ijedösség, általános rosszullét, a munkaképesség csökkenése sok esetben rövidesen megszűnnek, ha a beteg néhány napon át reggel éhgyomorra egy pohár természetes »Ferenc József« keserűvizet iszik. Az emésztőszervi bajok orvosprofesszorai általánosan dicsérik a Ferenc József víz| enyhe és megbízható hatását s azt gyakorlatukban sűrűn rendelik. Kérdezze meg orvosát. * A Keresztény Iparoskor által rendezendő tánctanfolyamra beiratkozás naponta este 7—8-ig. Ben- déné, Jakabffy Rózsi tánctanítónál az Iparoskor helyiségében. * A miniszterelnökség által kiadott „Mit kell tudni minden gazdának az új gazdarendeletről ?“ szóló füzetet az érdekeltek lapunk kiadóhivatalában díjtalanul megkapják. * Elveszett 25-én estefelé egy gyöngyház szemekből készült rózsafüzér kis kereszt és Mária éremmel a Szeminárium lépcső, Szent János ucca és Piac-tér vonalon. A megtaláló a kiadóhivatalban jutalomban részesül. * Magas várnyomásnál és vérkeringési zavaroknál reggel éhgyomorra egy kis pohár természetes Ferenc József keserűvíz nagyon jót tesz, mert a beleket minden megerőltetés nélkül kiüríti, az emésztést előmozdítja, az anyagcserét felfrissíti és igen kellemes közérzetet teremt. Kérdezze meg orvosát. eausitaigggaggBggiggiiggggiagisa SZÍNHÁZ Thália Kamaraszínház heti műsora. Kedd: Könnyű a férfiaknak. Barabás Pál vígjátéka. Szerda: Egy pohár víz. Seribe vígjátéka. Csütörtök: Tündérlaky lányok. Heltay Jenő vigjátéka. Péntek : Tűzmadár. Zilahy Lajos színműve. (Zóna előadás.) AZBESZTCEMENT NAGYLEMEZ. Könnyen tisztán tartható. ETERNIT MŰVEK Budapest, VI., Andrássy-út 33. Szombat: Farkas. Molnár Ferenc vígjátéka. Vasárnap d. u. 5 órakor: Úrilány. Zilahy vígjátéka. Vasárnap este V*9 órakor -.Nagyságos asszonyt már láttam valahol. Fodor László vígjátéka. (Csak felnőtteknek.) Hétfő: Otthon. Südermann drámája. Kedvezményes szelvénybérletek Déri Béla titkárnál válthatók a színházi pénztárnál d. u. 6—7 között. Telefon 241. FILM Uránia. Hétfőn és kedden: Halálhajó magyarul beszélő, szívbe- markoló emberi történet és Utazik a szerelem kacagtató vígjáték, melyben a főszerepet Joe E. Brown játsza. — Szerdán és csütörtökön: Asszony, aki tudja mit akar... Főszereplők: Lil Dagover és Adolf Wohlbrück. Középeurópai utazás és Fox-híradó. * Gyöngyösi Apollóban: Kedd, szerda: Kémlázadás Főszerepben Renata Müller, Georg Alexander. Nyúl és teknősbéka, színesfilm. Micki rajzfilm, Fox híradó. Hirdessen Eger—Ggönggösi Újságban ÍRÓGÉP vásárlásnál ajánljuk a legújabb rendszerű, olasz gyártmányú precíziós, modern, 43 billentyűs OLIVETTI i i i ÍRÓGÉPÉT Sok előnye közül kiemelendők: a) Széles henger, 90 betű befogadására, b) a betükosár a váltó használatánál sülyed, ami megkönnyíti a gyors írást, c) a mozgó beállítása automatikus, d) nagy átütőképességű, 15 másolatra, e) a betükarok nem rugóval, hanem fogaskerékkel működnek, ezáltal az írásnál a zaj minimálisra csökkent. Kedvező fizetési feltételek Érdeklődés esetén készséggel bemutatja Eger és környékének kizárólagos képviselője, az Egri Keresztény Sajtószövetkezet HUH könyvkereskedése S;tvs^íes Sí Iá: «—