Eger - napilap, 1937/2
1937-09-23 / 152. szám
2 EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG 1937. szeptember 23. lőtt elő. Egyszerűen abból indultam ki, hogy ha a magyar kereskedelem be tudja szedni a második legnagyobb adóösszeget az egyenes- adó 250 millió pengő összege után, a forgalmiadó évi 136 millió pengős összegét az állam részére, miért ne tudná beszedni hasonló módon az öregkori ellátásra és rokkantsági biztosításra szolgáló jelentéktele- nül csekély összeget? Javasolom éppen ezért, hogy fogadja el a rendkívüli közgyűlés a következő határozati javaslatot: Az Egri Kereskedők Egyesülete a magyar kereskedők öregkori ellátásának az önsegély alapján való intézményes megvalósítását a magyar kereskedőtársadalom legsürgősebb feladatának tartja, hogy az öregségére ellátatlanul maradt mostani kereskedő nemzedék, valamint az öregkoráról a jelen körülmények között gondoskodni alig tudó ifjabb generáció nyugellátását a 65. életév elérésére biztosítsa és hogy a kereskedő társadalom rokkantjairól, özvegyeiről, árváiról gondoskodjék. E cél elérésére szükségesnek tartjuk országos kereskedői nyugdij- egyesület létesítését Illés Béla tag- társunk tervezete szerint, amely intézmény bevételi forrása a magyar kereskedelem útján lebonyolításra kerülő áruforgalom négy ezreléke lenne. E négy ezrelék az áruforgalom után úgy lenne lerovandó, hogy a megalakítandó nyugdijegye- sület által majd kibocsájtott nyugdíjbélyegeket a gyárosok és importőrök a nyugdíjintézettől megvásárolni és ezeket minden áruszámlára felragasztani lennének kötelezve és e nyugdíj bélyegek értékét a kereskedők az áruszámla értékével együtt tartoznának megfizetni. Illés Béla ezután elmondotta, hogy a magyar kereskedelmi áruforgalom évi 200 millió pengőt tesz ki, a 10—40 filléres nyugdijbélye- gek által tehát 8—9 millió pengő jönne össze évente, amiből közepesen évi 1200—3000 pengős nyugdíjakat kapnának a kereskedők. A gyárosok annak idején ebben a kérdésben már kedvezően nyilatkoztak. A közgyűlés egyhangúan elfogadta a javaslatot és kimondotta, hogy országos mozgalmat indítva, megküldi a tervezetet minden társegyesületnek, egyben megbízta Illés Bélát, hogy vasárnap Szombathelyen a füszerkereskedők országos nagygyűlésén ismertesse tervezetét. A gyűlés Izsák Ferenc és Pál Károly felszólalása után jegyző- könyvi köszönetét szavazott meg Illés Bélának, majd Gröber Ferenc elnök azzal a kívánsággal zárta be az ülést, hogy a tervezet tekintetében minél hamarabb egységes álláspontra jusson a magyar kereskedő társadalom. Gyöngyös kiállít Országos sikert aratott a jubiláns ipari és mezőgazdasági kiállítás. Gyöngyös, szeptember 22. I. Vasárnap délelőtt nagy ünnepségek közepette nyitotta meg dr. Halta Aurél államtitkár a gyöngyösi ünnepi hét programját és kiállításait. Budapestről filléres vonattal mintegy 1100 ember, a környékről pedig átlagos számítás szerint mintegy 10.000 ember érkezett erre a napra Gyöngyösre. A város utcáin már a korai órákban élénken érezhető volt a nagy idegenforgalom, de a Mátra látogatottsága is szépen emelkedett. Az ünnepségek mellett az ünnepi hét legszebb látnivalói a kiállítások, melyekre valóban illik az államtitkár kijelentése : valóban kis Nemzetközi Vásár. R Katolikus Legényegyletben. Először a Katolikus Legényegylet kiállításait nézzük végig. Mindjárt a kijáratnál feltűnik Ferencz Dezső szücsmester ízléses kiállítása, mely méltóan illeszkedik Székely László szabóipari bemutatója. Szemben velük fővárosi és gyöngyösi iparművészi munkák ízléses csoportja tűnik föl. Különösen egy gyöngyösi fazekasmesternő apró cserepei aratnak nagy sikert. Kovács Gyula asztalosmester bútorai országos viszonylatban is figyelmet érdemelnek. Lakos Árpád kefekötő stílusos munkáival s ötletes sakk-készletével kelt elismerést. Mellette a cipészek csoportja igazolja a helyi cipész ipar fejlettségét Finoman csillan meg a sarokban Csépe István asztalosmester remekbe készült órája. A legényegylet színpadán a Villamosművek kiállítása. Szemben Weinfeld Ferenc kárpitos bútorai jelentik az országos nívót. Peti Ferenc kisautóival arat sikert. Katona Ernő késes a ritka régi magyar ipart reprezentálja értékesen. Két egri fafaragó, Póka György és Madák Gyula munkái kellemesek. Rusznyák Dezső több kiállításon díjat nyevt hordókészletét és egy gyöngyösi címerrel ellátott hordót állít ki. Kollmann Ödön festett hálója nemcsak a közönséget, de a szakembereket is meglepi. Kiss József kádár, Kovács Gyula asztalos, Andrássy és Vicena elektromos, Trepper Jakab gépészipari, Szabó Gyula karikatúra, Kunsay Béla mézesbábos, Csillik László és Lajos asztalosipari kiállításai méltó folytatásként illeszkednek bele a nagyszerű kezdetbe. Verik Géza géplakatos kályha találmánya, fa, fürészpor és széntüzelésre egyaránt a jövő ügyes feltalálóját sejtetik. A vásár egyik felfedezettje Kele Ernán kőfaragósegéd, akinek szobrai nagy és fejlesztésre érdemes tehetségről tesznek tanúbizonyságot. Lukács Lajos szíjgyártó finom munkái ipari remekművek. Jakobovics Rózsi kézimunkái, Tóth József uriszabó ruhái, Tucsinyi Károly szobafestő és mázoló szép munkái, Krausz Lili kézimunkái, a Gyöngyösi Katolikus Leányegylet népművészeti cikkei is megérdemelt sikert aratnak. A kiállítás megszervezése Pel- lády Lajos ipartestületi jegyző és Krupánszky Lajos érdeme, akik fáradtságot nem kímélve hordták össze a gyönyörű anyagot. (A H.G.E., a Gazdakör kiállításáról valamint az iskolai stb. kiállításokról legközelebb számolunk be.) Hétfőn kezdi meg egri vendégjátékát a Thalia Országos Kamaraszínház Egeit', szeptember 22. A Thália Országos Kamaraszínház, vitéz Bánky Róbert társulata mellett az ország másik staggione- társulata, hétfőn kezdi meg egri vendégjátékát. Az igazgatóság Barabás Pál: Könnyű a férfiaknak című nagysikerű vígjátékát tűzte ki megnyitó darabnak, ezenkívül bemutatja a magyar és külföldi dráma- irodalom java termését. Déri Béla titkár ma Egerbe érkezett és megkezdte a bérletek gyűjtését. A bérletek igen olcsók lesznek és a tisztviselők elsején is kifizethetik azokat. Glücknek a törvényszékkel sem volt szerencséje Jogerős ítélet az országos érdeklődést keltett sorsjegy-perben Eger, szeptember 22. Az április 13-án tízezer pengős nyereménnyel kihúzott 39.066. számú sorsjegy körül súlyos bonyodalmak támadtak Egerben Rudlof Károly villanyszerelő és Glück Vilmos sorsjegyárusitó ügynök között. Az ügy — mint ismeretes, — a polgári és a büntető bíróságokat is foglalkoztatja. Rudlof Károly előadta a járásbíróság előtt, hogy évek óta játszik sorsjeggyel és állandóan Glück Vilmostól vásárolta sorsjegyeit. Glück nem követelte szigorúan a vételárat, hanem szinte állandóan kihitelezte azt neki, vagy előlegezte az összeget. Több esetben jóval a sorsjegyek húzása után történt meg a sorsjegyek vételárának kifizetése. Többszőr előfordult az is, hogy a hitelbe vett sorsjegyet kisebb nyereménnyel kihúzták s Glück a vételárat elszámolta a nyereményből, a különbözetet pedig kifizette a sorsjegy tulajdonosának. Április 13.-án délben Rudlof Károly 40 pengőt fizetett ki Glück Vilmosnénak, akinek férje nem volt otthon, a sorsjegy ára és egyéb tartozások fejében. Este Glück Vilmos hazaérkezett Budapestről, lélekszakadva rohant Rudlofhoz, hogy a negyven pengőt nem fogadhatja el, mert Rudlof egyik sorsjegyét délelőtt 10.000 pengős nyereménynyel kihúzták, de a nyeremény nem illeti meg Rudlofot, mert a vételár nem volt kifizetve. Rudlof tiltakozott és azt hangoztatta, hogy a nyeremény őt illeti, mert elszámolási viszony volt közöttük és ha máskor a kisebb nyeremények őt illették, akkor illesse meg a mostani nagyobb nyeremény is. Glück ezután alkudozni kezdett, előbb a felét kívánta a nyereménynek, majd megelégedett azzal, hogy adjon Rudlof neki 300 pengőt a nyereményből, adja át neki a sorsjegyet és ő másnap Budapesten beváltja. Rudlof ebbe beleegyezett és írás ellenében átadta a sorsjegyet Glücknek azzal a kötelezettséggel, hogy másnap vagy a nyeremény összegét, vagy a sorsjegyet köteles visszaadni. Az ügynök másnap este azzal jött haza, hogy Rudlofnak semmi sem jár, mert nem volt kifizetve a sorsjegy, a nyeremény őt illeti, így a sorjegyet sem adta vissza, hanem átadta a fóelárusítónak, aki a vitás sorsjegy nyereményösszegét bírói letétbe helyezte a per jogerős befejezéséig. A felperes előadásával szemben Glück Vilmos azt vitatta, hogy a nyeremény őt illeti, mert a húzás előtti napon is kérte Rudloftól a sorsjegy vételárát és mikor Rudlof azt mondotta,hogy most nincs pénze, az ügynök kijelentette neki, hogy így nem lehet sorsjegyen játszani. Hosszú bizonyítás során tanuk igazolták, hogy Glück hitelezett Rudlofnak és másoknak is sorsjegyet, a felek eskü alatti kihallgatása után a járásbíróság Rudlof Károlynak ítélte a nyeremény összegét. Az Ítélet indokolása szerint Glück a sorsjegyet hitelbe adta el Rudlofnak Eucharisztikus kongresszusi jelvény 30 fillértől 1 pengőig minden minőségben kapható az Egri Keresztény Sajtészövetkezet könyvkereskedésében.. -j ___