Eger - napilap, 1937/2

1937-08-14 / 129. szám

1 EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG 1937. augusztus 14 föld ellenségtől szorongatott népé­nek s mindenkor magvetői és mű­velői voltak az egyház s a nemzet egyességének. Köszönetét mondott a ferencesek letelepítéséért Szmre- csányi Lajos dr. érseknek, vitéz Subik Károly pápai prelátus, kano­noknak, Tőrük Dezső plébánosnak, a tervező Wälder Gyula műegye­temi tanárnak, az építőknek és mun­kásoknak, Isten áldását kérve fára­dozásukra. A szép ünnepség a pápai himnusz eléneklésével ért véget. ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ fninöössze 6—7 uizsgálnak Az iparügyi miniszter legutóbb elrendelte mindazoknak az ipar­igazolványoknak a felülvizsgálatát, amelyeknek tulajdonosai az új ipari novella megjelenése óta szerezték be az önálló ipar nyitásakor szük­séges iparigazolványukat. A minisz­teri rendelkezés értelmében az első­fokú iparhatóságok felülvizsgálják a január lt óta kiadott iparigazol­ványokat abból a szempontból, hogy az új iparos nem kapott-e a ránéz­új iparigazolutínyt felül Egerben ve már kötelező mestervizsga leté­tele nélkül iparigazolványt. Az egri Ipartestülettől vett érte­sülésünk szerint mindössze 6 vagy 7 egri iparost érint ez a rendelke­zés. Ezek engedélyének a revíziója a közeljövőben megtörténik s fel­szólítják őket, hogy záros határidőn belül igazolják mesterlevéllel a mestervizsga eredményes letételét, mert ellenkező esetben iparjogosít­ványukat visszavonják. 1 ■ SVÁBOT, CSÓTÁNVT, BOLHÁT BIZTOSAN KIIRTJA A SUGÁR-FÉLE Sí EAnTE« Kizárólagos beszerzési főraktár :: SUGÁR :: Városi | „rUKlC „ANGYAL" drogéria Eger, Széchenyi u. 8. C* A. i r A Gyöngyösi Öregdiákok Szövetsége teljes erővel támogatja a 600 éves jubileumi ünnepség megrendezésének tervét Dr- Csengő Nándor nyilatkozik a Szövetség álláspontjáról Gyöngyös, augusztus 13. A Gyöngyösi Öregdiákok Szövet­séginek választmánya dr. Csengő Nándor elnökletével gyűlést tartott, amelyen a budapesti csoport nevé­ben megjelent dr. bártfai Szabó László elnök, akadémiai főkönyvtá­ros is. A választmány elhatározta, hogy a szeptember 19—26. között megrendezendő Gyöngyösi Hét prog­ramjába a szövetség is belekapcso­lódik és ez alkalomból szeptember 26-án az eddigiekhez hasonló ün­nepi keretek között rendezi meg közgyűlését, amelyen beszédet dr. Scipiades Elemér pécsi egyetemi tanár mond, azonkívül neves köl­tők és írók — mind volt gyöngyösi diákok — műveinek előadása egé­szíti ki és teszi változatossá a köz­gyűlést. * Egyébként még mindig nem csen­desedtek el a hullámok Gyöngyö­sön a legutóbbi képviselőtestületi határozat körül, amelynek értelmé­ben a város 600 éves jubileumi ünnepségét Gyöngyös—Mátra Hét keretében szeptemberben megren­dezik és amelyet — mint közöltük — Stiller Kálmán képviselőtestületi tag megfellebezett. A kérdéssel kapcsolatban munkatársunk előtt dr. Csengő Nándor az Öregdiákok Szö­vetségének alelnöke a következő nyilatkozatot tette: — A Gyöngyösi Öregdiákok Szö­vetsége valóban lépést tett a pol­gármesternél a 600 éves jubileumi ünnepség megrendezése érdekében és segítségét is felajánlotta, mert azon az állásponton volt, hogy egy város 600 éves jubileumi ünnepsé­gét egy társadalmi egyesület csak a városi hatóság irányításával ren­dezheti meg. Annak idején a pol­gármester elvi és tárgyi okokból kitért a jubileumi ünnepségek meg­rendezése elől s ezzel az ügy felett napirendre tértek. A múlt hónap első napjaiban hivatalos körlevél érkezett hozzánk a város részéről a polgármester-helyettes aláírásával, amelyben közük, hogy szeptember 19—26. között „Mátrai Hetet“ rendeznek Gyöngyös városa fenn­állásának 600 éves jubileuma alkal­mából. Az Öregdiákok Szövetségé­nek választmánya a hivatalos hely­ről érkezett körlevél szellemében járt el, amikor julius 10-iki ülésén elhatározta, hogy támogatja a város ünnepségét és ezért évi közgyűlését szept. 26-án a jubileumi ünnepsé­gekkel kapcsolatosan tartja meg. Ugyanakkor a Hevesmegyei Gazda­sági Egyesület közgyűlésén az egye­sület budapesti csoportjának elnöke bártfai Szabó László dr. akadémiai főkönyvtáros előadást tart a gyön­gyösi földművelés történetéről. Az­óta történt, hogy az állandó vá­lasztmány és a képviselőtestület foglalkozott a jubileumi ünnepség megrendezésével és megszavazta a Mátrai Hetet, amelyet azonban megfellebbeztek. Ez a fellebbezés nem az Öregdiákok Szövetsége ne­vében történt, mint az az említet­tekből következik. Az öregdiákok Szövetsége az érdemes ügyet a leg- messzebbmenően támogatja. Főúri előkelőségek látogatása és előadása Egerben, az amerikai müvésziskolában Az International Schoof of Art amerikai művésziskola tagjai évről- évre annyira itthon vannak nálunk Egerben, hogy szinte már fel sem tűnik jelenlétük. A legegyszerűbb földművesasszony sem csodálkozik már, amikor a piacon megáll a kofák mellett két-három angolul beszélő hölgy, előveszik vázlat­könyveiket és rajzolni kezdik a minoriták híres barokk templomát. Azt is megszoktuk már, hogy nap­közben egyik-másik szűk egri utcá­ban egy-egy magányos fiatal hölgyet látunk, aki szorgalmasan rajzolja a barokk kapuboltot, vagy ablakot. Ha azonban egy pillantást vetünk az amerikai hölgy rajzlapjára, öröm­mel és büszkeséggel látjuk, mennyi rejtett és új szépséget fedez fel az idegen szem a mi városunkban. A város közönsége megkedvelte és megszerette őket. Csak amikor már éiíáVömak körünkből, akkor vesszük észre, hög^ nagyon hiányoz­nak a tengerentúli kedves vendégek. Mikor megérkeznek, egy szót sem tudnak magyarul, de bátran be­mennek vásárolni tolmács nélkül is az egri üzletekbe. Ebből azután sok bájos eset születik meg. Az el­múlt héten egyik amerikai hölgy bement az egyik kereskedésbe, és szappant akart kérni. A kereskedő nem értette. A hölgy a mosakodás mozdulataival magyarázta, hogy mit kíván, mire a kereskedő egy lavór vizet, szappant és törülközőt hoza­tott be. Másik egri üzletben ecsetet akart vásárolni egyik amerikai hölgy. Jelekkel mutogatta, hogy mire van szüksége. A pereskedő félreértette és hatalmas konyhaseprőt nyújtott át a hölgynek. A derűs jelenetnek a vége azonban mindkét esetben a teljes megértés volt és a hölgy megkapta azt, amit kívánt. A Jegyzőinternátus emeleti he­lyiségében berendezett műteremben Batthyány Gyula gróf a kiváló fes­tőművész és nagykulturáju műtör­ténész, valamint Pekáry István a neves festőművész irányításával szor­galmasan tanulnak és dolgoznak az amerikai hölgyek. Esténként a Ko­rona fehérterniében berendezett sza­lonjukban pedig élvezetes előadáso­kat hallgatnak a magyar történe­lemből, művészettörténetből és álta­lában népünk kultúrájáról. A ma­gyar főúri világ számos előkelősége ellátogat hozzájuk. Orgróf Palla- vicininé szül. Zichy Edina grófnő Erzsébet királynéról tartott egyik este szívesen hallgatott előadást. Batthyány Gyula gróf a magyar mű­vészetről előadássorozatban beszélt élvezetesen az iskola tagjainak. Tegnap este gróf Hadik Mihály a magyar irodalomról és Ady Endre költészetéről beszélt a nűvészisko- lában. A megjelent főúri előkelősé­gek között Ott voltak a hallgatóság soraiban: herceg Odeschalky Mik- lósné egy francia hercegnő társasá­gában, Dessewfy Aurélné gféÍBÖj báró Bornemissza Daisy, gróf Sahn és több más előkelőség. Itt említjük meg, hogy Miss Elma Pratt igazgatónőnek Lengyelország­ban, Bulgáriában és Romániában az egrihez hasonló iskolája van és valamennyi európai iskola növendé­kei Szent István napjára Budapes­ten jönnek össze közös találkozásra. Miss Pratt ezidőszerint Bulgáriában Tirnovában tartózkodik az Interna­tional School of Art Bulgáriát ta­nulmányozó osztályánál. Pozdorjává tört egy taxi egy ökrösszekeret a íelnémeti úton Eger, augusztus 13. Könnyen végzetessé válható köz­lekedési baleset történt szerdán délelőtt az eger—felnémeti műúton. Bérelt kerékpáron három egri kö­zépiskolás diák élvezte a kerék­pározás örömeit s a hátuk megett autótaxi közeledett, amelyet Kolman József vezetett. Az egyik kerék­páros éppen abban a pillanatban akarta előzni társait, amikor a mintegy 40 kilométeres sebességgel közeledő gépkocsi a kerékpáros tár­saságot beérte. A csoportból hirte­len hirtelen kanyarodó kerékpáros éppen az autó elé került s a vezető hogy a gázolást elkerülje, széles ívben az út jobboldalára vezette a gépkocsit. Ebben a pillanatban azon­ban nagy sebességgel közeledett szembe egy budapesti rendszámú hatalmas magángépkocsi, amelyen egy országgyűlési képviselő felesé­ge ült. Csak pillanatok választottak el a két gépkocsi összeütközésétől, az egri vezető azonban gyorsan balra rántotta kocsiját. Az összeütközést sikerült elke­rülni, azonban az út baloldalán ha­ladó ökrösszekeret derékban kapta a taxi és valósággal pozdorjává törte. A meglehetősen rozoga állapotban lévő szekérnek csak a 4 kereke ma­radt épségben, a szekeret vontató ökrök ennek ellenére semmit sem vettek észre a balesetből, mert a két első kerékkel békésen tovább- poroszkáltak az úton. A szekéren ülő fiatal szarvaskői fiú magas ív­ben zuhant le az utat szegélyező ha a vármegye egye- Pma« f dali napilapjában, az ®**J*?A

Next

/
Thumbnails
Contents